Népszabadság, 1991. november (49. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-22 / 274. szám

HALÁLOZÁS Türelemmel viselt, hosszú szen­vedés után 1991. november 12-én elhunyt Berényi Ferencné (Bognár Éva). Gyászolja a család és mind­azok, akik tisztelték, szerették. Hamvasztás utáni búcsúztatása november 26-án 11 órakor a Far­kasréti temetőben lesz. (87 234/12) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy 78 éves korában, rövid betegség után elhunyt Rajcsányi Ferenc filmrendező és gyártásvezető. — Csendben örök nyugalomra he­lyeztük. A gyászoló család.­­ (87 845/12) KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Hálás szívvel mondunk köszöne­tet mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, jó szomszédoknak, is­merősöknek, akik drága férjem dr. Bánhidi László temetésén részt vettek, sírjára virágot hoztak vagy más módon kifejezett részvétükkel mélységes gyászunkban osztoztak. Külön is köszönjük a Miskolci Egyetem Kohómérnöki Kar Taná­csának és az Automatikai Tanszék munkatársainak, hogy nemcsak részvétükkel enyhítették fájdalmun­kat, hanem minden tekintetben baráti segítséget nyújtottak. A gyászoló család. (87 955) Hirdetések felvétele Várjuk tisztelt hirdető ügyfeleink megren­deléseit. Hirdetéseiket elküldhetik levél­ben vagy telefaxon, illetve elhozhatják személyesen. A magánmegrendelők személyesen, készpénzfizetés ellenében, ad­hatják fel hirdetéseiket a Hírlapkiadó Vállalat hírlapboltjában (Budapest VIli., Blaha Lujza tér 3.), a Referens Kft.-nél (Budapest XI., Bertalan Lajos u. 26.) és a Magyar Hirdető felvevőhelyein. A hirde­tések levélben is feladhatók, a Hírlap, kiadó Vállalat levélcímén (a befizetendő összegről a kiadó csekket küld). Érdeklőd­ni lehet a 138-2369-es telefonszámon. Közületi hirdetések felvétele megrendelőlevéllel, postán vagy személyesen. A megbízást előjegyezzük, a befizetendő összeget kiszámítjuk és írás­ban közöljük, faxon vagy levélben. A hirdetés befizetése történhet személyesen vagy átutalással. A hirdetés vagy közle­­mény a befizetést követő­­5 munkanapon belül jelenik meg. Levélcímünk: Népsza­badság Rt. Hirdetési Igazgatósága, Buda­pest 1960. Telefax: 138-4086. Telefon: 138- 4300/563, 379. Bővebbet a megrendelést visszaigazoló levelünkben. 100 000 forint feletti megbízást a megjelenés után szám­lázunk, inkasszóval. (­ ÁLLÁST KERES ) NEMZETKÖZI kapcsolatokban és marke­tingben jártas, több mint 20 éves külke­reskedelmi gyakorlattal (ebből öt év kül­szolgálat) rendelkező 45 éves férfi vagyok. Arab országokban szerzett tapasztalatok­kal, angol—francia felsőfokú nyelvvizsgá­val, vezetői gyakorlattal állást változtat­nék. „Philtrade 50 708” jeligére a Fel­­szabadulás téri hirdetőbe. *6778/ 1K* — 087 113) (­­ÁLLÁST KÍNÁL ) A GARANCIA Biztosító Pest megye te­rületén lakó üzletkötőket keres. Tel.: 118- 2091. (86 349/30) PÉKSÉGEMBE női, férfi sütőipari szak­munkást vagy a szakmában­ jártas mun­kaerőt felveszek. Szükség esetén szállást biztosítok. Jó kereseti lehetőség. Érdek­lődni telefonon: 06/28-70-299, pékség, Ke­­repestarcsa, Árpád vezér u. 30/A. — (86 369/10) PC-HÁLÓZATI ügyviteli rendszerek fej­lesztéséhez, továbbfejlesztéséhez 2 fő szoftverest és 1 fő operátort keresünk. COBOL-ismeret szükséges. Telefon: 142- 7420 (munkaidőben). Pannónia Szálloda és Vendéglátó Vállalat, Budapest, Pus­kin u. 6. 