Népszabadság, 1967. október (25. évfolyam, 232-257. szám)
1967-10-01 / 232. szám
1961. október, vasárnap NÉPSZABADSÁG .......... ■ ■— ' — ■—■■■ ' I ............................— ' ■— ■' Üdvözlő táviratok a kínai nemzeti ünnep alkalmából A Kínai Népköztársaság kikiáltásának 18. évfordulója alkalmából a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa táviratban üdvözölte a Kínai Népköztársaság Államtanácsát. Az évforduló alkalmából Péter János külügyminiszter táviratot küldött Csen Ji kínai külügyminiszternek. A Magyar—Kínai Baráti Társaság elnöksége és dr. Jávor Ervin, a Magyar—Kínai Műszaki Tudományos Együttműködési Bizottság magyar elnöke szintén táviratot küldött kínai partnerének. Az évforduló alkalmából a Szakszervezetek Országos Tanácsa üdvözlő táviratot küldött a kínai szakszervezetek országos szövetségének. (MTI) Bővítik a debreceni tudományegyetemet A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem több modern épülettel bővül. 1969 áprilisáig négy modern épületet húznak fel Ezekben a szerves és a szervetlen kémiai tanszékek, továbbá egy 300 és két 100 személyes előadóterem kap helyet. Képünkön: Tetőpaneleket emelnek daruval az előadótermek épületének tetőszerkezetére. — Mi jellemzi ma az izraeli kommunista mozgalom helyzetét? — Mint ismeretes, 1965-ben a Mikunisz—Szné vezette csoport kivált az Izraeli Kommunista Pártból. E csoportban mindjobban elburjánzottak a revizionista és nacionalista tendenciák. Amikor a háború kirobbant, ennek a csoportnak a vezetői nyíltan támogatták az agressziót az arab népek ellen. Ezért felhívással fordultunk az internacionalistákhoz, hogy csatlakozzanak hozzánk, az Izraeli Kommunista Párthoz. Pártunk összetétele is az internacionalista elv gyakorlatát fejezi ki. Zsidó és arab kommunisták együtt harcolnak a párt soraiban. A Mikunisz—Szné-féle csoportból — vezetőik leplezetlen magatartása miatt — most többen kiléptek. Nemrég központi bizottságuk három tagja hagyta ott őket Az izraeli kommunisták harca Pártunk nehéz harcot folytat a kormány üldöztetésével szemben — teszi hozzá Asur elvtárs. A háború kitörése után alig egy órával kiadták az arab kommunisták és más, háborút ellenző személyek letartóztatására vonatkozó listákat Jellemző, hogy a letartóztatási parancsokat két nappal korábban dátumozták. Az Al Itihad szerkesztőségében dolgozókat, egy kivételével, letartóztatták. Magam is börtönbe kerültem. Az Al Itihadot azonban nem sikerült elhallgattatniuk. A kormány végül is meghátrált és szabadon bocsátott bennünket Az újonnan meghódított területeken erősödik az arab lakosság ellenállása. A kormány ezekre a területekre küldött régen Izraelben élő arab nemzetiségű lakosokat, akik ott az ő érdekükben léptek fel. Kollaboránsokat azonban nem találtak. Pártunk az utóbbi húsz évben az arab lakosság körében jó munkát végzett. Minél tovább maradnak ezeken a területeken az izraeli csapatok — jegyzi meg Kiinger elvtársnő —, annál jobban fokozódik az ellenállás. Izrael népének már csak azért is érdeke a kivonulás, hogy kevesebb legyen a vérontás, és kevesebb izraeli katona essen el hiába. A régi arab menekültek helyzete az ENSZ határozatai alapján megoldható, ha ezek az emberek választhatnak, hogy visszajönni kívánnak vagy jóvátételt kérnek. Pártunk meggyőződése, hogy Izraelnek olyan politikát kell folytatnia, amely lehetővé teszi a kapcsolatok békés rendezését az arab országokkal. Csak ez nyithatja meg a kaput ahhoz, hogy az arab országok viszont elismerjék Izraelt. A mi jelszavunk közismert: „Nem az imperialistákkal az arab népek ellen, hanem az arab népekkel az imperialisták ellen!’’ Pártunk állásfoglalása nehéz helyzetben mutatta meg, hogy ki képviseli a marxizmus-leninizmust és az internacionalizmust, ki szolgálja a dolgozó nép érdekeit és Izrael igazi nemzeti érdekeit. Számunkra nagy támogatást jelent, hogy a világ kommunista pártjainak zöme értékeli harcunkat, és pártunkat ismeri el Izrael kommunista pártjaként. Ezt bizonyítják azok a közös nyilatkozatok is, amelyek pártunk és az SZKP, illetve az MSZMP részéről jelentek meg, és bizonyítja a szocialista országok, a kommunista pártok sajtójának szóhasználata is, amely az Izraeli Kommunista Párt néven a mi pártunkat érti. Befejezésül — mondja búcsúzóul Ethel Kiinger — kellemes kötelességünknek tartjuk, hogy a Népszabadság útján is köszönetet mondjunk a meghívásért. Meleg elvtársi szeretettel vettek itt körül bennünket. Jó érzés volt tudni, hogy nem vagyunk egyedül, hogy a kommunisták, a szocializmusért és a békéért küzdők nagy családjának tagjai vagyunk. Megerősödve térünk haza, hogy újult erővel folytassuk a harcot Izrael és az arab országok népeinek közös érdekeiért Várnai Ferenc Az ország iránti felelősséggel ötvenkét felszólalás, nyolcvanöt indítvány, módosító javaslat kiegészítő észrevétel, három igen fontos törvény megalkotása, egy államközi szerződésünk törvénybe iktatása, néhány interpelláció — íme ez a mérlege az országgyűlés háromnapos ülésszakának. Ha csupán csak ezt a három napot néznénk, már akkor is megállapíthatnánk, hogy néphatalmunk legfőbb testülete jelentős törvényalkotó munkát végzett. Ám a képviselők nem a parlamenti ülésszak előtt találkoztak először a három törvénytervezettel — a Munka Törvénykönyve javaslatával, a mezőgazdasági termelőszövetkezetekről, valamint a földtulajdon és a földhasználat továbbfejlesztéséről szóló tervezetekkel —, hanem jóval előbb. Először Káka a munkahelyén, foglalkozása szerint elemezte, vitatta — csakúgy, mint sok százezer más állampolgár — a nyers tervezeteket, amelyeket az illetékes minisztériumok szakemberei állítottak össze. Alapos viták tárgya volt például a Munka Törvénykönyve már egy évvel ezelőtt is. Először megvitatták a jogászok, a közgazdászok, aztán elemezték a vállalatok vezetői, majd minden lehető észrevételüket elmondták a szakszervezeti tanácskozások, sokoldalúan értékelték és tették meg módosító javaslataikat a nőtanácsok stb. A törvénytervezetet nem kevesebb, mint négyszázezer ember előtt vitatták meg első változatában, negyvenezren szóltak hozzá az előkészítő viták során. A most három napig ülésező képviselők is részt vállaltak e tanácskozásokból, s végig figyelemmel kísérték, hogyan érvényesül a tömegek elgondolása egy törvény megszületésekor. S amikor a törvényelőkészítő szakemberek újra áttanulmányozták, összevetették, értékelték a rengeteg hozzászólást — ismét változott, tisztult, csiszolódott a tervezet —, ezt követően került az országgyűlés állandó bizottságai elé, hogy most már a nép választott emberei, élve felhatalmazásukkal, érvényesítsék azokat az elgondolásokat is, amelyek esetleg elsikkadtak „menet közben”. Volt olyan parlamenti bizottság, amely kétszer is megvitatta aMunka Törvénykönyve tervezetét De hasonló országos viták „nagyító lencséje” alákerült a két mezőgazdasági törvénytervezet is: termelőszövetkezetek, tsz-tanácskozások, tanácsülések formálták, alakították ki a végső javaslatokat, amelyek ugyancsak a parlamenti bizottságok elé kerültek első tárgyalásra. S ha ezek után még mindig nyolcvanöt indítvány, módosító javaslat hangzott el az országgyűlésen — annak korántsem az az oka, hogy az országos vitákban tett észrevételeket az illetékesek nem vették figyelembe, annál inkább az, hogy a következő évek szempontjából különösen jelentős, életünknek igen fontos területeit szabályozó törvényjavaslatokra kellett felelősségtudattal, végső pecsétet ütnie a parlamentnek. Igen, képviselőink tudatában voltak annak, hogy a Munka Törvénykönyve tízmillió állampolgárt érint közvetlenül is — a születéstől a halálig szabályozni hivatott életünk sok viszonylatát; a két mezőgazdasági törvény pedig nem csupán a termelőszövetkezetek milliós tagságának ad az önálló gazdálkodás, a nagyüzemi földtulajdon és