Népiskolai Tanügy, 1888 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1888-01-14 / 2. szám
EGER, január 14. 1888. 2. szám Tizennyolczadik évfolyam. NÉPISKOLAI TANÜGY. EGER-, KALOCSA-, VÁCZ-, ROZSNYÓ-, SZÉKESFEHÉRVÁR-EGYHÁZMEGYEI KÁTOS. NÉPNEVELÉS-TANUITÁSI HETILAP. AZ R. K. NÉPTANÍTÓ-EGYESÜLETEK KÖZLÖNYE. -----------— — — --------------------------------— — —»— — “ ■ [UNK] [UNK] [UNK]- ■ — ............ ............. ~ ^ V-w -V-^WVWV^ — — - - . —*~''r Előfizetési feltételek : flfiegjelen minden szombaton. Pályázati közlésért: Egész évre.........................................Ő fit. - kr. A szerkesztő lakása és a kiadó hivatal : : tiz sogig, először 1 frt. másod vagy harmadszor 1 félévre..............................................2 „ 50 „ Eger, érseki lyceum, hová minden küldemény ^ ^r*» soron túl először 2 frt, azután 1 Negyedévre..............................1 „ 25 n« intéryirfap. Kéziratok vissza nem küldetnek. 1 ^ fizetendő, előlegesen nekiüdve. Az ének-tanítás n apirendre került. Nem oly általános kiterjesedésben ugyan, amilyet ennek az ügynek nevelési fontossága érdemelne, de mégiscsak beszélnek róla, — s ez is valami. Az e lapokban is emlegetett Wehner-féle 101 Iskola-ének indította meg, melyet Bartalus István a Néptanítók Lapjában megtámadott. Alapjában véve igazat kell adnom e megtámadásnak ; Wehner könyve nem haladás, hanem hátramenés. Beleszólt a dologba a közokt. miniszter úr 6 excja is, és ugyanezen megokolással : „szégyenletes visszaesést jelentő módszer“. Budapest főváros tanácsának ama határozatát, mellyel a Wehner könyvét elfogadta, hatályon kívül helyezte. Lett erre egy kis riadalom a fővárosi tanítók körében és közlönyében a a Népnevelők Lapjában. Felelt Wehner, újabban Amonazzó álnév alatt más valaki, és talán még folytatása is következik mindkét részről. A világért sem akarok a vitába beleavatkozni. Annál kevésbbé, mert a támadásban is van, de a védelemben meg igen is sok, főkép az Amonazró czikkében, az epéskedés, a személyeskedés. Amiből én nem kérek. Hanem a dolog lényegéhez szívesen hozzászólok. Mert szeretem az éneket, és szeretném, ha mások is úgy szeretnék, mint én, és ha ebből a szeretetből folyólag közös erővel mind a módszer tökéletesítése, mind az általános felkarolás és buzgalom tekintetében arra a fényes polczra emelhetnők az éneket a népiskolában, mely azt, mint egyik főbb nevelési tényezőt, oly méltán megilleti. Ezen okból foglal külön helyet a nevelés eszközei közt e lap programjában is : az ének tanítás. Ám a dolog lényege nem mai keletű. Az énektanítás módszerét illetőleg az újabb időkben két, egymással merőben ellentétes vélemény merült fel és talált követőkre. Az egyik teljesen elvetette a hangjegyek szerint való énektanítást s egyedül a hallás után való tanítást tartotta lehetségesnek és czélhoz vezetőnek. Ezen irány dívott ezelőtt és dívik a mai napig túlnyomóan az énektanításban. Ezt képviseli Wehner is és az ő „101 Iskola-éneke.“ A másik vélemény viszont teljesen elvetette a hallás után való tanítást és egyesegyedül a hangjegyek szerint való énektanításnak tulajdonított becset és fontosságot, oda törekedvén, hogy valamint minden, a műveltségre igényt tartó ember folyékonyan tudja olvasni a betűket és megérti az olvasottakat , úgy a műveltség második alapfeltétele a hangjegyek folyékony olvasása s az énekművek megértése legyen. azaz : minden művelt ember éppen úgy tudjon énekelni és zenélni, amint tud írni és olvasni. Ezen irány legelső képviselője Nägeli, svájczi tanító, Pestalozzinak kortársa , hazánkban pedig Bartalus István követi ezt az irányt, bár ő a hallás után való éneket sem veti el egészen. Első pillanatra látható, hogy itt két szélsőség áll egymással ellentétben, amelyeket ki kell egyeztetnünk, ha valódi sikert akarunk elérni ; azaz : mind a két irányból meg kell valamit tartanunk s az arany középutat eltalálnunk. Mert hogy az első irány, a pusztán hallás után való énektanítás, teljesen haszontalan és sikertelen fáradság, — az bizonyos. Kézzelfoghatólag bizonyítja ezt a tapasztalás, hiszen éppen ez az oka az énekügy mai elhanyagolt állapotának. Ez a csupán csak a hallás szerint való énektanítás természetellenes , lélekölő gépiesség, valóságos gyermekkínzás ; és mégis, ha lelkiismeretesen veszi a