Népszabadság, 1963. december (21. évfolyam, 281-305. szám)

1963-12-03 / 282. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Ára 60 fillér Ára 60 fillér 1963. december 3, kedd A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT KÖZPONTI LAPJA XXI. évfolyam, 282. szám Az élet kapujában Pallos Imre, amikor 1962 nya­rán a miskolci Nehézipari Műsza­ki Egyetemen megkapta mérnöki diplomáját, a lehetséges munka­helyek közül a hajógyár angyal­földi telepét választotta. Még nyár volt, amikor jelentkezett a személyzeti irodán. Ott kedvesen elbeszélgettek vele, és megkérdez­ték tőle: milyen munkakörben szeretne dolgozni, mihez ért job­ban? És a technológiára helyez­ték, mivel gépgyártás-technológiát végzett, és természetesen a kedve is e felé hajlott. Azóta eltelt más­fél év, és Pallos ma is azt mond­ja: „Itt az első naptól kezdve azt érzem, hogy vártak rám, hogy szükség volt és van rám.” Külö­nösen hálásan beszél az idősebb vezető mérnökökről, akik min­denben segítették, szinte kézen fogva vezették be a hajógyártás rejtelmeibe. „Kenő József tech­nológiai osztályvezető mérnökben pedig olyan embert ismertem meg, hogy az apám sem lehetne hozzám jobb. Legnagyobb erénye, hogy mindig a szemembe mondta az igazságot, törődött apró egyéni problémáimmal is, úgy kezelt és bánt velem az első nap óta, aho­gyan egy szocialista üzemben vártam.” A fiatal mérnök mondataira érdemes felfigyelni, hiszen na­gyon sok ifjú társa gondolatát tol­mácsolja. Általában az emberek, különösen a fiatalok a szocializ­must jórészt az emberek kapcso­latán, a vezetők emberi magatar­tásán mérik. Úgy is mondhat­nánk: a fiatalságnak különösen nagy érzéke van ahhoz, hogy a kü­lönböző elméleti és elvi tételeket az élet realitásában keresse, azt megtalálja vagy éppen hiányol­ja. Évenként tíz- és százezren jönnek az iskola padjaiból a gyá­rakba, az intézményekbe, ki dip­lomával, ki ipari tanulónak vagy tisztviselőnek. Tíz vagy húsz évig készültek az életre, tíz vagy ép­pen húsz évig hallottak a felnőt­tek világáról, a szocializmusról, a humanizmusról, a fejlődés kor­látlan, szabad lehetőségeiről. Ami­kor megjelennek az élet kapujá­ban, már kialakult bennük az el­képzelés, az igény az élettel szem­ben. Romlatlanul, tisztán jönnek, gyakran nagy álmokkal, hiszen koruk a romantikus álmodozás kora is. A hosszú fizikai és szel­lemi felkészülés után érthető hát a kíváncsiság, a drukk, talán még a türelmetlenség is. A veze­tő — bármily nagy vagy kis be­osztásban is —, s vele együtt a mi felnőtt világunk és társadal­munk először akkor és úgy vizs­gázik az életbe újonnan érkezet­tek előtt, amikor és ahogyan elő­ször fogadja őket. És persze, a következő napokban, években is, mindaddig, amíg csak ők nem fogadják majd a következő gene­rációt. Tulajdonképpen csak annyit kell tudomásul vennünk, hogy a nevelés az iskola padjaiban nem fejeződött, nem fejeződhetett be. És még annyit: az emberi, a pe­dagógusi felelősséget a tanároktól az élet második szakaszában azok az emberek veszik át, akik a hoz­zájuk került fiatalokkal foglal­koznak. Nyugodt lelkiismerettel állíthatjuk, nemcsak a hajógyár­ból, hanem sok más üzemből hoz­hattunk volna a fentihez hasonló pozitív példát. Nemrég hallottuk, és jólesett hallani, hogy az egyik nyomdaüzemünkben egy érettsé­gizett átképzés gépszedő lány 200 forintos pénzjutalmat és balatoni beutalót kapott, mert a munkája mellett az egyetem levelező tago­zatán is eredményesen tanult. Mondom, a jóra példát garmadá­val sorolhatnánk. Túl vagyunk már a felismerésen, és van is hozzá erkölcsi alapunk és erőnk, hogy a ránk bízott