1088. Tel.: 138-4478. (187 276) ASZTALOS szakmunkást felveszünk. Mo­dul Faipari Gmk., IX., Gyáli út 3/B. 113-0660. (86 869/2­) ORSZÁGOS hatáskörű, több üzemigazga­tósággal rendelkező Göngyöleggyártó és Forgalmazó Kft. központja kereskedelmi és marketingvezetőt keres. Feltétel: szak­irányú felsőfokú végzettség, legalább 10 éves szakmai, 5 éves vezetői gyakorlat, széles körű vevő- és beszállítókör ismere­­tete, alkalmasságfejlesztési koncepció ki­dolgozásra és kialakításra, üzemigazgató­sággal együttműködési készség, nyelvis­meret angol vagy német középfokon leg­alább. Jelentkezni lehet: Prekovics Gyu­la termelés- és értékesítésiosztály-igazgat­­ónál, Budapest VII., Baross tér 19. vagy 141-0870 telefonszámon. *6797/1H* — (87 114) A MONIMPEX RT. Borkereskedelmi Igazgatósága, felsőfokú iskolai végzettsé­gű, legalább középfokú németnyelv-isme­­rettel rendelkező üzletkötőt vesz fel. Ér­deklődni lehet: Monimpex Kereskedelmi Rt., Bp. V., Tüköry u. 4. 1054. munka­ügyi osztály. Telefon: 111-5245. (86 408) FŐVÁROSI KÖZTERÜLET-FENNTARTÓ VÁLLALAT felvételt hirdet az alábbi munkakörökre: karbantartó lakatos (alap­fokú hegesztői vizsgával). Jelentkezés: Vancsó Tibor üzemvezetőnél. Hulladék­hasznosító Mű Karbantartó Üzem, Bp. XV., Ifjú gárda út 119—121. Telefon: 169- 7133/72, központifűtés-szerelő (B. kat. jo­gosítvánnyal előnyben). Jelentkezés: Fe­­dermayer Mihály építésvezetőnél, II. Épü­letkarbantartó ép. vez., Bp. XV., Ifjú gárda út 119—121. Telefon: 169-7133/88. (86 678) ÁLLAMI KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEZET ÁLLÁST AJÁNL Budapesten, pénzügyi­osztály-vezető beosztásba, lehetőség sze­rint 3—5 éves gyakorlattal. Hölgyek is jelentkezhetnek. BÉREZÉS MEGEGYE­ZÉS SZERINT. Képesítési követelmény: Pénzügyi—Számviteli Főiskola. A feltéte­lekről érdeklődni lehet az alábbi telefon­számokon: 115-3453, illetve a 138-3444, 36-343-as melléken. *6647/3H* (86 638) Cédrus Karolina Áruház Budapest XI., Karolina út 17. Irodai berendezések (bútorok és­­ kiegészítők).________ Jó parkolási lehetőség! ÖSTERREICHISCHES Unternehmen in Zusammenarbeit mit Amerikanischen Konzern sucht haupt­ oder nebenberuf­­liche i Mitarbeiter zur Übernahme selbstaendiger Taetigkeiten. Ausschliess­­lich Deutschsparchig, Raum Budapest. Firma: Herz. Hart 153. A—8063 Eggers­­dorf. (87 423/1K) A MAGYAR Állami Operaház állandó és alkalmi segédszereplőket keres, 18—40 éves férfiakat. Jelentkezés: 1991. novem­­ber 25-én de. 11 órakor Börcsök István­nál, az Operaház művészbejárójánál. (VI., Hajós u. 6—8.). *6903/1H* (87 487) AZ AMFORA Kereskedelmi Részvénytár­saság pénzügyi osztálya az alábbi munka­körökbe vár jelentkezőket azonnali belé­péssel: közgazdasági egyetem pénzügyi szakán végzett vagy pénzügyi és számvi­teli főiskolával rendelkező pénzügy­iosz­­tály-vezetőt, pénzügyiosztályvezető-helyet­­test, szakképzett és gyakorlattal rendel­kező pénzügyi előadót, számítástechnikai operátort. Érdeklődni lehet a következő telefonszámon: 122-4093. A jelentkezése­ket rövid önéletrajzzal és fizetési igény megjelölésével az alábbi címre kérjük le­adni: Budapest VI., Izabella u. 50., gaz­dasági igazgatóság titkársága. (86 412) TITKÁRNŐT keres osztrák tulajdonú cég Budapesten működő szerkesztősége. Alapfeltétel a társalgási szintű angol­­vagy németnyelv-tudás, a jó szervező­­készség. Számítógépes ismeret előnyt je­lent. Jelentkezés: Inform Stúdió, Buda­pest, Budapest 7. Pf.: 115. 