Népszabadság, 1967. február (25. évfolyam, 27-50. szám)

1967-02-23 / 46. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! fím­ GO fillér F*?SZABADSÁG 1967. február 23. csütörtök A MAGYAR SZOCIALISTA M LAKÁS PÁRT KÖZPONTI LAPJA XXV. évfolyam, 46. szám Választási nagygyűlés a Sportcsarnokban Beszédet mondott dr. Erdei Ferenc és Kádár János elvtárs A Magyar Szocialista Munkáspárt Budapesti Bi­zottsága és a Hazafias Népfront budapesti bizott­sága szerda délután választási nagygyűlést rende­zett a Nemzeti Sportcsarnokban. A gyűlésen be­szédet mondott dr. Erdei Ferenc, a Hazafias Nép­front Országos Tanácsának főtitkára és Kádár Já­nos, az MSZMP Központi Bizottságának első tit­kára. A Sportcsarnok már jóval fél öt előtt megtelt budapestiekkel: eljöttek a különböző üzemek, vál­lalatok, hivatalok, intézmények dolgozói, részt vett a gyűlésen a főváros politikai, gazdasági és kultu­rális életének sok kiválósága, valamint több egy­házi személyiség is. A Sportcsarnok belső homlok­zatát hatalmas fehér drapériával díszítették fel, amelyet átlósan egy nemzetiszínű zászló borított. A fehér drapérián a következő szöveg volt olvas­ható: „Éljen és erősödjék a szocialista építést se­gítő nemzeti összefogás.’’ Pontosan fél ötkor foglalta el helyét a nagygyű­lés elnöksége. Az elnökségben foglalt helyet Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első tit­kára, Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára és Szirmai István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Németh Károly, a Politikai Bizottság póttagja, a Budapesti Pártbizottság első titkára, dr. Erdei Fe­renc, a Hazafias Népfront főtitkára, dr. Beresz­­tóczy Miklós, az országgyűlés alelnöke, dr. Dallos Ferenc, az Országos Választási Elnökség elnöke, Dóra János, a Hazafias Népfront budapesti bizott­ságának titkára, Erdei Lászlóné, a Magyar Nők Or­szágos Tanácsának elnöke, dr. Erdey-Grúz Tibor, akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia fő­titkára, Fél Ella pedagógus, Garai Gábor Kossuth­­díjas költő, dr. Harrer Ferenc, a Hazafias Népfront budapesti bizottságának elnöke, Hídvégi László­né, az Egyesült Izzó dolgozója, Kodály Zoltán Kos­­suth-díjas akadémikus, Lukács Istvánné, a KISTEXT dolgozója, Méhes Lajos, a KISZ köz­ponti bizottságának első titkára, Nagy Józsefné könnyűipari miniszter, Pátzay Pál Kossuth-díjas szobrász, Pesti Endre vezérőrnagy, a budapesti helyőrség parancsnoka, Sarlós István, a Fővárosi Tanács vb-elnöke, dr. Sós György rendőr vezérőr­nagy, a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetője, Schumeth János, az MSZMP XIV. kerületi Párt­­bizottságának első titkára, Szabó Zoltán festőmű­vész, Szekeres Sándorné, a Láng Gépgyár dolgo­zója, Varga József, a Ganz-MÁVAG dolgozója, Varjú Vilmos, kétszeres Európa-bajnok atléta, Végi­ Istvánné, a budapesti választási elnökség el­nöke és dr. Vető Lajos evangélikus püspök. A Himnusz elhangzása után Németh Károly elv­társ, a Budapesti Pártbizottság első titkára nyi­totól meg a nagygyűlést, majd dr. Erdei F­erenc, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára lépett a mikrofonhoz. Nyugodt, alkotó légkörben dolgozunk kásánk felvirágoztatásán Tisztelt nagygyűlés! Kedves elvtársak! Tisztelt választópolgá­rok! A Hazafias Népfront Orszá­gos Tanácsa nevében tisztelettel és szeretettel köszöntöm választá­si nagygyűlésünk