Népszabadság, 2001. február (59. évfolyam, 27-50. szám)
2001-02-01 / 27. szám
2 NÉPSZABADSÁG KÜLPOLITIKA 2001. FEBRUÁR 1., CSÜTÖRTÖK Életfogytiglan a Lockerbie-perben Az egyik megvádolt líbiait felmentette a hollandiai skót bíróság A hollandiai Camp Zeistbe kihelyezett skót bíróság szerdán életfogytiglani, legkevesebb húszévi börtönbüntetésre ítélte Abdelbaszet Al Megrahi líbiai ügynököt, míg társa, Al-Amin Kalifa Fhima felmentést kapott a PanAm 103-as járatának kétszázhetven ember halálával járó felrobbantásának vádja alól. LONDONI TUDÓSÍTÓNKTÓL Több mint tizenkét év telt el azóta, hogy közel tízezer méterrel Lockerbie felett, kétszázötvenkilenc személlyel a fedélzetén felrobbant és a házakra zuhant a PanAm Boeing 747-es repülőgépe, tizenegy helyi áldozat életét követelve és a világtérképre helyezve a skóciai kisvárost. A hosszú várakozás után az Amszterdam melletti, skót felségterületnek nyilvánított Camp Zeistben múlt év májusában kezdődött per végén az esküdtszék szerepét betöltő három skót bíró mindössze két hetet töltött kétszázharminc tanú nyolcvannégy napi, átiratban több mint tízezer oldalt kitevő vallomásának értékelésével. A brit történelem legnagyobb tömeggyilkossági perének végén egyhangú ítélet született. Abdelbaszet Al Megrahi 48 éves líbiai titkosszolgálati ügynököt bűnösnek találták a Londonból New Yorkba tartó repülőgép felrobbantásában, és tekintettel „a bűncselekmény borzalmas természetére” életfogytiglani, de legalább húszévi börtönbüntetést szabtak ki rá. A viszonylag rövid minimális büntetést Megrahi kora és az a tény indokolta, hogy azt külföldön, a glasgow-i Barlianie börtön különlegesen kialakított egységében kell leülnie. A bűnösségét következetesen tagadó kém a következő két hétben fellebbezhet, és a tárgyalásig Camp Zeistben marad börtönben. Társa, Al-Amin Kalifa Fhima felmentést kapott a vádak alól, és a szükséges intézkedések elvégzése után visszatérhet Líbiába. Az ítélet megszületése a hozzátartozók számára komoly megpróbáltatásnak bizonyult. Az áldozatok „arca”, a tettesek felelősségre vonásáért 1988 óta harcoló dr. Jim Swire orvos, akinek 23 éves lánya, Flóra életét vesztette a merénylet során, elájult a tárgyalóteremben. Kórházi kezelés után jobban lett, és ma részt kíván venni a további cselekvést sürgető londoni sajtótájékoztatón. A családtagok nyilvános vizsgálatot sürgetnek a tényleges bűnösök felkutatásában. Britek és amerikaiak egyaránt meg vannak győződve arról, hogy a két ügynök Kadhafi líbiai vezető parancsát teljesítette. Választ keresnek arra a súlyos kérdésre is, miért hagyta figyelmen kívül a brit és az amerikai kormány a titkosszolgálatoktól származó információkat a küszöbönálló terrorakcióról. A Lockerbie-ítélet után felmerülő egyik legfontosabb kérdés a Líbiához fűződő viszony jövője. London és Tripoli 1999 júliusában felújította a diplomáciai kapcsolatokat, de az észak-afrikai ország számára még fontosabb az 1992 óta fennálló ENSZ-szankciók feloldása és visszatérése a nemzetközi közösségbe. Az „igazság győzelmét” üdvözlő Downing Street szóvivője, valamint az ítélethirdetés után a parlamentben felszólaló Robin Cook külügyminiszter is kijelentette, hogy a bojkott visszavonásához Líbiának bizonyos feltételeket kell teljesítenie. El kell határolnia magát a terrorizmustól, és ki kell fizetnie a bíróságok