Népszabadság, 1980. október (38. évfolyam, 230-256. szám)
1980-10-01 / 230. szám
1980. október 1., szerda NÉPSZABADSÁG Folytatódott a József Attila tudományos ülésszak Hogyan függ össze József Attila költői eszköztára, poétikai fegyverzete, általában művészete világképével — ezt elemezték kedden, a József Attila születésének 75. évfordulója alkalmából rendezett tudományos ülésszak második napján, a Tudományos Akadémián. Németh G. Béla irodalomtörténész a költő világképének és poétikájának néhány főbb vonását vizsgálta. A fő előadáshoz csatlakozó referátumokban szó volt József Attila képalkotásairól, nyelvhasználatáról, kifejezésmódjáról, az elődökétől és pályatársakétól tévedhetetlenül különböző stílusáról. A tudományos ülésszak szerdán az Akadémián újabb előadásokkal fejeződik be. Befejeződött a szófiai nemzetközi írótalálkozó Szófiában kedden befejeződött a helsinki záródokumentum szellemében megrendezett harmadik nemzetközi írótalálkozó, amelyen 47 ország írószövetségének több mint 150 küldötte vett részt. A keddi felszólalásokból is az emberiség közös problémáinak megoldásáért viselt átháríthatatlan felelősség tudata csendült ki. James Aldridge, a Magyarországon is jól ismert angol író képtelenségnek minősítette a korlátozott nukleáris háború elméletét és elfogadhatatlannak a nyugati tömegkommunikációs eszközök erről szóló propagandáját. Nyikolaj Fedorenko, az Inosztrannaja Lityeratura főszerkesztője, a Szovjet írószövetség vezetőségének titkára egyebek között a szovjet—amerikai írótalálkozók hasznosságáról szólt, rámutatva, hogy az írók párbeszédére a jelenlegi nemzetközi helyzetben különösen nagy szükség van. Reményét fejezte ki, hogy a novemberben az Egyesült Államokban esedékes negyedik szovjet—amerikai írótalálkozó eredményes lesz. A magyar küldöttség nevében Bárány Tamás köszöntötte a vendéglátókat és a tanácskozás részvevőit. Felszólalását a különböző nemzedékeknek a béke biztosításáért viselt egyetemes felelősségének szentelte. Todor Zsivkov bolgár államfő kedd este a Szófiai Bojana rezidencián fogadást adott a nemzetközi írótalálkozó részvevőinek tiszteletére. Magyar—jugoszláv műfordítói együttműködés Újvidéken kedden aláírták a magyar és a jugoszláv műfordítók háromévi együttműködési szerződését. Az okmányt magyar részről Csák Gyula, a Magyar Írók Szövetségének titkára, a jugoszláv fordítók szövetsége elnökségének nevében pedig Szava Babics látta el kézjegyével. A Tanjug hírügynökség az eseményt értékelve hangsúlyozta, hogy a szerződés aláírása a két ország műfordítói együttműködésének nem a kezdetét, hanem új, magasabb szintre emelését jelenti. Kiemelte: Magyarországon a legutóbbi évtizedekben lefordították és kiadták a délszláv irodalom legjelentősebb alkotásait. Miroszlav Krlezsa, Ivo Andrics, Mihailo Lalics, Danilo Kis és mások művei már régóta ismertek a magyar olvasók előtt. Magyarországon évi átlagban nyolc jugoszláviai író könyvét jelentetik meg. A jugoszláv közönség is élénken érdeklődik a magyar irodalom, főként a költészet iránt, s legjelentősebb alkotásaik rendszeresen eljutnak az olvasókhoz. || ZENEI KRÓNIKÁN A BUDAPESTI MŰVÉSZETI HETEK ÉS ZENEI HETEK megnyitójaként Bartók-est volt az Erkel Színházban. A műsoron a Divertimento és A kékszakállú herceg vára című