Népművelés, 1956 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1956-01-01 / 1. szám
tyújában. A néptől és a párttól való elszakadás veszélye fenyegeti őket. S ez szükségszerű. Az olyan politikai nézetek irodalmi képviselőit, akik nem találnak visszhangra a pártban és az élenjáró tömegek között, megkeresi és megtalálja a reakció, mögéjük húzódnak a legelmaradottabb rétegek, „támogatást nyújtanak” számukra ahhoz, hogy defetista hangulatot terjesszenek különösen a kispolgárság és az értelmiség ingadozó rétegeiben. A pártéi népellenes nézetek, a dolgok logikája szerint elérnek egy olyan fokot, amikor széttépik az irodalom álruháját, melyben eleinte jelentkeznek és nyíltan igazi arcukat mutatják. Ez történt az Írószövetség alapszervezetének november 10-i taggyűlésén, melyet egyes írók a párt és népi demokráciaellenes támadásra használtak fel. A munkásosztály és a dolgozó parasztság helyzetéről és életszínvonaláról terjesztett burzsoá rágalmakat szajkózták. A bírálat ürügyén ellenséges hangot ütöttek meg vezető párt- és állami szervekkel, funkcionáriusokkal szemben. Tagadták a pártirányítás szükségét és jogosultságát az irodalomban. Erkölcsi nyomással és fenyegetésekkel terrorizálni próbálták azokat a kommunista írókat, akik visszautasították a pártellenes támadásokat. Mindezt súlyosabbá tette az akció szervezett jellege. Az írószövetség elnökségének egyes tagjai, akiket a párt delegált erre a posztra, a pártfegyelem elemi követelményeinek megsértésével tüntető módon lemondtak elnöki tagságukról. Déry, Zelk és társaik memorandumot készítettek és tiltakozást szerveztek a Központi Vezetőség olyan politikai és kultúrpolitikai intézkedései ellen, melyeket a márciusi határozat végrehajtása során tett. Ez a memorandum támadás a párt- és állami vezetés ellen. Kétségbevonja a Központi Vezetőségnek azt a jogát, hogy saját központi lapja szerkesztőségéből eltávolíthasson jobboldali opportunistákat, hogy megakadályozza az irodalmi folyóiratokban párt- és népellenes írások nyilvánosságra hozását, hogy leváltathassa a párt politikája ellen dolgozó szerkesztőket stb. Ez a memorandum valójában pártellenes platform, amelyet kizárólag azért címeztek a Központi Vezetőségnek, hogy a taggyűlésen és egyebütt demonstrálhassanak vele a párt ellen. A párt minden tagjának joga van közvetlenül, vagy saját pártszervezetén keresztül a Központi Vezetőséghez fordulni, de senkinek nincs joga különböző alapszervezetekhez tartozó, többségükben jóhiszemű kommunisták körében aláírásokat gyűjteni a párt politikája ellen irányuló támadásra. Azírók és művészek javarésze elítélte ezt a kísérletet és az aláírók többsége, amint világossá vált a memorandum igazi jellege, visszavonta aláírását. A nyíltan pártellenes nézetek természetesen nem kelthettek visszhangot a túlnyomó többségükben a párthoz hű, a párt politikáját helyeslő kommunista és pártonkívüli írók és művészek körében. Ezért egyesek (Háy Gyula, Méray Tibor és mások) az „irodalom szabadságának” jelszavával igyekeztek hangulatot teremteni a párt- és állami irányítás ellen. Olyan hamis, hazug állításokkal házaltak, hogy a párt kultúrpolitikája „az adminisztratív rendszabályokon alapszik” és célja „a sematizmus visszaállítása”. Az irodalmi és művészeti életet mindenekelőtt eszmékkel, elvi útmutatással, a helytelen nézetek elleni következetes ideológiai harccal kell irányítani. Mi is hibát követtünk el azáltal, hogy ezen a fontos területen, az ideológia és mindenekelőtt az irodalom területén a márciusi határozat után nem folytattunk következetes, a helyzet sajátosságának megfelelő harcot, a káros antimarxista, mindenekelőtt a jobboldali nézetek ellen. Ez hozzájárult a jobboldali nézetek továbbterjedéséhez, amiért felelősség terheli a Népművelési Minisztériumot, a KV Tudományos és Kulturális Osztályát is. A párt és az állam illetékes szerveinek kötelessége volt és kötelessége lesz a jövőben is, hogy megakadályozzák a népi demokrácia ellen irányuló, népünket félrevezető, rendszerünket rágalmazó, káros írások, művek megjelenését. Demokrácia a nép számára és diktatúra a burzsoázia ellen, beleértve a burzsoá nézeteket is — ez rendszerünk lényegéhez tartozik s ez alól nem kivétel az irodalom sem. A párt irodalompolitikájának gyakorlati végrehajtása gyakorlati intézkedések egész sorát jelenti; ezek nélkül nincs irányító munka, ezeket mint „adminisztratív módszereket” sommásan megbélyegezni, s elvetni nem egyéb demagógiánál. Ez a pártos államirányítás szólamszerű elismerése mellett valójában annak tagadását jelenti. Amíg egyes írók a párt politikájával és a népi demokrácia érdekeivel ellentétes politikai nézeteket vallanak, addig képtelenek lesznek olyan alkotásokra, amelyek feleslegessé tennék a párt- és állami szervek „adminisztratív”beavatkozását. Viszont, amint színes-lélekkel magukévá teszik a népi demokrácia politikáját , szabadon kibontakozhat alkotómunkájuk, beleértve az írói bírálat jogát és kötelességét, mely nélkülözhetetlen eleme a szocialista-realista irodalom társadalomformáló feladatának. Természetesen a szocialista világnézet és politika alapján születő művek esetleges eszmei és művészi hibáinak bírálata és kiküszöbölése nem, adminisztratív, hanem szerkesztői és kritikusi feladat. Ami az „új sematizmus veszélyét” jelenti: közel öt év telt el azóta, hogy a párt felvetette a sematizmus elleni harc szükségességét a magyar írók első kongresszusán. E harcnak kétségtelenül vannak eredményei. Azóta sokoldalú fejlődés ment végbe társadalmi és kulturális életünkben, amely segít a sematizmus leküzdésében. Születtek olyan művek, amelyek biztató példák arra, hogyan kell az új élet jelenségeit pártosan, a szocialista realizmus szellemében, a maguk összetettségében, bonyolult ellentmondásosságában megjeleníteni. S felnőtt azóta olyan írói és költői generáció, amely bebizonyította, hogy az életet élesebben figyelve, irodalmunk eddigi eredményeire támaszkodva, a párt vezetésével képes az új Magyarország új irodalmának megteremtésére. Szocialista építésünk előrehaladásával új problémák bukkannak elő, a régiek felbomlásával újfajta emberi viszonylatok teremtődnek, a győzelmes útnak az elhaló régi elleni harca is mind erősebbé válik. A sematizmus elleni harcot tehát ma is, a jövőben .