részvevőit és rajtuk keresztül az ország minden választópolgárát: nőket és férfia­kat, idősebbeket és fiatalabbakat, közöttük külön azokat a fiatalo­kat, akik ez alkalommal először élnek majd alkotmány adta jo­gukkal. Engedjék meg, hogy — élve a megtisztelő lehetőséggel — szól­jak néhány szót mostani válasz­tásunkról, választási programunk­ról, különös tekintettel a Haza­fias Népfrontra, a népfrontmoz­galom szerepére, hivatására. Az általános választás szocia­lista országunk kiemelkedő jelen-,­tőségű politikai eseménye, amely összegezi és értékeli az elmúlt időszakot, programot állít az or­szág elé a jövő feladatok tekin­tetében, s erre vonatkozóan az or­szág összes választópolgárai nyil­vánítanak véleményt. A Magyar Szocialista Munkás­párt IX. kongresszusa politikánk­­ minden lényeges kérdésében már­­ számadást végzett és programot tűzött ki, amit — a tapasztalatok­ szerint — az ország közvéleménye­­ helyeselt és elfogadott. A IX.­­ kongresszus állásfoglalásait, még­­ javaslati formában, előzetesen­­ megtárgyalták olyan társadalmi­­ fórumokon is, ahol a pártonkívü­­ü­liek véleménye is kifejezésre ju­­­­tott. A kongresszus határozata­­ után pedig még szélesebb körben­­ tárgyalták országszerte a kong­­­­resszusi állásfoglalásokat. Megvi­­­­tatta ezeket a Hazafias Népfront­­ Országos Tanácsa is, és arra az­­ egyértelmű állásfoglalásra jutott,­ hogy egyetért e program céljaival , és támogatja megvalósításukat.­­ Ilyen értelemben fogalmaztuk meg a Hazafias Népfront válasz-­­ tási felhívását, amely tömören magában foglalja a párt és a Népfront választási programját. A jelölő gyűléseken úgy tapasz­taltuk, hogy a választópolgárok túlnyomó többsége helyesli ezt a programot, kivételesen hangzott el csak kételkedő vagy ellentmondó vélemény, s a véleménynyilvání­tástól tartózkodók száma is na­gyon kevés volt. Mégis külön je­lentősége van az országgyűlési és tanácsi választásoknak, a már­cius 19-én leadandó szavazatok­nak. Miért? Azért, mert akkor a választópolgárok külön-külön vé­leményt nyilvánítanak e politiká­ról, s személy szerint szavaznak arról, hogy ezt a politikát és az­­ ő érdekeiket kik képviseljék az országgyűlésben és a tanácsok­­­ban. Állami életünk fontos eseménye­­ tehát a választás, amely abban­­ dönt, hogy az országgyűlés és a tanácsok milyen programot való­sítanak meg, s kik legyenek azok, akiket a választópolgárok e fel­adattal megbíznak. A párttagok, a kommunisták már egyszer véle­ményt nyilvánítottak e program­ról, amikor meghozták, illetőleg elfogadták a IX. kongresszus ha­tározatait. Most a pártonkívüliek is szavaznak erről, s a párttagok­kal együtt döntenek az ország­­gyűlési képviselők és a tanácsta­gok személyéről. A választások iránt — jelentő­ségének megfelelően — komoly és nyomatékos a választópolgárok érdeklődése és várakozása. Azt Tisztelt nagygyűlés! A jövő iránti bizakodás a múltban és a jelenben gyökerezik. A politikai program hitelét az adja meg, hogy milyen megtett útra, milyen telje­sítményekre hivatkozhatnak azok, akik most a következő időszakra szóló programot ajánlják. E tekin­tetben nyilvánvaló és egyértelmű a helyzet, mégis szükséges erről néhány komoly szót szólni. Tovább a lenini­ úton — ez volt a Magyar Szocialista Munkás­párt IX. kongresszusának jel­mondata. A kommunisták számá­ra ez az irány tökéletesen érthe­tő és nem szorul