Népnevelők Lapja, 1876 (11. évfolyam, 1-53. szám)
1876-09-16 / 38. szám
595 hogy vagyonuk gyarapszik, növekedik ; hallani fogják ismételve a tanitó ajkairól a takarékosság üdvös voltának ecsetelését, úgy hogy a kérdésekre mégis tudnának felelni mindenre, ami a takarékosság szükségességeit s hasznait illeti s az általános cselekvés és szokás hatalma alatt később szinte közességgé válik minden gyermek előtt, hogy krajcárját a tanító kezébe adja. És ezzel körülbelül ki volnának merítve az eszközök azonkívül, hogy adhatja magát elő eset, midőn időközben a gyermek, vagy szülője rászorul a félrerakott pénzre, ami aztán már magának a meggyőződésnek van szolgálatára. Kérdem : oly eszközök- e ezek, amelyek célhoz vezetnének, képesek- e kitörölhetlen nyomokat hagyni a lélekben a meggyőződést, a takarékosság erényében való szilárd megedződést illetőleg? Versenyezhetnek-e hatásukra nézve az élet tapasztalataival, ismeretével, az önálló gondolkodás s átérzéssel , azokkal, melyeket az iskola a más erények fejlesztésére vonatkozólag bir, a melyek a közvetlen tapasztalás, az élet mélyreható alakjában s folyományakén szerepelnek. Már maga az, hogy ez eszközök nem lévén természetesek, eléggé megfelel a kérdésre. Merően tagadom, hogy pld. a mértékletesség, a józan élet erénye bárkiben is megszilárdul, ha korlátot szabunk azon eszközök használatában, melyek azokat átlépni rendelkezésére állanak , mert ezzel még nem győztünk meg senkit azon erények jóvoltáról. Bizonyításul szolgálhat erre nézve azon tapasztalás, hogy épen azok, kik az erkölcsös életre a legszigorúbb nevelésben részesültek, szabad szárnyra bocsáttatván, az ember legelfajzottabb teremtményeivé lettek. Nem kutatom a létező, s elkerülhetlenül erre vezető lélektani okot, elég az hozzá, hogy így van. Épen így vagyunk, az illető eszközök mellett, a takarékossággal is. Ha valakit nem győzünk meg, hanem csak rábeszéljük, rábírjuk, részint tekintéllyel, részint szép szóval, hogy adja ide pénzét, melyet félretéve, tőkét növelünk s az eshető szükségeket aztán könnyen fedezhetjük : az, hogy az illető engedelmeskedik s tőkéje részint hozzátevés, részint kamatozás által gyarapszik , még nem fejleszti magát a takarékosságot oly értelemben, mely a körülményekkel való számítás, a kisebb szükségnek a nagyobb alárendelése, az önuralom a jólét érdekében, mely józan takarékosság volna. Az indokok a cselekvő egyénen kívül ezrek, melyek megszüntével megszűnik a cselekvés is. Az ok nem alapos, nem általános érvényű. Miként akarjunk tehát a nem mindig létező oknál fogva mindig létező eredményt ? De nem folytatom tovább ; úgy hiszem, már ezek után is könnyen felfogható, hogy épen azt nem értük el, amit óhajtottunk , de elértük, amit nem akartunk ; mert az ember gyarlóságainak gazdag tápot adtunk, a lelket megmételyeztük. Többi között csak azt veszem föl, hogy lehetetlen, miszerint minden gyermek egyformán járuljon tőkéje növesztéséhez, minél fogva a vagyonban egyenlőtlenség áll be s ennek tudata a gyermekek egymás előtti dicsekvése, talán gőgje már sokkal természetesebb eszközeivel fog istápoltatni, mint maga a takarékosság erénye. Nem fogjuk nevelni az ártalmas hajtásokat, sőt lenyesegetjük, de azok maguktól fognak tenyészni folyvást, mert mi akarjuk, hogy a gyermekek takarékosak legyenek ! Íme a körülmények kényszerítő hatalma az irigység, fösvénység, hazugság, csalás, lopás s más ilynemű bűnök megfogamzása s fejlődésére. Kiegyengetjük az ösvényt a legundokabb realismusra, mely a társadalom feltartózhatlan megromlásával jár, s kiöljük a lélekből azt a szikrát, mely a 38*