1410. (88 113) AKTÍV Nyelvstúdió: nyelvtanfolyamaink december 2-án indulnak. Telefon: 137- 5580, 117-7980 (Vörösmarty térnél). — *67,86/52* (87 093) SZÖVEGSZERKESZTŐI tanfolyamokat indítunk. ŐSZI Bt., Pestszentlőrinc, Üllői út 453, 158-5923. (87 265/1K) MATEMATIKA—FIZIKA oktatás. 166- 1660. (84 816/6K) MATEK általános iskolásoknak. 118- 1942. (85 250/6K) JOGOSÍTVÁNY reális áron, néhány hét alatt! Klinikák metróállomásnál. 133-2902. 8 5 791/1K* (83 441) MATEMATIKAKORREPETÁLAS érettsé­gire, felvételire felkészítés. Moszkva tér, József körút. 176-8057. *5792/10* (83 245) BÚTORBOLT PJT. legmagasabb áron megvásárolja szekrénysorait, kárpitozott garnitúráit (hibásít­ás). Azonnali szállí­tással, készpénzfizetéssel 1­183-1496. * (83 506/94) HAGYATÉKOT, empire, biedermeier, an­tik bútort vennék. 121-0356. (84 925/11K) HÍVJON bizalommal, magas áron veszek hagyatékot, képeket, bútorokat, porcelá­nokat. Azonnal jövök. 185-5405. *571Q/1K* (83 456) 7 ÉVES Rába 832-es pótkocsis szerelvény, érvényes műszakival eladó, dízel szak. csere érdekel­, 5 éves korig. Érdeklődni: 06/74/66-804-es telefonszámon. *6791/1K* (87 097) LEGÚJABB BMW 316-os eladó. Fehér színű, 100 lóerős. Nagykanizsa, Kinizsi u. 88. 8800, Gelencsér. Telefon: 93/11- 891, este. *6733/1K* (87 0911) OPEL OMEGA 2,01 GL 1987-es, extrák­kal, vegyes vállaltaitól eladó. 10 000 DM plusz 300 000 Ft-ért. Tel.: 160-2124. — (86 656/4K) VADONATÚJ, komplett 1100-as Samara motor 70 ezerért eladó. Cím: dr. Andirkó Zoltán, Pap, Kossuth 68. 4631. — (87 060/3K) RÉSZLETRE — 12—18—24 hónap — La­dát, Marutit, Yugo Skálát, Daciát vásá­rolhat a MERKÚR csepeli, győri, debre­ceni telepein, ameddig a készlet tart. Készpénzfizetési előleg 30—90 százalékig az ön döntésétől függően. Az előleg ösz­­szegébe a MERKÚR használt gépkocsiját is beszámítja napi áron. (87 146)__________ H +­­/Bá­MU­BaaEjbHpH FAIPARI GÉPEK eladók gyári és kis­ipari új és használt kivitelben: SZALAG­FŰRÉSZ GÉPEK 300-astól 800-asig, ab­­richterek, vastagsági gépek háromszázas­tól hétszázasig, kombinált gépek, maró­gépek, körfűrész gépek, faeszterga gép, korongcsiszoló gép, elszívók, fúrószuppor­­tok, gyalutengelyek, gyalukések, lapfor­­rasztók, hajtogatók, fűrészlapok. Vétel is: HORETZKY műszaki kereskedő. Buda­pest, Templom u. 4. 1041. ÚJPEST 3-as metró végállomásánál. Nyitva tartás: hét­főtől csütörtökig 10—15 óráig. (73 690/50) MINŐSÍTETT faipari gépek készítése. Gyaluk, marók, lambériagépek. Gergely Ferenc, Érd, Emil u. 56. 2030. Tel.: 06­ (23)-45-893. *2594/1^ (73 038) BILLENŐ GARÁZSAJTÓ, nyíló- és toló­kapuk, távműködtetéssel is, lépcső* rács, lakatos munkák. Nyeste, Bp. XIX., Hu­nyadi 84. 127-0322, 147-5303. (61 757/212) DUGULÁSELHÁRÍTÁS! Csatornatisztí­tás, garanciával. 137-93-14. 128-59-17.­­ (82 965/16K) SITTSZÁLLITÁS (konténerrel is), lom­talanítás. 127-5473. (83 385/10K) KÖLTÖZTETÉS, bútorszállítás. 127-5473. (83 387/1­6K) GÉPI földmunka, sóder-, homok-, termő­földszállítás. 