Szabad Nép, 1948. február (6. évfolyam, 26-50. szám)

1948-02-01 / 26. szám

VASARNA!»IMS FEWATTAR ! SZABAD NI! Egyház és demokrácia (Válasz az „Uj Ember"-nek) Az „Uj Ember“ ,■Január 25-iki száma vezércikkben válaszol Rákosi Mátyás elvtárs pártunk HL országos értekezletén tartott beszámolójának ama részére, amely a demokrácia és az egyház viszonyával foglalkozott. A választ az „Uj Ember“ „a katolikus közvélemény nevében“ adja meg, a „magyar katolikus társadalom“ nevében, amely — az „Új Ember“ szerint — „az ország többsége s vele szemben bármely párt kisebbség“. Már ehhez is van szavunk. Való igaz, hogy a magyar nép több, mint 65% -a katolikus vallású, de — kérdjük — hogyan lehet a vallásstatisztikát a választási statisztikával összekeverve a katolikusok „többségére“ hivatkozni például a 22%-os kommunista „kisebbséggel“ szemben? Nem tudja az „Új Ember“, hogy összehasonlíthatatlan nagyságokról van szó, mert más a felekezeti és más a választási számarány? A 67%-os „katolikus többségben“ ugyanis ott vagyunk mi is, a választási „kisebbség“, lévén a Kommunista Párt tagjainak és választóinak többsége katolikus. De még ha ettől a statisztikai bűvészkedéstől eltekintünk is, nem megnyugtató az „Új Ember“ hivatkozása az egész „katolikus közvéleményre“ más szempontból sem. Ha kevesebbet mondott volna, megnyugtatóbb lett volna. Mit ér vele a magyar demokrácia, ha az „Új Ember“ cikke, amely bizonyos közeledési szándékot igyekszik kifejezésre juttatni, a megfoghatatlan és meghatározhatatlan „katolikus közvélemény“ nevében beszél? De beszél-e a katolikus egyház mértékadó körei nevében, beszél-e a döntő egyházi tényezők nevében, beszél-e a megegyezési szándékot nem, ellenben annak ellenkezőjét elég gyakran kifejezésre juttató legfelsőbb egyházi tényező nevében? Vájjon a „katolikus közvéleményre“ való hivatkozás nem azért történik-e, hogy ezt a döntő kérdést meg lehessen kerülni? A magyar demokráciának elvégre nem a „katolikus közvélemény“ a partnere a szóbanforgó kérdésekben, hanem az egyház hivatalos tényezői és mi a biztosíték arra hogy a legilletékesebb tényező nem gáncsolja-e el azt a bizonyos közeledési szándékot, amelyet az „Uj Ember“ cikke vél kifejezni? De szó van-e komolyan közeledési szándékról? Az „Uj Ember“ cikke alapján bizony elhamarkodott lenne erre a kérdésre igennel felelni. Az „Új Ember" ugyanis Rákosi elvtárs konkrét vádjaira, amelyek szerint a katolikus egyház reakciós körei ellenségei a köztársaságnak és a demokrácia népi vívmányainak, csupa negatívummal felel. Nem ismerik el a köztársaságot? A válasz ez: „eddig nem hangzott el olyan nyilatkozat, amelyekből azt lehetne következtetni, hogy az egyház a köztársaságot nem ismeri el.“ Hát ez édes kevés- Még csak az hiányoznék, hogy az egyház nyíltan a köztársaság ellen nyilatkozzék! A magyar köztársaság joggal elvárhatja, hogy az egyház pozitíven és helyeslően a köztársaság mellett álljon ki. A Habsburgok idején a katolikus egyház bezzeg nem tanúsított ily hűvösen semleges és tartózkodó magatartást a monarchiával szemben. A Horthy■rendszer alatt sem szorítkozott a magyar püspöki kar állásfoglalása arra, hogy nem fordult a „kormányzó“ ellen. Ha az egyház ki tudott állni a Habsburg-monarchia és a Horthy-rendszer mellett, akkor a minimum, amit a demokrácia elvár tőle, hogy legalább ugyanolyan buzgalommal álljon ki a magyar nép államformája, a köztársaság mellett. Az egyház nagyon jól tudja, hogy földosztást soha még vissza nem csináltak“ — írja az „Új Ember.