Népszabadság, 1963. szeptember (21. évfolyam, 204-228. szám)
1963-09-01 / 204. szám
2 (Folytatás az 1. oldalról.) „De Gaulle-nak Dél-Vietnam kérdésébe történt beavatkozása miatt". Washingtonban ezt az Egyesült Államok újabb hátbadöfésének tekintik. Vannak, akik úgy vélekednek, De Gaulle céljai sokkal meszszebb nőnek, mint az, hogy ismét döfjön egyet az Egyesült Államokba. Diplomáciai megfigyelők szerint a francia elnök akciót akar kezdeni, hogy Észak- és Dél-Vietnamot — Laoszhoz hasonlóan — semleges államként egyesítsék. Az említett megfigyelők hangoztatják, hogy „az Egyesült Államok rengeteg pénzt fektetett be Dél-Vietnamba, jelentős haderőt küldött oda, tehát nemigen hajlandó feladni ottani pozícióit”. gyarmattartóknak nyújtott „segítséget” is beleszámítva, az Egyesült Államok a vietnami „szennyes háborúra” — szerény számítások szerint is — majd 'hatmilliárd dollárt költött. A Ngo Dinh Diem-klikk a bőséges támogatást most a buddhista szerzetesek, az egyetemi hallgatók, diákok elleni erőszakos elnyomó intézkedésekre használja fel. Washingtonnak azonban rá kell jönnie arra, hogy át kell értékelnie eddigi politikáját. Az amerikai kormány számára csak egy kiút maradhat: ki kell vonulnia Dél- Vietnamból, a népre kell bízni sorsának intézését. A Francia Országos Diákszövetség vezetősége pénteken sajtóértekezletet tartott, amelyen Párizsban tanuló dél-vietnami diákok is részt vettek. A sajtóértekezlet során megdöbbentő részleteket hoztak nyilvánosságra a Ngo Dinh Diem-kormány által hozott véres elnyomó intézkedésekről. (MTI) A Pravda szemleírója a dél-vietnami eseményekről A Pravda szombati száma szemleírójának, Viktor Majevszkijnak a dél-vietnami eseményekkel foglalkozó cikkét közli. A cikk megállapítja: a délvietnami események megint csak leleplezik az egész világ előtt az amerikai imperialista körök legkalandkeresőbb képviselői által követett politika tarthatatlanságát. Mindenki láthatja, hogy a hangzatos kommunistaellenes prédikációk, a „szabad világ” védelme lényegében egy bűnös és véres rendszer támogatását, a szabadságjogok lábbal tiprását, a népellenes háborút jelentik. A cikkíró emlékeztet arra, hogy az Egyesült Államok naponta másfél millió dollárt költ Dél- Vietnamra. Amerikai sajtójelentések szerint 1954-ig, a francia NÉPSZABADSÁG 1963. szeptember 1. vasárnap Harold Wilson és Willy Brandt beszéde a hamburgi szociáldemokrata nagygyűlésen Dobsa János, az MTI bonni tudósítója jelenti. A Német Szociáldemokrata Párt százéves fennállása alkalmából rendezett ünnepségsorozat keretében szombaton Hamburgban nagygyűlést tartottak, amelyen részt vett Harold Wilson, a brit Munkáspárt vezetője is. A nagygyűlésen mondott beszédében Wilson kijelentette, hogy a moszkvai atomcsend egy eszmény fontos lépés a világbéke felé, de még további hatékony intézkedések szükségesek az atomfegyverek elterjedésének megakadályozása végett. Hangsúlyozta, hogy a brit Munkáspárt ellenzi a Bundeswehr atomfelfegyverzését. A Munkáspártnak a közép-európai megegyezésre vonatkozó javaslatai a mostani nemzetközi helyzetben új jelentőséget nyernek. A Munkáspárt — mondotta Wilson —, ha hatalomra kerül, tárgyalások útján, a fegyveres erők kölcsönös és kiegyensúlyozott csökkentésére és olyan megállapodások megkötésére fog törekedni, amelyek révén külföldi fegyvereket és csapatokat vonnának ki a közép-európai térségből, mégpedig úgy, hogy az erők egyensúlyában ne történjék egyik oldalon sem változás. Wilson hangsúlyozta, hogy csak e folyamat megvalósulása nyithatna komoly kilátásokat a német újraegyesítés számára, amit a Munkáspárt továbbra is pártol. A továbbiakban Wilson rámutatott: a Munkáspárt csak olyan feltételekkel lenne hajlandó támogatni Anglia