Népszabadság, 1977. április (35. évfolyam, 77-100. szám)
1977-04-01 / 77. szám
2 NÉPSZABADSÁG 1977. április 1., péntek ANDREJ GROMIKO A SZOVJET-AMERIKAI KAPCSOLATOKRÓL (Folytatás az 1. oldalról.) Ismeretes, az érvényben levő BALTA I. megállapodás ez év októberében lejár. Ezzel összefüggésben nem felesleges emlékeztetni a vlagyivosztoki megállapodás lényegére, tekintettel arra, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok annak idején Vlagyivosztokban dolgozta ki az új SALT-egyezmény alapjait. A vlagyivosztoki megállapodás 2400- ban jelölte meg a két ország birtokában tartható hadászati rakétafegyverek maximális számát, s kikötötte, hogy ezek közül 1320 lehet a több robbanófejjel ellátott, úgynevezett MIRV rakéták maximális mennyisége. Ezek után sok hivatalos és nem hivatalos nyilatkozat hangzott el arról, hogy a vlagyivosztoki megállapodás aláírásához vezető úton a két ország haladást ért el, s valóban volt lehetőség az eszmecserék eredményes befejezésére. Ez azonban nem történt meg. Váratlanul felmerült, és a vlagyivosztoki megállapodástól függetlenül merült fel az úgynevezett „cirkáló rakéták” problémája. Amerikai részről bizonygatni kezdték, hogy Vlagyivosztokban nem döntöttek a „cirkáló rakéták" kérdésében, csupán abban állapodtak meg, hogy a ballisztikus rakéták számát kell korlátozni, a „cirkáló rakéták” pedig szabadon fejleszthetők tovább. Ez nem így történt. A „cirkáló rakéták” fejlesztése nem kapott semmiféle „zöld utat”. A vlagyivosztoki megállapodás célja, ezzel ellentétben, az volt, hogy a fegyverkezési hajsza útjait megbízhatóan lezárják. Gromiko a továbbiakban utalt arra, hogy még a vlagyivosztoki megállapodás után is eredményes szakértői munka folyt Genfben, és már csak bizonyos jogi formaságok pontosítása volt hátra. Az amerikai tárgyaló partner azonban fokozatosan befagyasztotta a tárgyalásokat. Az utóbbi időben tovább növekedtek a nehézségek. Próbálkozások történtek a vlagyivosztoki megállapodás felülvizsgálására. A Szovjetunió — állapította meg a külügyminiszter — határozottan ellenzi a megállapodás felülvizsgálását és a Vlagyivosztokban megkezdett munka betetőzése mellett van. Az utóbbi napokban Moszkvában tárgyalások folytak. Ezeken az amerikai fél ismét felvetette egy bizonyos szovjet bombázó kérdését, amely az amerikaiak szerint hadászati fegyvernek számít, ezért feltétlenül fel kell venni a korlátozás alá eső fegyverfajták közé. Gromiko határozottan elvetette ezt a követelést, s utalt arra, hogy — amint korábban már Leonyid Brezsnyev is megmagyarázta Gerald Fordnak — az amerikai sajtóban „Backfire”-nek nevezett szovjet bombázó a középhatósugarú repülőgépek kategóriájába tartozik. Gromiko utalt arra, hogy az Egyesült Államoknak a vlagyivosztoki megállapodással kapcsolatos magatartása még élesebben változott Garter kormányának hivatalba lépése után. Amikor egy új vezetés lép hivatalba és keresztülhúzza mindazt, amit korábban elértek, lehetetlen stabilitásról beszélni — hangoztatta ezzel kapcsolatban a szovjet külügyminiszter. — A Szovjetunió a maga részéről stabilnak szeretné látni a két ország kapcsolatait, azt szeretné, ha ezek a kapcsolatok a békés együttélés elveire épülnének, vagy ami még jobb, baráti jellegűek lennének. Említést tett arról a szovjet külügyminiszter, hogy Nyugaton ezekben a napokban olyan verziót terjesztenek, amely szerint Moszkvában az Egyesült Államok valamiféle széles leszerelési programot terjesztett elő, s a szovjet vezetés — úgymond — azt nem fogadta el. Ez a megállapítás — mint Gromiko Hangsúlyozta — lényegét tekintve