Népművelés, 1979 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1979-01-01 / 1. szám

mogyban 36, Szolnokban 33, Tolnában 33 művelődési otthont támogattak. A tapasztalatok azt mutatják, hogy je­lentősebb számú közös fenntartású intéz­mény csak ott található, ahol a pártszerve­zetek, a tanácsok, a gazdasági egységek át az intézmények vezetői felismerték az együttműködés fontosságát, az anyagi erők összefogásának hasznosságát, más­részt szorgalmazták, szervezték a közös fenntartást. Többet és színvonalasabban! A vizsgálatok egyértelműen bizonyít­ják, hogy a közös fenntartással megnöve­kedő anyagi lehetőség jobb működési kö­rülményeket teremt, s így a művelődési otthonok fokozottabban a nevelő-műve­lő feladatokra összpontosíthatják erői­ket. Néhány példa: a lajosmizsei Ódry Árpád Művelődési Ház munkája két me­zőgazdasági termelőszövetkezet és két üzem támogatásának hatására klubok­kal, előadássorozatokkal, tanulmányi ki­rándulások szervezésével vált sokrétűb­bé. Nagylakon a Dózsa György Művelő­dési Ház a Kenderfonótól kapott támo­gatás eredményeként színház- és tárlatlá­togatásokkal, filmesztétikai előadássoro­zattal, szocialista brigádok klubja, ifjúsá­gi klub, könyvbarátkör, barkácsszakkör működtetésével gazdagította tevékenysé­gét. A váci járásban bővült a munkások művelődésével való foglalkozás, a rácke­vei és a ceglédi járásban a téeszekkel való együttműködés a mezőgazdasági dolgo­zók kulturális ellátásának javulását hoz­ta. Összességében megállapítható, hogy a közös fenntartású művelődési otthonok te­vékenysége színvonalasabbá, sokrétűbbé vált, erősödtek közösségeik, növekedett rendezvényeik száma, változatosabb lett az ismeretterjesztés, kiszélesedett műkö­dési területük, bővültek társadalmi kap­csolataik , programjukban nagyobb arány­ban kaptak helyet a termelést és a minden­­napi gyakorlatot szolgáló alkatnak. Az egyes intézmények munkája között ter­mészetesen jelentős különbségek tapasz­talhatók. A közös fenntartás nem min­denható, nem tudja egyik napról a má­sikra megszüntetni a kiindulási helyzet hiányosságait. Hosszú, következetes, szakszerű munka szükséges ahhoz, hogy a megnövekedett anyagiak éreztessék jó­tékony hatásukat Hiszen az anyagiak csak egyik feltételét alkotják a hatékony közművelődési munkának. Hátráltató tényezők Mi segíti, illetve mi akadályozza a kö­zös fenntartás gyorsabb terjedését? A hosszadalmas, teljes áttekintés helyett csak néhány főbb problémára utalok. A közös fenntartás szélesebb körű beve­zetését gátolja, hogy az e kérdéssel foglal­kozó rendeleteket, határozatokat, szabá­lyozókat sokszor még az illetékes vezetők sem ismerik, vagy nem fordítanak gon­dot alkalmazásukra. A megfelelő ismere­tek hiánya az egyik oka olyan vélemé­nyeknek, mint például: szükségből csi­nálunk erényt", ,közös lónak túrós a há­ta", jobb az egy kalap" stb. Ezeket a megállapításokat — nem egyszer rossz tapasztalatokon alapuló igazságtartal­muk ellenére — cáfolja az a több száz jól működő közös fenntartású művelődési otthon, amely évek óta tevékenykedik a működési területén élők műveltségének gyarapításán, szabad idejük hasznos és kulturált eltöltésén. Akadályozó tényező, hogy a művelődé­si otthonok vezetői sokszor nem megfelelő partnerei a vállalati, szövetkezeti vezetés­nek. Ennek egyik oka az, hogy a népmű­velők jelentős hányadának hiányos a fel­­készültsége (1977-ben a művelődési ott­honokban 1178 képesítés nélküli és csak 642 felsőfokú szakképesítésű dolgozó volt). A másik ok az, hogy többségük túl­ságosan fiatal. Különösen a községekben van sok csak érettségizett, 20 — 24 éves intézményvezető. Ha az intézmény — munkatársai kellő hozzáértésének hiánya vagy egyéb ok miatt - nem képes