opera pódiumelőadása szerepelt. Hadd szóljunk elsőként a hangverseny nagyobbik részét kitöltő Kékszakállú előadásáról. Ritka szép tolmácsolást hallhattunk, igazi ünnepi estet, a kulturális eseménysorozat méltó nyitányát. A fő érdem vitathatatlanul a vezénylő Ferencsik Jánosé. Úgy tetszik, szinte újra felfedezte a partitúra megannyi szépségét, gazdag színeit, hangzásait, és mindenekelőtt a drámát: Judit és a ■Kékszakállú egymás keresésének megannyi stációját. „És mindig is éjjel lesz már .. . éjjel, ... éjjel.. ” Ezek a Kékszakállú herceg búcsúszavai az opera fájdalmasan komor, balladás hangú fináléjában. Ferencsik a Magyar Állami Hangversenyzenekar élén döbbenetes erővel érzékeltette ezt az éjszakát. Benne volt a sötétség, felderíthetetlenség , az álom és kábulat, amiből csak majd más Bartók-művek hoznak ébredést; mindenekelőtt a Kékszakállú komponálását követő színpadi táncjáték, A fából faragott királyfi bevezető természetzenéje, annak közvetlenül ezt a hangot folytató feloldó hajnalhasadása ... Karmesterünk ezúttal a megszokottnál nyomatékosabban hangsúlyozta a szimfonikus karaktert, azt, hogy ennek a történetnek külső fordulatait, belső rezzenéseit a zenekar követi, segíti a legérzékletesebben. Megkapó plaszticitással boltozódtak az egyes szólamok, alakultak kifogyhatatlan bőséggel az oly sokat eláruló effektusok — együtt a két énekes szárnyalásával. Szinte valószerűtlen érzékenységgel és szuggesztív erővel tárult fel a karmesteri pálca intései nyomán ez a misztérium-környezetű, ám mégis oly emberközeli világ. Ehhez nyilvánvalóan megfelelő partnerekre volt szükség, és Ferencsik méltókat választott a szereppel, először találkozó Hamari Júlia és Polgár László személyében. Mindketten nemcsak énekelték — élték is a szólamukat. Hamari kifejezési skálája a Líraibb hangvételtől a drámai kitörésekig mindent magába foglal. Emlékezetes marad már legelső, még tartózkodó megszólalása, a folklór forgantatású balladás indítás: „Megyek, megyek, Kékszakállú”. Ebből a valószerűtlen távlatból jut személyes közelségbe, egészen az önfeláldozásig kettőjük tragikus küzdelmében — az elérhetetlenért, a teljes feltétel- és megalkuvás nélküli szerelemért. Nemcsak a Kékszakállú titkainak „ajtói” tárulnak fel, hanem — tolmácsolásának köszönhetően — a vele egyenrangú társkeresőé is. Ezért izzott oly magas hőfokra sötéten zengi éneke — benne fejlett a féltékenység, a szenvedély, a beteljesülhetetlenség felismerése, szinte a wagneri „szerelmi halál”. Polgár László a Kékszakállút alkatánál, adottságainál fogva viszonylag fiatal hőssé formálta. Nem romantikus figurává, akinek egyetlen célja a hódítás — sokkal összetettebb jellemet ábrázolt. Elhitette, hogy ez a férfi valóban „megváltást” vár a nőtől, mint ahogy azt is, hogy egymás megismerése közben mindinkább távolodik ennek reményétől. Talán említeni is felesleges, milyen stílusosan, árnyaltan, érezhető felelősséggel énekelt s ugyancsak Hamarihoz hasonlóan tökéletes artikulációval. Hangjának líraibb tónusa némileg eltér a hagyományos Kékszakállú-ábrázolásoktól, például Székely Mihály utolérhetetlen, nagy formátumú szerepformálásától, ám meggyőzött, hogy hangja-felfogása drámai kitörésekre is képes, s bizonyosnak tetszik, hogy a szereppel való további együttélés