Népszabadság, 1979. április (37. évfolyam, 77-100. szám)

1979-04-01 / 77. szám

1979. április 1., vasárnap NÉPSZABADSÁG Szolidárisak vagyunk olasz elvtársainkkal Aczél György beszéde Roncadellében A Magyar Szocialista Munkáspártnak az OKP XV. kongresszusán részt vevő küldöttsége, amelyet Aczél György, a Politikai Bizottság tagja, miniszterelnök-helyettes vezet, szombaton Brescia és a baloldali igazgatású Roncadelle község vendégei voltak. A vendégeket Cesare Trebeschi, a város polgármestere üdvözölte. Küldöttségünk ezután ellátogatott az OKP városi pártbizottságának az épületébe, ahol a párt gyári szervezeteinek képviselőivel is találkozott. Este Roncadelle tanácsának nagytermében ünnepi gyűlést tartottak. A külföldi vendégeket és a több száz főnyi hallgatóságot — akik között a kommunistákon kívül ott voltak nagy számban a község és Brescia párton kívüli és más pártokhoz tartozó lakói is — Claudio Bragaglio, az OKP Bresica városi bizottsága titkárságának tagja és Aldo Favalli, az OKP roncadellei pártszervezetének titkára üdvözölte. A magyar delegáció nevében Aczél György mondott beszédet, amelyben tolmácsolta az MSZMP-nek az OKP XV. kongresszusához intézett üdvözletét is. Aczél György a többi között hangsúlyozta: " A világ és benne a magyar nép sorsának alakulása a nemzetközi élet fő eseményeinek, viszonylatainak függvénye, Önökkel együtt mi is aggodalommal tekintünk az enyhülést veszélyeztető imperialista törekvésekre, a fegyverkezési verseny fokozódására. Különösen aggasztónak tartjuk az olyan fegyveres agressziót, mint amilyet Kína hajtott végre a sokat szenvedett, a békés építésre oly nagyon rászoruló vietnami nép ellen. Egyetértünk Berlinguer elvtárssal, amikor azt mondja: „Senki sem hiheti, hogy Vietnam követett el agressziót Kína ellen ... Ha a konfliktus tovább tartana, csak a legagresszívebb imperialista körök cinikus számításainak kedvezne”. Népünk — a világ népeinek többségével — kezdettől fogva cselekvő szolidaritást vállalt a szocialista Vietnammal, és erejéhez mérten támogatta, támogatja annak igazságos harcát. Mi azért küzdünk a nemzetközi élet színterein — hangsúlyozta Aczél György —, hogy a békés egymás mellett élés valóban mást, többet jelentsen, mint egyszerűen a háború nélküli életet. A béke, a békés egymás mellett élés igazi értelme, politikai haszna és hatása akkor érvényesül igazán, ha nem marad pusztán elvi dekrétum, ha a világ mind nagyobb része érdekeltté válik gyakorlati megvalósításában, lehetőségeinek kiaknázásában. Ezért is szorgalmazzuk és támogatjuk mi a kölcsönös előnyökön alapuló gazdasági, műszaki, tudományos, kulturális és egyéb kapcsolatok megteremtését és fejlesztését a Föld valamennyi országa között. Ezért tartjuk ma is a helsinki értekezletet és megállapodást az egész világ számára történelmi tanulságul szolgáló eseménynek. Ám, ahogy Helsinki fölerősítette és egymáshoz vezette az enyhülés híveit, fölerősítette és ellentámadásra serkentette annak ellenfeleit is — hangsúlyozta a szónok. — Beszédes példája ennek az a rágalomhadjárat is, amit az emberi jogok védelme ürügyén a szocialista országok ellen indítottak éppen azok, akik az emberi jogok megsértésében a legsúlyosabb felelősséget viselik, akiktől éppen mi kérhetnénk számon nemcsak az emberi jogok, hanem a puszta emberi élet nagyobb tiszteletét is. Mit tartunk mi meghatározónak, döntő tényezőnek az enyhülés ellenfeleivel vívott világméretű küzdelemben? A haladás nemzetközi erőinek, mindenekelőtt a kommunista és munkáspártoknak az összefogását, internacionalista szolidaritását. Hatalmas erőt jelent ma a béke szempontjából a szocialista világrendszer, a tőkés országok nagyszerűen harcoló munkásosztálya, a volt gyarmati népek