157-1169. (83 390/ 16K) SZOBAFESTÉS-MÁZOLÁS-TAPÉT­Á­­ZÁS. Közületeknek is. Tel.: 129-9367. — (84 326/6K) TAKARÍTÁST vállalok. 111-7494. — (84 905/2K) TELEFON, fax, írógép gyors javítása. 183-7006. (85 114/3K) MINI REDŐNYT, reluxát legolcsóbban! 153-7226. (86 486/5K) MOTOREXPRESSZ! Motoros futárszolgá­lat, kiscsomagszállítás, kiértesítés, kül­döncszolgálat, ügyintézés stb. HÍVJON! 251-56-66, 666-os mellék. (86 513/5K) duguláselhárítás, csatornatisztítás. Hét végén is! 149-5501. (86 788/5K) KÖZLEMÉNYEK Nyelvtudás — biztos Jövől De­cember 9-én 120 órás angol-, né­­metnyelv-tanfolyam indul — kez­dő, haladó szinteken — a SZTAV Rózsadombi Nyelviskolájában. Szintenként záróvizsga. Ára: 109 Ft/óra. Részletfizetés lehetséges. Kiváló tanulmányi eredmény esetén 10 száza­lé­k­kal olcsóbban tanulhat. Jelentkezés: Bolyai u. 14. 1023. Telefon: 1B8-5307, 1BS- 0001. (85 01?) HA MOST MEGELŐLEGEZI AZ INFLÁCIÓT ELFELEJTHE­TI! 15 NAPOS EURÓPAI KÖRÚT (Velence, Monte Carlo, Nizza, Párizs, Strasbourg, München), egyhetes spanyol tengerparti nyaralással. Ár: 26 900 Ft—32 900 Ft plusz 10 DEM. CONTINENTAL UTAZÁSI IRODA, Bp., Frankel Leó út 3. 1027. Tel.: 116-0541. — (07 668) Katalin-bál Szentendrén­ 1991. november 23-án 2004 óráig a Danubius Szállodában (a 11-es út mellett). Élő zene, show-műsor, szépségverseny, tombola. Belé­pődíj vacsorával: 750 Ft/fő, va­csorával és szállással: 1408 Ft/fő (egyágyas felár 400 Ft). Asztal­rendelés: 26/12-511, 26/12-489 vagy 131-0678. ISTER KFT. (87 274) Gombok, csatok, húzózárak, tex­­tilhusadékok korlátlan mennyi­ségben INGYEN elvihetők ma­gánszemélyek, szervezetek, szo­ciális foglalkoztatók részére, a Ruhatisztító Szövetkezettől. 3 tonnán felüli igény esetén — Bu­dapest területén —, díjtalanul a helyszínre szállítjuk! A gombok, csatok, cipzárak lefejtéssel hasznosíthatók, a textilhulla­dék rongyszőnyeg készítésére, kitö­­mésre és egyéb ipsioi céllokra al­kalmas. Az igényeket­­kérjük a 127-4040 telefonon, 7.30-tól 15 órá­ig, Billus Dániel üzemvezetőnél bejelenteni, a Ruhatisztító Szö­vetkezet, Budapest X., Vasgyár u. 10. sz. alatti telepén. (88 112) INTENZÍV ANGOL NYELV­TANFOLYAMOK a Bimbó úton! Az INTERNATIONAL HOUSE LANGUAGE SCHOO­S, Budapest egyik legnagyobb angliai köz­pontú nyelviskolája 1881. de­cember 2-án háromhetes, heti 5x4 órás délelőtti intenzív angol­­nyelv-tanfolyamot indít több nyelvi szinten, kezdőtől a hala­dóig, valamint középfokú nyelv­vizsga-előkészítőt. Szintfelmérés és beiratkozás : naponta 9 és 17 óra között a Hó Bimbó út 7. szám alatt. Tel.: m-54-013, tel./ fax: 11-55-275. (88 027­) Elveszett! Igmándi Ferencné Drogéria—Gyógynövénybolt 2440 Százhalombatta, Vöröscsilllag u. 7. Adószám: 50 029 181—2—33 le­nyomatú bélyegző. Használata 1891. n­ov. 18-tól érvénytelen! — (87 98171K) A JUNIOR CIPŐGYÁR Duna­újváros MNB 292—45 097 17. SZ. bélyegzője elveszett, 1991. no­vember 10. óta érvénytelen. — (88 019/1K) A Va—Ra Kft. 1037 Bp., Ja­b­­lonka út 5. Telefon: 190-3095. Banksz. sz. OTP Hí. ker. 504— 025 695—7 Adószám: 10 584 703—2— 01 feliratú bélyegzője elveszett. Használata 1991. november 20-ától érvénytelen­. (88 050/1R) Az alábbi­­bélyegző jogosulat­lan személy birtokában van. — Használata érvénytelen. Szerző­déses üzlet Belvárosi Vendéglátó Vállalat 7164 Hegedűs Bp. xm., Hegedűs Gy. u. 103. 