Népszabadság, 1970. szeptember (28. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-16 / 217. szám
A beruházások állami támogatása pályázati rendszerben Építőipari és építőanyag-ipari tapasztalatok Az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium által meghirdetett pályázatok alapján 1988 óta állami támogatásban részesülnek az építőanyag-ipari termelőszervezetek vállalati döntési körbe tartozó kapacitásbővítő beruházásai. A pályázati rendszerben nyújtott állami támogatást az idén kiterjesztették az építőipari beruházásokra is. E támogatási forma sajátosságairól, általános érdekességei tapasztalatairól kértünk tájékoztatást Bergida Lászlótól, az ÉVM közgazdasági főosztálya helyettes vezetőjétől. Ágazati sajátosságok — Mi tette szükségessé, hogy az állam az építő- és építőanyag-iparban a saját forrásokat kiegészítő hitelpreferenciákon túl, a népgazdaság más ágazataitól eltérően, vissza nem térítendő költségvetési támogatással is segítse a vállalati fejlesztéseket? — Az előzetes számítások már a reform kezdetekor megmutatták, hogy az aránylag nagy és lassan megtérülő befektetéseket igénylő építőanyag-iparban az adott árviszonyok és szabályozási feltételek mellett nyereséges gazdálkodás esetén sem képződik elegendő fejlesztési alap az ágazati fejlesztés döntő részét kitevő vállalati beruházások finanszírozásához. A tégla és más fontos építőanyagok árát rögzítettük — az árak emelése ellentétben állt volna a magánépítés serkentésére irányuló kormányzati célkitűzésekkel —, a beruházással romlott a vállalatok eszköz-bér aránya, csökkent a személyi jövedelmek emelését szolgáló részesedési alapja. Mindez inkább visszatartotta, semmint ösztönözte a fejlesztési kezdeményezéseket. Ezért hozott határozatot a Gazdasági Bizottság az építőanyagipari beruházások pályázati rendszerben történő állami támogatására, különös tekintettel arra, hogy a népgazdaság olyan ágazatáról van szó, amelynek gyors és intenzív fejlesztése átmenetileg sem tehető függővé a vállalati jövedelmezőség alacsony fokától. A támogatást indokolja az is, hogy a tömeg-építőanyagokból az ellátás a szocialista nemzetközi munkamegosztás útján csak kismértékben javítható. Sok fontos anyagból a baráti országokban sincs elegendő, s az igények tartós, kölcsönös kielégítésének lehetőségei korlátozottak. Verseny a támogatás elnyeréséért — Hogyan történik a pályázatok kiírása? Milyen elvek szerint bírálják el az állami támogatást igénylő vállalatok ajánlatait? — A kiinduló alapelv az, hogy ne osztogassuk a pénzt, mint a régi irányítási rendszerben, s a vállalatoknak ne írjuk elő, mit és hogyan fejlesszenek, hanem a döntést a vállalatokra bízva, pályázati feltételként csak a főbb ágazati célokat jelöljük meg. Az állami támogatást pedig az a vállalat kapja meg, amelyik a saját pénzeszközeit s az annak kiegészítésére felvett bankhitelt is felhasználva, a legkedvezőbb feltételekkel vállalkozik a központilag helyesnek és szükségesnek ítélt fejlesztés megvalósítására. A pályázati rendszerben történő állami támogatás tehát a vállalatokat egyértelműen a központi elképzelésekkel egybevágó fejlesztésre, fokozott kockázat- és felelősségvállalásra, saját erőforrásaik mobilizálására ösztönzi és versenyt támaszt közöttük a kilátásba helyezett költségvetési juttatás elnyeréséért. Kezdetben a túlnyomórészt monopolhelyzetű építőanyag-iparban — a sok azonos profilú üzemet magában foglaló téglaipar kivételével — nem annyira a vállalatok, mint inkább az