Népszabadság, 1971. május (29. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-01 / 102. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EQULJETEK 21 oldal - Ara: 1,20 Ft 1971. május 1. szombat AZ MSZMP KÖZPONTI LAPJA XXIX. évf. 102. szám A nemzetköziség ünnepén Harci seregszemlére sorakoznak fel ma a világ dolgozói. Az emberiség alapvető törekvéseit, az emberi haladás irányát és a világ megújulásáért vívott küzdelem erőviszonyait jelzi az, hogy ez a hatalmas sereg világszerte a munkásosztály vörös zászlóit lengeti. Ezt a májusi zászlót nyolc évtizeddel ezelőtt a nyolcórás munkaidőért, a mindennapi betevő falatért, az elviselhető bánásmódért küzdő munkások akkor még kicsiny csapata emelte fel. S íme, ez a vörös zászló mostanra mindazoknak a jelvényévé nőtt, akik szabadon akarnak élni. Ez a májusi zászló piroslik mindenütt, ahol a dolgozó milliók az elnyomottak felszabadulásáért, a demokráciáért, a szocializmusért, a békéért tüntetnek. Május elseje nem emlékünnep. A májusi eszme élő tartalma az a felismerés, hogy csak a nemzetközi munkásosztály egysége, a dolgozó tömegek világméretű összefogása, a haladó erők bátor, megalkuvás nélküli fellépése kényszerítheti korlátok közé az imperializmust, szabhat gátat az egész emberiség létét veszélyeztető terrorjának és kalandorságának. Ahogyan nő ez a felismerés, úgy nő a harcos májusi sereg s válik lebírhatatlan erővé a dolgozók nemzetközi összefogásának a gondolata. Mai világunk viszonyain, különösen pedig a világimperializmus fő fészkének szerepén tűnődve, igen valószerű jelkép, hogy a nemzetközi proletariátus május elsejei ünnepének gyökere a chicagói Haymarket téren bújt ki a bevérezett földből. A tőkés rendszer legizmosabb fenegyereke,az amerikai imperializmus már akkor, 1886-ban munkásvérrel oltogatta a szomját. De a társadalmi megrendülés okozta szomjúságot nem csillapítja a szenvedők, az elnyomottak, az áldozatok vére. Vajon megtanulta-e ezt az imperializmus? Nem. Természetére nézve maradt, ami volt: a társadalmi haladás által aláásott pozícióinak védelmében az esztelenségig könyörtelen, a hódításban telhetetlen, a csendőrködésben vérengző, az együttélésben békétlen és erőszakos. És mint akkor Chicagóban, most is provokátorok, bombák, kivégző truppok hordozzák nemtelen ügyét, csupán magasabb technikai színvonalon és nagyobb arányokban. A tömegmészárlás technikájának kifejlesztésében naggyá nőtt imperializmus azt a benyomást igyekszik kelteni, hogy ereje és hatalma teljében van. De aki történelmi dimenziókban gondolkodni, jól látja, hogy már a chicagói vérengzés is a megroppanás, a hanyatlás jele volt. Még sokkal inkább az, amivel most kísérletezik a maga mentésére, fantombombázókkal és repülőgép-anyahajókkal, kipusztult gyökérzetű eszmények propagálásával és szakadatlan fenyegetőzéssel. Hanyatlás és elkerülhetetlen vég, akkor is, ha igaz, hogy az imperializmus ma még erős, arzenáljában nukleáris tömegpusztító fegyverek vannak felhalmozva, és elég aranya van arra a célra, hogy cinkosokat és zsoldosokat vásároljon magának. De nem kevésbé igaz, hogy a nemzetközi munkásosztály legyőzhetetlen erővé nőtt, különösen azóta, hogy az októberi forradalomban megszületett a legelső munkás-paraszt állam, s benne kiépült a munkásmozgalom, a világ dolgozói antiimperialista szabadságharcának hatalmas bázisa. Ez a harci támaszpont egész sor szocialista ország erejével kibővült. Fegyveres önvédelmének eszközei is túlszárnyalják az imperializmusét. A világ haladó erői azért küzdhetnek bátran és eredményesen az imperialista terror, az agresszió, az elnyomás ellen, mert a Szovjetunió és a többi szocialista ország egyesült ereje fedezi és segíti őket. Amióta ez a bástya létezik és hatalma, nőttön-nő, az imperializmus korántsem engedhet meg magának akármit. Nemvált ugyan kezes báránnyá, de nem is garázdálkodhat korlátlanul: mindig tudnia kell, hol van lehetőségeinek határa. Nem múlik el nap, hogy erre a saját barlangjában is ne figyelmeztetnék a békéért és a haladásért harcoló, tüntető tömegek, amelyeknek növekvő hangereje a Fehér Ház csöndjét is felveri. Erőink szüntelen gyarapodása ellenére jól tudjuk, hogy a nemzetközi munkásosztály és a haladásért küzdő szövetségeseinek útja nem diadalmenet, hanem szakadatlan harc. Május elsejének zászlaja ennek a kemény harcnak a fokozására szólít. Ebben a nemzetközi méretű küzdelemben napról napra meg kell találnunk az imperialista terror, az agresszió, az összeesküvő cselvetések ellenszereit. A szabadságnak, a rabigában tartott népek és osztályok felszabadulásának, a gyarmati és félgyarmati sorban tartott népek függetlenségének, a világ békéjének ára van. Ez a mai május elseje is azt hivatott