által már korábban megállapított 700 millió dolláros kártérítést. Mint arra az elhúzódó tárgyalás során Colin Boyd főügyész emlékeztetett, a tragédiának kétszázhetvennél jóval több áldozata volt. Négyszáz szülő gyászolja gyermekét, negyvenhat szülő egyetlen gyermekét vesztette el, hatvanöt nő és tizenegy férfi özvegyült meg, száznegyvenen egy, heten mindkét szülőjüket siratják. E fájdalmas számok mellett eltörpülnek a világ legkiterjedtebb nyomozásának adatai: a 60 millió fontba kerülő tárgyalás előtt húsz országból tizenötezer tanút hallgattak ki és száznyolcvanezer nyomot vizsgáltak, köztük az eredetileg Frankfurtban feladott poggyász tűhegynyi maradványait, melybe a robbanóanyagot tartalmazó Toshiba kazettás rádiót rejtették. R. Hahn Veronika Az elítélt Al Megrahi A felmentett Kalifa Roller Jánosné: Az enyéim ettől már nem élednek fel „Jó hogy a bűnöst elítélték, de az enyéim ettől már nem élednek fel” - mondta tegnap lapunknak a Camp Zeist-i ítélet tudomásul vétele után Roller Jánosné, a PanAm 103-ason életét vesztett ifj. Roller János édesanyja. A huszonkilenc éves fiatalember huszonhét éves felségével, Zsuzsannával és ötesztendős kislányával, Edinával rokonlátogatásra utazott a kaliforniai rokonokhoz. Eredetileg egy másik járattal mentek volna, de Londonban erre a gépre ültették fel őket. Semmi sem maradt belőlük. A Roller család emlékét ma egy márványtábla őrzi a jelképes sírhelyen, a lockerbie-i emlékparkban. Vácott, a szülők házában pedig egy urna, amelyet a skót felvidék földjével töltöttek meg. És három, angolul kitöltött halotti bizonyítvány. Azon a járaton volt még egy magyar utas: a 79 éves özvegy Gábor Róbertné, aki két fiához indult Los Angelesbe. Az ő holttestét megtalálták. Rokonait nem sikerült felkutatnunk. A Roller hozzátartozók ügyét felvállaló ügyvéd, Kenéz Tibor lapunknak korábban elmondta, hogy a PanAm korrekt volt, és a rokonoknak kifizette a jegyben foglalt biztosítás után járó, áldozatonkénti 100- 100 ezer dollárt. A légitársaság fedezte annak költségeit is, hogy a merénylet után ott lehessenek Lockerbie-ben a jelképes gyászszertartáson. Egyéb kártérítést senki, így a líbiai állam sem ajánlott fel. Valószínűleg nem is fog, mert Megrahit mint magánszemélyt ítélték el gyilkosságért, és nem mint egy államilag ihletett terrorcselekmény elkövetőjét. (Az amerikai áldozatok hozzátartozói egyébként a tegnapi ítélet után polgári pert indítanak Tripoli ellen.) A merénylet után Magyarország a Biztonsági Tanács tagjaként követelte az ügy felderítését, a tettesek elítélését és megszavazta a Líbia elleni szankciókat. Koller János, a másik szülő, tegnap a többi áldozat hozzátartozójával együtt a hollandiai tárgyalás helyszínén hallgatta meg az ítéletet. Pogár Demeter A Roller házaspár a jelképes urnával fotó: szabó Barnabás A Schröder-kormány az NPD betiltását indítványozza BERLINI TUDÓSÍTÓNKTÓL A német kormány benyújtotta a karlsruhei alkotmánybíróságnál a neonáci jellegű NPD párt betiltására vonatkozó alkotmányossági kontrolljavaslatát. A német törvényhozásban a Bundestag és a Bundesrat is hamarosan benyújtja a saját NPD-betiltó javaslatára vonatkozó normakontrollkérelmet. A kormány által a karlsruhei bírósághoz eljuttatott, 73 dossziéból álló dokumentumgyűjtemény azt bizonyítja, hogy az NPD elveti a demokráciát, a jogállamiságot