hamis. Az Egyesült Államok a valóságban semmiféle új, nagyszabású programot nem terjesztett elő. Javasolta, hogy csökkentsék kétezerre vagy ezernyolcszázra a két fél által megtartható nukleáris célbajuttató eszközök számát, s ezen belül ezerkétszáz-ezeregyszázra az úgynevezett MIRV rakéták számát. A Szovjetunió számára ez azt jelentette volna, hogy meglevő rakétáinak nagy részét, amelyek valamilyen okból az amerikaiaknak nem tetszenek, meg kellett volna semmisítenie. Ezeket az amerikai fél „túl nehéznek, túl hatékonynak” nevezi, vagyis egyszerűen azt kívánja, hogy a Szovjetunió, komoly érvek nélkül, váljon meg fegyvereinek fele részéről. A szovjet fél ezt a követelést a vlagyivosztoki megállapodás revíziójának tekinti. Gromiko feltette a kérdést: mi az, ami megváltozott Vlagyivosztok óta — s így válaszolt: semmi. A problémák megoldásának nem az az útja, amelyet az Egyesült Államok javasol — az legfeljebb egyik probléma másikkal való súlyosbításának útja lehet. Márpedig a vita tárgyát képező kérdésben így is elég probléma van. Az Egyesült Államok most ráadásul általános és teljes leszerelésnek próbálja minősíteni azt a javaslatot, hogy kétezerre vagy ezernyolcszázra csökkentsék a hadászati fegyverek számát. Gromiko emlékeztetett arra, hogy az Egyesült Államok és más országok kormánya előtt részletes szovjet tervezet fekszik az általános és teljes leszerelésről. A szovjet fél abba is belement, hogy az általános és teljes leszerelést általános és teljes ellenőrzés mellett hajtsák végre. De természetesen csak akkor, ha valóban leszerelésről van szó. Ebben a témában azonban eddig csak határozatok születtek, a fegyverkezési hajsza arányai viszont nem csökkentek. Cyrus Vance a moszkvai tárgyalásokon olyan javaslatot is előterjesztett, hogy a két nagyhatalom kössön megállapodást az új, tömegpusztító fegyverfajták betiltásáról — emlékeztetett Gromiko. — A Szovjetunió a maga részéről már régen felvetette ezt, sőt megfelelő nemzetközi szerződéstervezetet is előterjesztett az ENSZ- ben. Az Egyesült Államok kormánya ezt az indítványt egyetlen szóval sem támogatta. Gromiko sürgette az Egyesült Államokat, hogy helyezkedjék az eddiginél realisztikusabb, becsületesebb álláspontra a nemzetközi problémák kezelésénél. Hangoztatta: minél több ügyeskedés, ravaszkodás mutatkozik a diplomáciában, minél több olyan kísérlet történik, hogy borsot törjenek a másik fél orra alá, annál rosszabb, a tárgyalások kimenetele szempontjából. Ha az Egyesült Államok valóban az új tömegpusztító fegyverek betiltására törekszik, akkor felmerül a kérdés, vajon miért védelmezi akkora erővel új „B-1-es” típusú bombázóit, és miért olyan fontos neki, hogy folytathassa az ugyancsak új típusú „Trident” tengeralattjárók kifejlesztését. Mindez azt mutatja, hogy állítólagos céljai és gyakorlati lépései között ellentmondás van. A külügyminiszter utalt arra, hogy Carter elnök az „őszinteség” szót használta. A Szovjetunió őszinte politikát folytat, ez a tényező sohasem hiányzott magatartásából, s úgy véli, hogy a tetteknek és a szavaknak nem szabad eltérniük egymástól. Ami az őszinteséget illeti, ezzel kapcsolatban a mostani amerikai magatartás iránt merülhet fel kétség aziránt, hogy azokat a javaslatokat, amelyekkel az Egyesült Államok külügyminisztere Moszkvába érkezett, majdhogynem „általános leszerelésnek” tüntetik fel. A moszkvai tárgyalásokon Vance a fent említett tervezet mellett egy úgynevezett „szűkebb javaslatot” is előterjesztett. Eszerint a javaslat szerint állítólag mi sem egyszerűbb, mint a SALT- tárgyalásokon felmerült