bizonyítani, hogy a népek készek megadni ezt az árat, fokozzák készenlétüket, áldozatkészen védelmezik ügyüket. A nemzetközileg szervezkedő imperializmussal, mint legfőbb és legnagyobb erőt, a nemzetközi munkásosztály egységét kell szembeállítanunk. Május elsejének legelső tanítása és intelme az, hogy a munkások ereje egységükben rejlik. Minden ország munkásosztálya az adott körülmények sajátosságaihoz alkalmazkodva vívja meg harcát. De a fő cél minden kontinensen azonos: a marxizmus—leninizmus tanításainak érvényesítése, az imperializmus, a tőke hatalmának visszaszorítása és megdöntése, az összes dolgozók felszabadítása és felemelése. Különösen döntő az egyetértés és az összefogás a kornak azokban a kérdéseiben, amelyek az egész munkásosztály és az egész emberiség sorsát érintik. Ilyen kérdés mindenekelőtt az antiimperialista harc. Ebben a kérdésben a munkásosztály egyetlen osztaga sem hátrálhat meg, ezt a közös ügyet semmiféle meggondolásnak sem rendelheti alá, mert ha ezt teszi, vét az egész nemzetközi munkásosztály ellen és súlyos kárt okoz neki. A munkásosztály imperialistaellenes egysége az a talapzat, amelyen az emberiség jövője, a világ békéje nyugszik. A kommunista testvérpártok óriási többségét senki és semmi sem tántoríthatja el az eltökéltségtől: együtt kell küzdenünk a nemzetközi munkásosztály egységének erősítéséért, antiimperialista harcunk összehangolásáért a proletár internacionalizmus szellemében. Ezzel összefüggésben pártunk Központi Bizottsága április 29-i ülésén újólag hangsúlyozta: „A Központi Bizottság, szem előtt tartva a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom történelmi szerepét, nagyra értékeli a Szovjetunió lenini kommunista pártjának fáradhatatlan erőfeszítéseit a mozgalom eszmei és cselekvési egységének megszilárdításáért.” A világméretű imperialistaellenes harcban hatalmas tömegek, hívők és nem hívők, a szocializmust vállaló vagy még nem is ismerő emberek tízmilliói is erőteljesen részt vesznek. Ennek a harcnak csak a munkásosztály egységes és határozott kiállása, következetessége adhat gerincet, mutathat példát, nyújthat kitartó bátorítást. Ezeknek a tömegeknek a reményei valahol összekapcsolódnak a nemzetközi munkásosztály törekvéseivel, s ez történelmileg meghatározó jelentőségű tény, a szocialista jövő záloga. Ezek a tömegek elvárják a munkásosztály valamennyi osztagától, hogy teljesítse történelmi küldetését és kötelességét. Természetesnek tartják: amikor az utcákra vonulnak, hogy megálljt kiáltsanak az imperialista agresszoroknak, a munkásosztály erői haladjanak a sorok élén, képletesen is és valóságosan is. Annak az eltökéltségnek, ami a tömegek antiimperialista harcát fűti, a munkásosztály magatartásából kell kisugároznia. Ezek atömegek is felismerték, hogy harcuk sikerének biztosítéka az egység; ha a haladás és a béke ellenségei minden országban, minden tüntető menetben ugyanazokkal az indulatokkal, jelszavakkal és ugyanazzal az elszántsággal találják szemben magukat. A munkásosztály hivatása, hogy erősítse a nemzetköziség szellemét valamennyi dolgozó emberben. Pártunk következetes nevelőmunkájának és az élet sokrétű tanúságtételének eredményeként a magyar nép nagy többsége az internacionalizmus szellemében gondolkodik. Sorsunk azóta ível felfelé, amióta összekapcsolódott a szocializmust építő többi nép sorsával, és velük együtt menetelünk a haladás első vonalában. Eredményeink döntő forrása a mind szorosabb, testvéri együttműködés ezekkel a népekkel. Ez a forrás még azért is kárpótol bennünket, amit hazánkat illetően a természet elmulasztott. Ebből fakad békénk, biztonságunk, ez emeli nemzetközi megbecsülésünket. Óriási lépés ez a múlt örökös egyedüllétéhez képest. Az is megerősítette a magyarságban a nemzetköziség szellemét, hogy azok a népek, amelyek mellettünk állnak és testvéri barátsággal tekintenek ránk, szintén internacionalisták. Fejlődő, gazdagodó, mind modernebb arculatot öltő országunk, nagy eredményeink meggyőzően bizonyítják, hogy most, internacionalista létünkre, jobban szeretjük hazánkat, mint valaha. Nem üres frázisokkal, nem az eszelős önimádat bűvöletében, nem mások iránti gyűlölködésben, hanem alkotó tettekkel, cselekvő hazafisággal. Egyik legkiválóbb internacionalista honfitársunk, Zalka Máté vallotta: a szülőföld, a haza szeretete nélkül üres szó az internacionalizmus. Népünk azzal is segíti a dolgozók nemzetköziségének ügyét, hogy erősíti és gyarapítja szocialista hazáját, egyszersmind azzal is nagy szolgálatot tesz a haza ügyének, hogy következetesen internacionalista. Ebben is azt követjük, amire május elseje tanít, a harcos munkásünnep, amelynek vörös férige győzelmes jövendő útjaira világít