Szabad Nép, 1949. december (7. évfolyam, 279-304. szám)
1949-12-01 / 279. szám
a folytatott vele. Rankovics hangsúlyozta: kérjük, segítse elő képviselőink behatolását minden intézménybe, , beleértve a belügyminisztérium szerveit is. Kérjük továbbá, adják meg nekik a lehetőséget, hogy megszerezhessék a szükséges tájékozódásokat. Ideje, hogy Bulgáriában nagymértékben kifejlesszük tevékenységünket. Rankovics minden feszélyezettség nélkül kijelentette, hogy nem pusztán jugoszláv vagy bolgár ügyről van szó, hanem egy olyan ügyről, amelynek sokkal nagyobb a nemzetközi fontossága. Rankovics biztosította Rosztovot, hogy Tito terve leplezve van. Kosztov a bolgár kormány által a „Hotel Bulgarie”- szállóban rendezett újévi fogadáson, Baileyvel való rendszeres találkozásainak egyikén, tájékoztatta Baileyt a Kardelljel folytatott megbeszélésekről, hogy megbizonyosodjék, Tito valóban összehangolta-e tervét az angolokéval. Erről a találkozóról Kosztov így vall: — Bailey kijelentette, tudomása van ilyen jugoszláv javaslatról, erről az ügyről az angolok és az amerikaiak is tudnak. Bailey megállapította, hogy a feladatok, amelyekre ő célzott, egyáltalán nincsenek ellentmondásban azokkal a tanácsokkal, amelyeket Kardelj adott a föderáció megvalósítására, tekintve, hogy mindkettő egyetlen célt szolgál: Bulgária és Jugoszlávia elszakítását a Szovjetuniótól. Bailey tájékoztatta Kosztovot a titkos megegyezésről, mely már a második világháború alatt létrejött Tito és az amerikai-angol imperialisták között. Kosztov ezeket mondja: „Tito elvállalta, hogy Jugoszláviát eltávolítja a Szovjetuniótól, valamint keleteurópai és délkeleteurópai barátaitól és olyan politikát fog folytatni, amely megfelel az angol-amerikai tömb különleges balkáni stratégiai és politikai érdekeinek.” Bailey azt tanácsolta Rosztovnak, Bulgária kövesse a jugoszláv népet, hogy létrehozzanak egy egységes államot, amely „elég hatalmas ahhoz, hogy ellenálljon a Szovjetunió nyomásának”. 1945 márciusában Kosztov találkozott Milován Gyilasszal, aki a szláv kongresszusra érkezett Szófiába. Erről a találkozóról Kosztov azt vallja, Gyilasz azért érkezett Szófiába, hogy vele találkozzék. Gyilasz először is Tito és Kardelj sajnálkozását közvetítette afölött, hogy nem sikerült haladéktalanul megvalósítani tervüket, a bolgár-jugoszláv uniót. Kosztov elmagyarázta neki, hogy ezt Dimitrov közbelépése hiúsította meg. Kosztov vallomása szerint Tito terve a Kosztovval összehangolt tevékenységre az új körülmények között a következő volt: .........Bulgária és Jugoszlávia fokozatos eltávolítása a Szovjetuniótól, arra számítva, mint azelőtt, hogy egy federáció eszméje népszerű ezek között a népek között. De a federáció külpolitikáját a Nyugat felé kell beállítani . . . Gyilasz javasolta, hogy Tito (népszerűségét) állítsák szembe Dimitrovéval..." Gyilasz azt ajánlotta Rosztovnak, hogy egyesítsék a bolgár és a jugoszláv hadsereg felépítését, kiképzését és ideológiáját. „... Éppen ezért — mondotta Gyilasz — kérjük önt, hogy részesítse teljes támogatásban a szófiai jugoszláv katonai attasét és létesítsen szoros kapcsolatot és együttműködést a két ország belügyminisztériumai között. Gyilasz felhívta a figyelmemet a párton belül kifejtendő komoly tevékenység szükségére. Kiemelte, hogy meg kell teremteni és ki kell szélesíteni híveimnek körét. „Ezeket az embereket — mondotta Gyilasz — vezető helyekre kell emelni az államban és a Párt apparátusában, hogy továbbra is kifejthessék befolyásukat.