Népszabadság, 1968. december (26. évfolyam, 282-306. szám)
1968-12-01 / 282. szám
1968. december 1. vasárnap NÉPSZABADSÁG December 10: megemlékezések az emberi jogok napjáról Az ENSZ Társaság elnökségének és intéző bizottságának ülése A Magyar ENSZ Társaság elnöksége és intéző bizottsága együttes ülést tartott szombaton a Hazafias Népfront Országos Tanácsának székházában. Romját Irénnek, a társaság főtitkárának előterjesztése alapján megtárgyalta és jóváhagyólag tudomásul vette az 1968. évi munkáról szóló beszámolót. A Magyar ENSZ Társaság idei tevékenységében központi helyet foglalt el, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetének közgyűlése húsz évvel ezelőtt fogadta el az Emberi jogok egyetemes nyilatkozatát, s 1968-at — az ENSZ javaslatára — az Emberi jogok évének nyilvánították. Az ülésen bejelentették, hogy december 10-én, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának székházában, a Magyar ENSZ Társaság és a Magyar Jogász Szövetség közös rendezésében emlékeznek meg az emberi jogok napjáról. A Magyar Rádió közvetíti az évfordulót köszöntő ENSZ-hangversenyt, a Magyar Posta pedig emlékbélyegzőt használ ezen a napon. Megemlékezésekre kerül sor többek között a IV. és az V. kerületben, valamint az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Az ülésen megvitatták és elfogadták a Magyar ENSZ Társaság jövő évi munkaprogramjának tervezetét. Ebben figyelembe vették, hogy a stockholmi nemzetközi Vietnam-konferencia állandó bizottságának felhívására a vietnami nép melletti szolidaritás éve lesz 1969. Ezenkívül előjegyezték, hogy jövőre világszerte megemlékeznek a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal fennállásának 50. évfordulójáról. A Magyar ENSZ Társaság 1969-ben is képviselteti magát az ENSZ Társaságok Világszövetségének nemzetközi tanácskozásain, köztük szeptemberben a közgyűlésen. Az ülésen végül Komját Irén javaslatára a Magyar ENSZ Társaság intéző bizottságában több új tagot kooptáltak. Húsz év a mezőgazdaság szolgálatában A gépállomások alapítóit és a gépjavító vállalatokat ünnepelték a MEDOSZ-székházban Szombaton a MEDOSZ székházában ünnepséget tartottak abból az alkalomból, hogy az állami mezőgazdasági gépjavító szervezet az idén ünnepli fennállásának 20. évfordulóját. Az ünnepségen megjelent dr. Dimény Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter és dr. Beckl Sándor, a SZOT titkára. Ott voltak a Mezőgazdasági Gépjavító Tröszt vezetői és a gépjavító vállalatok küldöttei, közöttük a gépállomások alapító tagjai. Kovács István, a MEDOSZ főtitkára elnöki megnyitójában elmondta, hogy a gépállomások megalakulásuktól kezdve beváltották a hozzájuk fűzött reményeket, és a falu fontos műszakitechnikai bázisát jelentették. A gépállomások jelentősen elősegítették a szocialista nagyüzemi gazdálkodás kialakulását, hozzájárultak a falu politikai, gazdasági és kulturális arculatának megváltoztatásához. A gépállomásokból kialakított javítóállomások új kapcsolatot teremtettek a termelőszövetkezetekkel. Ezután dr. Dimény Imre tartott ünnepi beszédet. Elmondta: a termelőszövetkezetek 1957-ben kezdtek berendezkedni a saját gépesítésre. A szövetkezetek gépesítésében, anyagi-műszaki ellátásában a gépjavító állomásoknak is nagy szerepük volt, erő- és munkagépeik mind nagyobb hányadát adták át a közös gazdaságoknak. A gépjavító szervezet fejlődésének egyik legfontosabb szakasza tavaly kezdődött meg, amikor is az állomások fokozatosan áttértek a szakosított ipalszerű javítási rendszerre. A továbbiakban mindinkább előtérbe kerülnek a termelés belterjességének fokozásával összefüggő feladatok. A miniszter rámutatott: a mezőgazdasági gépjavító vállalatok elsődleges és alapvető