Népszabadság, 1971. január (29. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-13 / 10. szám
1971. január 13. szerda NÉPSZABADSÁG A vietnami nép igazságos ügye mellett állunk Aláírták a magyar—vietnami együttműködési bizottság jegyzőkönyvét és a két ország segély- és hitelmegállapodásait Fehér Lajos, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a kormány elnökhelyettese és Le Thanh Nghi, a Vietnami Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának tagja, a VDK miniszterelnök-helyettese kedd este a Parlament Gobelin-termében aláírta a magyar—vietnami gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési bizottság első ülésszakának jegyzőkönyvét, továbbá az 1971. évi segély- és hitelnyújtási gazdasági megállapodást. Az aláírásnál jelen volt dr. Jávor Ervin, az Országos Tervhivatal elnökhelyettese, Gyenes András külügyminiszter-helyettes, Szili Géza nehézipari miniszterhelyettes, Tordai Jenő külkereskedelmi miniszterhelyettes, Kardos János vezérőrnagy, Jakus Jenő, hazánk hanoi nagykövete. Ott volt Hoang Cuong, a VDK budapesti nagykövete és Le Huu Van, a Délvietnami Köztársaság budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője is. A bizottság ülésszakán megállapodtak, hogy a két ország gazdasági együttműködést épít ki a többi között a gyógynövénytermesztésben, a gyógyszeriparban, a VDK ásványi kincseinek kitermelésében, bizonyos baromfifajták tenyésztésének, hibrid kukoricák termelésének vietnami meghonosításában. Az aláírás után a két miniszterelnök-helyettes beszédet mondott. Ji'vhor Ilajos 60#i hírte Fehér Lajos hangoztatta, hogy az együttműködési bizottság létrehozása s a most aláírt okmányok tartalma egyaránt a két ország több éve tartó jó kapcsolatait bizonyítja, mindenekelőtt azt, hogy a megpróbáltatás nehéz éveiben a magyar nép, pártja és kormánya mély rokonszenvet érez a testvéri vietnami nép iránt. — Népünk, egész közvéleményünk együttérez a heroikus harcot vívó vietnami néppel. Őszintén aggaszt bennünket, hogy az amerikai imperializmus mesterkedései következtében a vietnami háború indokínai háborúvá szélesedett, s emiatt a háború szenvedéseit újabb milliók kénytelenek megismerni. Ebben a helyzetben szükség van arra, hogy mielőbb megvalósuljon az indokínai népek harcát hatékonyan támogató széles körű nemzetközi antiimperialista összefogás. — Jól tudjuk — mondotta a továbbiakban —, hogy az amerikai kormány az erő pozíciójából akarja a vietnami rendezést elérni, valójában azonban nem törekszik a vietnami nép érdekeinek megfelelő megállapodásra, s továbbra is szabotálja Párizsban az érdemi tárgyalásokat. Pártunk X. kongresszusán ismételten kifejezte meggyőződését, hogy Indokínában az igazságos béke csak akkor érhető el, ha Amerika feltétel nélkül és teljesen kivonja intervenciós csapatait és csatlósait Vietnamból, Laoszból és Kambodzsából. E cél felé mutatják az utat a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormányának és kormányunk által diplomáciailag elismert Dél-vietnami Köztársaság ideiglenes forradalmi kormányának a politikai rendezésre vonatkozó javaslatai. Fehér Lajos a párt X. kongresszusának határozatára utalva hangoztatta, hogy Magyarország mindenben szolidáris a vietnami néppel, Indokína népeivel, szabadságharcukkal. Pártunk és kormányunk a politikai élet és a diplomácia minden fórumán igyekszik hangot adni álláspontjának. Legutóbb a Varsói Szerződés politikai tanácskozó testületének berlini ülésén elfogadott okmányaiban is, azok egyik aláírójaként kifejezésre juttatta álláspontját, hogy a dél-vietnami