Népszabadság, 1970. szeptember (28. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-27 / 227. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! VASÁRNAPI MELLÉKLETTEL 24 OLDAL • ÁRA: 1,20 FT NÉPSZABADSÁG 1970. szeptember 27. vasárnap A MAGYAR SZOCIALISTA M LAKÁS PÁRT KÖZPONTI LAPJA XXVIII. évfolyam, 227. szám A jordániai fegyverszünetért Csaknem két hete, hogy a világ újból aggodalomtól eltelve olvas­sa a híreket a Közel-Keletről. Az amerikai imperialisták hadiké­szültségbe helyezték a földközi­tengeri flottájukat és partraszál­­ló egységekkel a fedélzetükön az arab partok elé vezényelték a J. F. Kennedy repülőgép-anyaha­­jót, valamint a Guam helikopter­­hordozó hajót. Riadóztatták nyu­gat-németországi egységeiket, tá­madó Phantom típusú repülőket és katonai szállítógépeket vezé­nyeltek a törökországi és görög­­országi támaszpontokra. És mind­ezt a Jordániában kirobbantó polgárháború, az Ammanban élő amerikai állampolgárok megmen­tése, az elrabolt repülőgépek még fogva tartott utasainak kiszaba­dítása címén. Nyilvánvaló, hogy ezek a ka­tonai előkészületek nem állnak arányban a meghirdetett céllal. Sokkal inkább arról van szó, hogy az Egyesült Államok, amely — mit sem törődve az elpusztított emberi életek százezreivel, ideért­ve az elesett amerikai katonákat is —­­évek óta véres háborút foly­tat Vietnamban, most a humani­tás jelszavával álcázza igazi ar­cát. Ha nem lenne oly tragikus és vészterhes mindaz, ami történik, azt hihetnénk, hogy egy szövevé­nyes színdarab előadásának va­gyunk a nézői, ahol a szerzők ör­dögien bonyolítják a dráma szá­lait.Hogy melyek is ezek a szálak, ahhoz érdemes visszapergetni az eseményeket 1967 júniusára, ami­kor az amerikai imperialisták és az izraeli „kivitelezők” úgy vél­ték, elérik céljukat: halálos csa­pást mérnek a haladó arab orsz­gokra, elsősorban az arab világ­ban legnagyobb tekintélyt élvező Egyesült Arab Köztársaságra. De az események másként ala­kultak. Nemcsak nem tudták megdönteni a progresszív arab rendszereket, hanem ezekben az országokban meggyorsult és elmé­lyült a fejlődés, és a társadalmi haladás útjára lépett Dél-Jemen, Szudán és Líbia is. Olyan helyzet keletkezett, amelyben a Nyugat­barát politikusnak tartott jordá­­niai uralkodó, Husszein, egyre inkább szembekerült az orszá­ga legtermékenyebb részét meg­hódító Izrael főpatrónusával, az Egyesült Államokkal. Erre késztették őt azok a Palesztinai menekült tömegek is, amelyek otthonaikból elűzve, Jordániában telepedtek le és ott különböző harci szervezetekbe tömörültek, hogy kivívják, hazájuk szabadsá­gát és az emberi életet. Ezek fo­kozatosan valóságos kettős hatal­mat valósítottak meg az ország­ban. A legfontosabb változás azonban az EAK-ban következett be és éppen a legutóbbi hónapok­ban. A három évvel ezelőtt el­szenvedett vereség után, a szocia­lista országok, elsősorban a Szovjetunió segítségére támasz­kodva, az EAK vezetői szívós munkába kezdtek, amelynek ered­ményeként nemcsak helyreállítot­ták és újjászervezték, hanem a korábbit lényegesen meghaladó szinten, korszerű alapokra is he­lyezték az ország védelmi erejét. Izrael, amely korábban korlátla­nul folytathatta kalózkodásait Egyiptom légterében, most ,egy­más után vesztette el a legújabb típusú amerikai harci généit. Az imperialisták és csatlósaik szá­mára egyre negatívabban alakul­tak a katonai erőviszonyok. Ez volt az a pont, ahol az Egye­sült Államok rákényszerült, hogy visszatérjen a Biztonsági Tanács 1967. november 22-i határozatá­hoz, amely kimondja: az agresz­szornak ki kell vonulnia a meg­szállt területekről. Ez a felisme­rés kényszerítette ki a BT hatá­rozatát alapul vevő úgynevezett Rogers-tervet. Már csak azért is, hogy az amerikai kormányt szín­vallásra kényszerítse, az EAK el­fogadta ezt a tervet. Nem így az izraeli szélsősége­sek, akiknek eszük ágában sem volt feladni az elrabolt területe­ket. A washingtoni kormányra­ tá­­maszkodva kezdettől szabotálták a békés rendezést elősegíteni hi­vatott úgynevezett Jarring-tár­­gyalásokat. Ők ugyanis a maguk elképzeléseit szeretnék megvalósí­tani : különbékére kívánják ráven­ni