Népművelés, 1956 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1956-01-01 / 1. szám

tyújában. A néptől és a párttól való elszakadás veszé­lye fenyegeti őket. S ez szükségszerű. Az olyan politikai nézetek irodal­mi képviselőit, a­kik nem találnak visszhangra a párt­ban és az élenjáró tömegek között, megkeresi és meg­találja a reakció, mögéjük húzódnak a legelmaradot­tabb rétegek, „támogatást nyújtanak” számukra ahhoz, hogy defetista hangulatot terjesszenek különösen a kis­polgárság és az értelmiség ingadozó rétegeiben. A párt­éi népellenes nézetek, a dolgok logikája szerint elér­nek egy olyan fokot, amikor széttépik az irodalom ál­ruháját, melyben eleinte jelentkeznek és nyíltan igazi arcukat mutatják. Ez történt az Írószövetség alapszervezetének novem­ber 10-i taggyűlésén, melyet egyes írók a párt és népi demokráciaellenes támadásra használtak fel. A munkás­­osztály és a dolgozó parasztság helyzetéről és életszín­vonaláról terjesztett burzsoá rágalmakat szajkózták. A bírálat ürügyén ellenséges hangot ütöttek meg vezető párt- és állami szervekkel, funkcionáriusokkal szemben. Tagadták a pártirányítás szükségét és jogosultságát az irodalomban. Erkölcsi nyomással és fenyegetésekkel terrorizálni próbálták azokat a kommunista írókat, akik visszautasították a pártellenes támadásokat. Mindezt súlyosabbá tette az akció szervezett jellege. Az írószövetség elnökségének egyes tagjai, akiket a párt delegált erre a posztra, a pártfegyelem elemi kö­vetelményeinek megsértésével tüntető módon lemond­tak elnöki tagságukról. Déry, Zelk és társaik memo­randumot készítettek és tiltakozást szerveztek a Köz­ponti Vezetőség olyan politikai és kultúrpolitikai intéz­kedései ellen, melyeket a márciusi határozat végrehaj­tása során tett. Ez a memorandum támadás a párt- és állami vezetés ellen. Kétségbevonja a Központi Veze­tőségnek azt a jogát, hogy saját központi lapja szer­kesztőségéből eltávolíthasson jobboldali opportunistá­kat, hogy megakadályozza az irodalmi folyóiratokban párt- és népellenes írások nyilvánosságra hozását, hogy leváltathassa a párt politikája ellen dolgozó szerkesz­tőket stb. Ez a memorandum valójában pártellenes plat­form, amelyet kizárólag azért címeztek a Központi Ve­zetőségnek, hogy a taggyűlésen és egyebütt demonstrál­hassanak vele a párt ellen. A párt minden tagjának joga van közvetlenül, vagy saját pártszervezetén ke­resztül a Központi Vezetőséghez fordulni, de senkinek nincs joga különböző alapszervezetekhez tartozó, több­ségükben jóhiszemű kommunisták körében aláírásokat gyűjteni a párt politikája ellen irányuló támadásra. Az­­írók és művészek javarésze elítélte ezt a kísérletet és az aláírók többsége, amint világossá vált a memoran­dum igazi jellege, visszavonta aláírását. A nyíltan pártellenes nézetek természetesen nem kelthettek visszhangot a­ túlnyomó többségükben a párthoz hű, a párt politikáját helyeslő kommunista és pártonkívüli írók és művészek körében. Ezért egyesek (Háy Gyula, Méray Tibor és mások) az „irodalom sza­badságának” jelszavával igyekeztek hangulatot terem­teni a párt- és állami irányítás ellen. Olyan hamis, ha­zu­g állításokkal házaltak, hogy a párt kultúrpolitikája „az adminisztratív rendszabályokon alapszik” és célja „a sematizmus visszaállítása”. Az irodalmi és művészeti életet mindenekelőtt esz­mékkel, elvi útmutatással, a helytelen nézetek elleni következetes ideológiai harccal kell irányítani. Mi is hibát követtünk el azáltal, hogy ezen a fontos területen, az ideológia és mindenekelőtt az irodalom területén a márciusi határozat után nem folytattunk következetes, a helyzet sajátosságának megfelelő harcot, a káros anti­­marxista, mindenekelőtt a jobboldali nézetek ellen. Ez hozzájárult a jobboldali nézetek továbbterjedéséhez, amiért felelősség terheli a Népművelési Minisztériumot, a KV Tudományos és Kulturális Osztályát is. A párt és az állam illetékes szerveinek kötelessége volt és kötelessége lesz a jövőben is, hogy megakadá­lyozzák a népi demokrácia ellen irányuló, népünket félrevezető, rendszerünket rágalmazó, káros írások, mű­vek megjelenését. Demokrácia a nép számára és dikta­túra a burzsoázia ellen, beleértve a burzsoá nézeteket is — ez rendszerünk lényegéhez tartozik s ez alól nem kivétel az irodalom sem. A párt irodalompolitikájának gyakorlati végrehajtása gyakorlati intézkedések egész sorát jelenti; ezek nélkül nincs irányító munka, ezeket mint „adminisztratív módszereket” sommásan megbé­lyegezni, s elvetni nem egyéb demagógiánál. Ez a párt­os államirányítás szólamszerű elismerése mellett való­jában annak tagadását jelenti. Amíg egyes írók a párt politikájával és a népi demok­rácia érdekeivel ellentétes politikai nézeteket vallanak, addig képtelenek lesznek olyan alkotásokra, amelyek feleslegessé tennék a párt- és állami szervek „admi­nisztratív”­­beavatkozását. Viszont, amint színes-lélek­­kel magukévá teszik a népi demokrácia politikáját , szabadon kibontakozhat alkotómunkájuk, beleértve az írói bírálat jogát és kötelességét, mely nélkülözhetetlen eleme a szocialista-realista irodalom társadalomformáló feladatának. Természetesen a­ szocialista világnézet és politika alapján születő művek esetleges eszmei és mű­vészi hibáinak bírálata és kiküszöbölése nem, adminiszt­ratív, hanem szerkesztői és kritikusi feladat. Ami az „új sematizmus veszélyét” jelenti: közel öt év telt el azóta, hogy a párt felvetette a sematizmus elleni harc szükségességét a magyar írók első kong­resszusán. E harcnak kétségtelenül vannak eredményei. Azóta sokoldalú fejlődés ment végbe társadalmi és kul­turális életünkben, amely segít a sematizmus leküzdé­sében. Születtek olyan művek, amelyek biztató példák arra, hogyan kell az új élet jelenségeit pártosan, a szo­cialista realizmus szellemében, a maguk összetettségé­ben, bonyolult ellentmondásosságában megjeleníteni. S felnőtt azóta olyan írói és költői generáció, amely be­bizonyította, hogy az életet élesebben figyelve, iro­dalmunk eddigi eredményeire támaszkodva, a párt ve­zetésével képes az új Magyarország új irodalmának megteremtésére. Szocialista építésünk előrehaladásával új problémák bukkannak elő, a régiek felbomlásával újfajta emberi viszonylatok teremtődnek, a győzelmes útnak az elhaló régi elleni harca is mind erősebbé vá­lik. A sematizmus elleni harcot tehát ma is, a jövőben .

Next