problémák megoldása. Megkötnék a vlagyivosztoki megállapodást annak eredeti formájában, korlátoznák a ballisztikus rakétákat és a hadászati bombázók számát, ugyanakkor azonban teljesen figyelmen kívül hagynák az amerikai „cirkáló rakétákat”, valamint a „Backfire típusú” bombázókat. Ez a javaslat meg sem közelíti a probléma tényleges megoldását. Mint ismeretes a „Backfire” nem hadászati fegyver, ellentétben a „cirkáló rakétától” a kettőt tehát nem lehet közös nevezőre hozni. Ilyenformán az, amit az amerikai fél „alternatív javaslatnak” tüntet fel, valójában megint csak a vlagyivosztoki megállapodás revízióját jelenti, s elfogadhatatlan a Szovjetunió számára már csak azért is, mert ahelyett, hogy véget vetne a hadászati fegyverkezési hajszának, elzárja ugyan a fegyverek fejlesztésének egyik csatornáját, de közben kinyit egy másikat. Gromiko hangoztatta, hogy a Szovjetunió hajlandó türelemmel folytatni a tárgyalásokat, s arra törekszik, hogy azok végül is eredményesek legyenek. Leonyid Brezsnyev nyomatékosan aláhúzta a Vance-szel folytatott tárgyalások folyamán, hogy a szovjet fél az Egyesült Államokhoz fűződő jó kapcsolatok híve. Mindazonáltal a tárgyalások tapasztalatai azt mutatják, hogy jelenleg jelentős eltérés van a két fél álláspontjaközött, s szovjet részről ezt a tényt nem szándékoznak lebecsülni. Ugyanakkor Gromiko kifejtette, hogy megítélése szerint az álláspontok közelítésének útjában nem állnak leküzdhetetlen akadályok. A Szovjetunió reméli, hogy az Egyesült Államok vezetői reálisabb platformra helyezkednek, nagyobb mértékben figyelembe veszik a szovjet érdekeket, s lemondanak arról, hogy egyoldalú előnyöket próbáljanak kicsikarni. Ezt követően Gromiko részletesen beszélt arról, hogy nem az Egyesült Államok, hanem történetesen a Szovjetunió volt az az ország, amely a háború utáni évtizedekben nagyszámú javaslatot terjesztett elő az ENSZ-ben és a szovjet—amerikai tárgyalásokon a leszerelés és a fegyverkorlátozás különböző kérdéseiről. Emlékeztetett arra, hogy ezeknek a szovjet indítványoknak a nagy részét éppen az Egyesült Államok ellenállása vagy közömbössége miatt nem lehetett megvalósítani, holott ebben a földkerekség minden békeszerető népe érdekelt lett volna. Nemrégiben a Varsói Szerződés tagállamai politikai tanácskozó testületének bukaresti ülésén a szocialista országok ismét előterjesztettek egy közös javaslatot arról, hogy kössenek megállapodást, amelyben az európai biztonsági értekezleten részt vett államok köteleznék magukat. Nem alkalmaznak elsőként nukleáris fegyvert egymás ellen. Ezt követően a NATO tagországai brüsszeli tanácskozásukon, különösebb mérlegelés és vita nélkül, elvetették a szocialista javaslatot. A Szovjetunióés szocialista szövetségesei a jövőben is mindent megtesznek a leszerelést, a békét és a biztonság megszilárdítását célzó javaslatok megvalósítása érdekében. Ezeknek a kérdéseknek a megoldását maga az élet igényli. Megjegyezte a szovjet külügyminiszter, hogy voltak olyan esetek is — például a bakteriológiai fegyverek betiltásának kérdése —, amikor az Egyesült Államok, ha megkésve is, de csatlakozott a szovjet kezdeményezéshez. Mindazonáltal, az esetek többségében, amerikai részről ezek a kezdeményezések nem találtak megfelelő válaszra. Végezetül Gromiko hangoztatta, hogy a Szovjetunió, az SZKP kongresszusain és a központi bizottság plénumain kijelölt irányvonalhoz híven, a leszerelés és a béke lenini politikáját kívánja folytatni a jövőben is, s senki sem térítheti le arról az útról. Viszszautasít azonban minden olyan kísérletet, hogy