rendeltetése a továbbiakban is az marad, hogy sokoldalúan segítsék a mezőgazdasági termelést. A miniszter ezután kitüntetéseket adott át a gépjavító szervezet legjobb munkát végzett vezetőinek és dolgozóinak. Az évforduló alkalmából a MEDOSZ kongresszusi termében fénykép- és dokumentumkiállítás nyílt a szervezet két évtizedes fejlődéséről. A Duna-völgyi-főcsatorna bajai telepe Épül a Duna-völgyi-főcsatorna bajai torkolati szivattyútelepe. Az idén elkészülnek a szivattyúház építőipari munkáival, a csatorna mindkét csatlakozószakaszának burkolásával. Jelenleg a zsilipkapu előtt deszkapallókat vernek le, így zárják el a talajvizet a szerelési munkahelyen. Félideben két esztendővel ezelőtti napokban zajlott le az MSZMP IX. kongresszusa. A kérdések, amelyeket ott megvitattak, szinte kivétel nélkül jóval előbb ismertté váltak. Részint azért, mert a kongresszuson egy hosszabb társadalompolitikai folyamat összegezését kellett elvégezni, részint pedig azért, mert a politika és a gazdaság új elemzésének szakasza előzte meg a kongresszust. Meglepetés, váratlan fordulat így nem volt; a IX. kongresszus mégis jeles eseménye marad a párttörténetnek, mert jól megfelelt az idők követelményeinek. Pedig ezek a követelmények nem akármilyenek voltak: egy sodró lendületű fejlődési szakaszt kellett megfelelően rendezni az emberek tudatában, s egy új, sok tekintetben merész irányítási rendszert kellett előkészíteni a gazdaságban. A IX. kongresszust megelőző években a hazai osztályviszonyokban átfogó szocialista fejlődés történt. Megnövekedett a munkásosztály részvétele a politikai hatalom, az államigazgatás, a gazdaság és a szellemi élet irányításában, s képzettsége, szociális struktúrája minőségében is sokat fejlődött. Erre az időszakra tehető a falu szocialista átszervezését követő erkölcsi-politikai-gazdasági megszilárdulás fontos időszaka, s ezzel együtt a parasztság új szocialista osztályviszonyainak kibontakozása is. A társadalom egyöntetűbbé válását jelezte az értelmiség tömegeinek aktív beilleszkedése, az új és régi értelmiség határainak fokozatos elmosódása, szocialista tudatuk erősödése, s a közéleti problémákkal való mind jobb azonosulásuk is. A IX. kongresszusnak tehát meg kellett erősítenie azokat a politikai következtetéseket, amelyeket a pártvezetőség már előzőleg is kifejtett. Ezt kellett tennie, hogy biztonságot és határozott nézőpontot adjon az egész pártnak, az egész országnak. S ha csupán ezt végezte volna el, már akkor is fontos szerepe van. Ezen a kongresszuson azonban jóval több történt: elfogadták és megerősítették a gazdaságirányítás reformjáról kidolgozott, s előzőleg már tárgyalt elképzeléseket; elhatározták a szocialista társadalmi viszonyok továbbfejlesztését elősegítő intézkedések sorozatát; előkészületeket tettek a szocialista demokrácia fejlesztésének állami, kormányzati és társadalmi ösztönzésére; megerősítették a párt, a munkásosztály vezető szerepének biztosítékait. Ismert határozatok ezek, s ma már nem annyira részleteik visszaidézése érdekes, mint eredményük és hatásuk felmérése — amennyire ez a két kongresszus közötti félidőben és egyetlen cikk keretében lehetséges. Érdemes azonban visszagondolni arra, hogy a kongresszust közvetlenül megelőző, majd azt követő idők szinte példátlan iramot diktáltak. Alig fejeződött be a kongresszus, röviddel utána elkészült az új választójogi törvény, az egyéni képviselői választókerületekre való áttérés, az országgyűlés jogalkotói és demokratikus képviseleti, ellenőrzői szerepének növelésére. Már tavasszal összeült a termelőszövetkezetek országos kongreszszusa, s létrejött a tsfc-ek autonóm érdekvédelmi és gazdasági tevékenységüket összehangoló szerve, a TDT és annak