ideiglenes forradalmi kormánynak a VDK kormánya által is támogatott konstruktív javaslatai lehetőséget adtak és adnak most is az Egyesült Államok vezetőinek arra, hogy véget vessenek a konfliktusnak, hogy megszüntessék szégyenletes gyarmati kalandjukat, amelybe országukat belesodorták. — Népünk, az egész szocialista világ, a haladó emberiség nem táplál semmiféle illúziót Nixon vietnami politikájával kapcsolatban. Csak a VDK és a dél-vietnami ideiglenes forradalmi kormány javaslatai nyújtanak reális lehetőséget a háború befejezésére. Mély meggyőződésünk, hogy a Szovjetunió és a szocialista közösség országainak eredményes támogatásával a vietnami nép leküzd minden nehézséget és győzedelmeskedik az imperialista agresszióval szemben. A magyar nép mint eddig, ezután is mindig a vietnami nép igazságos ügye mellett áll. Lehetőségeinkhez mérten katonai, gazdasági és diplomáciai területen minden ésszerű támogatást megadunk harcuk győzelmes befejezéséhez. Ha pedig Indokína területén győzött az igazság, ha elhallgatnak a fegyverek, továbbra is a hős vietnami nép mellett állunk, segítséget nyújtunk a háború okozta pusztítások helyreállításához, a vérző sebek begyógyításához, népük életkörülményeinek javításához, a szocializmus felépítéséhez — mondotta Fehér Lajos. .r» Thanh Jrahi hvsaoto Le Thanh Nghi miniszterelnökhelyettes méltatta az együttmű- ködési bizottság létrehozásának jelentőségét, kiemelve, hogy már az első ülésszak igen hasznos volt. A tárgyalások során, mint mondotta, a magyar delegáció ismét tanúságát adta a vietnami nép iránti szolidaritásának, testvéri barátságának. Az egyezmények kifejezik a Magyar Népköztársaságnak azt az elhatározását, hogy folytatja a vietnami népnek nyújtott sokoldalú támogatást, amiért pártja, kormánya a vietnami nép nevében köszönetet mondott. A továbbiakban utalt arra, hogy a vietnami nép honvédő harca jelentős győzelmeket ért és ér el katonai, politikai és diplomáciai területen egyaránt. Az amerikai imperialisták abban reménykednek, hogy nehéz és veszélyes helyzetükből a háborúnak egész Indokínára való kiterjesztésével megmenekülhetnek. E tervük érdekében folytatják a VDK szuverenitásának megsértését, agressziót követtek el Kambodzsa ellen, fokozzák a „különleges háborút” Laoszban s a párizsi konferenciát még inkább zsákutcába igyekeznek juttatni. A VDK ellen elkövetett katonai provokációik azonban kudarcba fulladtak, kambodzsai kalandjuk is súlyos vereséget szenvedett s Laoszban is egyik csapást a másik után mérik rájuk. A vietnami nép nagyon vágyik a békére, de ennek a függetlenséggel és a szabadsággal kell párosulnia. Amíg az amerikai imperialisták agressziót követnek el Vietnam ellen, amíg nem hajlandók teljesen és feltétel nélkül kivonni az amerikai és csatlós csapatokat, amíg ragaszkodnak bábjaikhoz, addig a vietnami nép elszántan s állhatatosan fokozza harcát, hogy igazügyét győzelemre vigye. Egyszersmind teljes szívvel és teljes erejével szolidáris a testvéri laoszi és kambodzsai néppel, hogy a nép ott is győzzön az amerikai agresszorok és lakásaik ellen. Ezután a magyar—vietnami kapcsolatok alakulását tekintette át, kiemelve, hogy az együttműködés a két nép között töretlenül fejlődik. A vietnami nép a francia gyarmatosítók elleni harcban, a szocialista építésben és az amerikai imperialisták elleni küzdelemben mindig érezte a magyar párt, a kormány, a testvéri magyar nép erőteljes támogatását. A mostani megállapodások a baráti kapcsolatok további elmélyítését szolgálják — mondotta Le Thanh Nghi. 3 Közéletiség és