2. (87 9611) A VASEDÉNY Kereskedelmi Rt. alábbi szövegű bélyegzője el­veszett, így a bélyegzővel történő vásárlás érvénytelen: VAS­EDÉNY Kereskedelmi Rt. 3. sz. bolt Bp. 1211­ Kossuth L. u. 70. Fizetve—Kiadva B—03. (87 959) Elveszett a Miskolci Bölcsész Egyesület bank-, adó- és OTIP- számlaszámmal ellátott hosszú bélyegzője. 1991. november 15-től érvénytelenítjük. (88 109) ELVESZETT a Tiszántúli Áramszolgáltató Vállalat Beret­­­tyóújfalu Üzemigazgatóságának a C 109 520 sorszámú cégszerűen aláírt, értékhatár nélküli elszá­molási utalványa. Használata 1891. november 20-tól érvényte­len. A Vaszari Polgármesteri Hiva­tal TI—163 009. számú cégszerűen aláírt, keretösszeg nélküli elszá­molási utalványa Tatabányán el­veszett. Használata 1991. novem­ber 15-től érvénytelen. SZILVESZTER CIPRUSON 1­8 nap repülővel: 26 960 Ft plusz 129 USD, mely szállást, félpenziót és a szilveszteri vacsorát foglalja magába. Indulási időpont: 1991. december 27-től 1992. ja­nuár 4-ig. Hermes Utazási Iroda, Bp. V., Báthory u. 19. 1054. Tel.: 111-5893, 131-8965. (86 137) MEGNYÍLT az első budapesti Játék—Ajándék Diszkont, „Ráció Áruház” néven! Lakosságnak, kereskedőiknek külön üzletek ! Kereskedőknek: hétfőtől csütör­tökig 8—15-ig, péntek 8—13-ig. Lakosságnak: hétfőtől péntekig 13—18-ig, szombat 9—12-ig. Kis­pesti metróvégállomástól 80-as busszal két megálló. (Gyomrod út, Újhegyi út sarkánál.) X., Újhegyi út 3. (83 8261/ SK) EGZOTIKUS SZILVESZTER! Thaiföld, Malaysia­, Szingapúr, Ceylon, Florida, 96 000 Ft-tól. Cé­geiknek napidíj! A férőhelyek végesek, jelentkezzen azonnal! VILÁGKÖRÜLI társasutak 287 000 Ft-tól. Egyéni, üzleti uta­zásszervezés, repülőjegyek (pl. London 23 600, New York 43 000 Ft-tól) reklámáron: 168-36-45. — (85 784//GK) A Tudományos Minősítő Bi­zottság közli, hogy Ábrahám Géza: „A káposzta-bagolylepke morfológiája, etológiája és az ellene való védekezési eljárások” c. kandidátusi értekezésének nyilvános vitája 1991. december 2-án de. 10 órakor lesz az MTA nagytermében (Bp. V., Roosevelt tér 9.). — Petercsák Tivadar: „Az erdő és az Észa­ki-közép­­hegység paraszti gazdálkodásá­ban (18—20. század)” c. kandidá­tusi értekezésének nyilvános vi­tája 1991. december 2-án du. 14 órakor lesz az MTA Székház nagytermében (Bp. V., Roosevelt tér 9.). — Betegh András: „Szi­lárdtest alapú elektrokémiai ér­zékelők kutatása és alkalmazá­sai” c. kandidátusi értekezésének nyilvános vitája 1991. december 2-án du. 15 órakor lesz a BME K. épület I. emelet 40. termében (Bp. XI., Műegyetem rkp. 3—9.). (86 874) BERLINBE, Drezdába menet­rend szerinti autóbuszjárat pén­tekenként oda, bármelyik vasár­nap vissza­. „ELBA” TOURS. Te­lefon: 129-7958. (86 5501/23) A Közgazdaság-tudományi Egyetemen a következő „Gya­korlati külkereskedelem” című egyhetes délutáni intenzív tanfo­lyam december 9-én indul azon váll­alatok vezetői és ügyintézői részére, akik tevékenységüket most kezdik meg. Érdeklődni és jelentkezni: 117-0233/316. — (86 709/50) Autóbuszjáratok: Párizs 3790, München 1690, London 9980, oda­­viss­za 16 000, Brüsszel 5000. Non­stop utak: Párizs 3980, München 1890, Bécs 590, Tarvisio 1390, Trieszt 1490, Velence 1890. Jelent­kezés: Tihalnyi Travel, Rákóczi út 78., 1122-1916, Bartók mozi, 166- 4022. (86 835/30) Aranyerek végleges, műtét