Népnevelők Lapja, 1882 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1882-01-14 / 2. szám
— B4 — lapok keretébe tartozik, mi, körünkhöz képest, csak egy tényezőt akarunk megvilágosítani : az iskolát. Általánosan elismert tény, hogy egyéb!) — igen fontos — tényezők mellet az iskolák hatnak leghathatósabban a magyar nyelv terjesztésére. De mely iskolák? Az egyetemek, akadémiák, középtanodák, polgári iskolák, már csak azért sem tehetnek valami sokat, mert a tulajdonképeni népneveléssel semmi összefüggésben nincsenek, pedig a magyar nyelvet épp a nép között kell terjeszteni. Több oldalról felmerült azon eszme, hogy a felső magyarországi megyék idegen ajkú helységeiben magyar nyelvű óvodákat kellene felállani. Ez eszme gyakorlati kivihetősége fölött a sikerült kísérlet dönthetne; míg ez nincs előttünk, ez eszme barátai csak elméletre, tervezgetésre építenek. Én elméleti szempontból ez eszmét paedagogiai képtelenségnek tartom. De ha még sikerülne is egy-két helyen ilynemű próbát tenni, nem tartom ez eszközt czélravezetőnek. Mindenki be fogja ismerni, hogy népiskolákat állítani előbb való szükséglet, mint óvodákat létesíteni; de hány községben nincs még elemi iskola?! hány, már létező iskola nem felel meg a kor követelményeinek és azon községben, melyek számára magyar óvodát tartják szükségesnek? Előbb a népiskolákat kell felállítani, a meglevő hiányosakat berendezni : ebbe beletelik,— hogy sokat ne mondjak — két évtized; csak ekkor kerülhetne a sor az óvodákra. Ámde addig elkésünk a magyar nyelv terjesztésével. Az elemi népiskola maradt még hátra, s ép ez az iskola tehet legtöbbet a magyar nyelv terjesztése körül : nemcsak azért, mert ez az egyedüli iskola, mely a nép nevelését tulajdonkép eszközli, tehát a nép zömére hatni képes, hanem, mert ennek növendékei vannak azon korban, melyben a gyermek egy idegen nyelvnek megtanulására legalkalmasabb. Nagyon helyes tehát, hogy az 1979. XVIII. czikk a nem magyar tannyelvű népiskolában tantárggyá teszi a magyar nyelvet. Azonban nem mindegyik elemi népiskolától várhatunk sikert , és a nem magyar ajkú lakosság között létező népiskolák (a szászoktól eltekintve) felelnek meg legkevésbé a törvény követelményeinek, úgy felszerelésük, mint tanítóik képzettsége tekintetében. Olyan tanítók, kik írni olvasni alig tudnak, kik az anyanyelvet vagy az anyanyelven a többi tantárgyakat sem képesek tanítani igen csekély sikerrel biztatnak a magyar nyelv tanításában. Innen én az oly tanítóknak a magyar nyelvi póttanfolyamokba való felvételét, kiknek iskolájuk egyébként nem mutat fel valami eredményt, igen kétes becsű és eredményű dolognak tartom. De más tekintetben is, keveset számíthatni ez iskolákra. Az idegen ajkú népiskolák ugyanis felekezeti iskolák s a tanítók a lelkészek befolyása alatt állanak ; ezek jó része pedig ellenséges indulattal viseltetik a magyar nyelv tanítása iránt. És én itt bizony nem teszek különbséget protestántismus és katholicismus között. Az utóbbi póttanfolyam alkalmával a fölvételhez sok tanító hozott latin nyelven írott bizonyítványt lelkészétől , sőt németül írottat is mutathatok fel, pedig az illető lelkész