Népnevelők Lapja, 1886 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1886-09-11 / 37. szám
578 alatt levő tételben van, hanem egyenlően magunkra mutathatunk, mint akik kizárólag magunkban hordjuk az ellenséget. A fent említett másik szélsőség emberei a nyeglék, a fennhéjázók, akik alig hogy lerázták az iskolaport, nem ismernek maguk fölött tekintélyt. Azt hiszik, már minden tudomány a fejükben van, s ezen tudatban az önképzést rendesen elhanyagolják. Ezek semmivel sem kisebb akadályai a tanítói tekintélynek, mint a fent említett kézcsókolók. Kerüljük egyiket úgy, mint a másikat és maradjunk az arany középúton. Legyünk udvariasak, előzékenyek és tiszteletteljesek mindenki irányában, de soha se feledkezzünk meg emberi méltóságunkról s állásunk magasztos voltáról. Kerüljük a kérkedést és fönnhéjázást s törekedjünk minél több alapos ismeretre, melyeket használjunk föl minden kérkedés nélkül akkor, mikor embertársaink java, vagy állásunk tekintélye úgy kívánja. Lehetne talán még többet is elmondani arról, hogy mi akadályozza a néptanítók társadalmi helyzetének gyorsabb javulását, de én elégnek tartom az eddig elmondottakat. Ha nem soroltam is el mind, előadtam a fontosabbakat és rámutattam a módra és eszközökre, melyeknek segítségével az állapoton javítani gondolok. Tudom én nagyon jól, hogy ez a javulás még egy ideig lassú lesz, de hogy megy éspedig folytonos legyen, az egyenesen tőlünk függ. A titok kulcsa íme ez : A néptanító az első és legfőbb súlyt iskolai működésére fordítsa. Legyen az iskolában pontos, szorgalmas és kitartó a munkában. A gyermekek iránt viseltessék igazi benső szeretettel. Szeretet nélkül a nevelés nagy munkáját nem oldhatja meg a tanító. Törekedjék ismereteit gyarapítani, mert csak az adhat másnak, a kinek magának is van, s ugyanezen elvből kiindulva tökéletesítse magát az erényekben s általában hozza összhangba családi és polgári életét a neveléstan elveivel, illetőleg azzal, amit tanít, mert a tanítónál soha sem szabad, hogy magánélete ellentétbe jöjjön tanításával. Az iskolán kívül is munkálkodjék embertársai javára, óvakodjék azonban magát mindenbe beleártani s úgy föltüntetni, mintha nélküle semmi sem történhetnék. Amennyire lehet, kerülje a politikát, alkotmányos jogát legjobb meggyőződése szerint gyakorolja, a kortesszerepre azonban soha se alacsonyitsa le magát. Ez a tanítónak soha sem való. Neki a pártokon fölül kell emelkedni s elfogulás nélkül ítélni meg a körülményeket s csak azután foglalni állást egyik vagy másik részen a nélkül azonban, hogy a választás zajába belemerülne. Ne feledjék a tanítók, hogy nekik — legalább még most — nem az állás ad tekintélyt, hanem az ő személyes tulajdonságuk szerezhet tekintélyt az állásnak. Ne támaszkodjanak tehát arra, hogy majd a hatóságok rendeletei megszerzik nekik a kívánt tekintélyt, ezt nem lehet rendeleti úton megszerezni, hanem ki kell érdemelni s ennek legbiztosabb eszköze az odaadó munkásság s szeplőtelen jellem. Hogy a fentebbiekben itt-ott rámutattam saját hibánkra s talán hogy élénkebben festettem, mint gondolták, ne vegyék rossz néven, nem rossz akaratból tettem, sőt használni kívántam. Tudjuk, hogy az orvos is sokszor rendel keserű orvosságot, sőt szükség esetén az égetés- és met-