nélküli megoldása és egyéb vég­­bélbetegségek ambuláns kezelé­se. Dr. Csatár Éva, rendel: XII., Városmajor u. 22/B. Előjegyzés telefonjon: 122-8795, reggel (7.30— 8 óráig) és este (17.30—22 óráig). (86 9041/2K) Minden utunkon egy utas in­gyen utazik! Legolcsóbban a S­UBATOURS-száll: Bécs, Tarvi­­sio plusz KGM, Graz, Párizs, München. Bp. Vill., Rákóczi út 75. Telefon: 113-60-85. (87 307/23) Szilveszterezzen Egyiptomban, ott nem fog fázni! December 27. —január 4., 45 990 Ft. MAKRO VI­LÁG: 118-3636. (86 779) Szilveszterezzen Csehszlová­kiában! Gazdag program, kitűnő ellátás, olcsó ár. MAKRO VILÁG: 118-3636. (86 774) Tájékoztatásként közöljük, hogy a KINCSES KALENDÁ­RIUMBAN közölt Kováts Árpád csontkovács címe: Bp. (XX.,), Révay u. 9. 1206. Tel.: 147-6074. *6947/IK. (87 661) Vásároljon be az ELVYSZ— TOURS&ZAL. Bécs 499 Ft/fő, Tarvisio 1150 Ft/fő. Tel.: 165-1631. (87 521/10) Új szakképesítést szerezhet, se­gítheti és kapcsolódhat mostani munkájához, az üzleti életben is használhatja, önmagát is jobban megismeri! Jelentkezzen a Ma­gyar Grafológus Kamara 4 évfo­lyamos, okleveles grafológuskép­ző iskolájába. Információ: Fe­rencvárosi Műv. Közp., Bp. IX., Haller u. 27. Tel.: 183-1300, 133- 5741. (86 155) Már most jelentkezzen, ha új szakmát akar szerezni, ha átké­pezné magát, ha vállalkozni sze­retne az FMK és INTERMER­­KANT KFT. szakképesítést adó VIRÁGKÖTÉSZETI és KUTYA­­KOZMETIKUS tanfolyamaira. Ez is lehet egy lehetőség önnek! — Információ: Ferencvárosi Műv. Közp., Bp. IX., Haillier u. 27. Tel.: 133-1300, 133-5741. (86 151) Színvonalas nyelvtanulás! Most nálunk a legolcsóbb. Tel.: 111- 43-77, 112-15-24. (83 335) ttrtrCrtr£rCrírtrtrtrCr£r(rírtrtrírtrírírtrtrtrírírtrfrtrtrírtr'írír£rírtrírírírtí-k VADONATÚJ faház olcsón eladó. Beépí­tési terület 38 nm plusz tetőtér-lehetőség. Érdeklődni: dr. Andirkó Zoltán, Pap, Kossuth 68. 4631. (87 059/3K) VIDEÓ és flipper játékautomaták el­adók. Telefon: 78/31-689. -6554/1K* — (87 095) SAS-HEGY lábánál 2 plusz fél szobás, nem lakótelepi, VI. emeleti öröklakás el­adó. Tel.: 118-2949, hétköznap. (86 875) ELADÓ XXII., rózsaikerti lakótelepi 49 ■nm-es lakás, 1 000 000 Ft, kétévi bent­lakással. 176-9648. (87 50­1­) ELADÓ kétszintes, négyszobás, két fürdő­szobás, gázfűtéses családi ház, garázzsal, műhellyel. Irányár: 4 500 000 Ft. Nagy­kanizsa, Kőrisfa u. 63 . 8800. Tel.: (93)- 19-182. (87 526/12) FIGYELEM! Szuper olcsó! Egerben csen­des, tiszta levegőjű kertvárosban befeje­zés előtt álló külön bejáratú, három­­szintes ikerház eladó (27 ezer Ft/nm­). Minden célra alkalmas. Érdeklődni: Eger, 068 36/17-364. 18 órától.­­6623/1K* — (87 109) XI., sas-hegyi,60 négyzetméteres örökla­kás eladó. Telefon: 168-5945. (83 663/7K) LEGELŐT, RÉTET vásárolnék 2—30 hektárig, déli tájolású domboldalon. Te­lefon: 176-6397. (85 850/3K) BUDAKESZIN telephelynek alkalmas 500 nm-es épületegyüttes eladó. Telefon: 176- 6397. (85 865/5K) II. KER., Felhévízi úton egy 412 n.­öles, összközműves, 35 százalékos beépíthető­­ségű, hatlakásos társasház, illetve penzió építésére alkalmas telek reális áron el­adó. Érdeklődni: 185-91-85. (85 960/3K) ELADÓ 2 szobás ház, melléképületekkel, 440 n.