fiataloknak a szocializmus emberibb légköréről beszélhetünk, s velük szocialista emberként bánjunk, belőlük szo­cialista embert neveljünk. De időnként nyugtalanító ese­tekkel is találkozhatunk. Az élet­ben gyakran tapasztalni, hogy egyes emberek elfásulnak befelé fordulnak, mások élete iránt ér­dektelenné, szenvtelenné válnak és féltékeny­ek­ lesznek. Különö­sen sanda szemmel nézik ezek az emberek az életvidám ifjúságot. Rosszallják, hogy azoknak ma könnyebb. Nem tetszik a viselke­désük, az öltözködésük, a szó­rakozásuk, és tapintatlan, durva kézzel próbálnak embert „farag­ni” belőlük. Gyakran, nagyon gyakran azzal kezdik, hogy bez­zeg a mi korunkban ... Persze, emlékeztessünk keserves életünk­re, ha az alkalom úgy hozza, de még inkább és többször mondjuk el és mutassuk meg, mit kell ten­niük, és adjuk­ át tudásunkat, ta­pasztalatainkat a fiataloknak, hogy holnap jobb és különb le­gyen az élet, az ő életük. Sajnos, az ilyen emberekből elsősorban a megértés és a türelem hiányzik. S. Júlia fiatal érettségizett lányt, aki­ ápolónőnek jelentke­zett, az egyik fővárosi kórházba behívatták felvételre. A személy­zeti iroda előszobájában több­ mint négy óra hosszat ültették, majd kiadták az ordrét, hogy menjen ide meg ide orvosi vizs­gálatra. Nyitná a száját, hogy már volt, de belefojtják a szót: „Ne vitatkozzon, kérem!” Hát ez mi? Először is nem vitatkozott, másrészt miért ne vitatkozhatna? Nem értette a helyzetet, de el­ment vita nélkül, és még egyszer végigcsináltatta az orvosi vizsgá­latot. Hogy belül mi történt, mit érzett? Semmi esetre sem azt, amit a példánkbeli fiatal mér­nök, hogy őt itt várták és szük­ség van rá. Gyakran halljuk az általánosító vádat: a mi ifjúságunk cinikus. Természetesen ez így nem igaz, bár tényleg élnek közöttünk ci­nikus fiúk és lányok. Nálunk a cinizmusnak nincsenek társadal­mi gyökerei, de a cinizmus min­dig több összetevőből származik. Gyakran arról is szó van, hogy a felnőttek nem „készültek fel” a fiatalokkal való találkozásra, és a fiatalok a felnőttek szavai és tettei között — hogy úgy mond­juk — némi ellentmondást lát­nak. Az egyik vidéki intézmé­nyünk igazgatóját a fiatalok egy­más között úgy hívják, hogy „nem ér a nevem”. Cinizmus ez is, de az igazgatónak gyakran csakugyan nem ér a neve, mert amit ma megígér az embereknek, azt holnap visszavonja még ak­kor is, ha írásban, saját aláírásá­val adta azt. És gyakran ígér és gyakran visszavon. „Nem érvé­nyes, megváltozott a helyzet, maga különben is olyan fiatal még, ráér, van ideje a fejlődés­re” — mondja ilyenkor. Egyéb­ként éppúgy tudja, mint az em­berek, hogy a helyzet mit sem változott, csak ő az éjszaka mást gondolt. Nagyon sokat tettünk már az ifjúságért. Törvények, rendeletek biztosítják fejlődési lehetőségü­ket, jobb életüket. De e törvénye­ket mi, felnőtt emberek hajtjuk végre, és nem mindegy, hogyan. Akik az élet kapujában fogadják a fiatalokat, azoknak jó pedagó­gusként megértéssel és hozzáér­téssel, türelemmel és szeretettel kell segíteniük az első lépést és az azt követőket is, hogy az éle­tet most kezdők rögtön érezzék: ez a társadalom, ez a világ a miénk. Suba Andor A béke-világmozgalomnak fokoznia kell erőfeszítéseit az atomfegyver-kísérletek teljes eltiltásáért Folytatta munkájat a Béke-világtanács varsói ülésszaka A nyugati kormányfői találkozók menetrendje­­ A Béke-világtanács varsói ülésszakán több napos plenáris és bizottsági tárgyalások után hétfőn már a béke-világmozgalom további tevékenységét meg­határozó dokumentumok elkészítésén munkálkod­tak. A vasárnapi plenáris ülésen a magyar béke­mozgalom