“ De kimerülhet-e ebben az egyház álláspontja a magyar demokrácia egyik legnagyobb vívmányával, a földreformmal szemben? Csak arról van-e szó, hogy az egyház a földreformba mint valami elkerülhetetlen és sajnos, megmásíthatatlan rosszba, kénytelen-kelletlen belenyugodjék? A magyar nép a földreformmal kapcsolatban épúgy, mint demokrácia többi nagy eredményével, országépítő erőfeszítéseivel kapcsolatban többet kíván az egyháztól mint duzzogó belenyugvást a változhatatlanba. Az egyház azt kívánja, hogy ne szorítsák rezervációba, a templom falai közé, önmaga szorítja magát rezervációba azzal, hogy a magyar dolgozó tömegek hősies munkáját, a magyar demokratikus kormányzat nagy erőfeszítéseit a háborús sebek begyógyítására, országunk felemelésére közömbösen, sőt ellenségesen szemléli, ahelyett, hogy támogatná. A nagy demokratikus társadalmi reformmal, amely az országot a dolgozó nép hazájává teszi, az egyház a maga demokráciaellenes sérelmi politikáját szegezi szembe. Hogy „nem emelt szót egyetlenegy újítással szemben sem?’* Ha ezt a negatívumot az urak elégségesnek tartják, mi és velünk a magyar dolgozó nép — nem. ,,Alaptalan a vád a hároméves tervvel kapcsolatban“ — írja ez „Új Ember“ — és hivatkozik arra, hogy Szent István napján a templomokban megáldották a munkaszerszámokat, „amelyeket munkások az egyház áldásával kívántak a hároméves terv megvalósításában felhasználni“. Az „Új Ember“-nek, sajnos, rövid az emlékezete. Valóban megáldották a munkaszerszámokat. De amikor a demokratikus közvélemény és a Kommunista Párt is ezt a tényt örömmel üdvözölte és úgy értelmezte, hogy az egyház, íme, támogatja a hároméves tervet, azonnal megjelent a hivatalos egyházi cáfolat, amely kereken kijelentette, hogy a munkaszerszámok megáldásának a hároméves tervhez semmi köze. Elfelejtette az „Uj Ember“ ezt a cáfolatot? Mi nem. Az ,,Új Ember“ állításának, hogy az egyház a hároméves tervet támogatja, csak úgy lehet hinni, ha ugyanazok az illetékes egyházi körök, amelyek 1947 augusztusában ezt a cáfolatot kiadták, most megcáfolják és hatályon kívül helyezik saját cáfolatukat. Ugyanez vonatkozik az 1848-as centenárium megünneplésének kérdésére is. Mit érnek a fogadkozások, hogy az egyház ünnepelni akarta 1848 emlékét, mit ér a késői és utólagos engedély az állami ünnepségeken való részvételre, ha az ünneprontó és kegyeletsértő, a történelmet meghamisító és a nemzeti érzelmet felháborító kijelentések és megnyilatkozások megtagadása, elítélése és visszavonása a mai napig nem történt meg? A kormányzat nem koboztatta el a hirhedt Almanachot, a még hirhedtebb fiajdókcikket. Nyilván alkalmat akart adni az Actio Catholicának, hogy ezt a nemzetellenes kiadványt maga vonja ki a forgalomból. Megtette-e? Nem tudunk róla. De mit ér a 48 emléke melletti kényszeredett kiállás, ha a kegyeletsértő cikkek és beszédek szellemétől nem határolják el magukat, inkább hallgatva próbálják kivárni, amíg a feledés füve nő fejlettük ? Az „Uj Ember*’ tiltakozik a vád ellen, hogy az egyház palástja alá gyűjti a reakciósokat. Ajánljuk figyelmébe az Actio Catholica új és új kiadványait, például azt, amelynek szerzője az államosítást a közönséges rablással hasonlította össze. Mit érnek a balkéz, az Új Ember cikkírójának fogadkozásai arról, hogy az egyház