beleszólás A szocializmus teljes felépítéséért végzett munkánk magasabb szinten való folytatásának egyik alapvető követelménye a szocialista demokrácia továbbfejlesztése. El akarjuk érni, hogy még többen s mind többen vegyenek részt a hatalom gyakorlásában, szóljanak bele a közérdekű kérdések megvitatásába és eldöntésébe. Mindjárt tegyük hozzá: ez a beleszólási lehetőség nem csupán jog, mert a szocialista demokráciában a beleszólás joga eggyé ötvöződik a közéleti elkötelezettséggel, a közösségért és a közügyekért viselt felelősséggel. A beleszólás tehát olyan állampolgári jog, amit állampolgári kötelesség gyakorolni. A X. pártkongresszus határozatai alapján tovább építjük a szocialista demokrácia gyakorlásának intézményes kereteit az államéletben, a törvényhozásban, a tanácsok tevékenységében, a közigazgatásban. Ezeket a feladatokat úgy kell megoldanunk, hogy erősödjék a központi hatalom, fokozódjék a kormányzati munka hatékonysága, egyszersmind dolgozzanak önállóbban a helyi szervek, fejlődjék a tanácsok önkormányzati tevékenysége és a lakosság mind nagyobb tömegei működjenek közre a tanácsok, a különféle szervezetek és testületek munkájában. Amint a kongresszus is megállapította, államunk a dolgozók millióinak támogatását élvezi: a párt és az állam mindennapi munkáját önkéntes társadalmi aktivisták százezrei segítik, és ezzel alkotó módon járulnak hozzá a szocialista társadalom arculatának formálásához, nagy társadalmi feladataink megvalósításához. Ezek a tömegek valójában beleszólnak a közügyekbe. Mi a szocialista demokratizmust szüntelenül érlelődő, fejlődő folyamatnak tekintjük. E folyamat két legfőbb tényezője: egyfelől a dolgozó tömegek társadalmi-közéleti felelőssége és készsége a demokratikus jogok gyakorlására, másfelől pedig a szocialista demokratizmus gyakorlásának a társadalmi viszonyokkal megegyező intézménye, keretei, formái, lehetőségei. Pártunk nagy figyelmet fordít arra, hogy e két tényező a szocialista fejlődés minden fázisában összhangban legyen. Némelykor találkozunk végletes és irreális véleményekkel, amikor annak megítéléséről van szó, hogy vajon a szocialista demokrácia kibontakoztatásában eddig elért eredmények kellő összhangba kerültek-e a lehetőségekkel és a szükségletekkel? Vannak, akik keveslik a demokratizmust és úgy vélik, valamilyen társadalmi reformra volna szükség ahhoz, hogy a tömegek fokozottabban beleszólhassanak a közügyekbe. Másokszerint viszont már mindazt elértük és megvalósítottuk, ami a szocialista demokráciába „belefér”, sőt mintha már túlságosan sok is volna a demokráciából; további lépésekre sem szükség, sem lehetőség nincs. Egyik szélsőséges értékítélettel sem értünk egyet. Meggyőződésünk, hogy a tömegek beleszólásának jobb érvényesüléséhez semmiféle úgynevezett fordulatra nincs szükség. Ellenben okvetlenül szükséges, hogy a szocialista demokratizmus mindkét tényezőjében — tehát a tömegek társadalmi-közéleti készségében is és a demokratizmus intézményes kereteinek továbbépítésében is — előbbre lépjünk, szorosan igazodva a X. kongresszuson megszabott feladatok természetéhez, nagyságához, összetettségéhez. Fontos politikai feladatunk, hogy erről az összhangról gondoskodjunk. A szocialista demokrácia, amely mind mélyebb rétegekből hozza felszínre a tömegek alkotóerejét, haladásunk nagy erőforrása. De akkor hogyan és miért sokallhatnánk a demokratikus fejlődésben elért eredményeket? Talán attól kellene félnünk, hogy gyorsabban építjük fel a szocializmust? Azoknak a gondolkodásából, akik egyrészt siettették a szocializmus