Népművelés, 1964 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1964-01-01 / 1. szám

XI. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 1064 JANUÁR AZ ORSZÁGOS NÉPMŰVELÉSI TANÁCS FOLYÓIRATA A NEVELÉSI ÉS OKTATÁSI FOLYAMAT ALAPPROBLÉMÁI A DOLGOZÓK ISKOLÁIBAN (RÉSZLETEK AZ OPI FELNŐTTOKTATÁSI TANSZÉKÉNEK AZ ORSZÁGOS FELNŐTTOKTATÁSI KONFERENCIÁN ELHANGZOTT REFERÁTUMÁBÓL) ... A kérdés az: mit tud adni már ma a szocialista pedagógia a felnőtt­­oktatás elméletének és gyakorlatá­nak? Egyesek véleménye szerint máris mindent, hiszen csak arra van szük­ség, hogy a gyermekek számára töb­­bé-kevésbé kialakult és bevált kate­góriákat, eszközöket, módszereket kissé „felnőttesítsük”. Elméleti meg­fogalmazásban még az is elhang­zik, hogy az átfogó pedagógia-tudo­mány minden ágának (tehát a neve­léselméletnek, didaktikának, szak­­módszertannak) elvileg megvan a maga gyermeki és a felnőtti szakasza. Ahol valamelyik hiányzik, mintegy értelemszerűen pótolható, kiegészít­hető. Ez az elv azonban csak akkor jelentene segítséget számunkra, ha valóban létezne egy kidolgozott közös és átfogó neveléstudomány, amely va­lóban elméleti alapot adna az élet­kori differenciáláshoz. Ezért a gyer­mekek nevelésének, oktatásának ta­pasztalataiból tudunk egyelőre ki­indulni. Ugyanakkor, amikor termé­szetesen ez is sok segítséget jelent, némileg akadályozza is a gyermekek­kel és felnőttekkel egy időben foglal­kozó elméleti és gyakorlati szakembe­reket, mert a megszokott — gyermeki — keretekhez köti gondolkodásunkat. Mivel el szeretnénk kerülni azt a vég­letet, hogy mechanikusan használjuk fel a gyermeki kategóriákat és mód­szereket, néha tudatosan el kell azo­kat felejtenünk, s bizonyos értelem­ben sok mindent újra kell kezde­­­nünk­. A nevelés általános érvényű kate­góriái a gyermeknevelés tudományá­ban nyertek először alkalmazást. Eze­ket feltétlenül figyelembe kell ven­nünk. Azonban még ezek a legáltalá­nosabb kategóriák és összefüggések is másképpen érvényesülnek a gyer­mekek és felnőttek esetében. A leg­általánosabb összefüggésektől a konkrétabb felé haladva már egyre jelentősebb eltérések valószínűek. Számottevő lesz az eltérés, ha pl. az oktatási folyamat lélektani vonatko­zásait, vagy az oktatás módszereit vizsgáljuk, hiszen a felnőttek ér­telmi, érzelmi tevékenysége, szoká­saik kialakítása számtalan, a gyer­mekétől, serdülőkétől eltérő pszicho­lógiai sajátossággal rendelkezik, és más a felnőtt társadalomban elfog­lalt helye is. Gondosan elemeznünk kell tehát a hagyományos fogalmakat és össze­függéseket. Emellett feltétlenül szük­séges a felnőttek nevelésének, a fel­nőttnevelés gyakorlatban bevált ta­pasztalatainak önálló, széleskörű és bátor elemzése is. Ezek nélkül ugyanis aligha tárhatók fel a gyer­mekek és felnőttek nevelése, okta­tása között — a gyakorlatban oly erőteljesen — jelentkező és elméle­tileg is felismert különbségek, nem tárhatók fel a felnőttek iskolai ok­tatásának specifikus, lényeges voná­sai, önálló törvényszerűségei. A FELNŐTTOKTATÁS PSZICHOLÓGIAI ALAPVETÉSÉRŐL Kézenfekvő, hogy mindenekelőtt a gyermek (az ifjú) és a felnőtt kö­zötti legfontosabb különbségeket kell szemügyre venni, különös tekintet­tel a taníthatóságra. A pszichikus fejlődést organikusan megalapozó anatómiai-fiziológiai struktúrák ki­épülése általában a 22—24. életév kö­zött befejeződik; e kor után tehát elv­ben megszűnik a minden oldalú és optimális körülmények között feltét­lenül eredményes fejlesztés lehető­sége. Ily módon a pedagógusnak ki­zárólag variábilis (változtatható) rendszerekkel van dolga, a felnőt­tek oktatóinak viszont konstans (ál­landó) és variábilis rendszerekkel egyaránt. Konstans rendszereken értjük azokat a jelenségegyütteseket és sajátosságokat, amelyeknek a gyermekkorban nagyjából lineáris fejlődése a felnőttkorra megállapo­dik; nevezetesen az évtizedek során rögződött és újabb viszonylatokba nem könnyen rendezhető tapasztalati anyagot, a begyakorolt gondolkodási sémákat, az intelligenciát, az alap­vető érzelmi beállítódást, a főbb vo­násaiban többé-kevésbé véglegesen kialakult világképet, az individuális szokásokat, a legmélyebben fekvő akarati- és karaktertulajdonságokat, a kiegyensúlyozottá vált öntudatot, és hasonlókat. Variábilis rendszer mindaz, amely idegrendszeri alap­jának plaszticitása révén szisztemati­kus és következetes ráhatásokkal vi­szonylag könnyen alakítható. A fel­nőtt nevelhetőségének ilyen értelem­ben tehát nincsenek pszichológiai akadályai, a plaszticitás ténye magá­ban foglalja ennek lehetőségét. A lehetőség valóra váltása az iskolá­ban a nevelőmunka feladata. „Peda­gógiai” aspektusból: fel kell kelteni a felnőtt alakulásra való hajlandósá­gát. A figyelem felkeltésének különö­sen nagy szerepe van, mert a fel­nőttek általában nem frissen ülnek az iskolapadba, napi elfoglaltságuk más és más jellegű és fokú aktivi­tást igényel, s így a kifáradás mér­téke is egyénenként különböző. A minden elemében „érdekes” oktatás­nak alkalmasint pihentető, sőt „gyó­gyító” jelentősége van, elsősorban az olyan hallgatók számára, akiknek napi munkája többnyire rutintevékenység, s ennek folyamán az egyhangú inge- 3

Next