Népművelés, 1964 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1964-01-01 / 1. szám
XI. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 1064 JANUÁR AZ ORSZÁGOS NÉPMŰVELÉSI TANÁCS FOLYÓIRATA A NEVELÉSI ÉS OKTATÁSI FOLYAMAT ALAPPROBLÉMÁI A DOLGOZÓK ISKOLÁIBAN (RÉSZLETEK AZ OPI FELNŐTTOKTATÁSI TANSZÉKÉNEK AZ ORSZÁGOS FELNŐTTOKTATÁSI KONFERENCIÁN ELHANGZOTT REFERÁTUMÁBÓL) ... A kérdés az: mit tud adni már ma a szocialista pedagógia a felnőttoktatás elméletének és gyakorlatának? Egyesek véleménye szerint máris mindent, hiszen csak arra van szükség, hogy a gyermekek számára többé-kevésbé kialakult és bevált kategóriákat, eszközöket, módszereket kissé „felnőttesítsük”. Elméleti megfogalmazásban még az is elhangzik, hogy az átfogó pedagógia-tudomány minden ágának (tehát a neveléselméletnek, didaktikának, szakmódszertannak) elvileg megvan a maga gyermeki és a felnőtti szakasza. Ahol valamelyik hiányzik, mintegy értelemszerűen pótolható, kiegészíthető. Ez az elv azonban csak akkor jelentene segítséget számunkra, ha valóban létezne egy kidolgozott közös és átfogó neveléstudomány, amely valóban elméleti alapot adna az életkori differenciáláshoz. Ezért a gyermekek nevelésének, oktatásának tapasztalataiból tudunk egyelőre kiindulni. Ugyanakkor, amikor természetesen ez is sok segítséget jelent, némileg akadályozza is a gyermekekkel és felnőttekkel egy időben foglalkozó elméleti és gyakorlati szakembereket, mert a megszokott — gyermeki — keretekhez köti gondolkodásunkat. Mivel el szeretnénk kerülni azt a végletet, hogy mechanikusan használjuk fel a gyermeki kategóriákat és módszereket, néha tudatosan el kell azokat felejtenünk, s bizonyos értelemben sok mindent újra kell kezdenünk. A nevelés általános érvényű kategóriái a gyermeknevelés tudományában nyertek először alkalmazást. Ezeket feltétlenül figyelembe kell vennünk. Azonban még ezek a legáltalánosabb kategóriák és összefüggések is másképpen érvényesülnek a gyermekek és felnőttek esetében. A legáltalánosabb összefüggésektől a konkrétabb felé haladva már egyre jelentősebb eltérések valószínűek. Számottevő lesz az eltérés, ha pl. az oktatási folyamat lélektani vonatkozásait, vagy az oktatás módszereit vizsgáljuk, hiszen a felnőttek értelmi, érzelmi tevékenysége, szokásaik kialakítása számtalan, a gyermekétől, serdülőkétől eltérő pszichológiai sajátossággal rendelkezik, és más a felnőtt társadalomban elfoglalt helye is. Gondosan elemeznünk kell tehát a hagyományos fogalmakat és összefüggéseket. Emellett feltétlenül szükséges a felnőttek nevelésének, a felnőttnevelés gyakorlatban bevált tapasztalatainak önálló, széleskörű és bátor elemzése is. Ezek nélkül ugyanis aligha tárhatók fel a gyermekek és felnőttek nevelése, oktatása között — a gyakorlatban oly erőteljesen — jelentkező és elméletileg is felismert különbségek, nem tárhatók fel a felnőttek iskolai oktatásának specifikus, lényeges vonásai, önálló törvényszerűségei. A FELNŐTTOKTATÁS PSZICHOLÓGIAI ALAPVETÉSÉRŐL Kézenfekvő, hogy mindenekelőtt a gyermek (az ifjú) és a felnőtt közötti legfontosabb különbségeket kell szemügyre venni, különös tekintettel a taníthatóságra. A pszichikus fejlődést organikusan megalapozó anatómiai-fiziológiai struktúrák kiépülése általában a 22—24. életév között befejeződik; e kor után tehát elvben megszűnik a minden oldalú és optimális körülmények között feltétlenül eredményes fejlesztés lehetősége. Ily módon a pedagógusnak kizárólag variábilis (változtatható) rendszerekkel van dolga, a felnőttek oktatóinak viszont konstans (állandó) és variábilis rendszerekkel egyaránt. Konstans rendszereken értjük azokat a jelenségegyütteseket és sajátosságokat, amelyeknek a gyermekkorban nagyjából lineáris fejlődése a felnőttkorra megállapodik; nevezetesen az évtizedek során rögződött és újabb viszonylatokba nem könnyen rendezhető tapasztalati anyagot, a begyakorolt gondolkodási sémákat, az intelligenciát, az alapvető érzelmi beállítódást, a főbb vonásaiban többé-kevésbé véglegesen kialakult világképet, az individuális szokásokat, a legmélyebben fekvő akarati- és karaktertulajdonságokat, a kiegyensúlyozottá vált öntudatot, és hasonlókat. Variábilis rendszer mindaz, amely idegrendszeri alapjának plaszticitása révén szisztematikus és következetes ráhatásokkal viszonylag könnyen alakítható. A felnőtt nevelhetőségének ilyen értelemben tehát nincsenek pszichológiai akadályai, a plaszticitás ténye magában foglalja ennek lehetőségét. A lehetőség valóra váltása az iskolában a nevelőmunka feladata. „Pedagógiai” aspektusból: fel kell kelteni a felnőtt alakulásra való hajlandóságát. A figyelem felkeltésének különösen nagy szerepe van, mert a felnőttek általában nem frissen ülnek az iskolapadba, napi elfoglaltságuk más és más jellegű és fokú aktivitást igényel, s így a kifáradás mértéke is egyénenként különböző. A minden elemében „érdekes” oktatásnak alkalmasint pihentető, sőt „gyógyító” jelentősége van, elsősorban az olyan hallgatók számára, akiknek napi munkája többnyire rutintevékenység, s ennek folyamán az egyhangú inge- 3