Népszabadság, 1971. január (29. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-13 / 10. szám

1971. január 13. szerda NÉPSZABADSÁG A vietnami nép igazságos ügye mellett állunk Aláírták a magyar—vietnami együttműködési bizottság jegyzőkönyvét és a két ország segély- és hitelmegállapodásait Fehér Lajos, az MSZMP Poli­tikai Bizottságának tagja, a kor­mány elnökhelyettese és Le Thanh Nghi, a Vietnami Dolgo­zók Pártja Politikai Bizottságá­nak tagja, a VDK miniszterel­nök-helyettese kedd este a Par­lament Gobelin-termében aláírta a magyar—vietnami gazdasági és műszaki-tudomány­os együttmű­ködési bizottság első ülésszaká­nak jegyzőkönyvét, továbbá az 1971. évi segély- és hitelnyújtási gazdasági megállapodást. Az aláírásnál jelen volt dr. Já­vor Ervin, az Országos Tervhi­vatal elnökhelyettese, Gyenes András külügyminiszter-helyet­tes, Szili Géza nehézipari minisz­terhelyettes, Tordai Jenő kül­kereskedelmi miniszterhelyet­tes, Kardos János vezérőr­nagy, Jakus Jenő, hazánk ha­noi nagykövete. Ott volt Hoang Cuong, a VDK budapesti nagy­követe és Le Huu Van, a Dél­vietnami Köztársaság budapesti nagykövetségének ideiglenes ügy­vivője is. A­ bizottság ülésszakán megálla­podtak, hogy a két ország gazda­sági együttműködést épít ki a töb­bi között a gyógynövénytermesz­tésben, a gyógyszeriparban, a VDK ásványi kincseinek kiterme­lésében, bizonyos baromfifajták tenyésztésének, hibrid kukoricák termelésének vietnami meghono­sításában. Az aláírás után a két miniszter­elnök-helyettes beszédet mondott. Ji'vhor Ilajos 60­#i hí­rte Fehér Laj­os hangoztatta, hogy az együttműködési bizottság lét­rehozása s a most aláírt okmá­nyok tartalma egyaránt a két or­szág több éve tartó jó kapcsola­tait bizonyítja, mindenekelőtt azt, hogy a megpróbáltatás nehéz éveiben a magyar nép, pártja és kormánya mély rokonszenvet érez a testvéri vietnami nép iránt. — Népünk, egész közvélemé­nyünk együttérez a heroikus har­cot vívó vietnami néppel. Őszin­tén aggaszt bennünket, hogy az amerikai imperializmus mester­kedései következtében a vietnami háború indokínai háborúvá szé­lesedett, s emiatt a háború szen­vedéseit újabb milliók kénytele­nek megismerni. Ebben a hely­zetben szükség van arra, hogy mielőbb megvalósuljon az indo­kínai népek harcát hatékonyan támogató széles körű nemzetközi antiimperialista összefogás. — Jól tudjuk — mondotta a továbbiakban —, hogy az ame­rikai kormány az erő pozíciójá­ból akarja a­ vietnami rendezést elérni, valójában azonban nem törekszik a vietnami nép érde­keinek megfelelő megállapodás­ra, s továbbra is szabotálja Pá­rizsban az érdemi tárgyalásokat. Pártunk X. kongresszusán ismé­telten kifejezte meggyőződését, hogy Indokínában az igazságos béke csak akkor érhető el, ha Amerika feltétel nélkül és telje­sen kivonja intervenciós csapa­tait és csatlósait Vietnamból, Laoszból és Kambodzsából. E cél felé mutatják az utat a Vietnami Demokratikus Köztársaság kor­mányának és kormányunk által diplomáciailag elismert Dél-viet­nami Köztársaság ideiglenes for­radalmi kormányának a politikai rendezésre vonatkozó javaslatai. Fehér Lajos a párt X. kong­resszusának határozatára utal­va hangoztatta, hogy Magyar­­ország mindenben szolidáris a vietnami néppel, Indokína né­peivel, szabadságharcukkal. Pár­tunk és kormányunk a poli­tikai élet és a diplomácia min­den fórumán igyekszik han­got adni álláspontjának. Legutóbb a Varsói Szerződés politikai ta­nácskozó testületének berlini ülé­sén elfogadott okmányaiban is, azok egyik aláírójaként kifeje­zésre juttatta álláspontját, hogy a dél-vietnami ideiglenes forradal­mi kormánynak a VDK kormá­nya