Népszabadság, 1968. december (26. évfolyam, 282-306. szám)

1968-12-01 / 282. szám

1968. december 1. vasárnap NÉPSZABADSÁG December 10: megemlékezések az emberi jogok napjáról Az ENSZ Társaság elnökségének és intéző bizottságának ülése A Magyar ENSZ Társaság el­nöksége és intéző bizottsága együttes ülést tartott szombaton a Hazafias Népfront Országos Ta­nácsának székházában. Romját Irénnek, a társaság főtitkárának előterjesztése alapján megtárgyal­ta és jóváhagyólag tudomásul vet­te az 1968. évi munkáról szóló be­számolót. A Magyar ENSZ Társaság idei tevékenységében központi helyet foglalt el, hogy az Egyesült Nem­zetek Szervezetének közgyűlése húsz évvel ezelőtt fogadta el az Emberi jogok egyetemes nyilat­kozatát, s 1968-at — az ENSZ ja­vaslatára — az Emberi jogok évének nyilvánították. Az ülésen bejelentették, hogy december 10-én, a Hazafias Nép­front Országos Tanácsának szék­házában, a Magyar ENSZ Társa­ság és a Magyar Jogász Szövetség közös rendezésében emlékeznek meg az emberi jogok napjáról. A Magyar Rádió közvetíti az évfor­dulót köszöntő ENSZ-hangver­senyt, a Magyar Posta pedig em­lékbélyegzőt használ ezen a na­pon. Megemlékezésekre kerül sor többek között a IV. és az V. kerü­letben, valamint az Eötvös Lo­­ránd Tudományegyetemen. Az ülésen megvitatták és elfo­gadták a Magyar ENSZ Társaság jövő évi munkaprogramjának ter­vezetét. Ebben figyelembe vették, hogy a stockholmi nemzetközi Vietnam-konferencia állandó bi­zottságának felhívására a vietna­mi nép melletti szolidaritás éve lesz 1969. Ezenkívül előjegyezték, hogy jövőre világszerte megemlé­keznek a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal fennállásának 50. évfor­dulójáról. A Magyar ENSZ Társa­ság 1969-ben is képviselteti ma­gát az ENSZ Társaságok Világ­­szövetségének nemzetközi tanács­kozásain, köztük szeptemberben a közgyűlésen. Az ülésen végül Komját Irén javaslatára a Magyar ENSZ Tár­saság intéző bizottságában több új tagot kooptáltak. Húsz év a mezőgazdaság szolgálatában A gépállomások alapítóit és a gépjavító vállalatokat ünnepelték a MEDOSZ-székházban Szombaton a MEDOSZ székhá­zában ünnepséget tartottak abból az alkalomból, hogy az állami mezőgazdasági gépjavító szerve­zet az idén ünnepli fennállásának 20. évfordulóját. Az ünnepségen megjelent dr. Dimény Imre mező­­gazdasági és élelmezésügyi mi­niszter és dr. Beckl Sándor, a SZOT titkára. Ott voltak a Mező­­gazdasági Gépjavító Tröszt veze­tői és a gépjavító vállalatok kül­döttei, közöttük a gépállomások alapító tagjai. Kovács István, a MEDOSZ fő­titkára elnöki megnyitójában el­mondta, hogy a­­ gépállomások megalakulásuktól kezdve bevál­tották a hozzájuk fűzött reménye­ket, és a falu fontos műszaki­technikai bázisát jelentették. A gépállomások jelentősen elősegí­tették a szocialista nagyüzemi gazdálkodás kialakulását, hozzá­járultak a falu politikai, gazdasá­gi és kulturális arculatának meg­változtatásához. A gépállomások­ból kialakított javí­tóállomás­ok új kapcsolatot teremtettek a ter­melőszövetkezetekkel. Ezután dr. Dimény Imre tartott ünnepi beszédet. Elmondta: a ter­melőszövetkezetek 1957-ben kezd­tek berendezkedni a saját gépesí­tésre. A szövetkezetek gépesítésé­ben, anyagi-műszaki ellátásában a gépjavító állomásoknak is nagy szerepük volt, erő- és munkagé­peik mind nagyobb hányadát ad­ták át a közös gazdaságoknak. A gépjavító szervezet fejlődésének egyik legfontosabb szakasza ta­valy kezdődött meg, amikor is az állomások fokozatosan áttértek a szakosított ipalszerű javítási rend­szerre. A továbbiakban mind­inkább előtérbe kerülnek a terme­lés belterjességének fokozásával összefüggő feladatok. A miniszter rámutatott: a mezőgazdasági gép­javító vállalatok elsődleges és alapvető rendeltetése a továbbiak­ban is az marad, hogy