megkárosítsák érdekeit, és ennek megfelelően jár el nemzetközi kapcsolataiban. Ami a moszkvai tárgyalásokat illeti, az azokon elfoglalt szovjet álláspontot, Leonyid Brezsnyevnek, az SZKP KB főtitkárának ott elhangzott nyilatkozatát meghamisítva tárják az amerikai közvélemény elé. Ez nem segíti elő a problémák eredményes megoldását — mondotta Gromiko. A szovjet külügyminiszter utalt arra, hogy a moszkvai tárgyalások során mindkét fél hangoztatta a két nagyhatalom kiemelkedő szerepét a nemzetközi kapcsolatokban. Rámutatott, hogy a Szovjetunió a jövőben is a fegyverkezési hajsza korlátozásának politikáját kívánja folytatni. Ugyanakkor kijelentette: vissza fogunk utasítani minden olyan kísérletet, amely kárt okoz törvényes érdekeinknek. Csak igazságos alapon tárgyalunk és fogunk tárgyalni a jövőben is az Egyesült Államokkal. Egy kérdésre válaszolva, a külügyminiszter arról beszélt, hogy a kampány, amely az Egyesült Államokban „az emberi jogok védelme” ürügyén indult, nem maradhat hatástalan a Szovjetunió és az Egyesült Államok viszonyára, a két ország között uralkodó politikai légkörre. — Mi magunk nem formálunk jogot arra, hogy bárkit is kioktassunk, de azt sem engedjük meg, hogy mások a tanító szerepében lépjenek fel velünk szemben, s arra oktassanak bennünket, hogyan oldjuk meg belügyeinket. A Szovjetunió és az Egyesült Államok diplomáciai kapcsolatainak felvétele idején, 1933-ban az amerikai fél volt az, amely felvetette a másik ország belügyeibe való be nem avatkozás tézisét- Még inkább helytálló ez a tézis napjainkban — mondotta a külügyminiszter. Cyrus Vance látogatását Gromiko szükségesnek, mi több, hasznosnak minősítette. — Minél jobban ismerjük egymás álláspontját — mondotta —, annál kedvezőbben mutatkozik meg ez országaink kapcsolatain. — Egy másik kérdésre válaszolva, a szovjet külügyminiszter megerősítette, hogy újabb találkozót tervez amerikai kollégájával Genfben ez év májusában. Hangoztatta, hogy a szovjet fél szándéka szerint ezen a találkozón a legfontosabb téma a Közel-Kelet lesz. Egyben azonban nem zárta ki annak lehetőségét, hogy ha a szakértői tárgyalások alapján más problémák megvitatása megfelelő mértékben előrehalad, akkor Genfben azokat is napirendre tűzik. Az Európában és más térségekben létesített amerikai hadászati támaszpontokról szólva Gromiko hangsúlyozta: a vlagyivosztoki megállapodás sikere érdekében a Szovjetunió annak idején hajlandó volt eltekinteni ennek a súlyos problémának a felvetésétől. Most azonban, az amerikai magatartás ismeretében, másképpen tekint erre a kérdésre is. Helyénvalónak tartja e támaszpontok, a Szovjetunió közelében tartózkodó atom-tengeralattjárók, bombázók és más, közvetlen fenyegetést jelentő eszközök felszámolása kérdésének felvetését. Vk A moszkvai televízió csütörtök este felvételről közvetítette Gromiko sajtóértekezletét. Carter amerikai elnök sajtónyilatkozata a moszkvai tárgyalásokról James Carter amerikai elnök szerdai, váratlanul összehívott fehér házi sajtóértekezletén ismét bizonygatta: Amerika őszintén törekszik nagyszabású, átfogó fegyverzetkorlátozási, leszerelési megállapodásokra. Szavaiból ugyanakkor kitűnt, hogy az amerikai fél elutasította a már 1974- ben Leonyid Brezsnyev és Gerald Ford között kidolgozott alapokra épülő, az első, korlátozott megegyezést is. A szerződést Washington csak akkor lett volna hajlandó megkötni, ha annak érvénye nem terjed ki az új amerikai hadászati fegyverre, a cirkáló rakétára. Carter értelmezése szerint a vlagyivosztoki megállapodás csak a ballisztikus rakétákra terjedt ki, az utóbbi