által is támogatott konstruk­tív javaslatai lehetőséget adtak és adnak most is az Egyesült Ál­lamok vezetőinek arra, hogy vé­get vessenek a konfliktusnak, hogy megszüntessék szégyenletes gyarmati kalandjukat, amelybe országukat belesodorták. — Népünk, az egész szocialista világ, a haladó emberiség nem táplál semmiféle illúziót Nixon vietnami politikájával kapcsolat­ban. Csak a VDK és a dél-viet­nami ideiglenes forradalmi kor­mány javaslatai nyújtanak reá­lis lehetőséget a háború befeje­zésére. Mély meggyőződésünk, hogy a Szovjetunió és a szocialista kö­zösség országainak eredményes támogatásával a vietnami nép le­küzd min­den nehézséget és győ­zedelmeskedik az imperialista ag­resszióval szemben. A magyar nép mint eddig, ezután is mindig a vietnami nép igazságos ügye mel­lett áll. Lehetőségeinkhez mérten katonai, gazdasági és diplomáciai területen minden ésszerű támoga­tást megadunk harcuk győzelmes befejezéséhez. Ha pedig Indokína területén győzött az igazság, ha el­hallgatnak a fegyverek, továbbra is a hős vietnami nép mellett ál­lunk, segítséget nyújtunk a hábo­rú okozta pusztítások helyreállítá­sához, a vérző sebek begyógyítá­­sához, népük életkörülményeinek javításához, a szocializmus felépí­téséhez — mondotta Fehér Lajos. ­.r» Thanh J­rahi hvsaot­o Le Thanh Nghi miniszterelnök­helyettes méltatta az együttmű-­­ ködési bizottság létrehozásának jelentőségét, kiemelve, hogy már az első ülésszak igen hasznos volt. A tárgyalások során, mint mondotta, a magyar delegáció is­mét tanúságát adta a vietnami nép iránti szolidaritásának, test­véri barátságának. Az egyezmé­nyek kifejezik a Magyar Népköz­­társaságnak azt az elhatározását, hogy folytatja a vietnami népnek nyújtott sokoldalú támogatást, amiért pártja, kormánya a viet­nami nép nevében köszönetet mondott. A továbbiakban utalt arra, hogy a vietnami nép honvédő harca jelentős győzelmeket ért és ér el katonai, politikai és dip­lomáciai területen egyaránt. Az amerikai imperialisták abban re­ménykednek, hogy nehéz és ve­szélyes helyzetükből a háború­nak egész Indokínára való kiter­jesztésével megmenekülhetnek. E tervük érdekében folytatják a VDK szuverenitásának megsérté­sét, agressziót követtek el Kam­bodzsa ellen, fokozzák a „külön­leges háborút” Laoszban s a pá­rizsi konferenciát még inkább zsákutcába igyekeznek juttatni. A VDK ellen elkövetett katonai provokációik azonban kudarcba fulladtak, kambodzsai kalandjuk­­ is súlyos vereséget szenvedett s Laoszban is egyik csapást a má­­s­­ik után mérik rájuk. A vietna­mi nép nagyon vágyik a békére, de ennek a függetlenséggel és a szabadsággal kell párosulnia. Amíg az amerikai imperialisták agressziót követnek el Vietnam ellen, amíg nem hajlandók telje­sen és feltétel nélkül kivonni az amerikai és csatlós csapatokat, amíg ragaszkodnak bábjaikhoz, addig a vietnami nép elszántan s állhatatosan fokozza harcát, hogy igaz­­ügyét győzelemre vi­gye. Egyszersmind teljes szívvel és teljes erejével szolidáris a testvéri laoszi és kambodzsai nép­pel, hogy a nép ott is győzzön az amerikai agresszorok és laká­saik ellen. Ezután a magyar—vietnami kapcsolatok alakulását tekintet­te át, kiemelve, hogy az együtt­működés a két nép között töret­lenül fejlődik. A vietnami nép a francia gyarmatosítók elleni harcban, a szocialista építésben és az amerikai imperialisták el­leni küzdelemben mindig érezte a magyar párt, a kormány, a test­véri magyar nép erőteljes támo­gatását. A mostani megállapodá­sok a baráti kapcsolatok további elmélyítését szolgálják — mon­dotta Le Thanh Nghi. 3 Közélet­iség és beleszólás A szocializmus teljes