területi szövetségei. Májusban újabb lépések történtek a szakszervezetek jogainak és hatáskörének kibővítésére, kezdeményező szerepének növelésére, s az ezzel kapcsolatos jogi felhatalmazások megalkotásáért. Amikor pedig összeült az új országgyűlés, a kongresszus határozatai alapján dolgozta ki azokat a törvényeket, amelyek a termelőszövetkezetek gazdasági ésjogi helyzetét, alapvetően érintették. Megszületett a földtulajdon jogát szocialista módon rendező törvény, a tsz-ek önrendelkezését biztosító új alapszabályok általános irányelve. Szociális rendelkezések sora látott napvilágot a nő- és családvédelem érdekében, az új szülési és gyermekgondozási segélyről, közelítették egymáshoz a munkás és a paraszti dolgozók munkajogi viszonyait. A IX. kongresszus alapot adott az egész pártnak az ideológiaipolitikai tevékenység tekintélyének növelésére, arra, hogy az erő nagyobb részét a társadalompolitikai tevékenységre, a távlatok felvázolására, s ne a szűkebb értelemben vett napi operatív gazdasági-műszaki szervező munkára fordítsák. A gazdasági egységek nagyobb önállósága, a vezetők nagyobb felelőssége lehetővé tette, hogy a pártszervezetek ma főleg a nagyobb horderejű ügyekben lépjenek fel, s a határozatok, az általános politika szellemében befolyásolják a vállalati tevékenységet. Az eltelt idő nem igazolta azokat, akik attól tartottak, hogy az új helyzet a pártszervezetek befolyásának gyengülésére vezet. Ennek ellenkezője történt: a termelőüzemek pártszervezetei most találják meg valóban azt a fontos tevékenységi kört, amelyet mind a vállalatvezetés, mind a munkások várnak tőlük. Több lett és világosabb lett a gazdaságban rejlő valódi politikum. Er ez a lista — amely a felsorolattakkal koránt sincs befejezve — csupán az elhatározott politika dinamikus végrehajtására szolgál példának, s tudjuk, hogy az embereket végül is a saját életükben lemérhető eredmények és változások érdeklik. Az, hogy beváltja-e és beváltotta-e a gazdasági reform a hozzá fűzött reményeket; hogy jótékony hatást gyakorolt-e az árakra, a bérekre, a lakosság ellátására, a nemzeti jövedelem emelkedésére, a termelés bővítésére, a város és a falu mai gondjainak megoldására, az emberek létbiztonságára, a gazdasági és igazgatási bürokrácia csökkentésére és így tovább. Az embereket az érdekli, hogy úgy és olyan jelleggel valósulnak-e meg a tervek, amilyen értelemben azokat a kongresszus elhatározta. Ezzel kapcsolatban ma mindenekelőtt a gazdasági reform némely tapasztalatáról kell szólni. Egy évvel ezelőtt a nagy reményekkel együtt a szorongásokat, a jogos és kevésbé jogos aggodalmakat is átéltük. Lesz-e munkanélküliség? Nem vezet-e a termelés átmeneti visszaesésére? Nem csúszik-e ki a gazdasági vezetés kezéből az ár- és bérellenőrzés, ami egy inflációs folyamatot indíthat el? Győzi-e a termelés az ösztönzött fogyasztást? Nem élnek-e vissza a gazdasági vezetők a nagyobb önállósággal, szilárd marad-e az általános népgazdasági érdek védelme? és a hasonló kérdések légiója támadt. A mai adatok birtokában már nyugodtan lehet felelni, hogy az új mechanizmust előkészítő elméleti feltevések beigazolódtak: nem volt visszaesés, nem zavarta meg a tervszerű gazdálkodást, s nem csökkent a társadalmi kezdeményezés. Ellenkezőleg. Az idei év első tíz hónapjában az ipari termelés mintegy öt százalékkal haladta meg az előző évit. A foglalkoztatottság visszaesés helyett növekedett, az átlagbér nem „szaladt el”, hanem a tervezett határokon belül maradt a 3 százalékos növekedéssel; a lakosság pénzbevétele várhatóan 9 százalékkal emelkedik ez évben, s az árszínvonal 1—2 százalékos növekedése megfelel az előzetes óvatos becsléseknek, a nyereségráta pedig 1—2 százalékkal lesz