“ Gyilasznak az volt a véleménye, hogy elsősorban azt a feladatot kell kitűznünk, hogy Pirin vidékét haladéktalanul a Macedón Köztársasághoz csatoljuk, a macedón nemzeti kérdés úgynevezett „teljes megoldása“ nevében. A Tito és Kosztov között folyt megbeszélésről Kosztov a következőket vallja: „Amikor Jugoszlávia politikai orientációjáról érdeklődtem Titónál, ő megvetéssel szólott az angolokról, akik szerinte már nem számítanak, eljátszották játékaikat és most át kell engedniük helyüket az amerikai kapitalizmusnak. Tito megértette velem, hogy Jugoszlávia külpolitikai orientációja egyre inkább Amerika-barát irányzatot vesz, ellentétben az előző angol-barát irányzattal. Nekünk bolgároknak is azt ajánlotta, hogy létesítsünk kapcsolatokat az amerikaiakkal, ami nagyon hasznos lesz számunkra. Kértem Titót, hogy legyen segítségünkre ebben, amit ő meg is ígért. — Amikor Rosztov azt kérdezte Titótól, hogy miért nem váltja le bulgáriai képviselőjét, a beteges és semmivel sem törődő Kovacsevicsot, Tito így válaszolt: „A jugoszláv kormány elhatározta, hogy az első adandó alkalommal Bulgáriába küldi Cirmilt, a jugoszláv külügyminisztérium egyik legjobb emberét, aki jelenleg Magyarországon dolgozik és ott szép sikereket ér el, de akit már onnan vissza kell hívni.“ Tito — vallja a továbbiakban Kosztov — olyan emberként ajánlotta nekem Cirmilt, mint akivel „közös nyelven tudok majd beszélni“. A második Tito—Kosztov megbeszélésre az evxinográdi palotában került sor. Ennek az eszmecserének még nyíltabb jellege volt. Kosztov vallomásából kitűnik, hogy Tito kertelés nélkül kijelentette, hogy már a legközelebbi jövőben megváltoztatja politikáját a Szovjetunió irányában és „tisztázza” Jugoszlávia kapcsolatait a népi demokráciákkal. Tito heves szavakban kelt ki a Szovjetuniónak a Marshall-tervvel szemben folytatott politikája ellen. Hangoztatta, hogy gazdaságilag oly elmaradott államok, mint Jugoszlávia és Bulgária, nem nélkülözhetik az amerikai segítséget, de az amerikaiak, akik ezt a segítséget nyújtani tudják — jelentette ki Tito — feltételül szabják elszakadásukat a Szovjetuniótól. Tito ezután kifejtette az amerikaiak tervét, amely szerint ő eljár. Hangoztatta, hogy az amerikaiak a szovjetellenes erők növelését tervezik nemcsak Jugoszláviában és Bulgáriában, hanem az összes többi népi demokratikus országban. Az a szándékuk, hogy gazdaságilag, politikailag és katonailag sokoldalú nyomást gyakoroljanak ezekre az országokra, hogy elszakítsák azokat a Szovjetuniótól és a nyugati tömbhöz csatolják őket. Tito kijelentette, hogy ő a népi demokratikus országokban elegendő személyes tekintéllyel rendelkezik és kizárólag erre a személyes tekintélyre, valamint az új Jugoszlávia tekintélyére támaszkodva képes lesz megvalósítani Kelet- és Délkelet- Európa országaiban a Szovjetuniótól való elszakadás és az Egyesült Államokhoz, valamint Angliához való közeledés politikáját. Tito hangoztatta, maguk az amerikaiak is elismerik, hogy csupán az ő közvetítésével állíthatják az ő oldalukra a nem demokratikus államokat. Tito döntő jelentőségű tetteket kért Kosztovtól. „Ön és emberei már most fel kell hogy készüljenek az elszakadásra“ — mondotta. „Önnek meg kell szerveznie az erőket a Párton belül és az országban ennek a politikának végrehajtására. Önöknek igyekezniük kell elfoglalniuk a parancsnokló helyeket az államban és a Pártban, hogy képesek legyenek az első csapást megtenni, megalakítani az új kormányt és azonnal kikiáltani Bulgária egyesülését Jugoszláviával, ami után számíthatnak tevékeny segítségünkre. Mi hajlandók vagyunk — mondotta Tito — ebben az esetben fegyveres erővel is segíteni Önöket.” Rosztov figyelmeztette Titot, hogy Dimitrov szembehelyezkednék a Szovjetuniótól való elszakadást célzó politikával Dimitrov nevét hallván, Tito valósággal toporzékolt a gyűlölettől: „Meddig lesz még ez az aggastyán utamban!