Népszabadság, 1962. április (20. évfolyam, 77-100. szám)
1962-04-01 / 77. szám
4 WASHINGTON ÉS AZ ARGENTIN PUCCSISTÁK Az ünnepélyes külsőségek sem hiányoztak, amikor José Maria Guido, az argentin szenátus eddigi elnöke, 24 óra leforgása alatt másodszor is letette a köztársasági elnöki esküt. Igen, másodszor, mert első eskütétele titokban, a puccsista katonatisztek jóváhagyása nélkül történt, s ezért ők nem is fogadták el ezt. Miután azonban Guido megígérte a hadsereg vezetőinek, hogy teljesíti követeléseiket — látnivalóan népellenes követeléseiket —, megtörténhetett a második, most már ünnepélyes beiktatási ceremónia. Így Guido elmondhatja magáról, hogy ő az egyetlen elnök Argentína történelmében, akinek kétszer kellett hivatali esküt tenni ahhoz, hogy bevonulhasson a Rózsaszínű Házba, ahogyan Argentínában az elnöki palotát nevezik. S ez a kétszeres eskütétel fényt vet az argentin állapotokra, azok belső ingatagságára. Bár az új elnök beiktatásával a két hete tartó válság formálisan megoldódott, mégis, előreláthatóan Guido kétszeres beiktatása sem teremtheti meg a kormányzat szükséges stabilitását, és nem képes elleplezni azt, hogy valójában egy szélsőségesen reakciós katonai junta került az ország élére. Az argentin helyzet továbbra is válságokkal terhes. S azok a katonatisztek, akik a puccsot végrehajtották, hiába próbálják most az alkotmányosság színezetét kölcsönözni katonai diktatúrájuknak, s meghamisítani a lezajlott események jellegét. Így válik érthetővé, hogy az amerikai kormányzat, amelynek tulajdonképpen ünnepelnie kellene az argentin válság befejezését, hiszen a hatalmat ténylegesen gyakorló argentin főtisztek Washington és az Egyesült Államok monopoltőkés körei iránti hűsége egy pillanatig sem lehet kétséges, mégis meglehetős rosszkedvvel szemléli a katonai junta felülkerekedését. Mit is mutatnak az argentin események a Fehér Ház szemüvegén át nézve? A két hete lezajlott argentin választások, amelyek a kommunisták által is támogatott peronista ellenzék győzelmét eredményezték, szinte pánikhangulatot keltettek az amerikai kormányzatban. Az Egyesült Államok Buenos Aires-i nagykövete villámgyorsan kezébe vette a dolgok közvetlen irányítását, s akcióba léptek az argentin hadsereg Washington-barát vezetői, és Frondizi elnök közreműködésével egyszerűen megsemmisítették a március 18-i választások eredményeit. Már-már úgy tűnt, hogy Frondizi teljes behódolása a hadsereg vezetői előtt elegendő ár ahhoz, hogy továbbra is a Rózsaszínű Ház lakója maradjon. S ez kedvezett volna igazán a washingtoni kormányzat elképzeléseinek is, hiszen Frondizi további elnökségével fedezte volna az alkotmányosság látszatának fenntartását. Mindez talán magyarázatul szolgál Frondizi hirtelen támadt át bátorságára is, hogy színpadias pózoktól sem riadva vissza, olyan sokáig ragaszkodott az elnöki székhez. Erőfeszítései azonban hiábavalók voltak, hiszen honnan is várhatott volna segítséget hatalmon maradásához? A néptömegek előtt már elvesztette hitelét, mert elnöksége idején megtagadta választási programjának haladó jelszavait, és reakciós, Washington-barát politikát honosított meg. A néptömegek ítéletét fejezte ke a március 18-i választás is, amelyen az ellenzék aratott győzelmet. S a tömegek követelték Frondizi távozását a választási eredmények törvénytelen megsemmisítése miatt. De miért nem felelt meg Frondizi a Washington-barát főtiszteknek, akik a szélsőségesen reakciós földbirtokos oligarchia, valamint az Argentínában hatalmas befektetésekkel rendelkező észak-amerikai monopóliumokkal szorosan együttműködő helyi burzsoá körök érdekeit képviselik? Ahogy láttuk, ők is könyörtelenek voltak Frondizivel. Nem bocsátották meg neki, hogy engedélyezte a kommunisták által is támogatott peronista jelöltek fellépését a választásokon, s „engedékenységével” súlyos veszélyeket idézett elő a washingtoni politikának. A szélsőjobboldali katonai köröket még Washingtonnál is nagyobb félelemmel töltötte el az ellenzék választási győzelme, hiszen jól tudják, hogy a peronista mozgalom nagy változásokon ment át, amióta Peron megbukott a radikálisabbá és egyszersmind