antiimperialista küzdelme. Kétségbevonhatatlan igazság, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom biztatást adott az elnyomottaknak: bebizonyította, hogy igenis meg lehet változtatni a világot. Ennek hatására, valamint a fasizmus felett aratott győzelem eredményeként, amelyben elévülhetetlen érdeme van a Szovjetunió áldozatos küzdelmének, az ellenállási mozgalmak hősies harcának, ma a burzsoá reakció nem teheti azt szabadon, amit akar. Minőségileg új korszakba jutott a világ — hangsúlyozta a továbbiakban Aczél György. — Ez az új korszak a proletár internacionalizmussal szemben is új követelményeket támaszt. A kommunista pártok, a munkásosztály pártjai még inkább a nemzetek pártjává is lettek, és ezáltal kettős a felelősségük. Felelősek az adott országért, és felelősek a haladás ügyét szolgáló nemzetközi összefogásért. Hangsúlyoznunk kell, hogy az internacionalizmus és szolidaritás semmiképpen sem volt és ma sem gátja annak, hogy a szocializmus erői, a kommunista és munkáspártok nemzeti sajátosságaiknak megfelelően eltérő módszereket alkalmazzanak a politikai, a gazdasági és a társadalmi élet különböző területein, hogy sajátos utat kövessenek szocialista társadalmi céljaink elérésében. Meg kell erősítenünk azt az egységet, ami összefűzi a kommunista pártokat. Olyan egységre van szükség — emelte ki Aczél György —, amely lehetővé teszi a szocializmus győzelmét, a szocialista építést, és nem gátolja, hanem segíti az alkalmazkodást a sajátos nemzeti körülményekhez. Nem engedhetjük meg, hogy a burzsoázia az ellentétek a különbözőségek hangsúlyozásának és kiélezésének útjára kényszerítsen bennünket. A pártok közötti együttműködés nem zárja ki a vitákat, az alkotó eszmecseréket. Ezeket a vitákat, nézetütköztetéseket mi az élet természetes velejáróinak tartjuk, s ahogy korábban, úgyy jövőben sem zárkózunk el előlük. Minden egyes testvérpárt jogának és kötelességének tartjuk, hogy a marxizmus—leninizmus tanításait, a szocialista forradalom és építés törvényszerűségeit a saját országa adottságainak, hagyományainak megfelelően, önállóan alkalmazza. Nemigen van épeszű ember, aki feltételezné vagy elvárná, hogy a társadalmi haladásért azonos módon és formában cselekedjenek, harcoljanak pl. Svédországban is és Mozambikban is. Az viszont tény, hogy a ma létező szocializmus mind ez ideig az egyetlen tapasztalat arra, hogyan szabadult meg az ember a tőkés kizsákmányolástól. Meggyőződésünk, hogy a nemzetközi munkásmozgalom tovább erősíti a maga egységét a leglényegesebb kérdésekben, ami nélkülözhetetlen feltétele a békéért, a haladásért vívott harc sikerének. Megkülönböztetett figyelemmel és tisztelettel kísérjük az olasz kommunisták küzdelmét. Úgy hisszük, értjük harcuk fő irányát, céljait, és azt erőnkhöz mérten támogatjuk. Tiszteljük és méltányoljuk, hogy olasz elvtársaink a rájuk nehezedő politikai és sok másféle nyomás ellenére következetesen és bátran kitartanak a nemzet valódi érdekeinek képviselete, egyben elvi alapokon álló osztálypolitikájuk mellett. A Magyar Szocialista Munkáspártot és az Olasz Kommunista Pártot kölcsönös testvéri szolidaritás, a nemzetközi kommunista mozgalom alapvetően azonos érdekei kapcsolják össze. Szilárdan hisszük, hogy az emberiség sorskérdéseiben a kommunisták nélkül sem dönteni, sem eredménnyel cselekedni nem lehet. Szilárdan hisszük, hogy a közös munkánk által egyre erősödő nemzetközi kommunista mozgalom képes lesz betölteni történelmi küldetését, képes lesz átvezetni az emberiséget az új, a szocialista világba — fejezte be nagy tetszéssel fogadott beszédét Aczél György. 