rakétára nem. Az amerikai elnök biztatónak nevezte, hogy a két nagyhatalom egyetértett tárgyalásainak májusi folytatásában. Fontos, hogy még az idén megegyezzenek az új rakétatípusok fejlesztésének leállításában és a meglevő hadászati fegyverkészletek csökkentésében — mondotta. Jelezte viszont, hogy egyoldalú szovjet engedményt vár, mert ha a májusi tárgyalások után úgy ítéli meg, hogy a szovjet fél nem tanúsít „jóhiszeműséget” és valószínűtlen a megegyezés, „kénytelen leszek sokkal nagyobb mértékben elkötelezni magam további fegyverek kifejlesztése és rendszeresítése mellett” — jelentette ki az amerikai elnök. Az elnök közölte: nem kíván változtatni az „emberi jogokkal” kapcsolatos álláspontján és — véleménye szerint — ez nem függ össze a Szovjetunióval folytatott fegyverzetkorlátozási és egyéb tárgyalásokkal. Az első amerikai kommentárok a Carter-kormány diplomáciai kudarcaként értékelik a fejleményeket. A CBS-hálózat a kormány politikai naivitását emlegette, amikor az előzmények, a szovjetellenes propagandakampány, majd a szovjet figyelmeztetések ellenére sikert remélt. (MTI) Vance bonni villámlátogatása (Bonni tudósítónktól.) Cyrus Vance amerikai külügyminiszter Moszkvából hazafelé rövid időre megszakította útját Bonnban, ahol Helmut Schmidt kancellárral és Hans-Dietrich Genscher külügyminiszterrel tárgyalt. Mint továbbutazása előtti sajtókonferenciáján elmondotta, nyugatnémet partnereivel a közel-keleti helyzetről, Dél-Afrikáról, a belgrádi értekezletről, világgazdasági kérdésekről tárgyalt, és tájékoztatta a kancellárt Moszkvában folytatott megbeszéléseiről. A sajtókonferencián Helmut Schmidt ismételten sürgette a SALT—II. megállapodást, és bizakodóan nyilatkozott a szovjet— amerikai tárgyalások folytatásáról. Mint mondotta, ez egyaránt érdeke az Egyesült Államoknak és a többi nyugati országnak, illetőleg a Szovjetuniónak. Nem lehet azonban azt várni — hangoztatta —, hogy az első tárgyalások azonnal kézzelfogható eredményeket hozzanak. Vance négyórás tárgyalás után elutazott Bonnból. Az FKP a baloldali közös kormányprogram időszerűsítését javasolja PÁRIZSI TUDÓSÍTÓNKTÓL Az FKP Központi Bizottságának csütörtökön megkezdett ülésén Georges Marchais, a párt főtitkára, beszámolójában a községtanácsi választások mérlegét megvonva közölte, hogy 70 nagyvárosban 155 városban és 1400 községben kommunista polgármestert választottak. A választásokon a jobboldal egyik kedvelt álarca az úgynevezett „apolitikusság” volt — állapította meg Marchais. — Most a második Barre-kormányt is úgy állítják be, mint amelyet „mentesítettek” a politikai pártoktól. A reakció vezető politikusait valójában azért szabadították fel a kormányzati felelősség alól, hogy teljesen a választási agitációnak szentelhessék magukat. Utalva a kormányból kimaradt államminiszterekre, az FKP főtitkára megjegyezte: Poniatowskinak és Lecarnet-nek még több demagógiát engedélyeznek majd a baloldali közös program elleni hadjáratban. A válságból kivezető egyetlen út a közös program — állapította meg az FKP főtitkára. — De ezt az öt évvel ezelőtt kidolgozott programot időszerűsíteni kell azért, hogy a közvélemény még szélesebb rétegei csatlakozhassanak hozzá. Marchais közölte, hogy a három baloldali párt összekötő bizottsága már számos tanulmánycsoportot alakított a közös programmal öszszefüggő problémák tanulmányozására. Marchais javasolta, hogy a szocialista párt és a baloldali radikális mozgalom képviselői az FKP küldötteivel együtt magas szinten találkozzanak, hogy megbeszélhessék a közös program időszerűsítésének feladatait.