sokolda­lúan segítsék a mezőgazdasági ter­melést. A miniszter ezután kitüntetése­ket adott át a gépjavító szervezet legjobb munkát végzett vezetői­nek és dolgozóinak. Az évforduló alkalmából a ME­DOSZ kongresszusi termében fénykép- és dokumentumkiállítás nyílt a szervezet két évtizedes fejlődéséről. A Duna-völgyi-főcsatorna bajai telepe Épül a Duna-völgyi-főcsatorna bajai torkolati szivattyútelepe. Az idén elkészülnek a szivattyúház építőipari munkáival, a csa­torna mindkét csatlakozószakaszának burkolásával. Jelenleg a zsilipkapu előtt deszkapallókat vernek le, így zárják el a talaj­vizet a szerelési munkahelyen. F­élideben két esztendővel ezelőtti napok­ban zajlott le az MSZMP IX. kongresszusa. A kérdések, ame­lyeket ott megvitattak, szinte ki­vétel nélkül jóval előbb ismertté váltak. Részint azért, mert a kongresszuson egy hosszabb tár­sadalompolitikai folyamat össze­gezését kellett elvégezni, részint pedig azért, mert a politika és a gazdaság új elemzésének szakasza előzte meg a kongresszust. Meg­lepetés, váratlan fordulat így nem volt; a IX. kongresszus mégis je­les eseménye marad a párttörté­netnek, mert jól megfelelt az idők követelményeinek. Pedig ezek a követelmények nem akármilyenek voltak: egy sodró lendületű fejlődési szakaszt kellett megfelelően rendezni az emberek tudatában, s egy új, sok tekintetben merész irányítási rendszert kellett előkészíteni a gazdaságban. A IX. kongresszust megelőző években a hazai osztályviszonyok­ban átfogó szocialista fejlődés tör­tént. Megnövekedett a munkás­­osztály részvétele a politikai ha­talom, az államigazgatás, a gazda­ság és a szellemi élet irányításá­ban, s képzettsége, szociális struk­túrája minőségében is sokat fejlő­dött. Erre az időszakra tehető a falu szocialista átszervezését kö­vető erkölcsi-politikai-gazdasági megszilárdulás fontos időszaka, s ezzel együtt a parasztság új szo­cialista osztályviszonyainak ki­bontakozása is. A társadalom egy­öntetűbbé válását jelezte az ér­telmiség tömegeinek aktív beil­leszkedése, az új és régi értelmi­ség határainak fokozatos elmosó­dása, szocialista tudatuk erősödé­se, s a közéleti problémákkal való mind jobb azonosulásuk is. A IX. kongresszusnak tehát meg kellett erősítenie azokat a politikai következtetéseket, ame­lyeket a pártvezetőség már előző­leg is kifejtett. Ezt kellett tennie, hogy biztonságot és határozott nézőpontot adjon az egész párt­nak, az egész országnak. S ha csu­pán ezt végezte volna el, már ak­kor is fontos szerepe van. Ezen a kongresszuson azonban jóval több történt: elfogadták és meg­erősítették a gazdaságirányítás re­formjáról kidolgozott, s előzőleg már tárgyalt elképzeléseket; el­határozták a szocialista társadal­mi viszonyok továbbfejlesztését elősegítő intézkedések soroza­tát; előkészületeket tettek a szo­cialista demokrácia fejlesztésének állami, kormányzati és társadal­mi ösztönzésére; megerősítették a párt, a munkásosztály vezető sze­repének biztosítékait. I­smert határozatok ezek, s ma már nem annyira részleteik vissza­idézése érdekes, mint ered­ményük és hatásuk felmérése — amennyire ez a két kongresszus közötti félidőben és egyetlen cikk keretében lehetséges. Érdemes azonban visszagondolni arra, hogy a kongresszust közvetlenül meg­előző, majd azt követő idők szinte példátlan iramot diktáltak. Alig fejeződött be a kongresszus, rö­viddel utána elkészült az új vá­lasztójogi törvény, az egyéni kép­viselői választókerületekre való áttérés, az országgyűlés jogalko­tói és demokratikus képviseleti, ellenőrzői szerepének növelésére. Már tavasszal összeült a termelő­­szövetkezetek országos kongresz­­szusa, s létrejött a tsfc-ek autonóm érdekvédelmi és gazdasági tevé­kenységük­et összehangoló szerve, a TDT és annak területi szövetsé­gei. Májusban