3 ireális helyzetme isítéléssel A közvélemény a korábbinál-'-*- reálisabban ítéli meg az ország bel- és külpolitikai helyzetét" — állapította meg a Központi Bizottság legutóbbi üléséről kiadott közlemény. Fontos tény ez, amelynél érdemes egy pillanatra megállni, hiszen olyan időszakban élünk, amikor mind az építőmunka belső feltételeiben, mind a külső tényezőkben erőteljes a mozgás, a változás, és rendkívüli jelentőségű, hogy pontosan érzékeljük és helyesen értsük a folyamatokat; nem utolsósorban ettől függ, hogy a társadalom megfelelő módon és a megfelelő időben reagáljon az új követelményekre. Nemcsak az országos irányítás szintjén van erre szükség, hanem a közgondolkodásban, a mindennapi tevékenységben, minden munkahelyen, sőt az egyén tudatában is nagy szerepe van. Az eredmények, problémák reális megítélése nemcsak a konkrét feladatok meghatározásának fontos előfeltétele, hanem az emberek magatartásának is; ha alábecsülik a nehézségeket, nem teszik meg a szükséges erőfeszítéseket, ha viszont túlbecsülik, nyugtalanság keletkezhet, amelyet a helyzet nem indokol, és amely nem ösztönzi, hanem zavarja az előrehaladást. A Központi Bizottság közleménye nemcsak megállapította, hogy reálisabb lett a helyzetmegítélés, hanem elemzésével elő is segítette azt. Ami a nemzetközi témákat illeti, a legfontosabb tisztán látni, hogyan alakul napjainkban a békés egymás mellett élés és a társadalmi haladás ügye. A kép, amelyet a közlemény elénk tár, rendkívül összetett. Egyfelől aktivizálódtak az agresszív, szélsőséges imperialista erők, új hullámot indítottak el a fegyverkezési versenyben, új tömegpusztító fegyverek gyártását szorgalmazzák, meg akarják akadályozni, illetve elodázni a fegyverzetkorlátozási és a haderőcsökkentési tárgyalásokat, gyengíteni szeretnék azt a bizalmat, amely az enyhüléshez okvetlenül szükséges, semmilyen eszköztől nem riadnak vissza, hogy ellenséges érzületet keltsenek a szocializmus országaival szemben. Az utóbbi hetekben megdöbbentő eseménynek voltunk tanúi Délkelet-Ázsiában: a kínai vezetők fegyveres agressziót indítottak a szocialista Vietnam ellen, imperialista partnereik ki nem mondott, de sok más módon nyomon követhető egyetértésével; a jelek szerint Peking invázióra készül Laosz ellen is. A napokban írták alá Washingtonban az egyiptomi—izraeli különbékét, amely nem oldja fel, hanem tartóssá teszi a feszültséget a térségben, együtt jár újabb fegyvertömegek felhalmozásával a Közel-Keleten, amerikai katonai támaszpontok létesítésével stb. Nyugtalanító jelentések érkeznek más országokból, más kontinensekről is. De szükségtelen minden válsággócot felsorolni, olyannyira nyilvánvaló, hogy a korábbi évekhez képest lelassult az enyhülési folyanat, növekedett a fegyveres konfliktusok veszélye. Te az éremnek van másik oldala is, mindenekelőtt a lenini politikát folytató szocialista országok növekvő ereje és növekvő egysége, amely — mint a Központi Bizottság újólag megállapította — meghatározó jelentőségű a világ békéjének megőrzésében. Nagy és pozitív eredményeket mutat fel a fejlődő országok népeinek harca a teljes függetlenségért; az imperializmus egyik legfőbb hadállása a harmadik világban, az iráni sah monarchiája nincs többé; erősödik a haladó arab rendszerek és mozgalmak szembenállása a különadóival; a kínai agresszorok, noha vandál módon elpusztították a vietnami határterületek falvait és városait, nem érték el céljukat; ami akciójuk politikai hatását illeti, az ellenük fordult; cáfolhatatlanul bebizonyosodtak a mai Kína hódító törekvései, a fejlett tőkés országokban is nőtt a gyanakvás és a rossz érzés, a kínai kártyával való játék veszélyeit jobban érzékelik, mint korábban. És úgy tűnik, hogy létre fog jönni a második SALT-megállapodás, sor kerül a szovjet— amerikai csúcstalálkozóra. A helyzet minden oldalát összevetve állapította