Jordániát, hogy fölszámolják a keleti frontot, megtörjék az arab országok együttműködését és elszigeteljék az EAK-ot. Játszmá­jukat az arab világ gyönge pont­jára, az egység hiányára s min­denekelőtt a jordán reakcióra építették. És ebben — éppen a legdöntőbb pillanatban (!!) — két tényező is a kezükre játszott. Az elkeserítő helyzetben levő Palesztinai tömegekben talajt ta­láltak ultraradikális, veszélyes ka­landokra kész irányzatok is. A tu­catnyi ellenállási szervezet leg­szélsőségesebb csoportja látvá­nyos repülőgéprablásokat hajtott végre, amelyek nemcsak arra bi­zonyultak alkalmasnak, hogy a nyugati propaganda elterelje a fi­gyelmet Izrael tárgyalásokat sza­botáló magatartásáról, hanem ürügyet szolgáltattak arra is, hogy az amerikai haderőt moz­gósítsák a Földközi-tenger térsé­gében. Ebben a helyzetben határozták el magukat a jordániai hadsereg reakciós tisztjei, hogy — a mo­narchia védelme címén, Husszein nevében — katonai úton vetnek véget a kettős hatalomnak. (Az is ösztönözte ezeket a tiszteket, hogy ha elérkezik a politikai rendezés ideje, a két évtizeddel ezelőtt Jor­dániába olvasztott Palesztinai te­rületek hovatartozásába a felsza­badító mozgalom erői már ne szól­hassanak bele. Ez a törekvésük egyébként objektíve egybeesett az Egyesült Államok és Izrael hason­ló elképzeléseivel.) Mindennek nyomán véres polgárháború rob­bant ki, amely már eddig is több ezer Palesztinai harcos és polgári személy, pusztulásához vezetett. Az időközben felvonult és be­avatkozásra kész (egyes nyugati hírügynökségek szerint­ adott kö­rülmények között behívásra vá­ró) amerikai haderő és az ugyan­csak mozgósított izraeli hadsereg mindehhez megadta a hátteret. Az amerikai vezetés ultrái elér­kezettnek látták az időt arra, hogy éppen a jordániai konflik­tus segítségével megfordítsák a helyzetet az arab Közel-Keleten. Nyilvánvaló, hogy egy amerikai beavatkozás a világ békéjét is­ kockára tehette volna. A legrosszabbat kellett tehát elhárítani: meg kellett akadá­lyozni az imperialista beavatko­zást. Erre vállalkoztak az EAK fővárosában összegyűlt arab ál­lamfők, amikor tűzszünetre szó­lították fel a szemben álló feleket és az EAK-kal szoros szövetség­ben álló Szudán vezetőjét, Ni­­merit küldték Ammanba, hogy ráébresztve Husszeint felelőssé­gére és meggyőzve a Palesztinai ellenállókat is, segítsen véget vet­ni a polgárháborúnak. Egy rendkívül veszélyekkel ter­hes, talán minden eddiginél bo­nyolultabb helyzetben ismét az EAK és a vele szoros szövetség­ben álló Szudán és Líbia az ösz­­szes érintett fél számára elfogad­ható, igazságos és ugyanakkor a világ békéjét is megőrző megol­dást javasolt. Ma már mind nyil­vánvalóbb, hogy az amerikai im­perialisták és izraeli szövetsége­seik minden számítása ellenére, ez a hármas szövetség egyre megha­tározóbb szerepet tölt be az arab világban, s hogy csak velük együtt, csak a fő fronton harco­lókkal összhangban lehet valóra váltani a palesztinai nép igazsá­gos célkitűzéseit is. Mellettük áll teljes súlyával az arab népek ügyét mindenkor támogató Szovjetunió is, amely a kritikus pillanatban­ a leghatáro­zottabban figyelmeztette az Egye­sült Államokat, hogy tartózkod­jék a jordániai eseményekbe való beavatkozástól és vesse latba be­folyását izraeli szövetségesénél, hogy ő se használja ki a jordániai fejleményeket. A Szovjetunió ak­tív diplomáciai tevékenysége — legalábbis egyelőre — segített meghátrálásra kényszeríteni a Pentagon harcias köreit. Ebbe az irányba hatott a világ békéért ag­gódó népeinek elítélő hangja. Az Egyesült Államok józanabb körei és az arab olajban nagyon is ér­dekelt európai tőkésállamok nem utolsósorban ezért is riadozni kezdtek. Igaz, a jordániai események még távolról sem zárultak le. To­vább folyik az Egyesült Államok erődemonstrációja és folytatják fenyegetőzéseiket az izraeli veze­tők is. S ahogy arról mai lapunk­ban hírt adunk, Nasszer elnök az arab állam- és kormányfők nevé­ben a jordániai királyhoz írt üze­netében megállapítja: a hadsereg vezetői, első sikereik és vélt fölé­nyük birtokában elérkezettnek látják az időt, hogy felszámolják az ellenállási