képviseletében dr. Sík Endre mondott beszédet. A nyugati csúcstalálkozók sorozatát jelentették be Washingtonban. Erhard, Segnn és Home érke­zik decemberben és januárban az Egyesült Álla­mokba, Johnson elnökkel folytatandó eszmecserék­re. Az amerikai fővárosban letartóztattak egy sze­mélyt, aki Johnson elnök meggyilkolásával fenye­getőzött. A dallasi gyilkosságokkal kapcsolatban a szervezett előkészítésre jellemző körülményekről számol be washingtoni tudósítónk. Butler angol külügyminiszter rövidesen Bonnba látogat. Ezzel kapcsolatban említésre méltó, hogy Home miniszterelnök néhány napon belül most már másodszor jelentette ki, hogy véleménye sze­rint a meglepetésszerű támadások megakadályozá­sának kérdése és a leszerelés első szakaszának problémája az a terület, ahol a Szovjetunióval való megegyezés elsősorban lehetséges. A brit dip­lomácia tehát igyekszik felhívni a figyelmet tö­rekvéseire. John Gollan, Nagy-Britannia Kommu­nista Pártjának főtitkára azonban vasárnap bírálta a k­onzervatívok politikáját, mert önálló atomerőre törekszenek, viszont nincsenek önálló javaslataik a nagy nemzetközi problémák megoldására. Erhard kancellár egy amerikai televíziós interjú­ban a nyugatnémet külpolitika céljairól beszélt, s ezek között — az adenaueri koncepcióhoz képest — semmi új nem található. Olaszországban, ahol Moro kijelölt miniszterelnök valószínűleg ma mutatja be kormánylistáját a köztársasági elnöknek, milliós sztrájkok bontakoznak ki, amelyekről római tudó­sítónk számol be. Magyar felszólalás a Béke-világtanács ülésén Hétfőn a Béke-világtanács var­sói ülésszakának elnökségében megvitatták a BVT határozati javaslatát. A plenáris ülés a bizottságok jelentéstételével kezdődött. Az 1. számú bizottság jelenté­sét Gordon Schaffer (Anglia) is­mertette. Eszerint a béke-világ­­mozgalomnak fokoznia kell erőfe­szítését az atomfegyver-kísérletek teljes eltiltásáért, az általános és teljes leszerelésért, az atommen­tes övezetek megvalósításáért. Az 1. számú bizottság „európai biz­tonsági” konferenciát előkészítő albizottságában határozatot hoz­tak a konferencia jövő évi össze­hívására. Ugyanez a bizottság ajánlja Li­­nus Pauling Nobel-díjas tudós üdvözlését, valamint felhívás ki­bocsátását mindenkihez, hogy fo­kozzák erőfeszítéseiket a teljes és általános leszerelés megvalósítá­sáért. Gordon Schaffer­ rámutatott, hogy a jelentést a bizottság tag­jainak többsége elfogadta. Ellene csak a Kínai Népköztársaság, a Koreai NDK, a Vietnami Demok­ratikus Köztársaság és néhány ja­pán küldött szavazott. Malvija (India) a nemzetközi gazdasági, tudományos és kultu­rális bizottság jelentését ismer­tette. Közölte, hogy a bizottság jelentését csak a kínai és a japán küldöttek nem hagyták jóvá.­­ A Béke-világtanács ezután jó­váhagyta az életüket a békeharc­nak áldozó személyiségek kitün­tetésére szolgáló hambrakisz aranyérem megalapítását, ame­lyet első ízben Lambrakisz özve­gyének és Manolisz Glezosznak nyújtottak át. A kitüntetetteket a BVT nevében Isabelle Blume, a Lengyel Béketanács nevében Os­­tap Dluski meleg szavakkal üd­vözölte. A küldöttek felállva, hosszasan ünnepelték a két ki­tüntetettet. Lambrakiszné és Gle­­zosz könnyekig meghatva mond­tak köszönetet. Hétfőn a késő esti órákban ke­rült sor a BVT nyilatkozatának ismertetésére és annak vitájára. A vasárnapi ülésen felszólalt többek között dr. Sík Endre, a magyar küldöttség vezetője. Sík Endre bevezetőben cáfolta az olyanféle állításokat, hogy a moszkvai atomcsendegyezmény megkötése növeli a háborús ve­szélyt, és az amerikai imperialis­ták célját szolgálja. Az