megfe­lelni a vállalt feladatoknak, lejáratja a közös fenntartás ügyét. Az előbbi kérdésnek van egy másik összefüggése is. Sajnos, főként szemléleti okokból még az élenjáró megyékben is sok a formális vonás a közös fenntartás­ban. „Fizetünk valamit, és részünkről el van intézve a dolog." Az ekként vélekedő vezetők még nem érzik a felelősséget dol­gozóik művelődéséért, valójában nem igénylik a támogatott intézmény segítsé­gét, gyakran az adott összeg sorsával sem törődnek. A kapcsolat abban merül ki, hogy a művelődési otthonban kívánják megtartani a közgyűléseket, az üzemi rendezvényeket. A közös fenntartás ilyen esetben nem együttes munkát jelent, ha­nem csak „közös kalapot”, amelynek összegével a művelődési otthon vezetője saját belátása és felkészültsége szerint gazdálkodik. A helyzetet bonyolítja, hogy nem kevés az olyan gazdasági vezető sem, aki egyáltalán nem tartja feladatá­nak a művelődési otthon anyagi támogatá­sát. A közös fenntartás terjedését nehezí­ti egyes üzemek, szövetkezetek elkülönü­lési törekvése. Esetenként gondot okoz a különböző szervek és intézmények egész­ségtelen versengése is. „Ezen a téren szem­léletváltozásra van szükség — állapította meg a Pénzügyminisztérium korábbi be­számolója —, mert az önállóság helytelen alkalmzása sérti mind a kulturális, mind a gazdasági érdekeket." A problémák ott oldódnak meg, ahol a népművelők felmérik a lakóhely, a gazda­sági egység stb. dolgozóinak igényeit, ahol a vállalat, a szövetkezet művelődési bizott­sága részt vállal a közös cselekvésből, ahol a gazdasági vezetők igényt támasztó, együtt gondolkodó, segítő partnerei a nép­művelőknek. Természetszerűleg nehezeb­ben alakul ki a gyenge szövetkezetekké való kapcsolat. Az ilyen téeszek sokszor a megkötött szerződés ellenére sem utal­ják át a vállalt támogatást. A művelődési otthon így nem tehet mást, mint hogy el­hagyja a rendezvényeket, feloszlatja a közösségeket stb. Pedig évek munkája szükséges ahhoz, hogy újjáalakuljanak a megszűnt klubok, énekkarok, irodalmi színpadok. A vállalati központoktól távol eső gyár­egységeknek a vállalati központok nem mindig biztosítják az elégséges kulturális támogatást, így ez utóbbiak ha akarnak se tudnak bekapcsolódni a közös fenn­tartásba. Az újonnan létesített telephe­lyeken pedig — érthetően — esztendőkig a szociális ellátottság áll az első helyen. Sokat kell még tenni az irányítás vala­mennyi szintjén azért, hogy megvalósul­janak az 1/1976. (II. 28.) OKTE számú határozatban foglaltak: „A helyi közmű­velődési intézmények és művelődési közös­ségek fenntartásában, támogatásában va­lamennyi érdekelt vállalat és szövetkezet vegyen részt. A támogatás mértékét min­denekelőtt a társadalmi érdek, valamint a gazdasági egységek lehetőségei határoz­zák meg." Nem cél, hanem eszköz Az összefogás egyik fő iránya a műve­lődési otthonok korszerűsítése: a beruhá­zás, felújítás, bővítés. A korszerűtlen kö­rülmények felszámolása, a modernizálás persze nem egy szerv feladata. (A fejlesz­tésnek ezzel az irányával ezúttal nem fog­lalkozom.) Az együttműködés másik fő iránya a művelődési otthonok lehetőségei­nek jobb kihasználása mindazok részéről, akiknek nincs saját intézménye, de felelő­sek dolgozóik, illetve a lakókörzetben élők művelődéséért. Ez esetben indokolt és szükséges az adott művelődési otthon­ra támaszkodni, és kölcsönösen előnyös megállapodásban — közös fenntartási szerződésben — rögzíteni az együttmű­ködés feltételeit. A jövőben csak ott érdemes közös fenn­tartásra gondolni, ahol megvannak hozzá a feltételek. Az intézményeknek és támo­gatóinak a közös feladatokat kell fel­ismerniük, ezekhez megtalálniuk a leg­jobb formát (alapkérdés a helyi sajátosság )

Next