révén Kékszakállúja kivételes produkcióvá nemesedik majd. A Bartók-zemének ezt a sajátos, mindvégig megcsodált lélegeztetését aligha tudja más karmester Ferencsiknél természetesebben létrehozni. Gondoljunk a kisebb-nagyobb visszatartásokra, nekilendülésekre, a magyar deklamálás olykor szinte kötetlen követésére. Ugyanezt hallhattuk az est első felében elhangzott Divertimento előadásában is — különösen annak második tételében, ebben a víziószerű éjszaka-zenében. Ferencsik, a csaknem mindvégig jól játszó zenekar élén, egy teljes élet tapasztalatával sejtetett meg szinte mindent a hangjegyekből és tartalmukból. Feledhetetlen marad a zsongó háttérből előtárulkozó magányos, rezignált hegedűdallam, a zenekar fel-felcsukló kiáltásainak sora, az éj megannyi hangja, rezzenése, nesze, sóhaja — majd mindennek visszahullása a „semmibe”. A Divertimentót hallgatva még sohasem tudatosodott ennyire, hogy Bartók mi mindent érzett és látomásszerűen éreztetett meg kora legnagyobb tragédiáiból, a nemes eszményeket fojtogató embertelenségből. Juhász Előd " Az irigylésre méltó Marcibányi tér?" Az a tapasztalatom, hogy működnek olyan művelődési házak, amelyek létéről, munkájáról, programjairól éppen azok nem tudnak semmit vagy csak igenigen keveset, akiknek közművelődéséről hivatott a ház gondoskodni. Ha az ember kíváncsi a miértekre, többnyire panaszok tömkelegét hallgathatja végig. A népművelők érdektelenségre, közönyre, elpolgáriasodásra hivatkoznak, melyek feloldására semmiben tanfolyamon, főiskolán, egyetemen nem kaptak receptet. S való igaz, nincsen olyan orvosság, amely egy csapásra megszüntetné a fent említett bajokat. Ha a népművelőknek nincsen közvetlen, személyes kapcsolatuk mindazokkal, akiknek dolgoznal, ha nem ismerik első kézből az igényeket, tükröződik ez munkájuk tényleges eredményein. Mindez nem vonatkozik a II. kerületi Marcibányi téri Művelődési Központra. Az itt folyó munkáról, egy-egy izgalmas programról még azok is tudnak, akik a főváros egy távol eső kerületében laknak, s olyan munkahelyen dolgoznak, melynek saját művelődési háza van. „Könnyű nekik, van mindenre pénzük!” „Jó vicc, nézze meg azt az épületet, ahhoz képest mi csak egy ürgelyuk vagyunk!” „Tudja mit, én ki merem mondani: a második kerületben még az emberek is mások!” ... Ilyen és ehhez hasonló megjegyzéseket sokat hallottam népművelőktől, művelődési házak igazgatóitól. Öntsünk tehát tiszta vizet a pohárba. Kiváltságosak ? — Nem tagadom, bizonyos helyzeti előnyünkvan, bár az is az igazsághoz tartozik, hogy éppen ezért többet fáj a fejünk, több a kockázatunk — magyarázza Legéndy Miklósné igazgató. — Kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond ... Nem kell ahhoz mélyreható szociológiai felmérést készíteni, hogy kiderüljön, a mi kerületünkben más a lakosság összetétele, mint akár Újpalotán, Angyalföldön vagy Újpesten. A népművelőknek az a feladatuk, hogy felmérjék, megismerjék, kiknek dolgoznak, s azután döntsék el, hogy mit és milyen módszerekkel. A mi közönségünk igényes, ne vegye szerénytelenségnek de ebben nekünk is van némi szerepünk. Házunk közművelődési tevékenysége kicsit már túlságosan is kirakatban van, szem előtt vagyunk. Tehát természetesen következik, hogy nem adhatjuk alább! Példaként két levelet