egymással helyettesíthető, azonos célt szolgáló építőanyagok gyártásának bővítését célzó beruházási javaslatok közt alakult ki verseny. Versenyezhetett egymással például a vasbetonból, az elemitből és a műanyagból készült vízvezetékcső, a tetőfedő anyagok közt a bitumenes fedéllemez, a pala, a cserép és így tovább. Sokkal kézzelfoghatóbban és erőteljesebben nyilvánult meg a verseny az építőiparban , ahol az idén először írtunk ki pályázatot —, mivel ott a kapacitások konvertálhatók, s ugyanannak a feladatnak megoldására nem kizárólag egy, hanem több kivitelező is vállalkozhat. A pályázat nyilvános. A feltételeket az ÉVM hivatalos lapjában, az Építési Értesítőben hirdetjük meg, s a vállalati ajánlatokat az Országos Tervhivatal, a Pénzügyminisztérium és az ÉVM képviselőiből álló bizottság bírálja el, s részt vesz a munkában a Beruházási Bank megbízottja is. Ez a forma lehetővé teszi a gyors, egységes döntést a támogatás mértékéről, a beruházás esetleges tőkés devizaigényéről, valamint a számba jöhető hosszú lejáratú hitelről. Feltételek és szankciók — A régi mechanizmusban a beruh Ucálók elosztásánál a vállalatok rendszerint így vélekedtek: kérjünk többet, úgyis lefaragnak belőle. Fűnél a támogatási rendszernél nem tapasztalható hasonló szemlélet? — A bizottság a vállalatoktól konkrét, jól megalapozott ajánlatot kér, a pályázó tehát nem jelentheti be minden további nélkül, hogy kér, mondjuk, 20 millió forintot. A pályázatnak tartalmaznia kell, hogy a vállalat az igényelt támogatással milyen műszaki színvonalon, milyen költséggel, milyen fejlesztést kíván megvalósítani, mennyi a vállalati saját erő, mit mutatnak a gazdaságossági számítások, mikor, hogyan képes a vállalat visszafizetni a felvett bankhitelt. Az egységnyi kapacitásbővítés beruházási forintnormatívái az eddigi gyakorlatban eléggé kialakultak. A bizottság tehát először e normák szerint értékeli a pályázatokat, ellenőrzi realitásukat, azután, ha szükséges — esetenként az Építésgazdasági és Szervezési Intézet bevonásával —, külön is megvizsgálja a körülményeket, a vállalati sajátosságokat, hogy megalapozottan dönthessen az állami támogatásról. Ha a bizottság a beküldött javaslatot nem találja megfelelőnek, akkor záros határidőn belül közli a pályázóval, hogy ajánlatát csak ilyen és ilyen feltételekkel tudja elfogadni. A vállalt kötelezettség nem teljesítése egyébként szigorú szankciókkal jár. A beruházási költségtúllépést a vállalat csak a saját alapjaiból fedezheti. Ha a fejlesztés a felajánlott célt nem vagy csak részben éri el, akkor a vállalatnak az állami támogatásként kapott összeget részben vagy egészben vissza kell fizetnie. Nem célszerű tehát az igényeket megalapozatlanul felsrófolni, felelőtlenül nagy eredményeket ígérgetni, esetleg csak azért, hogy a javaslat „kiüsse a sorból" a rivális vállalatot. Az pedig már a gazdálkodás automatikus szankciója, hogy a beruházás üzembe helyezésének esetleges elhúzódása a vállalatot sújtja, mivel a tervezett többleteredmény elmarad, az adósság viszont nő, s fenyeget a fizetésképtelenség veszélye. Hány vállalati javaslatot fogadtak el eddig, és milyen összegű állami támogatást engedélyeztek? — Az építőanyag-iparban a pályázati rendszer bevezetése óta eddig 45 javaslatot fogadtunk el és összesen 2,1 milliárd forint értékű vállalati beruházáshoz csaknem egymilliárd forint összegű állami támogatást ítéltünk oda. A támogatás mintegy 40'’/o-a a falazóanyag-gyártó kapacitások bővítését