“ — kiáltotta Tito tajtékozva. Megjegyeztem Titonak, a mi tervünk az, hogy megvárjuk az események természetes fejlődését, tekintettel Dimitrov rossz egészségi állapotára s a közeljövőben valószínű halálára.“ Rosztov vallomása szerint Tito így válaszolt: „Ez a téry jó, ha Dimitrov hamarosan meghal. De miután erre nem lehárt számítani, döntő módon kell cselekedni, le kell tartóztatni s ha szükséges, meg kell semmisíteni. Ebben számíthatnak segítségünkre. Amikor eljön a pillanat — mondotta Tito —, amikor önök lépnek Dimitrov helyébe, gyorsan kézbe kell venniük a Pártot s a kormányt s ki kell kiáltaniok Bulgária egyesülését Jugoszláviával. Ezután minden könnyű lesz s minden további lépés jugoszláv segítséggel fog történni.” (A vádirat közlését holnapi százalinkban folytatjuk.) 4 Visinszkij elvtárs nagy beszédben semmisítette meg a szovjet békejavaslatok ellen felhozott érveket Visinszkij elvtárs az ENSZ közgyűlésének első bizottságában november 23-án nagy beszédben válaszolt azokra az ellenvetésekre, amelyeket a Szovjetunió békejavaslataival szemben felhoztak. A chilei küldöttnek válaszolva hangsúlyozta, hogy Chile az Egyesült Államoktól függő helyzetben van, s így aligha lehet komolyan venni azt, amit „az állami szuverenitás elvének elismeréséről“ beszél. Igazolja ezt az a körülmény is, hogy Chile magáévá tette az angol-amerikai javaslatot, amely nagyon keveset hagy meg az állami szuverenitásból. A továbbiakban Visinszkij elvtárs beszámolt az amerikai monopoltőke szerepéről Chile gazdasági életében, s megemlítette, hogy ennek az országnak — amely a világ második leggazdagabb réztermelő állama — egy illér jövedelme sincs a rézkitermelésből, mert rézbányái két amerikai konszern kezében vannak. Foglalkozott Visinszkij elvtárs a libanoni küldött kijelentésével is, aki azt állította, hogy „a kommunizmus filozófiája a háború és a forradalom”. E bárgyú megjegyzést a marxizmusleninizmus klasszikusaiból vett idézetek egész sorával cáfolta meg és ragyogóan ismertette a forradalmi erőszak szerepét. Idézte Lenint: „A proletárdiktatúra nemcsak erőszak a kizsákmányolókkal szemben, sőt nem is elsősorban erőszak. Ennek a forradalmi erőszaknak gazdasági alapja, életképességének és sikerének záloga az, hogy a proletariátus a kapitalizmussal szemben a munka társadalmi szervezésének magasabb típusát képviseli és valósítja meg. Ez a lényeg. Ez a kommunizmus elkerülhetetlen teljes győzelmének erőforrása, záloga". Ismertette Sztálin elvtárs 1936-ban Howarddal folytatott beszélgetését, amikor erre a kérdésre: „Nem gondolja ön, hogy a kapitalista országokban indokolt aggodalom uralkodhat, vájjon a Szovjetunió nem határozza-e el, hogy erőszakkal rákényszeríti a maga politikai elméletét más népekre?”, Sztálin elvtárs így válaszolt: „Az ilyen fajta aggodalmakra nincs semmiféle ok. Ha ön azt gondolja, hogy a szovjet emberek maguk és méghozzá erőszakkal akarják megváltoztatni a környező államok arculatát, akkor ön súlyosan téved. A szovjet emberek természetesen kívánják, hogy a környező államok arculata megváltozzék, ez azonban maguknak a környező államoknak a dolga. Nem látom, milyen veszedelmet láthatnak a környező államok a szovjet emberek eszméiben, ha ezek az államok valóban erősen ülnek a nyeregben" Beszéde végén