Népszabadság - Budapest melléklet, 2000. december

2000-12-01

NÉPSZABADSÁG BUDAPEST 2000. DECEMBER 1., PÉNTEK 27 Borúlátóak a hoteligazgatók A következő két évben megnyíló új hotelek miatt a piac újrafelosztását várja a budapesti szállodák 62 száza­léka. A szállodások mindössze 26 szá­zaléka számít a piac fejlődésére a kö­vetkező két évben, 45 százalék pesszi­mista az elkövetkező két év forgal­mát illetően. MUNKATÁRSUNKTÓL Az idén tavasszal a fővárosi szállodások 70 százaléka nyilatkozott úgy, hogy opti­mistán látja a magyarországi szállodapiac következő két évét, mostanra viszont 26 százalékra csökkent a bizakodók aránya. A Horwath Consulting Kft. által megkér­dezett öt-, négy- és háromcsillagos buda­pesti szállodák vezetői közül az optimis­ták a gazdasági növekedésben bíznak, az Európai Unióhoz való közeledésben és a turizmusra szánt állami támogatás növe­kedésében látnak kitörési lehetőséget. A borúlátók ezzel szemben azt állítják, hogy a szállodai kínálat meghaladja a ke­resletet, illetve nem érezni az ország vonzerejének növekedését. A szállodaipar hangulatindexét vizsgá­ló Horwath Consulting azt is megkérdez­te: mekkora átlagfoglaltságra számítanak 2000 és 2002 között? Az országos adat szerint a megkérdezettek 51 százaléka nagyobb foglaltságot vár házaitól 2001- ben, 19 százalék viszont a kihasználtság csökkenésére számít. 2002-re a nyilatko­zók fele bízik a növekedésben, 12 száza­lék viszont pesszimista. Budapesten a há­romcsillagos szállodák a legoptimistáb­bak: vezetőik 66 százaléka 2001-re a fog­laltság növekedését várja, és csak 22 szá­zalékuk gondolja ellenkezőleg. 2002-re 55 százalék vár növekedést, 44 százalék azonban pesszimista. A jövő miatt a három-, négy- és ötcsilla­gos szállodák aggódnak a legjobban: en­nek oka, hogy két éven belül huszonegy új hotel nyílik ezekben a kategóriákban. Az ötcsillagos hotelek igazgatóinak csak 28 százaléka remél átlagfoglaltság-növeke­­dést jövőre, egy évvel későbbre viszont 43 százalék számít ugyanerre. 2001-re és 2002-re a megkérdezettek 43 százaléka visszaesést jósol. A négycsillagos szállo­dák fele pesszimista 2002-t illetően, 2001- re vonatkozóan viszont 33-33 százalék az optimisták és a borúlátók aránya. A többség arra számít, hogy jövőre na­gyobb lesz a kereslet a konferencia­ és az üzleti turizmus iránt. A felmérést készítő tanácsadó cég arra kérte a hoteleket: be­csüljék meg a következő két év szoba­árait. Jövőre a fővárosi szállodák 76, egy évvel későbbre 71 százaléka számít árnö­vekedésre. Ennek mértéke egyébként 2001-ben 3-8, 2002-ben pedig 4-6 száza­lék lehet. Jelenleg a háromcsillagos szál­lodákban az átlagos szobaár 70 német márka, a négycsillagosokban 119, a leg­magasabb kategóriában pedig 251. A budapesti szállodavezetők 62 száza­léka szerint az újonnan megnyíló hotelek a már meglévő vendégkört próbálják majd megnyerni, tehát a piac újrafelosz­tása kezdődik. Csak 22 százalékuk gon­dolja, hogy a 2000-2002-ig megnyíló 21 új budapesti szálloda saját értékesítési csatornáin keresztül szerzi majd vendé­geit, míg 15 százalék szerint új vendég­kör jelenhet meg a fővárosban. Hegymegi János, a Horwath Consulting tanácsadója szerint ahhoz, hogy a piaci torta nagyobb legyen, és ki lehessen használni az új szállodák által megnyíló értékesítési csa­tornákat, hatékonyabb városmarketing szükséges. Budapest előnye lehet a még mindig őrzött viszonylagos olcsóság, va­lamint a piac és az árak átláthatósága. Ha viszont a városmarketingben nem követ­kezik be a várva várt fordulat, a szálloda­­igazgatók várakozásai sem teljesülnek, és Budapest is lemarad a vendégekért foly­tatott egyre erősebb versenyben. A Kempinski Hotel Corvinust idén „Kelet-Európa második