szolgálja. Az építőipar szűkebb értelemben vett ipari hátteréhez tartozó épületasztalos- és épületlakatos-iparban, valamint az ide sorolható egyéb üzemekben körülbelül 100 millió forint összegű állami támogatással öszszesen 352 millió forint értékű beruházás valósul meg elsősorban a lakásépítéshez szükséges szerelvények — kilincsek, zárak — gyártásának növelésére. A kivitelező építőiparban — a hozzánk tartozó harmadik fontos területen — eddig 43 pályázatot bíráltunk el és 1,5 milliárd forint beruházáshoz 588 millió forint állami támogatást engedélyeztünk, amelyet 324 millió forint vállalati saját eszköz és 620 millió forint hosszú lejáratú hitel egészít ki. Az állami támogatás csaknem 60",ra a közműépítés, körülbelül 30"m-a az építőipar általános és mintegy 10%-a a lakásépítések fejlesztését segíti. A pályázati rendszerben megvalósuló építőipari beruházások összesen több mint 4 milliárd forint értékű kapacitásbővülést eredményeznek, túlnyomórészt az 1971—1972-es években. Az ösztönző hatás — Mivel a vállalatoknak közvetlen érdekük fűződik az állami támogatás elnyeréséhez, nyilván fokozott é■rollintéseket tesznek a beruházások gyors és gazdaságos megvalósítására. — A pályázati rendszer valóban megmozgatta a vállalatok fantáziáját, kezdeményezőkészségét. A Finomkerámiaipari Művek hódmezővásárhelyi falburkolócsempe-üzemének beruházása például öt-hat évvel ezelőtt azért nem valósulhatott meg, mert igen drága volt, s nem volt rá költségvetési fedezet. Most a vállalat saját erőből és állami támogatással a korábbinál egyszerűbb, szerényebb kivitelben, gyorsan összeszerelhető könnyűszerkezetes üzemcsarnok építésével ugyanakkora — évi 1,4 millió négyzetméternyi — falburkoló csempe gyártási kapacitást az eredeti előirányzatnál sokkal rövidebb idő alatt és jóval olcsóbban hoz létre. Somogy megyében a pártbizottság szorgalmazására az erdőgazdaság és a megyei állami építőipari vállalat társult egy épületasztalos-ipari üzem létrehozására. Az évi 50 millió forint értékű nyílászáró szerkezetet gyártó üzemet az erdőgazdaság csurgói telepén építik fel 35 millió forintos költséggel. Ebből 17 millió az állami támogatás, s a fennmaradó részt az érdekelt vállalatok hozzájárulásából és a megyei tanács iparfejlesztési alapjából fedezték hosszú lejáratú bankhitel felvételével. A pályázat 1969-ben érkezett be, s az új létesítmény a próbaüzemelést a tervek szerint ez év októberében megkezdi. A beruházás tehát a hasonlóknál szokásos két év helyett egy év alatt megvalósul, s megoldja Dél-Dunántúl építkezéseinek nyílászáró szerkezettel való ellátását, vagy legalább lényegesen enyhíti az eddigi hiányt. — Hogyan összegezhetők a tapasztalatok és mik a további tervek? — Az eredmények és tapasztalatok átfogó értékelését most készítjük elő, mivel a vállalati fejlesztési javaslatok zöme ebben az évben már megvalósul. Az azonban az eddigiekből is megállapítható, hogy az állami támogatás szóban forgó módszere beváltotta a hozzá fűzött reményeket, jelentősen bővítette az építőanyag-ipar termelőerőit, megnövelte a kivitelező építőipar teljesítőképességét, segítette és segíti a beruházási piac egyensúlyának megteremtését. A kedvező tapasztalatok alapján a javaslatok szerint a negyedik ötéves terv időszakában más iparágakban is sor kerül a beruházások hasonló állami támogatására, s — a gazdasági szabályozás általános rendszerével összhangban — várhatóan népgazdasági méretű kísérletté fejlődik. Oroszi István Korszerűsítik a zöldség-gyümölcs kereskedelmet Illetékes kormányszervek döntése értelmében korszerűsítik a szövetkezeti burgonya-, zöldséges gyümölcskereskedelmet. 