felépíté­­­­séért végzett munkánk ma­gasabb szinten való folytatásának egyik alapvető követelménye a szocialista demokrácia továbbfej­lesztése. El akarjuk érni, hogy még többen s mind többen vegye­nek részt a hatalom gyakorlásá­ban, szóljanak bele a közérdekű kérdések megvitatásába és eldön­tésébe. Mindjárt tegyük hozzá: ez a beleszólási lehetőség nem csu­pán jog, mert a szocialista de­mokráciában a beleszólás joga­­ eggyé ötvöződik a közéleti elköte­­­­lezettséggel, a közösségért és a közügyekért viselt felelősséggel. A beleszólás tehát olyan állam­­polgári jog, amit állampolgári kö­telesség gyakorolni. A X. pártkongresszus határoza­tai alapján tovább építjük a szo­cialista demokrácia gyakorlásá­nak intézményes kereteit az ál­laméletben, a törvényhozásban, a tanácsok tevékenységében, a köz­­igazgatásban. Ezeket a feladato­kat úgy kell megoldanunk, hogy erősödjék a központi hatalom, fokozódjék a kormányzati munka hatékonysága, egyszersmind dol­gozzanak önállóbban a helyi szer­vek, fejlődjék a tanácsok önkor­mányzati tevékenysége és a lakos­ság mind nagyobb tömegei mű­ködjenek közre a tanácsok, a kü­lönféle szervezetek és testületek munkájában. Amint a kongresszus is megál­lapította, államunk a dolgozók millióinak támogatását élvezi: a párt és az állam mindennapi munkáját önkéntes társadalmi ak­tivisták százezrei segítik, és ezzel alkotó módon járulnak hozzá a szocialista társadalom arculatának formálásához, nagy társadalmi feladataink megvalósításához. Ezek a tömegek valójában bele­szólnak a közügyekbe. Mi a szocialista demokratizmust szüntelenül érlelődő, fejlődő fo­lyamatnak tekintjük. E folyamat két legfőbb tényezője: egyfelől a dolgozó tömegek társadalmi-köz­életi felelőssége és készsége a de­mokratikus jogok gyakorlására, másfelől pedig a szocialista de­mokratizmus gyakorlásának a tár­sadalmi viszonyokkal megegyező intézménye, keretei, formái, lehe­tőségei. Pártunk nagy figyelmet fordít arra, hogy e két tényező a szocialista fejlődés minden fázi­sában összhangban legyen. Némelykor találkozunk végle­tes és irreális vélemények­kel, amikor annak megítéléséről van szó, hogy vajon a szocialista demokrácia kibontakoztatásában eddig elért eredmények kellő összhangba kerültek-e a lehetősé­gekkel és a szükségletekkel? Van­nak, akik keveslik a demokratiz­must és úgy vélik, valamilyen társadalmi reformra volna szük­ség ahhoz, hogy a tömegek foko­zottabban beleszólhassanak a köz­ügyekbe. Mások­­szerint viszont már mindazt elértük és megvaló­sítottuk, ami a szocialista demok­ráciába „belefér”, sőt mintha már túlságosan sok is volna a demok­ráciából; további lépésekre sem szükség, sem lehetőség nincs. Egyik szélsőséges értékítélettel sem értünk egyet. Meggyőződé­sünk, hogy a tömegek beleszólá­sának jobb érvényesüléséhez sem­miféle úgynevezett fordulatra nincs szükség. Ellenben okvetlenül szükséges, hogy a szocialista de­mokratizmus mindkét tényezőjé­ben — tehát a tömegek társadal­mi-közéleti készségében is és a demokratizmus intézményes ke­reteinek továbbépítésében is — előbbre lépjünk, szorosan igazod­va a X. kongresszuson megszabott feladatok természetéhez, nagysá­gához, összetettségéhez. Fontos politikai feladatunk, hogy erről az összhangról gondoskodjunk. A szocialista demokrácia, amely mind mélyebb rétegekből hozza felszínre a tömegek alkotóerejét, haladásunk nagy erőforrása. De akkor hogyan és miért sokallhat­­nánk a demokratikus fejlődésben elért eredményeket? Talán attól kellene félnünk, hogy gyorsabban építjük fel a szocializmust? Azok­nak a gondolkodásából, akik egy­részt siettették a szocializmus tel­jes