legszínvo­nalasabb üzleti szállodájának” mi­nősítették az angol Business Travel olvasói, akik többek között a leg­kedveltebb légitársaságról, autóköl­csönzőről, vásárvárosról is szavaz­hatnak. A hotelben már kilenc, a legkorszerűbb technikával felszerelt konferenciaterem van, a legutolsót, egy tízfős, elegáns tárgyalót október elején adták át. (F. H.) Egy új szálloda, a Starlight Suites egyik szobája fotó: gárdi balázs A 2000 ÉS 2002 KÖZÖTT MEGNYÍLÓ HÁROM-ÖTCSILLAGOS BUDAPESTI SZÁLLODÁK Név Kategória Szobák (csillag) száma Hotel Le Meridien5 215 Corlnthia Hotel Royal5 400 Four Seasons 5+ 180 Hotel Alexandro4 21 Hotel Lido4 57 Hotel Páva Plaza4 212 Mercure Museum4 54 Mercure Metropo14 130 Hotel Rózsadomb4 301 Park Plaza Art’otel4 165 Novo tel Palace Budapest4 227 Hotel Andrássy4 72 Hilton West End 4 . 232 Crown Plaza4 310 Starlight Suites4 55 Sydney Apartments4 75 Mátyás City Panzió3 32 Hotel Oriental3 95 Park Hotel3 150 Slssl Hotel Budapest3 44 Tulip-Inn Millennium3 121 Összesen 21 3 148 Forrás: Horwath Consulting Hungary Rajzok a finn Mikulásnak A finnországi Rovaniemi faluba, egyenesen a Mikuláshoz viszi szombaton a Nemzetközi Pető Intézet növendékeinek rajzát két raliversenyző, megállás nélkül próbálva teljesíteni a hétezer-öt­száz kilométeres távot. Jedlóczky László pilóta és Nagy Sándor navigátor augusztusban negyven óra alatt megjárta oda-vissza Etelközt. Az erről szóló híradásokra figyelt fel a Nemzetközi Pető Intézet konduktora, Lábos Adél, aki újabb túrára beszélte rá őket. Mi lenne, kérdezte, ha az intézet növendékei rajzokat küldenének a Mikulásnak, a ralisok pedig sportáguk népszerű­sítése érdekében vállalnák a postás szerepét? A tizenegy orszá­got érintő túra érdekessége, hogy megállás nélkül, mintegy ki­lencven óra alatt szeretné teljesíteni a Budapest-Varsó-Kaunas —Riga—Tallinn-Szentpétervár—Helsinki—Északi sarkkör—Stock­­holm-Koppenhága-Budapest útvonalat. A harmincfokos hi­degbe egy Lanciával indulnak szombat délelőtt tízkor a Clark Ádám térről. A versenyautó, melyet a 2000. év ralibajnoka, id. Tóth János fog elindítani, már ott áll a „0” kilométerkőnél. A kocsi melletti zsákba bárki bedobhatja üzeneteit a Télapónak. E Zs. Indulás előtt FOTÓ: SOPRONYI GYULA Családi hétvége az ötéves Opel Dunánál December első hétvégéjén születésnapunkat ünnepeljük. Reméljük, Önnel együtt­ látogasson el hozzánk családjával! Mindkét napon színes programokkal szórakoztatjuk vendégeinket, és süteménnyel kínálunk minden érdeklődőt. Rendezvényünk fénypontja, hogy Ön vezetheti a várva várt, új Opel Corsát, amely még a legprofibb ,,korzásoknak“ is tud újat mutatni. Az élmény egyedülálló lesz, erről az Opel Corsa páratlan technikai újdonságai gondoskodnak. UGORJON BE AZ OPEL DUNÁBA! 1095 BUDAPEST, Soroksári út 160 Tel.: 347-1000. Fax: 347-1010 Mi pedig arról, hogy az Ön tesztvezetését fotósunk lencsevégre kapja. Gyermeksegély a hamburger árából _____________MUNKATÁRSUNKTÓL__________ A Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány és a McDonald’s idén de­cember 2-án, szombaton immár nyolca­dik alkalommal rendezi meg jótékony­­sági napját, a McHappy Dayt a súlyosan beteg gyermekek támogatására. A jóté­konysági napon eladott minden egyes Big Mac árából 200 forinttal az első ma­gyarországi Ronald McDonald Ház bő­vítéséhez járulnak hozzá. A magyaror­szági McDonald’s éttermekben idén is több száz művész, sportoló, közéleti személyiség és több tucat újság, rádió, illetve televízió, közöttük a Népszabad­ság munkatársai is támogatják a jóté­konysági napot. Füstölgünk Se veled, se nélküled - így érezhet­nek a főváros és a kerületek vezetői, amikor a budapesti ipar jövőjéről van szó. Mert égető szükség van az adóbevételre, de