mozgalmat és fizi­kailag megsemmisítsék a palesz­tinai felszabadító csoportokat. Nyilvánvaló, hogy ez az eljárás egyedül és kizárólag a reakciót és az imperialistákat segíti. Ha Husz­­szein továbbra is támogatja a had­sereg vezetőinek ezt a politikáját, súlyos felelősséget vesz magára. A dráma szálai azonban mégsem a háttérben álló sötét és körmön­font erők akarata szerint szövőd­nek. Az imperialisták nem lesz­nek képesek megőrizni az agresz­­szor hódításait, s előbb-utóbb rá­kényszerülnek a politikai rende­zés elfogadására is. Várnai Ferenc NIMERI SAJTÓÉRTEKEZLETE KAIRÓBAN A kormánycsapatok megszegték a fegyverszünetet Jordániában Polgári kormány alakult Ammanban Nimeri szudáni kormányfő, visszatérve a kairói találkozóról, súlyosan elítélte a jordániai ha­tóságokat. Ezzel csatlakozott Nasszerhoz, aki Husszein király­hoz intézett táviratában leszögez­te: értesülései szerint Jordániá­ban a Palesztinai ellenállási moz­galom tudatos felszámolása fo­lyik. Husszein király választáv­iratában tagadta azt, s a súlyos helyzet ellenére derűlátó válasz­­táviratot küldött Nasszernak. Új, polgári kormány alakult Amman­ban. A Kairóban tartózkodó arab vezetők péntek este a Hilton­­szállóban folytatták a tűzszünet nyomán kialakult jordániai hely­zet megvitatását. A hajnali órá­kig elhúzódó tanácskozáson részt vett Jasszer Arafat, a PFSZ köz­ponti bizottságának elnöke is, aki péntek este érkezett az egyipto­mi fővárosba Nimeri szudáni el­nökkel, a különleges békéltető bi­zottság vezetőjével együtt. Tervek a palesztinai nép megsemmisítésére A megbeszélések befejeztével Nasszer elnök a Kairóban tanács­kozó arab állam- és kormányfők nevében táviratot intézett Husz­­szein királyhoz. Az üzenetben Nasszer leszögezi: a Nimeri-féle bizottság birtokában levő értesü­lések egyértelműen bizonyítják, hogy Jordániában a palesztinai ellenállási mozgalom tudatos, módszeres felszámolása folyik. A jordániai hatóságok a tűzszünet ellenére változatlanul katonai erőkkel támadják a palesztinai kommandókat, a tűzszünet betar­tására adott ammani biztosítékok „értéktelen, üres szavak”. Jordá­niában az összes emberi elvek megsértésével, rettenetes véron­tás folyik — hangzik a távirat. Nimeri szudáni elnök, az Am­­manból péntek este visszatért különleges békéltető bizottság ve­zetője szombaton Kairóban tar­tott sajtóértekezletén közölte, hogy a bizottság részletes jelen­tésben számolt be az egyiptomi fővárosban tárgyaló arab veze­tőknek a valóságos jordániai helyzetről. A vérontás méreteiről Nimeri elmondotta, a harcok során 25 ezer palesztinai arab vesztette életét vagy sebesült meg. A bizottság abban a meggyőző­désben tért vissza Ammanból, hogy a jordániai hatóságok Husz­­szein közreműködésével az egész palesztinai nép fizikai megsem­misítésére szőttek terveket. Jor­dánia azonnal megsértette a tűz­­szüneti megállapodást. A kor­mánycsapatok több ízben tüzet nyitottak a békéltető bizottságot szállító páncélozott járműre is. (Folytatás a 2. oldalon.) Teherautókkal szállítják a sebesülteket az ammani utcákon. Szerdán összeül az országgyűlés A Népköztársaság Elnöki Tanácsa az alkotmány 12. paragra­fusa (2) bekezdése alapján az országgyűlést 1970. szeptember 30-án — szerdán — délelőtt 11 órára összehívta. (MTI) O­któber 4-én érkezik hazánkba V. V. Gíri indiai elnök L­osonczi Pálnak, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökének meghívására V. V. Gi­­ri, az Indiai Köztársaság elnöke­­ és felesége október 4. és 7. között hivatalos látogatást tesz Magyar­­országon. (MTI) Tímár Mátyás hazaérkezett Olaszországból Tímár Mátyás, a Miniszterta­nács elnökhelyettese szombaton hazaérkezett Olaszországból, ahol Mario Zagari külkereskedelmi miniszter meghívására néhány napos hivatalos látogatást tett. Fogadására a Ferihegyi repülő­téren megjelent dr. Ajtai Miklós, a Minisztertanács elnökhelyette­se, Vályi Péter pénzügyminiszter, Marjai József külügyminiszter­helyettes; jelen volt Ludovico Ba­­rattieri di San Pietro, az Olasz Köztársaság budapesti nagyköve­te. (Hazaérkezése után Tímár Má­tyás sajtónyilatkozatot adott. Ezt a 3. oldalon ismertetjük.)

Next