mutatok: „Tisztelt Igazgató Asszony! A Marcibányi téri kultúrközpont közvetlen közelében lakom. Számomra és családom számára nagy öröm, hogy közvetlen szomszédságunkban lehet szép zenét hallgatni, érdekes filmeket látni. Nagyon nagy veszteség volna számunkra, ha az Önök műsora iránt csökkenne az érdeklődés. Ha ez bekövetkezne, csökkenne a műsorok színvonala, ami miatt tovább csökkenne a látogatottság, és a kultúrközpont elvesztené azt a rangját, amelyet eddig kivívott. Miért tartok ettől? Meglehetősen sok embert ismerek a környékről Némelyek idén nem újították meg hangversenybérletüket, mások meggondolják, hogy megújítsák-e. Így érvelnek: ugyanezeket a hangversenyeket látogathatják a Zeneakadémián vagy a Várban is, ahol az akusztika jobb, az ár ugyanaz, és nem kell a ruhatárra várva meghalni. Ez utóbbi körülmény — főleg az idősebbek körében — tapasztalataim szerint, igen erősen esik latba. Tény, hogy a földszinti helyiség hideg, huzatos, a ruhatárra pedig hosszú percekig kell várni. A félemeleten óriási a zsúfoltság, lassú a kiszolgálás. Volt időszak, amikor ki-ki maga helyezte el a felsőkabátját a félemeleti ruhatárban, és maga vette ki, ez bizonyult a leggyorsabb, legegyszerűbb megoldásnak. A kissé távolabb lakók számára a Marcibányi tér nehezen megközelíthető. Nem lehetne megpróbálkozni azzal, hogy legalább az► jeles* hangversenyek előtt és után különbusz közlekedjék a művelődési központ és a Moszkva tér között?...” „Kedves Elvtársnő! Sokadmagam nevében fordulok Önökhöz. Mi, a környék régi lakói, magunkénak érezzük kerületünk fejlődését, és nagy távolságról csábítottunk ide barátokat, ismerősöket Budapest legszebb és legjobb koncertjeire. Tavaly még kellemesen és otthonosan éreztük magunkat. Az idén: ruhatári sorbaállás, hideg nézőtér fogad bennünket. A koncertek ára pedig megkövetelné, hogy valamiféle műsort árusítsanak, vagy netán el is küldjék a bérlőknek. Végső esetben legyen egy műsorközlő, vagy függesszenek ki a bejárati ajtóra plakátot. Kérem, tegyek meleggé és otthonossá újra a mi kultúrházunkat.” — A Marcibányi téri koncertek keretében ebben az évadban fellép Ránki Dezső, Kocsis Zoltán, Jandó Jenő, a Bartók kvartett, Perényi Miklós, és ez a felsorolás egyáltalán nem teljes. Természetesen telt házunk van, s közben olyan apró-cseprőnek tűnő, de nagyon is komoly problémákat kell megoldanunk, amiket joggal vetnek szemünkre a levélírók. Adottságok Valóban korszerű épület a Marcibányi téri Művelődési Központ. A színháztermen kívül két helyiség az audiovizuális nyelvoktatásé, egy a fotósoké, ezenkívül előadótermek, klubszobák, szakköri szobák állnak rendelkezésre a különböző foglalkozások lebonyolításához. Nagy gondot fordítanak az épület karbantartására, tisztaságára. Külön erre a célra „takarítóbrigádot” alkalmaznak. Az összköltségvetésükhöz képest az állami támogatás összege nincsen annyi, mint amennyit hasonló besorolású más művelődési központok kapnak. — Ez nem panasz — mondja az igazgatónő —, csupán válasz arra, hogy kiváltságosak vagyunk-e. Ránk éppen úgy vonatkozik a 02/8-as rendelet, mely a tiszteletdíj keretet rögzíti, s bennünket is nehéz helyzetbe hoz. Nem titok, különösen kollégáim körében nem, hogy van kiskapu, vagyis a TIT-en keresztül fizetünk előadókat. Sajnos, a