újabb lépések tör­téntek a szakszervezetek jogainak és hatáskörének kibővítésére, kez­deményező szerepének növelésé­re, s az ezzel kapcsolatos jogi fel­hatalmazások megalkotásáért. Amikor pedig összeült az új or­szággyűlés, a kongresszus határo­zatai alapján dolgozta ki azokat a törvényeket, amelyek a terme­lőszövetkezetek gazdasági és­­jogi helyzetét, alapvetően érintették. Megszületett a földtulajdon jogát szocialista módon rendező tör­vény, a tsz-ek önrendelkezését biztosító új alapszabályok általá­nos irányelve. Szociális rendelke­zések sora látott napvilágot a nő- és családvédelem érdekében, az új szülési és gyermekgondozási se­gélyről, közelítették egymáshoz a munkás és a paraszti dolgozók munkajogi viszonyait. A IX. kongresszus alapot adott az egész pártnak az ideológiai­politikai tevékenység tekintélyé­nek növelésére, arra, hogy az erő nagyobb részét a társadalompoli­tikai tevékenységre, a távlatok felvázolására, s ne a szűkebb ér­telemben vett napi operatív gaz­dasági-műszaki szervező munká­ra fordítsák. A gazdasági egysé­gek nagyobb önállósága, a veze­tők nagyobb felelőssége lehetővé tette, hogy a pártszervezetek ma főleg a nagyobb horderejű ügyekben lépjenek fel, s a hatá­rozatok, az általános politika szel­lemében befolyásolják a vállalati tevékenységet. Az eltelt idő nem igazolta azokat, akik attól tartot­tak, hogy az új helyzet a párt­­szervezetek befolyásának gyen­gülésére vezet. Ennek ellenkezője történt: a termelőüzemek párt­­szervezetei most találják meg va­lóban azt a fontos tevékenységi kört, amelyet mind a vállalatve­zetés, mind a munkások várnak tőlük. Több lett és világosabb lett a gazdaságban rejlő valódi politi­kum. Er ez a lista — amely a felsorol­at­takkal koránt sincs befejez­ve — csupán az elhatározott po­litika dinamikus végrehajtására szolgál példának, s tudjuk, hogy az embereket végül is a saját éle­tükben lemérhető eredmények és változások érdeklik. Az, hogy be­­váltja-e és beváltotta-e a gazda­sági reform a hozzá fűzött remé­nyeket; hogy jótékony hatást gyakorolt-e az árakra, a bérekre, a lakosság ellátására, a nemzeti jövedelem emelkedésére, a ter­melés bővítésére, a város és a falu mai gondjainak megoldásá­ra, az emberek létbiztonságára, a gazdasági és igazgatási bürokrá­cia csökkentésére és így tovább. Az embereket az érdekli, hogy úgy és olyan jelleggel valósul­nak-e meg a tervek, amilyen ér­telemben azokat a kongresszus elhatározta. Ezzel kapcsolatban ma mindenekelőtt a gazdasági re­form némely tapasztalatáról kell szólni. Egy évvel ezelőtt a nagy remé­nyekkel együtt a szorongásokat, a jogos és kevésbé jogos aggodal­makat is átéltük. Lesz-e munka­­nélküliség? Nem vezet-e a ter­melés átmeneti visszaesésére? Nem csúszik-e ki a gazdasági ve­zetés kezéből az ár- és bérellen­őrzés, ami egy inflációs folyama­tot indíthat el? Győzi-e a terme­lés az ösztönzött fogyasztást? Nem élnek-e vissza a gazdasági vezetők a nagyobb önállósággal, szilárd marad-e az általános nép­­gazdasági érdek védelme? é­s a hasonló kérdések légiója támadt. A mai adatok birtokában már nyugodtan lehet felelni, hogy az új mechanizmust előkészítő elmé­leti feltevések beigazolódtak: nem volt visszaesés, nem zavarta meg a tervszerű gazdálkodást, s nem csökkent a társadalmi kezdemé­nyezés. Ellenkezőleg. Az idei év első tíz hónapjában az ipari ter­­­­melés mintegy öt százalékkal haladta meg az előző évit. A foglalkoztatottság visszaesés he­lyett növekedett, az átlag­bér nem „szaladt el”, hanem a tervezett határokon belül ma­radt a 3 százalékos növekedéssel; a lakosság pénzbevétele várha­tóan 9 százalékkal emelkedik ez évben, s az árszínvonal 1—2 szá­zalékos növekedése megfelel az előzetes óvatos becsléseknek, a nyereségráta pedig 1—2 százalék­kal lesz több az előre