Népművelés, 1980 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1980-01-01 / 1. szám
Ország-vám. - E játékot is idéző szavaknak a sokkal komolyabb összefüggéseire szeretnénk felhívni olvasóink figyelmét ezúttal, midőn csupa Esztergomról szóló írást adunk kezükbe. E két fogalom szoros kapcsolata a településfejlesztés alapelvét is kifejezi. Nemcsak napjaink országfejlesztő kormányhatározatának alapja a város közötti szűkebb és tágabb gyűrűkben való gondolkodás, hanem ez volt már az államalapítás idején is. Városok nélkül nincs fejlődés, sem gazdasági, sem kulturális. Erdei Ferenc híres könyvében, a Magyar városban olvashatjuk: „Az európai civilizáció egész története egy a város dicséretével". És hozzáteszi:......a város a mi kultúránknak a bölcsőhelye... történelmünk legszebb és legnagyobb vállalkozásai a városban élők nevéhez fűződnek." Művében azonban éppen ama kölcsönhatásnak ad hangsúlyt, amely a „vörös és vidéke" között nyilvánult meg történelmünk során, és amely működik a jelenben is. E kapcsolat folytán az „idegen", „nyugati", az „európai” civilizációt jelentő I. István kori városok az „ázsiai" kultúrával ötvöződtek hazánk földjén, s évszázadok alatt nemcsak a nemzeti műveltség kelyheivé, a művelődés felpezsdítőivé váltak, hanem hazánkat a világgal, a magyar kultúrát az egyetemessel összekötő érrendszerré is. Úgy véljük, mi, is jó úton járunk, ha tekintetünket a városra vetjük. Miért éppen Esztergomra ? — Sok válasz kínálkozik erre (legalább annyi, mint bármely más város esetében adódna). Talán azért, mert Itt, a hajdani Strigoniumban a hagyomány oly töményen van jelen, mint hazánkban sehol másutt. Teherként? Kovászként? Erre is kerestük a választ. Vajon jól sáfárkodnak-e a kincsekkel, s a felszín alatt vannak-e búvópatakok, amelyek e sok megpróbáltatást kiállt s poraiból főnixként mindig újjáéledő város mai kultúrájába csörgedeztetik a tegnapokét?... Lehet, hogy a város szépsége ejtett rabul bennünket... Talán azért választottuk, mert legeslegújabbkori története, hirtelen iparosodása és benépesülése s ezzel szemben megannyi külső és belső konfliktus forrásaként — hiányzó vagy elavult infrastruktúrája oly tipikus városaink életében nagyságuktól függetlenül is (leszámítva az egészen új keletű városokat). Talán azért, mert méretei - beleértve az apró, beolvadt településeket is, melyek a legközvetlenebb környékét adták, s mindig szoros kapcsolatban álltak vele - áttekinthetőbbé tették számunkra ezt a „földszintes várost" — ahogy lakói maguk emlegetik felemás humorral. (S ez egyáltalán nem elvetendő szempontunk volt, miután először fogtunk bele, félig-meddig kísérletnek szánva, ilyen kulturális városfényképezésbe!) Főként mégis az érdekelt bennünket: mi adja egy városnak a kulturális légkörét? Hogy ebben közvetett és spontán hatások is érvényesülnek, azt tudjuk, hiszen a szorosan értelmezett művelődésügyön kívül a köz- és a magánélet megannyi területe, a munka, a kereskedelem, a városkép, a munkahelyi és a lakókörnyezet vagy hangulat mindmind belejátszik. Ám azzal is tisztában vagyunk, hogy e légkörteremtői mindenekelőtt maguk a művelődési intézmények kell, hogy legyenek. Vajon így van-e Esztergomban? Nem kevésbé fontos az sem, hogy miként érzékelik ezeket a hatásokat, a város lakói. S vajon az irányítók, a kultúra munkásai számolnak-e a másfelől ható erőkkel is, ismerik-e ezeket? Végül is éppen azért döntöttünk Esztergom mellett, mert úgy véljük, hogy e kérdésekre — amelyeket egészen körbejárni mi sem tudtunk — ez a város olyan válaszokkal szolgál, amelyek egyaránt jelzik a mai gondokat és eredményeket, s így — mint cseppben a tenger — már nem is egyetlen településre, sőt nem is csupán a városokra, hanem az egész országra világítanak rá. Vagyis leginkább azért állapodtunk meg Esztergomnál, amit az ezt követő lapokon olvashatnak róla. Remélve, hogy egyaránt épülésére szolgálóan azoknak is, akik írták, akik élik mindezt, és azoknak is, akik e félig önarcképet szemlélik. S ezt az alkalmat ragadjuk meg, hogy köszönetet mondjunk mindazoknak, akik Esztergomban vagy máshol tanácsokkal, tájékoztatással, nyilatkozataikkal, írásaikkal járulnak hozzá munkánkhoz, mindenekelőtt a városi tanács illetékeseinek és név szerint is Bárdos István közművelődési felügyelőnek, aki mindvégig kalauzolt bennünket, s e számunk összeállításában közvetlen munkatársunk volt. Hogy közös fáradozásunk milyen eredménnyel járt — ennek megítélése olvasóinkra vár. Örömmel fogadjuk észrevételeiket. Az bizonyos, hogy Kerekes Mártonnak egykori, Esztergomhoz intézett kétségbeesett kérdésére: „Anynyiszor eltörték a kezed, mondd, mozdul-e egyszer?" — igen lehet a válaszunk. Esztergom (Anton Burghardt iniciáléba foglalt várképe) 3