teljes felépítését, s egyúttal sokallják a szocialista demokráciát, hiányzik a logika. Más kérdés, hogy sokan most sajátítják el a szocialista demokrácia fogalmának pontos jelentését, gyakorlásának módját. Vagyis a szocialista demokrácia kiteljesedésének folyamata egyszersmind a dolgozó tömegek nagy politikai iskolája is. A „tananyag” sokrétű: egyebek között pótolni hivatott a hiányzó történelmi tradíciókat, megvilágítani a szocialista és a polgári demokrácia alapvető különbözőségét, kifejleszteni a jogok és a kötelességek egységének tudatát, szüntelenül erősíteni a társadalmi-közéleti felelősséget és az aktív részvétel jelentőségét. Ez utóbbival kapcsolatban nem utolsósorban azt kell félreérthetetlenné tennünk, hogy mi a különbség a beleszólás és a közbeszólás között. A beleszólás: a hatalmat gyakorló s a szocialista életet formáló dolgozó tömegek cselekvő részvétele a sorsukat érintő kérdések megvitatásában és eldöntésében. Ilyenformán a beleszóló, mint kollektív alkotómunka részese, belülről látja a fejlődés problémáit. Mérlegeléseiben harmonikus az egyéni, a közösségi és a társadalmi érdek, ezért nem a többiek, nem a közösség, nem a társadalom rovására kívánja elérni személyes céljait. A beleszóló, akár elvégzett teljesítményeket elemez, akár pedig a közös munka gyümölcseinek felhasználásáról nyilvánít véleményt, a valódi részvétel pozíciójából s az ebből fakadó realizmussal tud számot vetni a dolgokkal. Tudja, mire képes a társadalom, a közösség és ő maga, ezért nem épít légvárakat, hanem a közvetlen célokat összeveti a lehetőségekkel. De amit aztán így, megfontoltan eltökél, annak teljesítéséért kész a munkára, az erőfeszítésre. Ez az a beleszólás, aminek a révén a milliók gondolatai közkinccsé válnak, s ami döntő mértékben hozzájárul a hatalom gyakorlásához, a szocialista állam építéséhez, az új társadalom kiformálásához. A közbeszólás: a kibic hangja. A kibic kívülről nézi a „játszmát”, és amit óhajt, amit elvár, azt másoktól várja el. Ez a legfőbb különbség a beleszóló és a közbeszóló között. A közbeszóló szemrebbenés nélkül kívánhat toronyórát táncostul, mivel ő kívülálló, ő nem számítja bele a saját személyét és esetleges áldozatait a toronyóra előállításába. Őt nem kötelezi felelősség a mérlegelésben, a bírálatban, a célok reális megjelölésében. A közbeszóló abból indul ki, hogy ő a világ közepe, mindennek körülötte kell forognia és minden csak akkor jó, ha neki jó. Ami pedig nem az ő személyes érdekében való, kívül esik a szemhatárán. Ezért a közbeszólás nem táplálja és nem elősegíti, hanem zavarja a konstruktív közgondolkodást és a közös erőfeszítést. Fejleszteni és elmélyíteni a szocialista demokratizmust — ez elsősorban azt jelenti, hogy a beleszólók emelkedettségére és magatartására kell nevelnünk a közbeszólókat, a társadalomnak még háttal álló embereket. Minél többen lesznek a beleszólók és minél kevesebben a közbeszólók, annál erőteljesebben haladhatunk a szocialista demokrácia kiteljesítésének útján. Mindenekelőtt ennek a függvénye a szocialista demokratizmus fejlődése. Miközben mind több lehetőséget és intézményes keretet teremtünk a demokratikus jogok gyakorlásához, pártmunkánkkal, a tömegek iskolázásával, nevelésével ezt a fejlődést kell serkentenünk, erre kell újabb és újabb dolgozó rétegeket megnyernünk. Felvetődhet a kérdés: nem jelöltünk-e meg túlzott igényeket? Nem. Ez a mérce reális. Nézzük meg, mi a jellemző azokra a dolgozó tömegekre, amelyek ma a szocialista demokrácia hordozói, kik a párt és az állam aktív segítői, a