több az előre várt eredménynél. Az ipari termelés növekedése tehát az idei évben igazolta az előzetes számításokat. A vártnál kevésbé növekedett azonban a termelékenység, részben a vidéki ipartelepítéssel kapcsolatos létszámbővítések, részint — némely közgazdászok szerint különösen — az átlagbér szabályozással kapcsolatos, esetleg nem elég rugalmas rendelkezések és több más tényező miatt , a tárgyilagosság kedvéért említsük meg azt is, hogy a mezőgazdaság az idei rendkívüli aszályosnak induló esztendőben csaknem kétszer annyi gabonát takarított be, mint az ugyancsak aszályos 1952-es évben. Még kevés idő telt el ahhoz, hogy a piac minden szempontból és kétségtelenül jelezze a mechanizmus összetett hatását, hiszen ez esetben lassan élő gyümölcsökről van szó. Azok azonban akik közvetlenül foglalkoznak a gazdasági kérdésekkel, számot adhatnak rendkívül sok kedvező jelről, a gyártmány- és az áruválaszték bővítéséről a takarékosabb és célszerűbb beruházásról, az élénkebb és népgazdaságilag hasznosabb export-import tevékenységről, a fokozott „piacérzékenységről”, a rugalmasabb árpolitikáról és így tovább. Nem volnánk őszinték azonban, ha nem szólnánk azokról a kérdésekről is, amelyek a közvéleményben ma jelen vannak, vitatják őket és megoszlanak róluk az álláspontok. Ezek egyike például, hogy a IX. kongresszus határozatai „nem kedveznek-e jobban a parasztságnak, mint a munkásságnak"? Azok, akik így vetik fel a kérdést, főleg az utóbbi évek termelést ösztönző árintézkedéseire gondolnak, egyebek között a mezőgazdasági felvásárlási árak mintegy 17 százalékkal való növelésére; a kiegészítő nyugdíj- és társadalombiztosítási rendelkezésekre, a mostoha körülmények között gazdálkodó tsz-ek árdotációjára stb. Már sok idevágó tanulmány és elemzés kimutatta, hogy a folyamat jellege más. A IX. kongresszus világosan állást foglalt amellett, hogy közelíteni kell egymáshoz a falu és a város, a munkásosztály és a parasztság életszínvonalát; fokozatosan le kell bontani a két nagy dolgozó osztály létviszonyai közötti szociális különbségeket, ösztönzést kell adni a mezőgazdasági termelés növelésére, mert ez a munkásosztálynak, a városi lakosságnak,az egész népgazdaságnak is alapvető érdeke. Meglehet, hogy konkrét esetekben keletkezhettek — valószínűleg keletkeztek is — ellenkező értelmű aránytalanságok. A legfontosabb közgazdasági éspolitikai tények azonban mégis amellett tanúskodnak, hogy a döntés teljesen helyes volt, s a politika híven kifejezi a munkásosztály és az egész dolgozó társadalom érdekeit. Sokan nem tudják például, hogy a paraszti jövedelmek jóval nagyobb mértékben differenciálódtak — az egyes tsz-ek között is! —, mint az ipari dolgozók jövedelme. Ez pedig azt is jelenti, hogy a paraszti jövedelmek átlagszámai mögött olyan rendkívül alacsony jövedelmek is meghúzódnak, amelyek a munkáskategóriákban nem fordulnak elő. A párt e kérdéseket ma figyelemmel kíséri, s politikájának ismert szellemében oldja meg. Félidőben vagyunk csupán, de nincs okunk restelkedni az elvégzett munkáért. Nem fogyott el sem a lendület, sem a kezdeményezés, s ezzel együtt továbbra is egy alapos, józan és reális munkamódszer mellett maradtunk. Ami ma történik, az szerves folytatása a párt jól ismert, többször kifejtett és történelmileg kipróbált politikájának. S ez a politika ezután se változik. Ennek szellemében oldjuk meg mindazt, amire a a IX. kongresszus kötelezi a pártot a szocialista társadalmi viszonyok fejlesztésében, az ésszerű és hatékony szocialista gazdaságpolitikában, a mechanizmus reformjában és minden becsületes ember erejének, képességének alkotó felhasználásában. Az első két esztendő törekvései nem hagynak kétséget efelől Rózsa László 3