másodállásokkal kapcsolatos, s így a közművelődési intézményeket is érintő, egyébként jó rendelet nem differenciál. Ezért kell ki-,búvókat keresnünk. Nincs más választásunk, hiszen a programok színvonalát nem lehet rontani. Nyári nyelvi táborunk több ezer gyereket mozgósít. Ez azt is jelenti, hogy néhány száz pedagógusra is szükségünk van. Szerződést kötöttünk egyetemekkel, s jönnek hozzánk különböző képesítésű gyakorló tanárok. Kétheti munkájukért nem adhatok megalázó borravalót. Viszont a 02/8-as keretet sem „élhetem fel” a nyár folyamán. Tanulság: Minél jobban, színvonalasabban dolgozik egy művelődési ház, annál inkább nehezíti életét ez a pénzügyminisztériumi rendelet. Vasárnap — vasárnap Először csak felsorolom, mi mindent láttam. Volt sajtótájékoztató, bábszínházi előadás, gyermekdivat-bemutató, kirakodóvásár, könyvárusítás, madárkiállítás, logopédiai szaktanácsadás, folklórműsor, citerazene. .. Körülbelül hatszáz-hétszáz ember, felnőttek, gyerekek egyaránt. Irigylésre méltó, gazdag vasárnapi program. Irigylik is! Hiszen a szervezést anyagilag és erkölcsileg a Lapkiadó Vállalat támogatja. Hirdetik a lapok — ingyen! — Utasítottam volna vissza? — kérdi az igazgatónő, joggal. — Ugye, butaság lett volna. Egy népművelő nem hagyhat ki ilyen lehetőséget. Sikerünk van. Jönnek mindenfelől. Szerencsénk is, hogy éppen mi adhatunk helyt ennek a színes közművelődési eseménynél. De a munkánk sem kevés. Októbertől minden második szombaton hasonlót, úgynevezett családi programot szervezünk. A nőknek főzőcske szakta- nácsadással, divatbemutató, s ötletek, hogyan s mit csomagoljanak a különböző évszakokban, ha elutaznak néhány napra. A férfiaknak autós szaktanácsadás, közben a gyerekeinek különböző izgalmas foglalkozások. Együtt jön a család, majd érdeklődésük szerint ki-ki mehet oda, ami vonzza. Támogatóink a Camping és Caravanning Club és az Autóklub. Menet közben bővítjük a programskálát, reményem szerint a lehetőségeket meg kell ragadni. A közművelődésnek is szüksége van mecénásra, s egy művelődési központ is vállalhat kockázatot. Telephelyek A művelődési központ szakmaimódszertani irányításával úgynevezett telephelyeken is folyik a közművelődési munka. A Budai Táncklub elsősorban a felnőtt- és gyermeklátogatók testkultúrájának fejlesztésére helyezi a hangsúlyt. Bérczik Sára mesteredző irányításával művészitorna-tanfolyam működik. Ez a helyszíne a kondicionáló tornának, a balett-tanfolyamnak és a diák-tánctanfolyamnak is. A Ságvári Endre Művelődési Otthont elsősorban a társaságot kívánó, magányos emberek keresik fel. Itt tartják, fogadóóráikat a kerület tanácstagjai. Kissé távolabb, a kerület peremén működik a Petőfi Sándor Művelődési Otthon. Ide elsősorban a terület nyugdíjasai járnak. A ház vezetője gyakran szervez számukra néhány napos külföldi kirándulást a környező szocialista országokba. — A telephelyei közművelődésének színvonala, a programok tematikája egyelőre még hagy kívánnivalókat — mondja Legéndy Miklósné. — Az ottani közönség a központhoz hasonló színvonalú izgalmas eseményeket követel. Igazuk van. Ez az egyik legfontosabb feladatunk. Sok levelet kapunk tőlük, ötleteket adnak. Valóra fogjuk váltani mindazt, amire lehetőség van. Itt is irigylésre méltóim szeretnénk dolgot- Rados Péter