számukra veszélyesebbé is vált. Ezek a körök már akkor aggodalmukat fejezték ki, amikor a peronista befolyás alatt álló munkások gyűjtéseket indítottak és ajándékképpen traktorokat és iskolai berendezéseket küldtek a forradalmi Kubába. S a szélsőséges reakció jól látja azt is, hogy a peronista mozgalomban részt vevő tömegek nagy része Kubát tekinti példaképének, s követeléseik mind hasonlatosabbakká válnak azokhoz, amelyeket az argentin kommunisták már esztendők óta hirdetnek, s hogy az argentin kommunisták befolyása mind nagyobb a peronista mozgalomra. A katonatisztek és a mögöttük álló erők csak a nyílt katonai diktatúrában látnak kiutat, vaskézzel akarnak leszámolni az ellenzékkel és terrorral próbálják elfojtani a hala,dó és népi erők mozgalmának terebélyesedését. Frondizit viszont még arra sem tartották alkalmasnak, hogy eljátszassák vele a báb szerepét. Ezért pálcát törtek fölötte, még akkor is, ha ez nem mindenben illik bele aFehér Ház propagandistáinak számításaiba. Hiszen miről is van szó? Az argentin válság „megoldásával” Washington maga állított ki bizonyítványt arról, hogy mennyit érnek a gyakorlatban Kennedy szép szavai a latin-amerikai országok megsegítéséről, demokratikus átalakításáról. A „Szövetség a haladásért” elnevezésű, tíz esztendőre szóló húszmilliárd dolláros segélyprogramot a Fehér Ház azzal a jelszóval hirdette meg, hogy a latin-amerikai kormányok „demokratizálódnak” és felülről bizonyos reformokat hajtanak végre. Ez a segélyprogram természetesen az Egyesült Államok neokolonialista törekvéseit szolgálja Latin-Amerikában, de fel akarják használni arra is, hogy látszatreformokkal elejét vegyék a forradalmi robbanásnak. E program egyik kulcsországa éppen Argentína lett volna, amelyet a Fehér Ház e segélyprogram „kirakatává” akart változtatni, hogy ellensúlyozza a kubai forradalom vívmányainak nagy hatását a latin-amerikai népekre. De most ezek a tervek egyelőre füstbe mentek, mert újra csak a régitípusú katonai diktatúra eszközéhez kellett folyamodni, hogy valami módon megmentsék a bukástól az Amerikabarát kormányzatot Argentínában. Ezért uralkodik el a vereséghangulat most az amerikai burzsoá sajtóban. S mindez a jövőt illető kétségekkel is párosul. Hiszen a katonai diktatúra csak átmenetileg oldotta meg a válságot. Azok az erők, amelyek győzelmet értek el a választáson, most az alkotmányosság helyreállításáért küzdenek. Harcuk kétségtelenül nehezebb lesz a katonai diktatúra körülményei között. Az utolsó szót azonban mégiscsak ők fogják kimondani, mert Argentínában s másutt is Latin-Amerikában ma már felismerik az Egyesült Államok neokolonialista törekvéseit, akár régi, akár „modernebb” receptekhez folyamodik. Árkus István NÉPSZABADSÁG 1962. április 1. vasárnap Külföldi események — néhány sorban Kedden összeül a Biztonsági Tanács és folytatja az izraeli— szíriai incidensek ügyében benyújtott panaszok megvitatását. (AFP) Taylor tábornok, Kennedy katonai tanácsadója, Londonból pénteken Rómába érkezett. (AP) A dél-vietnami hazafiak március derekán megsemmisítettek egy 200 főnyi chemista ejtőernyősegységet, mely amerikai parancsnokság alatt állt — jelenti a Felszabadulás hírügynökség. Kennedy amerikai elnök levelet intézett Szukarnóhoz a nyugat-irráni kérdésben. Az üzenet tartalmát nem hozták nyilvánosságra. (Reuter) A szovjet zeneszerzők III. kongresszusa szombaton befejezte munkáját. Ebből az alkalomból a kongresszus elnöksége a nagy Kreml-palotában nagyszabású fogadást adott, amelyen részt vettek N. Sz. Hruscsov vezetésével a párt és a kormány vezetői. (TASZSZ) Az NDK Államtanácsának ülésén megvitatták az NDK-nak az arab, az afrikai és a latin-amerikai országokkal fenntartott kapcsolatait. Megállapították, hogy az NDK álláspontja a legfontosabb nemzetközi kérdésekben egybeesik az arab és az afrikai országokéval, s a latin-amerikai országok erősödő törekvése az önálló külpolitikára kedvező talajt teremt az NDK-val való kapcsolataik további fejlődéséhez. (TASZSZ) Szovjet—kubai kulturális együttműködési egyezményt írt alá Raul Roa kubai külügyminiszter és Kudrjavcev, a Szovjetunió havannai nagykövete. Egyidejűleg