Népiskolai Tanügy, 1882 (12. évfolyam, 1-24. szám)
1882-09-16 / 18. szám
18. szám. Tizenkettedik évfolyam. Eger, szeptember 16. 1882. NÉPISKOLAI TANÜGY. Előfizetési feltételeid : Egész evre.................................... . 4 frt Félévre...............................................2 „ Negyedévre... .....................1 „ A szerkesztő lakása és kiadóhivatal: Eger, érseki lyceum, hová minden küldemény intézendő. Pályázati közlésért , tiz sorig , első ízben 1 frt, másod vagy harmad Ízben 50—50 kr., tiz soron túl először 2 frt, azután 1—1 frt fizetendő, előlegesen beküldve. KAT. NÉPNEVELÉS-TANTÁSI LAP. fl EGRI, jALOCSAI EGYHÁZI. R. K. SÍPTANÍTÓ-EGYLETEK KOZLÖNYE. MEGJELEN MINDEN HO i-EN ES 16-ÀN. A farkas és bárány meséje újabb kiadásban. Vagy : mérges vád a felekezeti tanitóképezdék ellen. Hát most is úgy van, mint Aesopus és Plutarchus idejében. A farkas és bárány inni mennek a patakhoz. A farkas áll felül, a bárány meg alul. Ie az a bárány oly kötekedő, hogy a szegény farkas előtt fölzavarja a patak vizét. És ez (a jámbor!) nem ihatik. Azért elkezdi áldani a bakafántos bárányt. . . úgy igazi farkas módon. Fabula nélkül szólva: a felekezeti képezde ott szürcsölgeti a tudomány patakvizét a népoktatás lapályán. Meglátja őt a liberalismus, ő is kedvet kap az ivásra, és állami képezde bárány bőrében szintén odasétál a patakhoz, felülre kerekedik, hogy szomját csillapítsa, de nem teheti, mert inkább enni szeretne, báránypecsenyére fáj a foga. És elkezdi gyalázni a felekezeti képezdét, hogy minek zavarja föl előtte a vizet? Pedig nem is egy patakból isznak ! De mindegy! Azért is ő a hibás. Mikép mert ő oly kitűnő vizivóval versenyezni, amint nem akadt a báró Atzél szentistvánnapi országos népünnepélyén sem? És ezért lakolnia kell. Neki mennek a liberális bojtárok s ugyancsak ütik a bundáját a rágalom görcsös botjával és tudákos iótollal. Hogy még érthetőbbé tegyük a dolgot, már csak elmondjuk röviden, hogy itt bizony olyan urakról van szó, kik legújabban ugyancsak neki durálták magukat, hogy a felekezeti tanítóképezdéket ledorongolják, az államaikat pedig természetesen agyonmagasztalják. Az egyik úr közel áll a magas kormányhoz, azért nem is kerülhetett valami nagy fáradságba onnan felülről észrevenni a felekezeti képezdék hiányait, rendszertelenségeit, bűneit. A másik meg pláne „Király“ nevet visel, s mint ilyen félként ajakkal hirdeti a liberális bölcseség igéit, és hosszú czikkekben szórja az átkot a felekezeti képezdék ellen — a bpesti ‘Népnevelők Lapjában. Tökéletesen egy régi nótát fütyürésznek, csakhogy egyik a budai állami tanitóképezde értesítőjében cselekszi azt, hihetőleg Trefort őexja kegyes, helyeslő mosolya kíséretében, míg a másikba „Király“ egy Trefortra morgó demokratikus lapocska hasábjain csicsergi el a maga keserveit. Ez azonban igen természetes. A legellentétesebb elvű pártok, egyének mindig szépen egyetértenek akkor, midőn egy kiszemelt áldozatot gyűlölni, rágalmazni kell. Ilyenkor Pilátus és Heródes, mint már sz. Lukács megírta, mindig jó barátokká lesznek. Más dologban úgysem tudnak egyesülni, hát egyesülnek a gyűlöletben, a semmiben. E gyűlölet a kereszténység istenségének egyik legfényesebb critériuma. Ám épen azért, mert a mi Pilátusunk és Heródesünk (Királyunk !) a felekezeti képezdék elleni gyűlöletben és elfogultságban úgy hasonlítanak egymáshoz, mint holló a varjúhoz, nem foglalkozhatunk itt mindkettőjükkel részletesen. Elég lesz, ha a mérgesebbiknek nézünk szemébe, márcsak azért is, mert a másik (a budai állami képezde értesítőjének) panaszait nyomtatásban nem olvastuk, csupán hiteles egyén szavai után vettünk azokról tudomást. Hanem itt van helyette Király Károly úr, kinek körülbelül az bántja a zúzáját, hogy: 1. A felekezeti képezdékből kerül ki „a Hezitáló tanítók tömege, kik — — a tanítói tekintélyt compromittálják. Valóban mosolyog az ember (talán kesereg?) ha ilyen homo novust (Király úr latinul is konyi!) a falusi cathedrába beülni lát. A gymnázium második vagy harmadik osztályából, hol már megunta a fegyelmet, félévre berukkol valamelyik felekezeti képezdébe urizálni, s mikor megnyílik a tavasz, búcsút vesz az intézet egyhangú falaitól, s kijön valamelyik faluban praktizálni.“ Itt eltölt néhány évet, s ez alatt a felekezetiség bő köpenyének védelme alatt (milyen „alatt“-omos!) /