jó lenne, ha a kör­nyezetet, a lakosság egészségét nem szennyeznék. Örömükre szol­gálhat, hogy Budapest gazdaságá­ban különösebb beavatkozás nélkül is folyamatosan csökken az ipar aránya, ugyanakkor dinamikusan fejlődik az agglomerációs gyűrű­ben; ebben hűen követjük a fejlett országok nagyvárosainak példáját. A kevés kivétel közé tartozik Bu­daörs, amely már az elején szigorú­an megszabta, milyen tevékenysé­get lát szívesen a kapuin belül - te­hette, kedvező adottságai miatt. A lapos zsebű és rosszul megközelít­hető falvak viszont tárt karokkal befogadnak boldog-boldogtalant - hogyan is tudnának ellenállni a munkalehetőség és adóbevételek növekedésével kecsegtető ajánla­toknak? Más kérdés, hogy ezt az igyeke­zetet nem minden helybéli méltá­nyolja. Aki a nyugalomért és a tisz­ta levegőért hagyta maga mögött a koszos fővárost, az okkal érzi jogos követelésnek, hogy ne büdösítsenek az orra alá, legyen szó szemétége­tőről, összeszerelő üzemről, akár­miről, még csak arra sem kíváncsi, milyen technológiával dolgozik a cég. Akinek viszont kenyeret adna az új vállalkozás, az általában csöndben marad. Az önkormányzat ilyenkor vagy visszavonulót fúj (lásd pár napja a veszélyeshulla­dék-égető ügyében kitört gyömrői botrányt), vagy elkezd mosakodni, mint most Pilisjászfalu vezetői - az egyik rosszabb, mint a másik. Mennyivel egyszerűbb volna fel­nőttnek tekinteni a lakosságot, és még a tárgyalások előtt egyetlen szakvéleményekkel alátámasztani, hogy nincs mitől félnie. Ha nincs mitől félnie. EH. Már nincs biztos a Péterfyben Mától nincs önkormányzati biztos a Péterfy Sándor Utcai Kórházban, a Heim Pál Gyermekkórház főigazgatója viszont elképzelhetőnek tartja, hogy anyagi ne­hézségeik miatt biztos felügyeli majd pénzügyi-gazdasági tevékenységüket. A Fővárosi Közgyűlés pénzügyi bi­zottsága nem hosszabbította meg Nagy­­berivói-Boér Áron önkormányzati biztos tegnap lejárt szerződését, mert javult a Péterfy Sándor Utcai Kórház gazdasági helyzete. Biztost általában akkor rendel­nek ki kórházba, ha adósságai meghalad­ják a százmillió forintot, vagy számlái ki­fizetésével hatvan napnál többet késik. Ferenczi István főigazgató elmondta: nincs harminc napon túli tartozásuk. Arra a kérdésünkre, mikor zárul a kórházban a közgyűlés által elrendelt pénzügyi-gaz­dasági vizsgálat, a főigazgató nem tudott válaszolni. A főváros azért kért vizsgála­tot, mert a gazdasági igazgató és a biztos jelentései nem csengtek egybe. Az ön­­kormányzati biztos akkor menttette fel a gazdasági igazgatót. Posztjára december 31-i határidővel pályázatot írtak ki, az or­vos igazgatói munkakört pedig mától dr. Havasi László tölti be a Péterfyben. December elsejétől a főváros egyetlen kórházában sincs kirendelt önkormány­zati biztos. A Heim Pál Gyermekkórház főigazgatója, dr. Smrcz Ervin viszont el­képzelhetőnek tartja, hogy ha nem kap­nak több pénzt az egészségbiztosítótól, hamarosan önkormányzati biztos fel­ügyeli majd pénzügyi-gazdasági tevé­kenységüket. Jelenleg ugyanis már a ha­tárán vannak a százmilliós adósságnak. A kórház gondjai a főigazgató szerint el­sősorban a gyermekellátás alulfinanszí­rozottságából fakadnak. Egy másfél mil­lió forintos költségű agyműtétért például százötvenezer forintot fizet a biztosító. A súlyos emésztési és gyomorbetegsé­gek gyógyításáért, amely gyermeken­ként nyolcszázezer forintjába kerül a kórháznak, csupán hetvenezer forintot térítenek. K. A. Heim Pál gyermekgyógyász szüle­tésének 125. évfordulója alkalmá­ból megemlékezést és tudományos ülést rendeztek tegnap a fővárosi Heim Pál Gyermekkórházban. Az ünnepségen emlékérmet adtak át Pusztai Erzsébetnek, az Egészség­­ügyi Minisztérium korábbi politi­kai államtitkárának.

Next