magyarázatra. A pártonkívüliek széles tömegei számára pedig úgy kell értelmez­nünk, hogy a párt továbbra is a népfrontpolitika, a szövetségi po­litika útján kíván haladni, tehát minden alkotó erőt be kíván vo­l­­zti a szocialista építés munkájá­ba. Ez az alapja a népfrontmoz­galomnak, s a népi-nemzeti egy­ség erősítésére irányuló párt- és népfrontpolitikának. A párt és a Népfront politi­kája tíz év óta töretlenül ilyen irányban halad, s ezt kívánjuk folytatni a jövőben is. Egyértel­mű és közérthető program ez, amely megnyerte a széles töme-várják — és erre alapszik egyet­értő meggyőződésük —, hogy olyan feladatokat tűzzünk or­szágunk elé, amelyek reálisak, megvalósíthatók, s amelyek révén képesek leszünk gazdasági, tár­sadalmi, kulturális problémáink megoldására, hazánk szocialista fejlődésének sikeres előbbrevite­­lére e­zek bizalmát, s szoros kapcsola­tokat és együttműködést hozott létre a párttagok és a pártonkí­vüliek között, mégis felmerül ez­zel kapcsolatban két kérdés, ami­ről beszélni kell. Az egyik az, hogy vajon nem olyan konzervatív politikát je­lent-e ez, amely kitér a változó helyzet és a fejlődés nyomán elő­álló új problémák és feladatok elől? Kevés, ha azt mondjuk, hogy nem ilyen tartalom és szán­dék jut kifejezésre a bevált irány követésében. Tényekkel bizonyít­­hatjuk, hogy a bevált régi irány a legteljesebb mértékben haladó politika, hiszen ezen az alapon tűztük napirendre a gazdaság­­irányítás­­reformját, a szocialista demokrácia továbbfejlesztését, a választójog reformját, az ország­magunk is tudjuk bizonyítani,, hogy sikeresnek bizonyult, bevált ez a politika. A tények magukért beszélnek, s így ítéli meg orszá­gunk legszélesebb közvéleménye, a baráti országok állásfoglalása és a világ haladó közvéleménye is. Épp ezért elegendő, ha ez al­kalommal csupán kiemeljük az gyűlés és a tanácsok tevékeny­ségének erősítését s így tovább. A bevált irány további követésé­nek hangsúlyozása tehát kettős értelmű: ugyanabban a fő irány­ban akarunk haladni, nem pedig letérni az útról, s tovább aka­runk haladni ezen az úton , nem pedig meghátrálni a továbbhala­dás feladatai elől. A másik kérdés egész szocia­lista fejlődésünk megítélése, hogy valóban haladunk-e előre, szocia­lista rendünk fejlődik-e afelé, hogy gazdaságunkat, kultúránkat, népünk életszínvonalát s általá­ban társadalmi viszonyainkat mind közelebb vigye a szocializ­mus teljes megvalósulásához? Semmi kétség nem férhet hoz­zá, hogy ilyen irányban, hatalmas léptekkel haladtunk előre a régi időszakhoz, a felszabadulás előtti viszonyokhoz képest. De akkor is egyértelmű előrehaladást állapít­hatunk meg, ha a szocialista át­szervezés első évtizedéhez viszo­nyítjuk fejlődésünk szintjét és előrehaladásunk ütemét. És ki­váltképp jól érzékelhető a fejlő­dés, ha azt nézzük, hogy az utób­bi évtizedben — amióta a to­vábbra is folytatni kívánt politi­kánk irányát követtük — milyen fejlődési utat tettünk meg, elmúlt évtizedben elért fejlődés néhány vonását. Mindenekelőtt azt, hogy néhány kivételesen nagy és bonyolult­ feladatot sikerült eredményesen megoldanunk. Ilyen volt elsősorban a mezőgaz­daság szocialista átszervezése. A legfőbb ebben az, hogy a terme­(Folytatás a 2. oldalon.) A pari­s/tiv politikája változik­k­in l­aszt és bonyolult (clu­d­alokat oldottunk meg Budapesti választók a Sportcsarnokban.

Next