csatlakozását a Közös Piachoz, ha továbbra is biztosítanák Anglia és a nemzetközösségi országok szoros kapcsolatát, De Gaulle legutóbbi kijelentései azonban ellentmondanak ezeknek a feltételeknek. Ezután Willy Brandt nyugatberlini főpolgármester mondott beszédet. Hangoztatta, hogy a Német Szociáldemokrata Párt a „holnapra gondol”, s nem fogja engedni, hogy „a nyugatnémet politika útja ismét a múltba vezessen vissza”. Arról szólt, hogy a nyugatnémet politikának nem szabad ellentétbe kerülnie a béke biztosításával. Ezeken az általános jellegű kijelentéseken kívül azonban Brandt nem körvonalazott semmiféle részletesebb programot sem arra vonatkozólag, hogyan képzeli el az eddigi nyugatnémet politika megváltoztatását. Ellenben Brandt Hamburgban egy másik beszédében — amelyet ugyancsak az SPD centenáris ünnepsége keretében mondott — csak szőrmentén bírálta a bonni ultrák politikáját, és elsősorban azt emelte ki, hogy az SPD közös külpolitikát akar folytatni a kormánypártokkal. Politikai megfigyelők megjegyzik, hogy Brandt beszédeiben voltaképpen azok a belső ellentétek tükröződnek, amelyek az utóbbi hetek folyamán az SPD vezetőségében megnyilvánultak. Az SPD vezetőségén belüli jobbszárny opportunista magatartására jellemző az a nyilatkozat, amelyet Herbert Wehner, a párt helyettes elnöke a Die Weltnek a szombati nagygyűlés előtt adott. Wehner e nyilatkozatában lényegében a CDU jobbszárnyának álláspontjára helyezkedett, s azt hangoztatta, hogy „nagy enyhülésre még mindig nincs kilátás”, s hogy „nem szabad nagy várakozásokat táplálni a világpolitika vitás kérdéseinek gyors megoldását illetően”. Wehner csatlakozott a bonni ultráknak ahhoz a téziséhez is, hogy „nyomást kell gyakorolni a Szovjetunióra”, és kereken elutasította a Brandt tanácsadói körébe tartozó Egon Bahr nyugat-berlini sajtófőnöknek azt a javaslatát, hogy létesítsenek egy külön szervezetet az NDK-val való kapcsolat felvételére és ápolására. Kedden dönt a Biztonsági Tanács a szíriai-izraeli konfliktus ügyében Az ENSZ Biztonsági Tanácsa pénteki ülésén keddre halasztotta a szavazást az izraeli-szíriai konfliktus ügyében beterjesztett határozati javaslatról. A péntek esti ülésen felszólalt marokrói küldött bírálta azt az amerikai—angol közös határozati javaslatot, amely — mint mondotta — egyoldalúan kívánja elmarasztalni Szíriát az incidens ügyében, s javasolta, hogy 1. határozati javaslat ne ítélje el a két izraeli állampolgárnak augusztus 19-én történt meggyilkolását, hanem „sajnálkozását” fejezze ki emiatt, valamint 2. töröljék az angol—amerikai határozati javaslatból azt az ENSZ-jelentésre hivatkozó paragrafust, amely megállapítja, hogy a tettesek „feltehetőleg Szíriából érkeztek”. Fedorenko, a Szovjetunió képviselője felszólalásában támogatta a marokkói módosító indítványt. Megállapította, hogy az amerikai —angol határozati javaslatban tényekkel alá nem támasztott, egyoldalú vádak érik Szíriát, s így a szovjet küldöttség nézete szerint a határozati javaslat ebben a formájában elfogadhatatlan. Fedorenko felhívta a figyelmet az izraeli—szíriai tűzszüneti előírások szigorú megtartásának szükségességére, különös tekintettel azokra az előírásokra, amelyek tiltják a fegyveres erő alkalmazását a két ország közötti konfliktusban. (MTI) Külföldi események néhány sorban Az SZKP Központi Bizottságának meghívására Moszkvába érkezett az Új-Zélandi Kommunista Párt küldöttsége W. Wilcoxnak, a párt országos bizottsága főtitkárának vezetésével. (TASZSZ) Pipinelisz görög miniszterelnök szombaton bejelentette, hogy Görögország és Bulgária között a vitás kérdések megoldása, a normális diplomáciai és más kapcsolatok helyreállítása céljából Szófiában rövidesen tárgyalások