meg a március 28-i plénum, hogy hazánk „folytatja erőfeszítéseit az enyhülés eredményeinek megszilárdítása, a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élésének érvényesülése, a helsinki ajánlásoknak a megvalósítása érdekében”. A magyar társadalom helyesli pártunk és kormányunk e hozzáállását, megérti és támogatja sokrétű és sokirányú nemzetközi tevékenységét, higgadtan reagál, nem esik pánikba, bízik abban, hogy az enyhülés irányzata folytatódik. Határozottan elutasítja a hidegháborús törekvéseket, mély felháborodással fogadta a békét fenyegető kínai akciót, számtalan tanújelét adta internacionalista szolidaritásának Vietnammal és Laosszal, teljes egyetértést mutat azzal a törekvéssel, hogy tovább szélesítsük és mélyítsük összeforrottságunkat a Szovjetunióval, a testvéri szocialista országokkal, és hogy erőnk és igazunk tudatában, rendíthetetlenül és következetesen folytassuk a béke politikáját, élve minden kínálkozó lehetőséggel tovább építsük az enyhülés szellemében létrejött kapcsolatokat, folytassuk azt a gyakorlatot, amely segíti a provokátorokat elszigetelni, útját állva annak, hogy a konfliktusok eszkalálódjanak. A közleményben említett állásfoglalások, akciók, tárgyalások, találkozók tételes felsorolása is hosszú volna, még inkább annak érzékeltetése, hogy a nagyon is különböző államokkal, mozgalmakkal, politikai erőkkel való eszmecsere milyen differenciált munkát követel meg, de aki végigolvasta a szöveget, bizonyára elgondolkodik ezen is, és jó érzéssel állapítja meg: hazánk aktív szereplője korunk nemzetközi folyamatainak, kiveszi a részét e folyamatok pozitív alakításából. Külpolitikai helyzetünk reálisabb megítélésének ez is egyik eleme: annak a felismerése, hogy sorsunk és fejlődésünk soha nem látott mértékben összekapcsolódik az egyetemes haladással, a szocializmusért, a nemzeti függetlenségért és a békéért folytatott nemzetközi harccal, amelynek alakulása viszont a mi erőfeszítéseinktől is függ. Mindenekelőtt a szocialista közösség országaival, azok közül is elsősorban a Szovjetunióval való együttműködésünket kell itt kiemelni, amelynek Kádár és Brezsnyev elvtárs legutóbbi moszkvai megbeszélései új lendületet adtak. „A találkozó — mondja erről a közlemény — hasznosan járult hozzá az országaink, pártjaink, népeink és a szocialista közösség érdekeit egyaránt szolgáló együttműködés elmélyítéséhez.” A Központi Bizottság ülése, mint ismeretes, belpolitikai témákkal is foglalkozott, legbehatóbban — érthetően — a gazdasági teendőkkel, de számba vette közéletünk más, fontos területeit is, köztük olyanokat, amelyek ritkábban szerepelnek a testület napirendjén. A számadás pártunk tiszteletét és megbecsülését fejezte ki dolgozó népünk iránt, és arról a bizalomról szólt, amelyet a magyar társadalom a párt iránt érez, és amely mindenekelőtt a XI. kongresszus határozatainak végrehajtásában nyilvánul meg, „az országépítő munkáért érzett felelősségben, a helytállásban, a közügyekben való részvételben”. Az értékelés külön-külön és meleg elismeréssel szól az egyes társadalmi osztályok, rétegek aktivitásáról, áldozatkész, fegyelmezett, alkotó munkájáról, a társadalom egységéről a szocializmus építésében. Nangsúlyossá ezek a megállapítások abban az összefüggésben válnak, hogy ma az élet szinte minden területén nőnek a követelmények, nagyobb erőfeszítésekre van szükség, bonyolultabb és nehezebb kérdéseket kell megoldani, nemegyszer rövidebb idő alatt, mint korábban. A reálisabb helyzetmegítélés, amelyet elöljáróban említettünk, ebben a vonatkozásban azt jelenti, hogy népünk ennek tudatában van, és — a Központi Bizottság állásfoglalásának szavaival — „kész az ország fejlődéséért a magasabb követelmények szerint