Visinszkij elvtárs hangsúlyozta, hogy az imperialista hatalmaknak a világuralomért, a világ újrafelosztásáért folytatott harca ellenére is van lehetőség a megegyezésre, ki lehet küszöbölni a háborús veszélyt. December elején megalakul a közlekedési dolgozók nemzetközi szakmai szövetsége A milánói Szakszervezeti Világkongresszus határozatainak végrehajtásaképpen sorra alakulnak meg a nemzetközi szakmai szövetségek. December 10—12-én tartják a Szárazföldi és Légiközlekedés dolgozói nemzetközi szakmai szövetségük alakuló kongresszusát. A kongresszuson magyar részről Gáspár Sándor elvtárs, a Vasutas Szakszervezet, Földvári Aladár elvtárs a Közlekedési Szakszervezet és Tóth Béla elvtárs, a Gépjárművezető Szakszervezet főtitkára képviselik a közlekedés 220.000 magyar dolgozóját. A kongresszussal kapcsolatban Gáspár Sándor elvtárs a következőket mondotta: — A Szakszervezeti Világszövetséghez tartozó nemzetközi szakmai szövetségek — így szövetségünk is — a nemzetközi munkásegység erős bástyája. A munkásáruló, szakadár jobboldali szocáldemokrata vezetés alatt álló úgynevezett „szakmai titkárságok“ már régen elárulták a nemzetközi munkásegységet és éppen ellenkezőleg a dolgozók egységének megbontására törekednek. A „szakmai titkárságok" képviselői megszakították tárgyalásaikat a Szakszervezeti Világszövetséggel és a dolgozók jogos érdekeinek védelme helyett, a munkásegység megvalósítása és a békéért való harc helyett munkásellenes, haladásellenes, szovjetellenes, kommunistaellenes politikát folytatnak, kiszolgálják kapitalista megbízóikat Ezért van szükség a Nemzetközi Szakmai Szövetségek megalakítására, amelyek a Szakszervezeti Világszövetség keretén belül jelentősen, hozzájárulnak a béke megvédéséért folytatott harc sikeréhez és segítenek meghiúsítani a háborús uszítók minden mesterkedését. SZABAD NÉP CSÜTÖRTÖK, 1949 DECEMBER 1 11 ÉVE ESETT ORGYILKOSSÁG ÁLDOZATÁUL Szergej Mironovics Kirov „Nagy szerencsétlenség érte pártunkat. December 1-én, az osztályelenségtől felbujtott, gonosztevő gyilkos keze által elesett Kirov elvtárs. Halála pótolhatatlan veszteséget jelent, nemcsak számunkra, legközelebbi barátai számára, hanem mindazok számára, akik mint harcos iorkából ismerték. Olyan ember esett az ellenség kezének áldozatául, aki egész tündöklő életét a munkásosztály, a kommunizmus, az emberiség felszabadulása ügyének adta. Kirov elvtárs a bolsevik ember mintaképe volt. A párt által kitűzött nagy cél érdekében nem ismert se félelmet, se nehézségeket. Nyíltsága, vaskemény megbízhatósága, a forradalom lelkes tribunjának bámulatraméltó tulajdonságai a bajtársi, baráti és személyes kapcsolatokban annyi szívvel és annyi gyöngédséggel olvadtak össze benne, annyi sugárzó melegséggel és annyi szerénységgel, ami csak igazi leninistánál lehetséges. Kirov elvtárs mind az illegális időkben, mind a Nagy Októberi Forradalom után, a Szovjetunió számos táján dolgozott, Tomszkban, Asztrahánban, Vladikavkazban és Bakuban és mindig és mindenütt egyaránt magasra emelte a Párt lobogóját, a forradalmár fáradhatatlan, energikus és gyümölcsöző munkásságával a dolgozók millióit nyerve meg a Párt ügyének. Az utolsó kilenc esztendőben Kirov elvtárs Lenin városának és a leningrádi vidék pártszervezetét vezette. Lehetetlen egy rövid gyászjelentés keretében Leningrád dolgozói között végzett munkásságának méltatása. Nehéz feladata lesz Pártunknak Leningrád munkásosztálya számára olyan alkalmas vezetőt találni, aki majd olyan hozzáértéssel gyűjti a Párt köré a tagokat és az egész munkásosztályt, mint