Népművelés, 1961 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1961-01-01 / 1. szám

2 TÉL A FALUN Ez már a nyugalom hótiszta évszaka. Karmos, mégis szelíd örömökkel teli. Zúzmarás ághegyen s a karcsú jég­csapon villannak aranyos­ fényű reggelei. Zsibongó fergeteg — a gyerekek hada az iskola felé tapadja a havat. Útközben hogyha lel egy ölnyi jégmezőt, új csíkot kanyarint rajta, míg áthalad. Csengő csilingel a szánbafogott lovon, s hol a város felé ível a havas út, kétoldalt fekete varjak lompos hada károgja bánatát: egy fia mag se jut. De bezzeg jut annak, ki nyárban dolgozott! Teli van kamrája, teli csűrje, zsebe. Disznaja nem visít, nyírfateknőbe’­reng rózsaszín sonkája s megperzselt rőt feje. S hol este fény s zene setteng a ködön át, egy sokablakú ház csal ifjat, öreget. S a naptár győzi meg, egymás nyakába hord Disznótort, névnapot, farsangot, ünnepet. DEMÉNY OTTÓ: VÁCI MIHÁLY: ÚJÉVI RIGMUSOK 1. A cérna tűfokába találjon, jól szeleljen a pipa szára, kéményen át jó házat járjon, lopótök érjen sárgára, s jó hosszú legyen a szára. Sörön ne legyen sok a hab, és lányokon a szeplő; finánc ne járjon kert alatt, és padláson a seprő. Ne legyen dohos a hordó, s gerendán a dohány penészes; szolvába ne essen a pondró, mert sűrűn pálinkafőzős lesz. Minden portára jó kakast, s hancurozó kutyákat, melyek, ha szomszéd jön, s utas, játékból farkat csóválnak. Minden lánynak jegyese legyen, ki ott ne hagyja, a menyecskének legyen gyereke, és a gyermekének apja! 2. Felejtsék el a gyerekek lassan a petrólámpát, a vén iskolamennyezet roskadó gerendáját; utak, szelek, friss hófúvások s a lángba borult nyáron át az ösvényt, amely nekivágott megkeresni az iskolát. Tanyai boltból végre tűnjön el már a lámpabél, és ne küldjék a gyereket egy negyedkiló cukorért. Lábunkat csizma ne törje, s a tenyerünket kaszanyél, csak gépek kormánykerekén szoruljon kezünk ökölbe. Ne fájdítsa a derekát édes lányunk a táncban, legyen a keze bőre lágy, ne ázzon nagymosásban. Tanyák helyén rozs árvize zúgjon, s fürjek tipegjenek, felejtődjön kútjuk íze, s homok tömje be gödrüket. Ne jöjjön ránk krumplibogár, összeírás, se háborúk; ki e világot félbehagyta — már hagyja, befejezzük magunk. ■ Úgy emeljük fejünk az égre, úgy nézzünk a magasba innen, hogy ne jusson eszünkbe végre se atombomba, se az isten!

Next