1971 március végéig átszervezik a szövetkezetek megyei értékesítő központjait, a MÉK-eket, ennek az évnek a végéig átalakítják a Göngyölegellátó Vállalatot (GEV), s más, szintén fontos intézkedésekre is sor kerül. Ezek a lépések korántsem kizárólag a kereskedelmet érintik, hanem hatással lesznek a termelőüzemekre és a fogyasztókra is. Az a céljuk, hogy elhárítsák azokat az akadályokat, amelyek a zöldség-gyümölcs forgalmazás mostani rendszerében — a legutóbbi évek folyamán elért, kétségtelenül javuló eredmények ellenére — akadályozzák az egészséges fejlődést. A MÉK-vállalatok munkájában nem érvényesült eléggé a szövetkezeti jelleg. A korábbi gazdaságirányítási rendszer örökségeként a MÉK-ek csaknem kizárólag nyereségérdekeltségű vállalatok, s ennek következtében ellentéteik támadtak létrehozóikkal, fenntartóikkal, a tsz-ekkel és a fogyasztási szövetkezetekkel. A másik gond az, hogy nem sikerült kellő összhangot teremteni a termelés és a forgalom összetétele, mennyisége, gazdaságossága között, s nem fejlődött a szükséges mértékben a termelők alkalmazkodása a piac igényeihez. Zavarokat, nehézségeket okozott az is, hogy a termelőüzemek nem tudtak eléggé élni azokkal a lehetőségekkel, amelyeket az úgynevezett többcsatornás értékesítési rendszer nyújt. Az átszervezés alapvető célja, hogy fokozza a termelők anyagi érdekeltségét a zöldség-gyümölcs forgalmazásban, s hogy a megújuló MÉK-ek tagszövetkezeteik érdekeinek, döntéseinek megfelelő üzletpolitikát folytassanak. Igen fontos feladatuk, hogy segítsék elő a termelőgazdaságok, a feldolgozó üzemek és a kereskedelem együttműködését, közös vállalkozásainak gyarapítását, fejlesztését. Az egész lakosság érdeke, hogy a piac igényei közvetlenebbül hassanak a termelésre, a fogyasztói árszint feleljen meg az életszínvonal-politikai célkitűzéseknek. Mindennek érdekében kimondja a határozat, hogy a MÉK-ek — a termelőszövetkezetek és a fogyasztási szövetkezetek döntései alapján — szövetkezeti közös vállalatokká alakuljanak át. Működésük kiterjedhet mindenféle szabad forgalmú mezőgazdasági cikk forgalmazására és feldolgozására. A tagok maguk döntenek arról, hogy a közös vállalatot milyen körzetben hozzák létre. A zöldség és a gyümölcs forgalmazásutan részt vevő valamennyi szocialista szervezet részére érvényesíteni kell az egyenlő kedvezmények és az azonos teherviselés elvét. A nagyfogyasztói centrumokban célszerű elősegíteni, hogy a termelők közös vállalata mellett ne csupán a közvetlen termelői értékesítésnek legyen szerepe, hanem minél több zöldséget, gyümölcsöt hozzanak forgalomba fogyasztási szövetkezetek és állami vállalatok is. • A forgalmazás zavartalansága elképzelhetetlen jó göngyölegellátás nélkül. Ezért a zöldség-gyümölcs kereskedelem gazdasági és szervezeti korszerűsítésével párhuzamosan módosítják a göngyölegforgalmazás rendjét is. A GloV kereskedelmi módszerekkel dolgozó szolgáltató vállalattá alakul át. Az új szabályozás arra törekszik, hogy erőteljesen ösztönözze a termelőüzemeket és a forgalmazó vállalatokat saját göngyölegállományuk megteremtésére.A határozat végrehajtása, amit a kormány megfelelő gazdasági intézkedésekkel is segít, sok és körültekintő munkát kíván a zöldség- és gyümölcskereskedelemben dolgozóktól. Alapvető követelmény, hogy az átszervezés ne okozzon zavart a téli zöldség-gyümölcs ellátás most