Népiskolai Tanügy, 1886 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1886-10-09 / 41. szám
323 egyházmegyékben is törekedni fognak az itt olvasott utasításoknak minél fontosabban és minél lelkiismeretesebben megfelelni a féonyó £ál. Nyelvtan, helyesírás és fogalmazás a népiskolában. (Vége.) 5. A fogalmazási oktatásról. A népiskolai nyelvoktatás betetőzését, mintegy koronáját, a fogalmazás képezi. Manap már a legigénytelenebb ember sem éri be avval, ha pusztán a nevét tudja valahogyan kiírni; sőt ellenkezőleg égető szükség, hogy pórnépünk és hatványozott mérvben kézműveseink gondolataikat értelmesen és nyelvtiszta kifejezéssel képesek legyenek írásba foglalni. Valamint ugyanis a pusztán gépies olvasás semmiféle értékkel nem bír magában véve, hacsak mint értelemmel olvasást eszközül nem használjuk föl mások gondolatainak megértésére , úgy az írási készség és a grammatika magukban véve szintén jelentőségnélküliek, és csak akkor bírnak beccsel, ha a gondolatkifejezésben, fogalmazásban lelik alkalmazásukat. És valóban a fogalmazási képesség előbbrevaló a nyelvtani szabályok bő ismereténél. A fogalmazási képesség eléréséhez sok gyakorlat és szakavatott vezetés szükségesek. Kell, hogy a) a fogalmazást az olvasási- és a reáloktatással minél bensőbb kapcsolatba hozzuk, b) hogy kellő fokozatosságot tartsunk a gyakorlatok megválasztásában, c) hogy a tanulók képességét túlszárnyaló, önálló dolgozatokról lemondjunk, d) hogy ráfogjuk a tanulókat kezdettől fogva arra, hogy mindenről, ami tapasztaláskörökbe vág és amiről tanultak, összefüggőleg beszéljenek, mi végből természetesen megfelelő gondolat és szóbőség birtokába kell őket juttatni. Bármennyire jártas legyen is valaki a nyelvtan- és helyesírás szabályaiban, e jártassággal még nem szerezte meg a szó- és írásbeli fogalmazás képességét is ; másrészről vannak, kik a nyelvtanban teljesen járatlanok, de műveit egyének körében élvén, meglepő ügyességgel képesek — habár nem éppen helyesírási hibáktól menten is — gondolataikat szóval vagy írásban kifejezni. Tehát nem a grammatika képesít a fogalmazásra, ahhoz inkább a beszélésben való gyakorlás, a gondolkodás élesítése, az ismeretkör tágítása és azon kívül sok különleges fogalmazási gyakorlat is szükséges. Az írásbeli fogalmazás tényezői az anyagszerzés, annak kellő elrendezése és előadása. Mielőtt írásbeli fogalmazási feladványt föladnánk, azt előbb élőszóval kell megfejtetnünk, a tárgyat megbeszélnünk és a kellő kifejezésekre rásegítenünk a tanulókat. Ezek nélkül csak valamirevaló fogalmazványt se várjunk a népiskolai tanulótól. Továbbá inkább könnyebb feladványokat dolgoztassunk ki növendékeinkkel, mint nehezeket, és inkább kevesebbet jól, mint sokat rosszul. A tanulók rendesen könnyelműen készítik írásbeli dolgozataikat, miről pl. Diestenweg is elkeseredetten panaszkodik; vegye a tanító komolyan és szigorúan a dolgot, akkor kevésbé lesz oka panaszoskodásra ; hanyagul készített dolgozatokat soha se fogadjon el a tanulóktól, vesse vissza és készíttesse el azokat velük újra. Csakis ily módon vihetjük a dolgot annyira, hogy a tanulók egyszerűbb leírásokat, elbeszéléseket, apróbb leveleket és könnyebb ügyiratokat el fognak tudni készíteni, és evvel népiskoláinkban be is kell érnünk ; másrészt azonban határozottan rossz iskola az, hol ennyire sem viszik a tanulók. Valamint a tulajdonképeni nyelvtani órákon kívül minden más leczkékben is tanítunk alkalmilag gyakorlati nyelvtant, úgy a tervszerű fogalmazáson kívül még u. n. alkalmi fogalmazást is különböztetünk meg, és ez abból áll, hogy egyes letárgyalt olvasmányok kapcsán is adunk néha csendes foglalkozásul irálygyakorlatokat, természetesen csak olyneműeket, minők a tervszerű fogalmazás tanmenetében már előfordultak. 6. Tanmenet a nyelvgyakorlatok kezelésében. Nyelvgyakorlatok alatt népiskoláinkban a nyelvtant, helyesírást, a szó- és írásbeli gondolatkifejezést kell értenünk. Amint már pusztán a neve is mutatja, itt főleg gyakorlásról van csak szó, mivel népiskoláinkban nem annyira elméleti, mint inkább gyakorlati úton vezetjük a tanulókat a nyelv helyes használatára. A népiskolai nyelvgyakorlatok egyes ágait nem kezeljük elkülönített menetben, hanem a tárgy természete szerint együttes tanfolyamban, azaz, a nyelvtan, a helyesírás és a fogalmazás a népiskolában egymásra való benső vonatkozással, egyesített cursusokban tárgyaltatnak. Ezen együttes tanmenet fölállításában a következő elvekre legyünk tekintettel: 1) a kiindulásnak nem a hang- vagy szótan, hanem a mondattanból kell történnie, mivel csak a mondat nyújt teljesen befejezett gondolatot, és mivel a gyermek 6 éves korában már maga is használ teljes mondatokat ; 2) a szó- és mondattant benső összeköttetésben kell kezelni, nem pedig rideg elválasztással, így pl. az alany után tüstént a főnevet, az állítmány után az igét, a jelző után a melléknevet ismertetjük (ehhez hasonló a mértan tanmenete, midőn az egyes testnemekhez kapcsoljuk a lapmértani tételeket); 3) a nyelvtan, helyesírás és fogalmazás hasonlóképen egymásra való vonatkozásban tanítandók, azaz : amint a nyelvtanban előhaladunk, nyomban rá megfelelő helyesírási és fogalmazási gyakorlatokat veszünk, hogy a tanítás gyakorlati és változatos legyen (ehhez hasonló tanmenetet alkalmaztam. „Az összhangzattan alapvonalai“ czímű művemben) ; 4) végre az összes nyelvgyakorlási anyagot középponti körök szerint osztjuk be, azaz: már a 2. osztályban is veszünk anyagot a hang-, szó- és mondattan, a helyesírás és fogalmazás köréből, azonban a legegyszerűbb tételekre szorítkozunk, melyeket aztán a közép- és félosztályokban fokonként kibővítünk. Tehát egyszerre nem kimerítően tárgyaljuk az egyes beszéd- és mondatrészeket, hanem legelsőbben bemutatjuk a mondattanból csak az alanyt és állítmányt, a szótanból csak a fő-, melléknevet és az igét, a ragozásban beérjük az egyes és többes szám képzésével és az ige 3 főidejével stb., és későbbi fokokon mindezeket újra elővesszük és megtoldjuk a nehezebb tételekkel.