aláírták a műszaki-tudományos együttműködés jegyzőkönyvét is. (TASZSZ) Az argentin katonai klikk alkotmányos látszatot szeretne adni az államcsínynek Hírügynökségi jelentések szerint a hét közepének feszült órái után viszonylagos nyugalom uralkodik Argentínában, továbbra is bizonytalanok azonban a jövő kilátásai. A Frondizi által a hét elején összeállított kérészéletű kormány miniszterei péntek este benyújtották lemondásukat az új elnöknek. Guido ideiglenes elnök felkérte a kormány tagjait, hogy az új kormány megalakításáig maradjanak helyükön. Pénteken közzétették Buenos Airesben Frondizi négy nappal ezelőtt kelt levelét, amelyben megindokolta, miért ragaszkodik az elnöki tisztséghez. Frondizi azt tüntette fel „pozitívumként”, hogy az ő alkotmányos alapon álló politikája eredményesebben veszi fel a harcot a kommunizmus ellen, mint a katonák nyílt államcsínye. Az argentin események nemzetközi visszhangja azt mutatja, hogy az „alkotmányos paródia”, ahogy Aramburu volt elnök jellemezte, senkit sem téveszt meg, és mindenki előtt világos, hogy államcsíny történt. Argentína nagykövetei sok országban lemondottak tisztségükről, és a venezuelai kormány azt javasolta, egyetlen latin-amerikai ország se ismerje el az új rendszert. Latin-amerikai vélemények az argentínai eseményekről A latin-amerikai országok sajtója és közéleti személyiségei megállapítják, hogy az Egyesült Államok volt az argentínai államcsíny sugalmazója és szervezője. Az uruguayi Popular hangsúlyozza: „Az Egyesült Államok cselekedetei rávilágítanak az imperialistáktól függő helyzetben levő oligarchia uralmán alapuló pán-amerikai rendszer minden képmutatására.” Cavalcanti brazíliai kongresszusi képviselő a Luta Democratica című lapban rámutat, hogy „az argentínai államcsíny az amerikai külügyminisztérium beavatkozásának a„ következménye’’, és ezt „az Egyesült Államok legreakciósabb erőinek támogatásával” hajtották végre. Kubai ellenforradalmárok pere Havanna, március 31. (TASZSZ) A kubai forradalmi törvényszék folytatja a tavalyi, sikertelen invázió idején foglyul ejtett zsoldosok ügyének tárgyalását. A vádirat tényekkel bizonyítja az Egyesült Államok kormányának és közép-amerikai lakásainak közvetlen és aktív részvételét a fegyveres agresszió előkészítésében és végrehajtásában. Az Egyesült Államok közvetlen részvételét az agresszió megszervezésében egyébként meggyőzően bizonyítják San Románnak, az ellenforradalmárok vezérének dokumentumai is. San Román például múlt év májusában levelet intézett Fidel Castilóhoz, s ebben beismeri, hogy az amerikai sajtó állításával ellentétben, nem kubai, hanem az Egyesült Államok repülőgépei bombázták a szigetország falvait, városait. VILÁGGAZDASÁGI JEGYZETEK Amerikai exportroham Ua nem tudod legyűrni őket — csatlakozz hozzájuk.” Az amerikai üzleti világnak ezt a közismert aranymondását idézte nemrég Dillon amerikai pénzügyminiszter a szenátus bizottsága előtt, hogy megvédje az amerikai gazdaság történetének legszélesebb vámegyezményét, amelyik 30 országot fog át. Az egyezmény — amely voltaképpen egy nagyszabású amerikai „exportroham” nyitánya — egyelőre beláthatatlan politikai és gazdasági következményekkel járhat a tőkés világban. Hosszú hónapokig tartó, kemény csata előzte meg létrejöttét. Részt vesznek benne a világ jóformán összes fontos tőkésországai, amelyek együttvéve az összes tőkés külkereskedelem 80 százalékát bonyolítják le. Az egyezmény lényege: a vámfalak kölcsönös leépítése, átlagban mintegy húsz százalékkal. A megállapodás rendkívül bonyolult: az amerikai külügyminisztérium 378 sűrűn nyomtatott oldalon foglalta össze rendelkezéseit, igazi kulcsát azonban az Egyesült Államok világgazdasági helyzetének változásai adják meg. Annak ellenére, hogy az Egyesült Államok ma is a tőkés világ legerősebb és leggazdagabb országa, viszonylagos helyzete évek óta romlik. Kennedy gazdasági szakértői erre az évre is az ipari termelés legfeljebb 3—3,5 százalékos emelkedésével számolnak, ami körülbelül fele lesz a hat nyugateurópai országot egyesítő Közös Piac várható növekedésének. Japánnal szemben még nagyobb lesz a különbség, s az