várt ered­ménynél. Az ipari termelés növekedése tehát az idei évben igazolta az előzetes számításokat. A vártnál kevésbé növekedett azonban a termelékenység, részben a vidéki ipartelepítéssel kapcsolatos lét­számbővítések, részint — némely közgazdászok szerint különösen — az átlagbér szabályozással kapcsolatos, esetleg nem elég ru­galmas rendelkezések és több más tényező miatt , a tárgyila­gosság kedvéért említsük meg azt is, hogy a mezőgazdaság az idei rendkívüli aszályosnak induló esztendőben csaknem kétszer annyi gabonát takarított be,­ mint az ugyancsak aszályos 1952-es év­ben. Még kevés idő telt el ahhoz, hogy a piac minden szem­pontból és kétségtelenül jelezze a mechanizmus összetett hatását, hiszen ez esetben lassan élő gyü­mölcsökről van szó. Azok azonban akik közvetlenül foglalkoznak a gazdasági kérdésekkel, számot ad­hatnak rendkívül sok kedvező jelről, a gyártmány- és az áru­­választék bővítéséről a takaréko­sabb és célszerűbb beruházásról, az élénkebb és népgazdaságilag hasznosabb export-import tevé­kenységről, a fokozott „piacérzé­kenységről”, a rugalmasabb árpo­litikáról és így tovább. Nem volnánk őszinték azonban, ha nem szólnánk azokról a kérdé­sekről is, amelyek a közvélemény­ben ma jelen vannak, vitatják őket és megoszlanak róluk az ál­láspontok. Ezek egyike például, hogy a IX. kongresszus határoza­tai „nem kedveznek-e jobban a parasztságnak, mint a munkás­ságnak"? Azok, akik így vetik fel a kérdést, főleg az utóbbi évek termelést ösztönző árintézkedé­seire gondolnak, egyebek között a mezőgazdasági felvásárlási árak mintegy 17 százalékkal való nö­velésére; a kiegészítő nyugdíj- és társadalombiztosítási rendelkezé­sekre, a mostoha körülmények között gazdálkodó tsz-ek árdotá­ciójára stb. Már sok idevágó ta­nulmány és elemzés kimutatta, hogy a folyamat jellege más. A IX. kongresszus világosan állást foglalt amellett, hogy közelíteni kell egymáshoz a falu és a város, a munkásosztály és a parasztság életszínvonalát; fokozatosan le kell bontani a két nagy dolgozó osztály létviszonyai közötti szociá­lis különbségeket, ösztönzést kell adni a mezőgazdasági termelés növelésére, mert ez a munkásosz­tálynak, a városi lakosságnak,­­az egész népgazdaságnak is alapvető érdeke. Meglehet, hogy konkrét esetek­ben keletkezhettek — valószínű­leg keletkeztek is — ellenkező értelmű aránytalanságok. A leg­fontosabb közgazdasági és­­politi­kai tények azonban mégis amel­lett tanúskodnak, hogy a döntés teljesen helyes volt, s a politika híven kifejezi a munkásosztály és az egész dolgozó társadalom érdekeit. Sokan nem tudják pél­dául, hogy a paraszti jövedelmek jóval nagyobb mértékben diffe­renciálódtak — az egyes tsz-ek között is! —, mint az ipari dolgo­zók jövedelme. Ez pedig azt is je­lenti, hogy a paraszti jövedelmek átlagszámai mögött olyan rendkí­vül alacsony jövedelmek is meg­húzódnak, amelyek a munkáska­tegóriákban nem fordulnak elő. A párt e kérdéseket ma figyelemmel kíséri, s politikájának ismert szel­lemében oldja meg. Félidőben vagyunk csupán, de nincs okunk restelkedni az elvégzett munkáért. Nem fogyott el sem a lendület, sem a kezdemé­nyezés, s ezzel együtt továbbra is egy alapos, józan és reális munka­­módszer mellett maradtunk. Ami ma történik, az szerves folytatása a párt jól ismert, többször kifej­tett és történelmileg kipróbált politikájának. S ez a politika ez­után se változik. Ennek szellemé­ben oldjuk meg mindazt, amire a a IX. kongresszus kötelezi a pár­tot a szocialista társadalmi viszo­nyok fejlesztésében, az ésszerű és hatékony szocialista gazdaságpoli­tikában, a mechanizmus reform­jában és minden becsületes em­ber erejének, képességének alkotó felhasználásában. Az első két esz­tendő törekvései nem hagynak kétséget efelől Rózsa László 3

Next