egyez­mény megkötéséig az amerikai imperialistáknak szabad kezük volt a légköri, kozmikus és víz alatti atomfegyver-kísérletek foly­tatásában is. A légköri kísérletek százmilliók életét veszélyeztet­ték. Ezeknek beszüntetése nagy eredménynek tekinthető. Az imperialistáknak akarva, nem akarva, látniuk kell, hogy ebben a megváltozott új világban nem tudnak létezni az új feltétel­hez való alkalmazkodás nélkül. Kénytelenek voltak tehát megér­teni, hogy az atombomba nem­csak egy irányban hat. Éppen ezért mindinkább arra a meggyő­ződésre jutnak, jobb együtt élni a szocialista rendszerrel, mint el­pusztulni Nem azok az utópisták — emelte fel szavát Sík Etedre—„ akik hisznek a békés együttélés lehetőségében, hanem azok, akik még nem értették meg ennek­­ szükségességét. A továbbiakban visszautasítot­ta az olyan állításokat, amelyek szerint „egyesek” meg akarják győzni a függetlenségükért har­coló népeket, hogy hagyjanak fel a szabadságért folytatott fegy­veres küzdelemmel. Ugyanezek — folytatta — a BVT-t is a népek becsapásával vádolják. Azt állítják, hogy szer­vezetünk feladta a békéért foly­tatott harcot, mert magáévá tette a tárgyalások és megegyezések elvét. Mi békét akarunk — mon­dotta. — Ha a mi tevékenysé­günk csak arra szorítkozna, hogy szidjuk az imperializmust, nem teljesítenénk a népektől ránk ru­házott feladatot: a béke megvé­dését! Dr. Sík Endre felszólalása ál­talános tetszést aratott. Sok afri­kai és ázsiai küldött melegen gra­tulált a magyar küldöttség be­­vezetőjének — jelentette az MTI. Washingtoni tudósítónk jelenti: Erhard, Segnn és Home rövidesen találkozik Johnson elnökkel Az amerikai fővárosban vasár­nap este bejelentették, hogy John­son elnök az elkövetkező hóna­pokban sorozatos magas szintű megbeszéléseket folytat a nyugati világ vezetőivel. December 27-én és 28-án az amerikai elnök Erhard nyugatnémet kancellárt fogadja, január 14-én és 15-én kerül sor Segni olasz államfő látogatására, s február 12-én és 13-án Alec Douglas Home angol miniszter­­elnök lesz Johnson vendége. Hogy mikor kerül sor Johnson és De Gaulle találkozójára, azt egyelő­re még nem tudják. Ugyanígy egyelőre semmi hír sincs arról sem, hogy Johnson kíván-e talál­kozni a szovjet kormányfővel, bár egy ilyen megbeszélés hasz­nosságát egyes amerikai kom­mentátorok rendkívüli erővel hangsúlyozták az elmúlt napok­ban. Johnson elnök egyébként alá­írta azt a törvényt, melynek ér­telmében az amerikai atomerő­­bizottság több pénzt kap, hogy folytathassa a nukleáris fegyve­rekkel kapcsolatos kutatásokat. Tárgyalt az elnök a dallasi gyil­­kosságok kivizsgálására alakított bizottság­ tagjaival, s mint a Fe­hér Ház közölte, még nem döntöt­ték el, hogy nyilvánosak lesznek-e a bizottság vizsgálatai. Említésre méltó hír még, hogy az elnök va­sárnap lakásán kereste fel Walter Lippmann neves újságírót, a New York Hérald Tribüne munkatár­sát, akivel nyilván külpolitikai kérdésekről folytatott eszmecse­rét. Vasárnap éjszaka a titkosszol­gálat letartóztatott lakásán egy idegbeteg személyt, bizonyos Ro­bert A. Weatheringtont, aki azzal fenyegetőzött, hogy meggyilkolja Johnson elnököt. A Kennedy-gyilkosságot követő zavaros és gyanús dallasi esemé­nyek változatlanul a közvéle­mény és a sajtó érdeklődésének homlokterében állanak. Az ameri­kai lapokban — amelyek hosszú ideig úgy próbálták feltüntetni, mintha meg volnának lepődve, hogy az európai sajtó szerint Kennedy meggyilkolását jobbol­dali körök szervezték meg — első ízben jelentek meg olyan híradá­sok, amelyek alátámasztják ezt. Az amerikai sajtó kilenc nappal (Folytatás a 2. oldalom)

Next