földhasználat egységének megteremtéséhez törvényi feltételeket — s példának okáért oldja meg az oly sok zavart okozó birtokviszonyokat —, hanem az egész ország életére kiható módon is szabályozza a korszerű nagyüzemi gazdálkodást. A három törvényben érdekelt az egész ország. Ennek tudható be az a sok javaslat, amely — minden más, korábbi törvényjavaslat vitájától eltérően — a felszólaló képviselők részéről elhangzott. S még valaminek. Mindhárom törvény — keretszabályozás : az élet egy bizonyos területén jogi kereteket ad, nem megy részletekbe, nem vesz számba minden előfordulható variánst, nem ad „útbaigazítást még a legszélsőségesebb esetekre” is —ellentétben az 1951-ben, az Elnöki Tanács által alkotott Munka Törvénykönyvével, pontosabban törvényerejű rendeletével. Tudjuk, korábban egész gazdasági és állami életünk a túlzott központi szabályozásra épült De a korszerű követelmények túlhaladottnak nyilvánítják ezt, hiszen ha életünk körül van bástyázva központilag szabályozott jogi normákkal, pontosan meghatározott cselekvési határokkal, központilag előírt formulákkal, aligha tudnánk állami-gazdasági életünkben gyorsan, bürokráciamentesen alkalmazkodni a körülményekhez. Nos, valljuk be őszintén: agyunk gyakran még a régi pályán siklik. Ha a mostani Munka Törvénykönyvét összevetjük a korábbi, az 1951-es kódexszel — amelyhez azóta 50 újabb kiegészítő, módosító rendelkezés is csatlakozott —, bizony már „súlyra” is nagy az eltérés. De ennél is lényegesebb, hogy az új Munka Törvénykönyve már a jövőre, a gyakorlatban többé-kevésbé még ismeretlen és egyelőre sokaknak talán még szokatlan új gazdaságirányítási rendszerre készült. Persze hogy felvetődik a gondolat: vajon kielégítő lesz-e a keretszabályozás egy olyan életbevágóan fontos területen, mint a munkaviszonyoké? Akik figyelmesen olvasták a képviselői felszólalásokat, észrevehették, hogy ez az aggodalom érződött jó néhányuk szavaiból: egy ilyen kerettörvény nem teszi-e majd lehetővé, hogy egyes vállalatvezetők, akik hajlanak a kiskirálykodásra —nagy önállósággal rendelkezvén —, önkényeskedjenek, adott esetben visszaéljenek jogaikkal, túlkapásokat kövessenek el a dolgozókkal szemben? Többen ebből a meggondolásból tettek javaslatokat, éppen a részletesebb szabályozás irányába. Aem a törvény maga ad választ minden ilyen irányú aggodalomra, amikor a szakszervezeteknek rendkívül széles körű kifogásolást, szinte vétójogot biztosít, lehetővé téve számukra, hogy bármikor, bárhol felléphessenek minden személyes vagy kollektív érdeket jogtalanul, alaptalanul sértő döntés, elhatározás, akció ellen. Nagy fegyver ez, amely a szocialista demokratizmus további elmélyítésének a jegyében került az új törvénykönyvbe. A képviselők 185 módosító javaslatának, észrevételének csak egy kisebb hányada található végül is a törvényekben. Mondhatná valaki, de hát akkor minek fecsérelték a szót; 85 javaslatot azért, hogy „csak” hatányolcat lássanak a törvényben? A parlamenti tanácskozáson elhangzott javaslatok túlnyomó többsége valamilyen módon hasznosításra kerül, még akkor is, ha a törvényekbe csak az odakívánkozó indítványok kerültek, vagy a végrehajtási utasítások, vagy egyéb miniszteri rendelkezések, vagy éppenséggel a vállalati kollektív szerződések megszületése során veszik figyelembe az országgyűlés tagjainak felszólalásait. De a demokratizmus fokmérője ebben az esetben nem is az, hogy az elhangzott ésszerű észrevételekből, indítványokból hány kerül végül is a törvénykönyvbe — törvényalkotásról lévén jelen esetben szó —, hanem az, hogy széles körű volt a vita , hogy a parlament mélyebb összefüggéseiben és öszszevetéseiben tárgyalta meg a témát. Csak az ilyen vitában lehet elválasztani az elvit a praktikustól, a szükségest a szükségtelentől, a fontosat a kevésbé fontostól, stb. Csak az ilyen vita szabhat irányt a helyes elvek gyakorlati alkalmazásának. Hogy