felépítését, s egyúttal sokall­ják a szocialista demokráciát­­, hiányzik a logika. Más kérdés, hogy sokan most sajátítják el a szocialista de­mokrácia fogalmának pontos je­lentését, gyakorlásának módját. Vagyis a szocialista demokrácia kiteljesedésének folyamata egy­szersmind a dolgozó tömegek nagy politikai iskolája is. A „tan­anyag” sokrétű: egyebek között pótolni hivatott a hiányzó törté­nelmi tradíciókat, megvilágítani a szocialista és a polgári demokrá­cia alapvető különbözőségét, kifej­leszteni a jogok és a kötelességek egységének tudatát, szüntelenül erősíteni a társadalmi-közéleti felelősséget és az aktív részvétel jelentőségét. Ez utóbbival kapcso­latban nem utolsósorban azt kell félreérthetetlenné tennünk, hogy mi a különbség a beleszólás és a közbeszólás között. A beleszólás: a hatalmat gya­korló s a szocialista életet formá­ló dolgozó tömegek cselekvő rész­vétele a sorsukat érintő kérdések megvitatásában és eldöntésében. Ilyenformán a beleszóló, mint kol­lektív alkotómunka részese, belül­ről látja a fejlődés problémáit. Mérlegeléseiben harmonikus az egyéni, a közösségi és a társadal­mi érdek, ezért nem a többiek, nem a közösség, nem a társadalom rovására kívánja elérni személyes céljait. A beleszóló, akár elvégzett teljesítményeket elemez, akár pe­dig a közös munka gyümölcseinek felhasználásáról nyilvánít véle­ményt, a valódi részvétel pozíció­jából s az ebből fakadó realiz­mussal tud számot vetni a dolgok­kal. Tudja, mire képes a társa­dalom, a közösség és ő maga, ezért nem épít légvárakat, hanem a közvetlen célokat összeveti a le­hetőségekkel. De amit aztán így, megfontoltan eltökél, annak telje­sítéséért kész a munkára, az erő­feszítésre. Ez az a beleszólás, ami­nek a révén a milliók gondolatai közkinccsé válnak, s ami döntő mértékben hozzájárul a hatalom gyakorlásához, a szocialista állam építéséhez, az új társadalom kifor­málásához. A közbeszólás: a kibic hangja. A kibic kívülről nézi a „játsz­mát”, és amit óhajt, amit elvár, azt másoktól várja el. Ez a leg­főbb különbség a beleszóló és a közbeszóló között. A közbeszóló szemrebbenés nélkül kívánhat toronyórát táncostul, mivel ő kí­vülálló, ő nem számítja bele a saját személyét és esetleges áldo­zatait a toronyóra előállításába. Őt nem kötelezi felelősség a mér­legelésben, a bírálatban, a célok reális megjelölésében. A közbe­szóló abból indul ki, hogy ő a vi­lág közepe, mindennek körülötte kell forognia és minden csak ak­kor jó, ha neki jó. Ami pedig nem az ő személyes érdekében való, kívül esik a szemhatárán. Ezért a közbeszólás nem táplál­ja és nem elősegíti, hanem za­varja a konstruktív közgondol­kodást és a közös erőfeszítést. Fejleszteni és elmélyíteni a szocialista demokratizmust — ez elsősorban azt jelenti, hogy a beleszólók emelkedettségére és magatartására kell nevelnünk a közbeszólókat, a társadalomnak még háttal álló embereket. Minél többen lesznek a beleszólók és minél kevesebben a közbeszólók, annál erőteljesebben haladha­tunk a szocialista demokrácia ki­­teljesítésének útján. Mindenek­előtt ennek a függvénye a szo­cialista demokratizmus fejlődése. Miközben mind több lehetőséget és intézményes keretet teremtünk a demokratikus jogok gyakorlá­sához, pártmunkánkkal, a töme­gek iskolázásával, nevelésével ezt a fejlődést kell serkentenünk, er­re kell újabb és újabb dolgozó rétegeket megnyernünk. Felvetődhet a kérdés: nem je­löltünk-e meg túlzott igényeket? Nem. Ez a mérce reális. Nézzük meg, mi a jellemző azokra a dol­gozó tömegekre, amelyek ma a szocialista demokrácia hordozói, kik a párt és az állam aktív se­gítői, a közügyekért fáradozók, a