ahogy ő tette. A bolseviki szervezettség, fegyelem, a forradalom ügye iránti szeretet és odaadás légkörét teremtette meg a leningrádi szervezetben, azokat a tulajdonságokat adva neki, melyek őt magát tüntették ki. Mi, mindannyian oly közelállónak érzünk téged, Kirov elvtárs, mint drága barátot, szeretett elvtársat, mint megbízható harcostársat. Életünk és harcaink utolsó napjáig gondolni fogunk rád és fájlalni fogjuk elvesztésedet drága barátunk. Együtt voltál velünk a harcok nehéz éveiben, mikor a szocializmus győzelméért küzdöttünk hazánkban. Velünk voltál azokban az években is, mikor Pártunk soraiban ingadozások és nehézségek voltak. Az utolsó évek összes nehézségeit velünk élted végig és most abban a pillanatban vesztünk el, mikor hazánk nagy diadalokat arat. Ebben a harcban és összes eredményeinkben milyen sok van belőled, mennyi a te energiádból, erődből, a kommunizmus ügyéért lángoló szeretetedből Utolsó üdvözletünk, drága barátunk és elvtársunk, Szergej. I. SZTÁLIN K. VOROSILOV SZ. ORDZSONIKIDZE L. KAGANOVICS V. MOLOTOV A. MIKOJAN M. KALININ V. KUJBISEV AZ a bolsevik férfi, akit a szovjet kormányon, a Szovjetunió Bolsevik Pártja Központi Bizottságán, a Kommunista Internacionálé Végrehajtó Bizottságának és a Vörös Hadsereg vezérkarának gyászjelentésein túl, Sztálin és legközvetlenebb munkatársai így búcsúztattak. 1886-ban Urshinban született, mint szegény szülők gyermeke. Kicsiny kora óta teljesen árva. Két húgával együtt nagyanyja próbálja felnevelni, havi három rubel jövedelméből. A gyermekek sohase laktak jól. Ezért a nagyanya Kirovot hétéves korában árvaházba adja. Még a cári árvaház figyelme is felébred rendkívüli képességei láttán. Ez tette lehetővé, hogy tovább tanulhatott s hogy Kazánban az egyetemet látogathatta. Ott Kazánban a forradalmi diákok között, kapcsolódik Kirov ahhoz a harchoz, melynek életében és halálában hű katonája maradt. Urshun városa, (az akkori Vjatka kormányzóságban) olyan helység volt, ahova a cárizmus forradalmárokat száműzött. Kirov, gyerekkora óta sok száműzöttet ismert Diákkorában, a nyári vakációk alatt, viszonya elmélyült velük. Beszerezte illegális könyveiket, megbeszélte velük olvasmányaikat. A száműzött forradalmárok voltak Kirov első politikai tanítói, ők készítették elő a kazáni forradalmi diákkörön további vezetésére. Még tizennyolc éves se volt, már forradalmi szociáldemokratának számított. 1904-ben Tomszkba utazik, hogy tanulmányait az ottani technológián folytassa tovább. Ugyanakkor felkeresi a helyi szociáldemokrata szervezetet. Hamarosan a pártmunka középpontjában áll, a pétervári „Véres Vasárnap“ válaszként megszervezi az 1905-ös január-februári fegyveres felkelést. Február végén elfogják, hónapokig, vádirat nélkül, börtönben tartják. Szabadulása után csatlakozik Kirov a tomszki bolsevikokhoz. Mint fáradhatatlan és lelkes fiatal pártmunkás az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt tomszki szervezetének vezetőségi tagja lesz. Feladata: illegális pártnyomda vezetése. Kirov az egész 1905-ös esztendőt Tomszkban és a „Taiga“ vasútállomáson tölti, hol sikeres vasutassztrájkot szervez. 