dolgozni”. A soron levő teendők, a fő feladatok világosak: „szocialista vívmányaink megőrzése, az anyagi termelés eredményeinek és az elért életszínvonalnak a megszilárdítása, a további fejlődés feltételeinek megteremtése”. De ezek a szolidan meghatározott célok is — népgazdaságunk mai adott feltételei mellett — nagyon átgondolt, jól szervezett és határozott irányítást követelnek meg minden szinten, szorgalmas és odaadó munkát a termelésben. Az idei terv kezdése biztató, a gazdasági egységek többsége hatékony intézkedéseket tett a gazdaságosság, a termékszerkezet javítására, tekintetbe vette a népgazdaság egyensúly-követelményeit, a belső igényeket és a gazdaságos export növelésének szükségességét. Új elem, hogy egyes vállalatok kezdenek a kérdés súlyának megfelelően a munkaerőgazdálkodással foglalkozni, intézkedéseket tesznek a munkaerő ésszerű felhasználására, átcsoportosítására, amelyeket politikailag is támogatni kell. A jó irányú erőfeszítések elismerése mellett nem lehet hallgatni arról sem, hogy egyes vezetők — mind a központi, mind a középfokú és a helyi szerveknél — még nem értik eléggé, mit követel meg a jelen helyzet: egyeseknél hiányzik a kellő önállóság, vállalkozó kedv, kezdeményezés, másoknál meggondolatlanságot lehet tapasztalni, vállalatuk lehetőségeit túlbecsülik. Meg kellett állapítani, hogy „még nem általános és még nem elég rugalmas az alkalmazkodás a gazdálkodás megváltozott feltételeihez”, többet kell tenni a takarékosságért, az erőforrások célszerű hasznosításáért. A gazdasági irányítás és a politikai munka irányt adó okmánya változatlanul a Központi Bizottság tavalyi, decemberi határozata, amely a népgazdaság egészére érvényesen jelölte meg a teendőket. Mint már említettük, az ülés -STA a társadalmi élet más vetületeit is vizsgálta, így foglalkozott az állami élet fejlődésével, az állam különböző szerveinek tevékenységével. Eredményesnek értékelte a kormány testületi tevékenységét és irányító munkájának fejlődését, megállapította, hogy a központi és helyi szervek között jobb az összhang, tervszerűbb, szervezettebb a munka, az ügyintézés részben egyszerűbb és gyorsabb lett. De itt is lassúbb a fejlődés, mint lehetne; korszerűbbé kell tenni az eljárási módozatokat, nagyobb figyelmet kell tanúsítani az állampolgárok jogos igényei iránt; a lélektelen, hosszadalmas ügyintézés negatívan hat a társadalom közérzetére, a bürokráciamentes operatív állami munka fontos politikai követelmény is. Az elismerés hangján szólott a Központi Bizottság népköztársaságunk fegyveres testületeiről, a néphadseregről, a belügyi szervekről, a rendőrségről és a határőrségről, valamint a munkásőrségről; méltatta szerepüket szocialista vívmányaink védelmében, belső társadalmi rendünk, a szocialista törvényesség és közrend biztosításában, kiemelte helytállásukat mind hivatásuk teljesítésében, mind a társadalom érdekében önzetlenül vállalt segítségnyújtásban. „A Központi Bizottság — állapítja meg a közlemény — meg van győződve arról, hogy a fegyveres erők és testületek a jövőben is becsülettel teljesítik megtisztelő kötelességüket.”* Néhány vonatkozását emeltük ki a párt vezető testülete legutóbbi állásfoglalásának, főként azokat, amelyek a helyzet mind reálisabb megítélését tükrözik az ország közvéleményében, és annak elmélyítését szolgálják. Mind a körülmények és a követelmények további elemzésében és tudatosításában, mind a feladatok megoldásában nyilvánvaló a párttagság nagy szerepe, amelynek növekvő aktivitása kedvező hatást gyakorol egész közéletünkre. A Központi Bizottság bizton számíthat rá, hogy a pártszervezetek, a kommunisták szervező munkájukkal és példájukkal a soron levő teendők végrehajtásában is teljesítik hivatásukat.