közügyekért fáradozók, a beleszólók? Olyan munkások, parasztok, értelmiségiek, nők, fiatalok, akik ezzel a közérdekű társadalmi tevékenységgel párhuzamosan, legtöbbnyire nagy fáradság, munka és áldozat árán is tanulnak, olvasnak, művelődnek, tájékozódnak. Behatolnak a kultúra sáncaiba, szüntelenül tágítják látókörüket, fejlesztik ízlésüket, szépérzéküket. Művelődésükben, olvasmányaikban mind igényesebbek. Kulturális élményeik önálló értékítélethez és gondolatokhoz adnak nekik indíttatást. Alig van olyan az életben, amire azt mondanák: „nem érdekel”, mert szinte minden érdekli őket. Lehetnek lokálpatrióták, de azért érdeklődési körükben ott van az ország, a társadalom, a nagyvilág. Minden lehetséges forrást kihasználnak az informálódásra. Van, aki már eljutott idáig, sokan úton vannak e magaslat felé. De azok, akikre a társadalom, a közélet igazán számíthat, megannyian részesei ennek a kulturális, közéleti érésnek. S ez másként nem is lehet. Hogyan szólhatna bele megalapozottan és gondolatébresztő módon a közügyekbe az, akiben ki sem csírázott a közéleti érdeklődés? Aki nem tart lépést a fejlődő élettel s nem ismerheti sem a problémáit, sem lehetséges megoldásait, mert sok-sok évvel elmaradt? Miként járulhatna hozzá teremtő módon valaki a politika alakításához, a nagy társadalmi program gazdagításához, aki nem ismeri a politikát és a társadalmi programot? Lehet-e áttekintése a társadalmi összefüggésekről valakinek, aki az újságban csak a sportrovatot böngészi át? Segíthet-e dolgozótársainak abban, hogy folyton felfelé törekedjenek, aki megrekedt az igénytelenségben? Íme, ezért hirdetjük, hogy a szocialista demokrácia fejlődése és a dolgozó tömegek politikai és kulturális felemelkedése szoros kölcsönhatásban van egymással. Az ember a kettő által együtt s egyszerre emelkedik. A közéleti részvétel a kulturális emelkedésre is serkent, a nagyobb műveltség és a kitágult látókör pedig elvezeti az embert a közéletiséghez, a társadalomért és a közügyekért érzett felelősséghez. Nagyon sokat kell tennünk azért, hogy minden úton-módon elősegítsük a dolgozó emberek tanulását, művelődését, kulturális emelkedését. Ez társadalmi fejlődésünk sarkalatos kérdése, elsőrangú politikai kérdés. Ezért tekintünk tisztelettel azokra az üzemi, vállalati, hivatali és szövetkezeti vezetőkre, akik ösztönzik és támogatják a dolgozók tanulását, iskolázását, akik nem sajnálják a kulturális célokra áldozandó anyagi eszközöket. Ugyanebből az okból ítéljük el azt a jelenséget, amiről a minap a SZOT elnöksége is tárgyalt: gyakran a vállalati vezetők tiltják vagy nehezítik meg dolgozóik tanulását. Olyan emberek, akiknek feltétlenül tudniuk kellene, hogy a holnap a mában épül, s hogy a dolgozók műveltsége és politikai rendszerünk fejlődése elválaszthatatlanul összefügg. Végül: a szocialista demokrácia fejlődését az serkenti a legjobban, ha a vezetők mindenütt valóban igényt tartanak a dolgozók beleszólására. Az egyszerű emberek sokszor vonakodnak be- s leszólni a munkahely vagy a tágabb közösség ügyeibe, de ha beleszólásra ösztönzik őket, kiderül, hogy meghányt-vetett véleményük, hasznos javaslatuk van. Ne maradjon el ez a segítő bátorítás! Az eredményesen dolgozó vezetők egyik legfőbb titka, hogy támaszkodni tudnak munkatársaikra. Minél szélesebb tömegeket tudunk bevonni szocialista társadalmunk tudatos építőinek és közéleti gondjaink hordozóinak a sorába, annál magasabbszínvonalon tudjuk megoldani azt a rengeteg országos és helyi feladatot, ami a következő években a vállunkra nehezedik. Horváth József