amerikai ütemnél gyorsabban növekszik a kanadai gazdaság is. Ráadásul Nagy- Britannia és az általa vezetett „szabadkereskedelmi övezet”, az úgynevezett „hetek” legfontosabb országainak várható csatlakozása a Közös Piachoz azzal a veszéllyel fenyeget, hogy e kialakulóban levő nagyszabású gazdasági blokk tovább nehezíti az amerikai áruk nyugat-európai elhelyezési lehetőségeit, s ezzel is fékezi az amerikai gazdasági fejlődés ütemét. Az export fejlesztése pedig az Egyesült Államok általános világgazdasági helyzetén kívül pénzügyi okokból is igen fontos Washington számára. Annak ellenére ugyanis, hogy az amerikai külkereskedelmi mérleg mintegy ötmilliárd dolláros aktívával zárult 1961-ben, a fizetési mérleg mégis deficites volt, méghozzá több mint 3 milliárd dollárral. Ennek oka elsősorban a külföldi hadikiadások, másodsorban az export nem kielégítő növekedése. A hadikiadásokat nem akarják csökkenteni , maradt az exportoffenzíva, a betörés a nemzetközi piacokra, mindenekelőtt pedig a Közös Piac erődjébe, amelyet a kívülállókkal szemben magas vámfalakkal vesznek körül. A hivatalos Washington ezt a betörési kísérletet szentesíti most 378 oldalon, s az első nyilatkozatok a kölcsönös engedményeket hangsúlyozták. A szenátusi bizottság előtt felvonuló hat amerikai miniszter nyilatkozatai és a nyilvánosságra hozott adatok azonban elárulják, hogy voltaképpen a tőkés világ feletti amerikai gazdasági hegemónia megszilárdításának nagyszabású kísérletéről van szó. Nem véletlenül idézte Dillon a híres közmondást: Washington azért „csatlakozik” , hogy „legyűrje” szövetségeseit és vetélytársait. A számok világosan beszélnek. Ezernyi árucikk vámját szállították le kölcsönösen — az autóktól az esernyőkig, az antimontól a libamájkrémig, a szerszámgépektől a brüsszeli csipkéig, az alumíniumtól a skót wohiskyig. A hoszszan tartó kemény csata eredményeképpen azonban e 18—24 százalékos vámleszállítás összesre azt eredményezi, hogy az Egyesült Államok (1960-as értékben számítva) 4,3 milliárd dollárnyi exportra kapott vámkedvezményt. Ugyanakkor a maga részéről csak 2,9 milliárd dollárnyi importáru előtt engedte alacsonyabbra a vámsorompókat! Az egyezmény magva — és egyben a küzdelem súlypontja is — a Közös Piac hat országával kötött megállapodás. Itt Washington 3,5 milliárd dollárnyi kivitelre szerzett kedvezményt, s ezért 2,2 milliárdos behozatalt érintő engedménnyel fizetett ... Ezek a számok azonban még nem is tárják fel az amerikai behatolás tényleges távlatait. Az Egyesült Államok monopóliumainak többsége ugyanis arra számít, hogy ez csak az első rés a falon, s az amerikai kivitel dinamizmusa gyorsan növekedni fog. Dillon nyíltan megmondta a szenátoroknak, hogy az új megállapodástól „az amerikai exporttöbblet gyors növekedését” várják. Egy másik döntő pont: az amerikai mezőgazdasági export. Erre vonatkozóan a jelenlegi egyezmények nem tartalmaznak határozott megállapodásokat. Freeman földművelésügyi államtitkár azonban a szenátusi bizottság előtt már bejelentette, hogy „a jövőben a nyugat-európai országoknak szélesebbre kell tárniuk kapuikat az amerikai mezőgazdasági termékek előtt”. Persze nem tekinthető véletlennek, hogy erről egyelőre csak utalások és célzások formájában esik szó. Közismert, hogy a Közös Piacon belül és a Brit Nemzetközösséggel folytatott csatlakozási tárgyalásokon is a mezőgazdasági exportküzdelem jelenti a legrobbanékonyabb és legkényesebb ponttot. Ha az amerikaiak megkísérlik „kiönteni” hatalmas mezőgazdasági feleslegeiket a tőkés piacra, ez Új-Zélandtól Olaszországig és Argentínától . Dániáig szinte beláthatatlan gazdasági bonyodalmakat okozhat, e bonyodalmak minden politikai következményével! A most megkötött „mammutegyezmény" végső soron azt jelzi, hogy a sokkat emlegetett nyugati „integrációs irányzatok” minden időleges eredményük mellett sem változtatnak a „nagy halak”, a „közepes halak” és a „kis halak” hagyományos tőkés viszonyán. A most kibontakozó amerikai offenzíva éppen arra törekszik, hogy a nyugat-európai integrációval kapcsolatban érvényesítse politikáját tengerentúli gazdasági befolyása megszilárdítására! F. Sz.