-es telekkel, Kállai Éva u. 62. Ér­deklődni: Gödöllő, Isaszegi út 56. Tel.: 06/28-20-742. (86 331/5K) CSALÁDI okok miatt sürgősen eladó II. ker., őzgida utca, sorházi lakás, telefon­nal, garázzsal, 75 nm-es kerttel, 13 mil­lió Ft-ért. Tel.: 11*1. üzenetrögzítés: 135- 8859. (86 906/1K) SZABADSÁG-HEGYI ikervilla fele (130 nm) 200 n.­öles elkerített parkkal, ga­rázzsal, 20,5 millió Ft-ért eladó. Tel.: 175-5709. (87 141/2K) BALATONFENYVESEN, Közép u. 47. sz. villaépület, tetőtér-beépítéssel, 72 nm alapterülettel, 100 négyszögöl telekkel el­adó. Tel.: 92/17-476. *6614/1K* (87 106) FERENCIEK terénél 2 szobás, összkom­fortos, telefonos öröklakás eladó. Tel.: 118-4392. -6771/1K* (87 099) 6 ÉVES, tetőtér-beépítéses családi ház reális áron eladó. Érdeklődni: 18 óra után. Taszár, Kinizsi P. u. 31.­­6682/1K* (87 100) 2 ÉS FÉL szobás öröklakás eladó. Buda­örs, Szivárvány u. 6. IX. 54. Napköz­ben: 161-0230. Molnárné. *6775/1K* — (87 101) 200 n.-ös építési telek Csopakon eladó. Érd.: Hegyessyné, 06 80 24-492. 16 óráig, este 06/80/26-576.­­6803/1K* (87 103) SOPRONI II. emeleti, 2 szoba, hallos, orkó íves öröklakás eladó. Irányár: 1,9 millió Ft. Telefon: 99/28-605. ♦6220/1K* (87 105) BALATONBOGLÁRTÓL 2500 méterre modernizált parasztház eladó. „Egymillió­hétszázezer”, Szekszárd, Arany J. u. 8. •6504/1K* (87 108) LAJOSMIZSE térségében tanya, területtel eladó. Cím: Lajosmizse, Temető köz 6., délután. •6549.1K* (87 096) DUNAVECSEN, Fő utca 1. szám alatt négyszobás ház, 2073 négyzetméteres te­lekkel, eladó. Érdeklődni: Budapest XVIII., Egressy Gábor utca 20. 1184 (Iviczné) vagy este a (06-27)-11-003-as te­­lefonszámon. KERESÜNK sürgősen francia, jugoszláv és arab értelmiségi családok részére 1,5, 2, illetve 3 szobás, összkomfortos, telefo­nos lakásokat. II., III., XII., XIV. ke­rületek előnyben! VIKTÓRIA V. Kft., Budapest, Dohány u. 92. 1074, 10—17-ig. Tel.: 142-4143, 122-4806, 141-6299. — *6748­1H* (86 900) XXII. kerületi, 71 nm-es, telefonos, 2,5 szobás, étkezés (plusz erkély, plusz ga­rázs, plusz tároló) öröklakás, közös teleik (kert) használattal eladó. Tel.: 226-4483, este:­­6712/1K* (86 891) SIÓFOK-SÓSTÓN 216 n.-ös telek eladó. Irányár: 1,9 M Ft. Érd.: (22-26-489. — *6702/1)* (86 892) CSAKBERÉNYBEN, 500 m-re az erdőtől, felújított, 81 nm-es parasztház, 400 n.-es telekkel, kamrával, pincével és nagyobb mennyiségű építőanyaggal eladó. Részlet­­fizetés is lehetséges. „Telek megosztható 097 423" jeligére a Székesfehérvári Hirde­tőbe, József A. u. 9. •6701/1K* (86 893) TÁROGATÓ úti 40 nm-es öröklakás el­adó. Tel.: 116-7666, 252-0209. *6238/1K* (85 195) ÜDÜLŐ HAJDÚSZOBOSZLÓN, téli üdülésre is alkalmas, fürdőhöz közeli kétszobás üdü­lő eladó. Levélcím: Debrecen, Bem tér 8. 4026, Bartha Gyöngyvér. Tel.: 52/25-149. •5763/1K* (85 955) . A komplikációk helyett, amellyel a magyar vállalatoknak­­ szembe kell nézniük. A legutóbbi kutatásaink kimutatták, hogy jelen pillanatban a magyar vállalatok számára a legnagyobb kereskedelmi lehetőségek a határaikon kívül, a KÖZEL-KELETEN van­nak. Miközben Kelet-Európa számára nő a külföldi tőke szükségessége, hogy önmagát újjászervezze és moderni­zálja, a nyugati világ versenyképessége és hatékonysága nehezen legyőzhető marad. Ebben az átmeneti időszakban a Közel-Keleten vannak az ön vállalatának lehetőségei. A MEBO — kéthetenként megjelenő, angol nyelvű kiad­vány, amely