kezdődnek. (MTI) A kínai—pakisztáni légügyi szállítmányi egyezmény aláírása után hazautazott Karachiból a kínai polgári légiforgalmi társaság küldöttsége. (Új-Kína) A görög parlament befejezte a Pipinelisz-féle reakciós választási törvényjavaslat vitáját, és elfogadta azt. A haladó pártok képviselői a szavazás előtt elhagyták a termet. (MTI) Nyikita Hruscsov részvéttáviratot intézett Du Bois, a szerdán elhunyt világhírű néger tudós és író özvegyének. (TASZSZ) Szovjet—román barátsági gyűlést rendeztek Bukarestben a Szovjet—Román Baráti Társaság Romániában tartózkodó küldöttsége tiszteletére. A küldöttség vezetője, Cvetkov művelődésügyi miniszter köszönetet mondott a Romániában mindenütt tapasztalt meleg fogadtatásért. (MTI) Alkotmányellenesnek minősítette a cordobai szövetségi törvényszék azt, a kommunisták üldözésére hozott törvényt, melyet az argentin kormány ez év májusában fogadott el (TASZSZ) Erroll angol kereskedelmi miniszter, aki pár napja Prágában tartózkodik, tegnapi sajtóértekezletén Csehszlovákia és Anglia kapcsolatainak fejlesztéséről beszélt. (MTI) Előkészületek Malaysia megalakítására Li Kuang-ju miniszterelnök szombaton ünnepélyesen bejelentette, hogy Singapore elnyerte a „teljes függetlenséget”, a brit kormány minden külpolitikai és hadügyi kérdésében átruházta a döntés jogát Egyidejűleg Sarawak és Brit Észak-Borneo belső önkormányzatot nyert, első lépésként a Malaysia Államszövetség megteremtéséhez. Djakartai hírek szerint Indonézia addig nem indítja útnak megfigyelőit az ENSZ Észak-Borneóba és Sarawákba küldött ténymegállapító bizottságához, amíg hivatalos értesítést nem kap arról, hogy a Fülöp-szigeti megfigyelők vízumát garantálják. (E bizottságnak kell felülvizsgálnia, akar-e csatlakozni a volt brit gyarmatok lakossága az államszövetséghez.) (MTI) Az asztúriai sztrájk meggyorsítja a Franco-rendszer bukását A Spanyol Kommunista Párt nyilatkozata Párizs, augusztus 31. (TASZSZ) Az asztúriai bányászsztrájk kiterjedt az egész León tartományra. A Spanyol Kommunista Párt Központi Bizottságának végrehajtó bizottsága nyilatkozatában Asztúria sztrájkoló bányászaival való szolidaritásra hív fel. Az asztúriai bányászok — hangzik a nyilatkozat — gazdasági követeléseiket kiegészítették más igen fontos követelésekkel, mint például: engedjék haza a száműzötteket, bocsássák szabadon a bebörtönzötteket, szüntessék meg a szankciókat, adjanak szabadságot és sztrájkjogot. Az a súlyos harc, amelyet a sztrájkolók vívnak a fasiszta kormány, a vállalkozók és a francóista szakszervezeti hierarchia ellen — mondja a nyilatkozat — nemcsak tetszéssel találkozik Spanyolország dolgozói körében, hanem az ősz elejére várható politikai sztrájk számára is megteremti az akcióegység feltételeit. A néptömegek ebben a sztrájkban látják a legjobb eszközt a francóista diktatúra megdöntésének meggyorsítására. Antonin Novotny beszéde a katonai tanintézetek végzett növendékei előtt Antonin Novotny köztársasági elnök, a CSKP Központi Bizottságának első titkára szombaton a prágai várban fogadta a felsőfokú katonai tanintézetek idén végzett növendékeit, és vázolta előttük a kül- és belpolitikai helyzet legfontosabb problémáit. Novotny elvtárs bevezetőben hangsúlyozta: a párt és a kormány a jövőben is nagy gondot fordít a hadsereg fejlesztésére, hogy bármikor készen álljon a szocialistavívmányok megvédésére. A továbbiakban a békés egymás mellett élés politikájának jelentőségéről beszélt. A Kínai KP politikájával foglalkozva Antonin Novotny kifejtette: rendkívül nagy kárt okoz az a pekingi állítás, hogy a nukleáris világháború romjain felépülhetne majd a boldog kommunista társadalom. Akínai kormánynak ez az álláspontja egy színvonalra hozta