hogyan kell minden tartalmas javaslatot a maga helyén hasznosítani, arra ezen az ülésszakon egyébként példát mutatott az a körültekintő, a legkisebb észrevételre is alaposan, felkészülten, megindokoltan reagáló miniszteri válasz, amelyet a földművelés- és élelmezésügyiminiszter adott a két mezőgazdasági törvényjavaslat vitájában elhangzottakra. Túl azon, hogy szavaiból érződött a néphatalom legfőbb szerve iránti tisztelet, kitűnt az is, milyen nagy gonddal elemezhették a tárca szakemberei a napközben elhangzott javaslatokat! Egy ilyen miniszteri reflexió kétségkívül még továbbnöveli országgyűlésünk tekintélyét, amely viszont hatással van a színvonalasabb parlamenti munkára is. S hogy ezt a tekintélyadást ma már minden kormányzati szervnél nagyon is komolyan veszik és gondolják, arra itt az előző ülésszak példája, amikor a miniszterelnök beszámolójához 52 észrevétel, javaslat hangzott el; a Minisztertanács az ülésszakot követő második héten már napirendjére tűzte a Parlamentben elhangzottakat, sorra vette minden képviselő javaslatát, észrevételét, utasította az illetékes minisztereket, az országos főhatóságok vezetőit, hogy 30 napon belül vizsgálják meg az indítványokat, azok megvalósításának lehetőségeit, tegyék meg a szükséges intézkedéseket. A képviselők határidőn belül megkapták a választ, mégpedig kielégítő, elfogadható válaszokat (néhány közérdekű választ lapunk is ismertetett). Ezzel kapcsolatban hadd szóljunk néhány szót országgyűlésünk légköréről, amely ma már olyan, hogy nem akármilyen választ fogad el. Ez alkalommal is többen ellenszavazatra, tartózkodásra emelték fel kezüket, ha nem értettek egyet a szóbeli miniszteri válasz ilyen vagy olyan vonatkozásával. Ámbár éppen ez az ülésszak hozott a felszínre egy, a jövőben talán az eddigieknél is fontosabb ügyrendi fogyatékosságot, nevezetesen azt, hogy a módosításokkal kapcsolatban nem szerencsés az eddigi gyakorlat, a globális szavazás, hiszen lehetnek képviselők, akik egyik javaslattal egyetértenek, a másikkal nem. Az országgyűlés érvényben levő ügyrendje ugyanis ezt nem rendezi; körültekintő, a vitákkal is számoló ügyrendi módosításra van szükség, amelyet a mind élénkebb parlamenti élet sürgőssé tesz. Péntek este az országgyűlés elnöke bezárta a szeptemberi ülésszakot, s joggal állapíthatta meg, hogy a képviselők komoly munkát végeztek: jelentős, az egész ország életében fontos törvényekkel gyarapították törvénytárunkat. De munkájuk továbbra sem szünetel: az állandó bizottságok újabb törvénytervezetek kimunkálásában hasznosítják milliók tapasztalatait, elgondolásait, hogy a következő ülésszakra ismét a viták tüzében kitisztult törvényjavaslatok kerüljenek. A képviselők „hétköznapjai” sem lesznek üresek ezekben a hetekben, hónapokban: a három most elfogadott törvényről bizonyára ezer és egy kérdést intéznek majd hozzájuk választóik, munkatársaik. Bőségesen lesz dolguk azzal is, hogy e törvények betűje a végrehajtás során abban a szellemben kerüljön át a gyakorlatba, amely áthatotta a törvényhozók házát az elfogadáskor. De hiba lenne csupán a képviselők feladatává tenni e nagyjelentőségű törvények megismertetését és megértetését. Részt kell vállalniuk ebben a pártszervezeteknek éppúgy, mint a szakszervezeteknek, a szövetkezeti szövetségeknek úgy, mint a helyi állami szerveknek. Hogy mást ne mondjunk: rövidesen elérkezik a kollektív szerződéskötések, a vállalati „munkatörvénykönyvek” kidolgozásának és megkötésének az időszaka, ami minden dolgozó embert alapvetően érint. Ez pedig roppant felelősséget ró nemcsak a vállalati, hanem a társadalmi szervekre is. Csak azt várhatjuk el, hogy állami, társadalmi és gazdasági szerveink ugyanolyan magas fokú felelősségérzetet tanúsítanak majd e három törvény gyakorlatba való átültetésénél, végrehajtásánál, mint ahogyan azokat az ország iránti felelősséggel megalkotta a parlament. Szabó László 8