közvetlen kereskedelmi lehetőségeket kínál a magyar vállalatoknak - olyan közel-keleti vállalatok listá­ját közli, amelyek érdeklődnek a kelet-európai befekteté­­sek/vegyes vállalatok alakítása vagy a kereskedelmi kap­csolatok kiépítése iránt; számos brosúrát közöl a Közel- Kelet 21 országának ügynökeiről, állami kereskedelmi válla­latairól, szektorok szerint; mellékletekben mutatja be az országokat és az ipar bizonyos területeit; számos speciá­lis szolgáltatást kínál, és még sokkal-sokkal többet is meg­­­ kaphat, ha előfizet a MEBO-ra. Ha folyamatosan figyeli a MEBO-t, meg fogja találni vál­lalata számára, a megfelelő üzleti partnert vagy kereskedel­mi lehetőséget. »­I Sok, olajban gazdag ország újjáépítésének és teljes fel- s újításának költsége meghaladja Nyugat-Európa lehetősé- I geit a recesszió alatt. sj MEBO, 59 Drayton Road, London NW10 3DG. RIASZTÓBERENDEZÉSEK szerelője la-­­­kásba, üzletbe, gépkocsiba. LOP—STOP BT. 153-6036. *5464/ 1K* (81 924) REDŐNY, reluxa! Tel.: 134-3219. *5458/ 1K* (83 179) DUGULÁS,ELHÁRÍTÁS falbontás nélkül. Mosogatók, lefolyók, csatornák tisztítása azonnal. 177-6032. *5428/1K* (83 243) Ez egy jó ötlet karácsony előtt! Varázsolja ön is szebbé ablakait. A legnagyobb függönyrúdválasztékot találja nálunk! H­UBA Stíl függönyrúd : 20 és 28 mm, 120 cm—300 cm. Kínálatunk kiterjed a továbbiakban vitrázsrudakra, függönyökre, ágybetétekre, paplanokra (teve, láma, kasmír­). Címünk: Budapest IIl., Raktár u. 19. Tel.: 168-4208. Szeretettel várjuk a nagy- és­­kiskereskedőket. (87 142) JUTÁNYOS áron eladó egy 7 darabból álló amerikai, karcsúsító, tornáztatóasz­­tal-garnitúra. Érdeklődni: 19 óra után 251-8468-as telefonon. (86 004/40) FORGALMAS helyen levő 200—300 nm­­es üzlethelyiséggel rendelkező partner je­lentkezését várjuk, speciális áruház léte­sítése céljából. Ajánlatokat december 15- ig „Áruház NSZ (86 674)” jeligére a ki­adóba várjuk az üzleti cím megadásával. LEHEL hűtők (fagyasztók, sima, kombi­nált) azonnal kaphatók. Megrendelhetők: 177-5206. (83 808/16K) KOMOLYZENEI hanglemezeket gyűjte­ményem kiegészítésére magas áron vásá­rolok. Telefon: 135-8588. *4921/1K* (82 154)_____________________________________ 'ip Díszfaiskolánk, gyümölcsfaiskolánk katalógusát, kérésére díjmentesen megküldjük. Vidéki növénymegrendeléseket postán, pontosan teljesítjük. Személyes kiszolgálás Budapest III., Erdőalja út 86. alatt. Nyitva: 8—16. szombaton 8—12-ig, vasárnap szünnap. Szálkas kertészet, Budapest VI., Andrássy út 8. (68 255/34) Itt az új csődtörvény ! Ha nem fizet az adósa, sürgősen keressen bennünket ! Adósságszolgálat, céginformáció, hitelképesség-vizsgálat üzleti partner igazmondásának ellenőrzése, bűnügyi tanácsadás. Információs és Bűnmegelőzési Kft., Budapest XI., Bertalan L. u. 26. 166-1373, 166-1805, fax: 166-1377. Fegyveres rendészeti és portaszolgáltatás. KÜLFÖLDI és magyar képek vétele kész­pénzért és bizományba a Blitz Galériá­ban. Tel.: 13-20-401. (87 076) ^trtrtrtrtrtrtrfryrfrfrtrtrtrtrtrtrtrtrtrtrtrtrtrtrfrtrtrtrtrtr'vrtrtrtrtrtrtrtrtt­^ | \ $ LEGYEN ÖN A VÁSÁRLÓJA! | | november^ 23-án, waim ! { az ÓHA- Jɧ CÉTK$Zífin(iSEíR*E5flCünk£^Mn í t yÁmumxi í i ÓKA Mi ÍRMP :! t kedvezménnyel vásárolhatók ! ! NEM MONDJUK KÉTSZER: VÁR AZ í i­fi |

Next