nem ellenzi a demokratikus újításokat, ha a jobbkéz, az egyház legnagyobb társadalmi szervezete, a demokrácia legfontosabb reformjai és vívmányai ellen uszít, a demokrácia melletti pozitív kiállás helyett? Igen, szükség van megegyezésre. De nem lehet kétséges, hogy ez a megegyezés csak a demokratikus rend, a demokratikus vívmányok és törvények teljes és fenntartás nélküli elismerése és támogatása alapján lehetséges. Meggyőződésünk, hogy ezt velünk együtt vallja a magyar katolikus dolgozó nép, de a papság többsége is. Nem szándékunk az alsó papság szembeállítása az egyházi hierarchia felső részével, vagy a püspökökkel. Jól tudjuk, hogy a katolikus egyház szellemétől és szervezetétől idegen ilyenfajta ellentét, tehát céltalan volna az ellentét megteremtésére irányuló kísérlet is. De jól tudjuk azt is, hogy az alsó papság tekintélyes része, a kezdeti megzavarodottság és meg-nem-értés után, már látja és értékeli a demokrácia anyagi és szellemi építő munkájának eredményeit, közeledik a demokráciához és kívánja, hogy egyháza is feladja a sértődöttség, a duzzogás a gyűlölködés, ellenségeskedés meddő és reakciós sérelmi politikáját a demokráciával szemben. Ez a válaszunk az „Új Embernek. És az, amit Rákosi Mátyás elvtárs mondott szóbanforgó beszédében: „A magyar demokrácia eddig minden problémát, mely elé a történelem állította, megoldott. Amikor napirendre tűzi, végezni fog azzal a reakcióval is, mely az egyház köntöse mögé búvik.“ Ebből az következik, hogy a megegyezés útjának egyengetéséhez szavak után most már tettekre van szükség. A Sárkány-üggyel kapcsolatban nyolc magasrangú tisztviselőt bocsátottak el a honvédelmi minisztériumból Sárkány József honvédelmi államtitkár letartóztatása és az üggyel kapcsolatos vizsgálat több más viszszaélésre is fényt derített. E visszaéléseknek részesei voltak a honvédelmi minisztérium magasrangú tisztviselői. A felszabadulás után ebben a minisztériumban a régi polgári alkalmazottak szinte teljes számban megmaradtak, sikerrel vészelték át a létszámcsökkentés és más demokratizáló akciók „veszélyeit". Legfőbb támaszuk éppen a jogi csoportfőnökség vezetője, Sárkány államtitkár volt. Ezen az osztályon valóságos tenyészete volt a reakciós bürökráciának. Sárkány letartóztatása után politikai és gazdasági okok miatt további nyolc magasrangú tisztviselőt távolítottak el a minisztériumból, illetve — katonai műnyelven — „rendelkezési állományba helyezték,'' őket. Az elbocsátottak között van: Blazovics János dr. miniszteri osztály, főnök, Sárkány volt helyettese. Szepesi Géza osztályfőnök a magánjogi osztály vezetője. Glóss Miklós tanácsos, a közjogi osztály vezetője. Vicáién Kálmán dr. tanácsos a polgári személyügyi osztály vezetője, valamint Desselvffy Sándor dr. osztálytanácsos, Heinrich Aladár dr. tanácsos és Bárkányi Ákos dr. osztálytanácsos. Az eltávozottak helyébe új osztályvezetők kerültek. Zák Ferenc dr. tanácsos, a jogi osztály vezetője, Sárkány államtitkár helyett. A polgári személyügyi osztály vezetését Erdélyi Ferenc dr. miniszteri titkár, a magánjogi osztályét László Csaba dr. miniszteri titkár, a szolgáltatási osztályét Kaposi Miklós dr. tanácsos, a hadkiegészítési osztályé, Zamárdi Ödön dr. tanácsos vette át. Kornis Gyula professzort búcsúztatja meleg sorokkal a Magyar Nemzet abból az államból, hogy végre,valahára elhagyja egyetemi katedráját. Részletesen felsorolja