soron levő megalapozásában, a készletek tárolásában, forgalmazásában. Gulyás Pál Bécsi kirakatunk Tanulságok a bécsi őszi vásáron Az idei bécsi vásár — szám szerint a kilencvenkettedik — vasárnap bezárta kapuit. E nagy múltú kereskedelmi fórum sok mindent megőrzött a régi vásárok látványosságából, azzal, hogy főként fogyasztási cikkek bemutatására specializálódott. A fogyasztóknak persze nem könynyű választani az egymással versengő sokféle, gyakran hasonló rendeltetésű, teljesítményű termék közül. A pavilonok, a világcégek nagy kirakatai viszonylag kevés újdonságot mutattak. A magyar ipar több terméke a rendkívül erős nemzetközi versenyben is helytállt. Különösen a Transelektro Külkereskedelmi Vállalat által bemutatott magyar hűtőszekrények és -pultok, grillsütők, vendéglátóipari konyhagépek arattak méltán sikert a szakosított bécsi árubemutatón. Hazánk kollektív kiállításán 16 vállalat vett részt. Dicséretes közös törekvés, hogy a vásár jellegének megfelelően kizárólag fogyasztási cikkekkel, élelmiszerekkel vonultak fel a nemzetek csarnokában. Kollektív kiállításunk azonban nem aratott igazi közönségsikert. Különféle kiállított termékeink — ébresztőórák, szemüvegkeretek, műbőrök, textíliák, szőnyegek, stílbútorok, kerámiák, tv-készülékek, élelmiszerek stb. — bizonyosan alkalmat kínáltak üzletkötésre. De hazánk e kirakata nem nyújtott maradandó élményt a nagyközönségnek, nem alakította elég hatékonyan az országunkról alkotott, gyakran maradt nézeteket az osztrák közvéleményben. Tavaly a technika, főként az elektronika dominált kollektív bécsi árubemutatónkon. Ez túl súlyosnak bizonyult, az idén viszont a másik szélsőség uralkodott és találtatott könnyűnek. Valahol a kető között kellene megtalálnunk a helyes arányt. Éppen szomszédságunkban, a bolgárok például ugyancsak fogyasztási cikkeket, élelmiszereket mutattak be, ám a kollektív kiállításuk középpontjába írógépeket és asztali elektronikus számológépeket helyeztek, a szovjet pavilonban működő nyomdagépeket látott a közönség, az NDK kollektív kiállításán gázlánggal apró üvegfigurákat formáltak. A hollandok virágrengeteggel, az indiaiak népművészeti termékeikkel, a brazilok kávékosttolóikkal igyekeztek felkelteni az érdeklődést. Részvételünk a bécsi vásáron s különösen kollektív nemzeti kiállításunk nem csupán közvetlen kereskedelmi érdekeket szolgál, hanem a két szomszéd nép sokoldalú kapcsolatainak fejlesztését is célozza. Ezért nem érhetjük be a rutinos árupropagandával, hanem több ötlettel, gondosabb árukiválasztással törekednünk kell hű és megragadó képet adni hazánkról. A bécsi vásár nem csupán külkapcsolataink ápolása, hanem a hazai áruellátás javítása szempontjából is tanulságos. Ismételten bebizonyosodott, hogy az áruválaszték számottevő bővítése elképzelhetetlen a nemzetközi munkamegosztás tevékeny fejlesztése nélkül. Helyes úton járunk, amikor az importversenyfokozását, a fogyasztási cikkek bővülő cseréjét szorgalmazzuk aszocialista országokkal. A késztermékek növekvő külkereskedelmi forgalmát azonban az együttműködés intenzívebb formáival, az alkatrészek, a szerelési egységek ,nemzetközi szakosításával és kooperációjával szükséges társítani. Belső erőfeszítéseink: a kis- és középüzemek körének bővítése, a verseny fokozása, a gyártmány- és gyártásfejlesztés gyorsítása csak elmélyült nemzetközi munkamegosztás alapján járulhatnak hozzá a lakosság jobb, olcsóbb ellátásához, fogyasztási cikkeink versenyképességének növeléséhez. K. J.