1906-ban a tomszki pártvezetőség azzal bízza meg, hogy Péterváron vagy Moszkvában nyomdagépet vásároljon. Utazása napján a cári rendőrség letartóztatja és egy esztendőre bebörtönzi. Szabadulása után azonnal újra munkához lát. Az illegális munka feltételeinek szigorú betartásával, új, földalatti nyomda szervezéséhez fog. Újra letartóztatják, bár munkásságát a cári rendőrség nem ismeri, a nyomdáról még csak sejtelme sincs — mégis három esztendőre bebörtönzik. Három esztendőt tölt Kirov, Tomszk környékén magánzárkában, oly időben, mikor az egész vidéken a „Fekete Százak“ büntetőexpedíciói és akasztófái hirdették a rendszer rémuralmát és mikor a „magánzárka“ sok esetben a halál előtti utolsó állomást jelentette. A börtönéjszakák csendjét számtalanszor szakították meg ahalálbamenők búcsúkiáltásai. Büntetésének leteltével Kelet-szibéria fővárosába, Irkutszkba utazik, majd Vladikavkazba költözik. A világháború kitörése után 1915-ben tartóztatják le negyedszer. Omszkba szállítják, egy esztendőre bebörtönzik, majd az év letelte után Narimba száműzik. De a száműzetési parancsot sohase hajthatták végre, az 1917-es februári forradalom kitörése kiszabadítja. Mint a vladikavkazi szociáldemokrata pártszervezet vezetőségi tagja irányítja a februári forradalmat és mikor a Nagy Októberi Forradalom lángja átcsap a Kaukázuson — ő lesz a szovjethatalom egyik nagy szervezője, a kozák bandái ellen folytatott fegyveres harc egyik vezére. A XI. hadsereg élért vesz részt Denyikin megsemmisítésében az Északkaukázus és Baku szovjet hatalmának újjáépítésében. Mikor Szovjet Azerbajdzsán és a mensevik vezetés alatt álló Grúzia között kiéleződik a helyzet, a Szovjetunió Kirovót nevezi ki teljhatalmú megbízottjának Tifuszbe, majd mint a békedelegáció tagját kiküldi a Lengyelországgal kötendő béke megtárgyalására. Kirov mint szenvedélyes forradalmár, mint bolsevik, mint leninista harcolt minden ideológiai elhajlás ellen. Első volt azok között, akik a nagy Sztálin vezetése alatt, harcbaszálltak az ellenforradalmi trockizmus és,Zinovjev hívei ellen, minden jobbolali opportunizmus ellen. Kirov legközelebbi harcostársa, tanítványa és barátja Volt Sztálinnak. 1926-ban a Zinovjev-féle oppozíció szétvezése után, Kirov a Leningrádi Kormányzósági bizottság titkára, a bolsevik Párt Központi Bizottsága északnyugati irodájának tagja és Pojtikai Bizottságának jelöltje. 1928- ban a Bolsevik Párt leningrádvidéki titkára, 1930-ban a Központi Vezetőség Politikai Bizottságának tagja, 1934-ben a Politikai Bizottság tagja", a Szovjetunió Bolsevik Pártja Központi Bizottságának titkára és a ■eningrádkörzeli és városi pártszervezet titkára. . 1934 decing tér 1-ée, délután fél öt órakor vetett véget a nemzetközi imperializmus bérencének keze Kirov nagyszerű életének. A bolsevisták között is kevés vezetőt gyűlölt úgy az ellenforradalom, mint a szó nemes értelmében vett néptribun Kirovót, a rajongásig szeretett vezetőt, Leningrád dolgozóinak és párttagságának „Mironovics“-át, azt az embert, akit még az orosz Bolsevik Párt vezetői között is, egész különleges helyre állított mély marxista-leninista tudása, egész rendkívüli finomságú politikai érzéke, bolsevista acélossága, valódi bolsevik szónoki készsége. Lenin és Sztálin szónok-tanítványai, harcok szervezője, akit a tömegek rajongó szeretete kísért, aki legszorosabban összeforrott ezekkel a tömegekkel. Mikor az osztályellenség Kirovót megölte, a szocializmus győzelmének nagy hírnökét akarta elhallgattatni. Az ellene tervezett gyáva és aljas orgyilkos merényletet egy merényletsorozat első láncszemének szánták. A gyilkos keze elérte Kirov elvtársat. De mint minden nagy veszteségből, a Bolsevik Párt okult ezen a rettenetes példán is. Kiverte az ellenforradalom bérgyilkosai kezéből a fegyvert, összébbvonta sorait, lesújtott a kémek és gyilkosok trockista bandájára és olyan acélossá formálta a pártot, mely méltó Szergej Mironovics Kirov emlékéhez és nagy vezéréhez, Sztálinhoz.