érdemeit; azt, hogy államtitkára volt Horthynak, azt, hogy alelnöke volt a fasiszta törvényeket megszavazó parlamentnek, azt, hogy a magyar fasizmust nem Imrédy személyéig — ,,es aker Gömbösig—Darányiig támogatta. Ez már magában véve is elég „érdem“ lenne az egyetemről való gyors távozáshoz. De a Magyar Nemzet nem elégszik meg ennyivel. Méltatja Kornis tudományos munkásságát is, kiemelve az Államférfiről szóló „hatalmas tanulmányát’'. Nos, hadd emeljünk ki mi is néhány részletet ebből a remekműből. A könyv 19 és III. oldalán így vélekedik Komis Mussoliniról: „A már a kommunizmus anarchiájába tűző Olaszországot Mussolini hírtélen visszarántja az örvény széléről ... Mussolini az antik Róma társadalmi és katonai szervezetében, a Fasces fegyelmében fedezi fel a modern társadalmi hisztéria, a bolsevista veszettség szérumát." Mac Demaldnak is hasonlók Kornis szerint az érdemei: „Mac Denaldnak volt lelkiereje s államférfiéi belátása ahhoz, hogy a világháború utáni esztendőkben a mindinkább vörös színt öltő a*1gol munkásszervezetekben p&ma lan bátorsággal és harci készség*gel nekiszegezze mellét a kormuw nista áramlatnak, amivel nemcsak hazáját, de az emberiséget mentette meg." S ha Imrédyért nem is rajongott Kornis Gyula, urát és parancsolóját, Hitlert nem tagadta meg: „A nemzeti szocializmus unalomrajutásával a német politikai jellem, úgy látszik, erős fordulaton megy keresztül. A Versaillesban diktált béke Hitler Adolf páratlan sugalmazó személyének befolyása alatt a világháború szégyenletes befejezésére való visszahatásként másfél évtized alatt mintha gyökeresen megváltozott volna ... A magas hőfokú nemzeti érzés összetörte és kiirtotta a kommunizmust, amely Németország belső egységét fenyegette: kétségtelen tény, hogy az új német politikai lélek védelmezte meg egyelőre Nyugat-Európát a birodalomban már-már unalomra törő kommunizmussal, mint keleti barbársággal szemben." (252 oldal.) Aki így ír, így „filozofál", allnak nem soji keresnivalója van a magyar ifjúság nevelésének egyik legfőbb posztján, a magyar demokrácia egyetemének katedráján. Legfeljebb a Magyar Nemzetbe való vezércikkírónak. Amikor a svájciak még nem voltak olyan kényesek A Voix Ouvriere Tarr László felarfiziálásáról A Voix Ourvriére, a svájci munkapárt lapja január 27-i számában a következőkben kommentálja a svájci ügyészség közleményét Tarr Lászlónak, az MTI svájci tudósítójának letartóztatásáról: „Megállapítjuk, hogy a szövetségi ügyészség 1948-ban sokkal érzékenyebb, mint 1940 és 1944 között volt. Abban az időben ugyanis úgynevezett újságírók, valójában ügynökök és közremért kémek összeállíthattak és küldhettek ezernyi jelentést a Svájcban élő külföldi állampolgárok, sőt még a svájci állampolgárok tevékenységéről is, anélkül, hogy bárki háborgatta volna őket. Igaz ugyan, hogy akkor a szóbar forgó jelentésekért Berlinbe vagy Vichybe küldték. Változnak az idők..." Iyámossák a textilvásárlási igazolvstinfit A Textgáru Eligazító Iroda közli: A fogyasztó közönség a textilvásárlási igazolvány első oldalén lévő sorszámot előre — tehát még a vásárlás előtt — írja be tintával az igazolvány belső oldalán lévő „Igazolvány sorszáma“ című 20. rovatba. Vágárzolni csak akkor lehet, ha ezek a szelvények ki vannak töltve. , VAGY sem... ...és tekintse meg kirakatainkban számtalan olcsóságunkat Vidékre utánvéttel szállítunk! 1886 VlI. THÖKÖLY -ÚT 14.