Kínát a békés egymás mellett élés legádázabb ellenségeivel. Rendkívül sajnálatos, hogy a kínai vezetők megbontották a nemzetközi kommunista mozgalom egységét, a nacionalizmus és a sovinizmus útjára léptek. Ez a tény nagyon kedvezőtlenül éreztette hatását a mi gazdasági életünkben is — mondta Novotny. A CSKP első titkára szólt az 1949 és 1954 közötti években lefolytatott politikai perek nemrég befejeződött kivizsgálásáról, s kijelentette: — Nagy gondot kell fordítanunk arra, hogy a szocialista törvényességet életünk minden területén szigorúan és következetesen megtartsuk. Novotny ezután méltatta a KGST tagállamai párt- és kormányvezetőinek ez év júliusi moszkvai tanácskozását, majd szólott a kapitalista, valamint a gyarmati elnyomás alól nemrég felszabadult országokkal folyó kereskedelem fejlesztéséről. (MTI) Az első próbaüzenet a „forró dróttal" A moszkvai Kremlt a washingtoni Fehér Házzal összekötő géptávíró- és rádiótávíró-vonal szombat reggel, magyar idő szerint 9 órakor, egy nappal a kitűzött határidő előtt működésbe lépett. (Mint ismeretes, a „forró drót” létrehozásáról szóló megállapodást június 20-án Genfben írták alá a Szovjetunió és az Egyesült Államok képviselői.) A géptávíróvonal Moszkváiból Helsinkin, Stockholmon, Koppenhágán, Londonon és az Atlanti-óceán alatti kábelen vezet Washingtonba. Míg a rádiótávíróösszeköttetés, amely tartalék arra az esetre, ha az összeköttetés a telexvonalon megszakadna . Tangeren keresztül továbbítja az üzeneteket a két főváros között Mindkét vonal megszakítás nélkül, állandóan üzemben van. A rejtjelezett táviratokat a Fehér Házban és a Kremlben különleges elektronikus berendezések fejtik meg. Mindkét oldalon tolmácsok állanak készenlétben, hogy fordítsák az orosz, illetve angol nyelvű szöveget Az amerikai hadügyminisztérium ma reggel helyezte üzemibe a berendezést. Az első próbamondat így hangzott: „A gyors barna róka átugrotta a lusta kutyát” (MTI) Válasz a KKP vádjaira Az Humanité közölte Georges Séguynek, az FKP Politikai Bizottsága póttagjának cikkét, amely visszautasítja a kínai vezetőknek a Francia Kommunista Pár ellen intézett támadásait. A cikk visszautasítja a KKP vezetőségének azt a vádját, hogy a Francia Kommunista Párt állítólag kiterjeszti a békés együttélést az elnyomó és elnyomott osztályok közötti viszonyra. Hangoztatja, hogy az FKP sohasem alkudott meg a revizionizmussal, sem pedig a szektássággal és a dogmatizmussal. A párt mindig fellépett a revizionista eszmék ellen, amelyek szerint a békés együttélést úgy is lehet tekinteni, mint az osztályok közötti vagy az ideológiai együttélést. A KKP-beli elvtársak szerint a békés együttélés győzelmére törő bátor politika összeegyeztethetetlen osztályelveinkkel és eltávolodást jelent a marxizmus— leninizmustól. Ha ez a megállapítás helyes volna — állapítja meg Séguy —, akkor Franciaországban pártunk befolyása csökkenne, a félrevezetett munkásosztály küzdelme pedig lanyhulna. De sem az egyik, sem a másik jelenséget nem tapasztaljuk, sőt ellenkezőleg: pártunk tekintélye növekszik, amit a legutóbbi választások is tanúsítanak. Ami a munkásosztály és más dolgozó rétegek harcát illeti, erről mindenki tudja, hogy országunkban e küzdelem fokozódik és az egységtörekvések sikeresek. Tapasztalatból tudjuk — állapítja meg a cikk —, hogy az osztályellenség hasznot húz a hidegháborúból és a nemzetközi feszültségből, avégett, hogy csapást mérjen a munkáspártokra, a szakszervezetekre és korlátozza a demokratikus jogokat. A cikk szerzője befejezésül hangoztatja: a békés együttélés korunkban a nemzetközi osztályharc legmagasabb formája, amely a legkedvezőbb helyzetet teremti a proletariátus forradalmi céljainak megvalósításához.