beleszólók? Olyan munkások, pa­rasztok, értelmiségiek, nők, fia­talok, akik ezzel a közérdekű tár­sadalmi tevékenységgel párhuza­mosan, legtöbbnyire nagy fárad­ság, munka és áldozat árán is ta­nulnak, olvasnak, művelődnek, tájékozódnak. Behatolnak a kul­túra sáncaiba, szüntelenül tágít­ják látókörüket, fejlesztik ízlésü­ket, szépérzéküket. Művelődésük­ben, olvasmányaikban mind igé­nyesebbek. Kulturális élményeik önálló értékítélethez és gondola­tokhoz adnak nekik indíttatást. Alig van olyan az életben, amire azt mondanák: „nem érdekel”, mert szinte minden érdekli őket. Lehetnek lokálpatrióták, de azért érdeklődési körükben ott van az ország, a társadalom, a nagyvi­lág. Minden lehetséges forrást kihasználnak az informálódásra. Van, aki már eljutott idáig, sokan úton vannak e magaslat felé. De azok, akikre a társadalom, a köz­élet igazán számíthat, megannyian részesei ennek a kulturális, köz­életi érésnek. S ez másként nem is lehet. Ho­gyan szólhatna bele megala­pozottan és gondolatébresztő mó­don a közügyekbe az, akiben ki sem csírázott a közéleti érdeklő­dés? Aki nem tart lépést a fej­lődő élettel s nem ismerheti sem a problémáit, sem lehetséges meg­oldásait, mert sok-sok évvel el­maradt? Miként járulhatna hoz­zá teremtő módon valaki a poli­tika alakításához, a nagy társa­dalmi program gazdagításához, aki nem ismeri a politikát és a társadalmi programot? Lehet-e áttekintése a társadalmi össze­függésekről valakinek, aki az újságban csak a sportrovatot bön­gészi át? Segíthet-e dolgozótár­sainak abban, hogy folyton fel­felé törekedjenek, aki megrekedt az igénytelenségben? Íme, ezért hirdetjük, hogy a szocialista demokrácia fejlődése és a dolgozó tömegek politikai és kulturális felemelkedése szoros kölcsönhatásban van egymással. Az ember a kettő által együtt s egyszerre emelkedik. A közéleti részvétel a kulturális emelkedés­re is serkent, a nagyobb művelt­ség és a kitágult látókör pedig el­vezeti az embert a közéletiség­­hez, a társadalomért és a köz­ügyekért érzett felelősséghez. Nagyon sokat kell tennünk azért, hogy minden úton-módon elősegítsük a dolgozó emberek ta­nulását, művelődését, kulturális emelkedését. Ez társadalmi fej­lődésünk sarkalatos kérdése, el­sőrangú politikai kérdés. Ezért tekintünk tisztelettel azokra az üzemi, vállalati, hivatali és szö­vetkezeti vezetőkre, akik ösztön­zik és támogatják a dolgozók ta­nulását, iskolázását, akik nem sajnálják a kulturális célokra ál­dozandó anyagi eszközöket. Ugyanebből az okból ítéljük el azt a jelenséget, amiről a minap a SZOT elnöksége is tárgyalt: gyakran a vállalati vezetők tilt­ják vagy nehezítik meg dolgozóik tanulását. Olyan emberek, akik­nek feltétlenül tudniuk kellene, hogy a holnap a mában épül, s hogy a dolgozók műveltsége és politikai rendszerünk fejlődése elválaszthatatlanul összefügg. Végül: a szocialista demokrá­cia fejlődését az serkenti a leg­jobban, ha a vezetők mindenütt valóban igényt tartanak a dolgo­zók beleszólására. Az egyszerű emberek sokszor vonakodnak be- s leszólni a munkahely vagy a tá­­gabb közösség ügyeibe, de ha beleszólásra ösztönzik őket, kide­rül, hogy meghányt-vetett vé­leményük, hasznos javaslatuk van. Ne maradjon el ez a segítő bátorítás! Az eredményesen dol­gozó vezetők egyik legfőbb titka, hogy támaszkodni tudnak mun­katársaikra. Minél szélesebb tömegeket tu­dunk bevonni szocialista társadal­munk tudatos építőinek és köz­életi gondjaink hordozóinak a sorába, annál magasabb­­színvo­nalon tudjuk megoldani azt a rengeteg országos és helyi felada­tot, ami a következő években a vállunkra nehezedik. Horváth­ J­ózsef

Next