és antiszemita. A másik két szélsőséges párt betiltása nincs napirenden. Németországban tavaly aggasztó mértékben nőtt a szélsőjobboldali indíttatású erőszakos cselekmények száma. Változatlanul a volt NDK részei a neonáci eszmékkel leginkább fertőzött tartományok. Ami különösen nyugtalanító, hogy egyes keletnémet régiókban, kisvárosokban a neonáci csoportok mind nagyobb befolyásra tesznek szert a „hallgató többség” közönye révén. Dunai Péter Botrányba fulladt a német parlament alsóházi küldöttségének látogatása Ankarában: a vendéglátó török fél megszakította a tárgyalást, mert Angelika Beer német képviselőnő nem volt hajlandó kivenni hajából a szalagját, amely a Törökországban betiltott Kurd Munkapárt (PKK) hagyományos piros-zöld-sárga színeiben pompázott - írja az MTI. Az ominózus találkozón a két parlament védelmi bizottságainak tagjai vettek részt. Pithart Kubában kilincsel HÍRÖSSZEFOGLALÓNK A Havannában tartózkodó Petr Pithart, a cseh szenátus elnöke lehetőséget kapott arra, hogy felkeresse a börtönben a Kubában felforgatás vádjával letartóztatott két cseh állampolgárt. Pithart kedden a Villa Marista nevű havannai büntetés-végrehajtási intézetben találkozott Iván Pilip cseh parlamenti képviselővel, volt pénzügyminiszterrel és Jan Bubeník üzletemberrel. Pithart előzőleg kubai parlamenti képviselőkkel találkozott, akikkel megvitatta a cseh állampolgárok őrizetbe vételének politikai és jogi vetületeit. A kubai hatóságok január 12-én Ciego de Ávila tartományban tartóztatták le Iván Pilipet és Jan Bubeníkot, akik éppen kubai másként gondolkodókkal próbáltak kapcsolatot teremteni. A hatóságok a kubai állam biztonsága elleni tevékenységgel, lázadás szításával, valamint azzal vádolják őket, hogy az Egyesült Államok érdekében léptek fel, információkat gyűjtöttek, és utasításokat adtak át antikommunista kubaiaknak. A magas rangú cseh politikus hétfőn érkezett a szigetországba Fidel Castro kubai vezető meghívására, aki azt ígérte Pithartnak, hogy „személyesen fogja megvilágítani a két cseh állampolgár letartóztatásának körülményeit”. Angolagate: hallgat Mitterrand fia PÁRIZSI TUDÓSÍTÓNKTÓL Új, a vizsgálóbírákkal fenntartott korrekt viszonyról híres ügyvédet fogadott, az igazságszolgáltatást becsmérlő korábbi kijelentéseitől is tartózkodott. Jean- Christophe Mitterrand, a néhai Francois Mitterrand szocialista köztársasági elnök idősebbik fia és afrikai ügyekben illetékes egykori tanácsadója tegnap szó nélkül távozott a párizsi igazságügyi palotából, ahol öt órán keresztül tartott feltételes szabadlábra helyezését követő első kihallgatása. Ifjabb Mitterrand-t január elején engedték ki ötmillió frank kaució ellenében a háromhetes előzetes letartóztatásból. Azzal gyanúsítják, hogy 1994- ben elősegítette az angolai rezsim megsegítésére szánt 500 millió dollár értékű fegyverszállítások létrejöttét. A francia sajtóban csak Angolagatenek nevezett ügyben eközben Alain Richard védelmi miniszter feljelentést tett a „fegyverszállítási előírások megsértése” miatt. A lépés elsősorban a szóban forgó angolai ügyleteket lebonyolító Pierre Falcone üzletember és cége ellen irányul. Falcone 13 millió frankot utalt át Mitterrand junior svájci bankszámlájára. A vizsgálóbírók szerint a múlt decemberben letartóztatott Falcone az öszszeggel az elnöki sars kiterjedt afrikai kapcsolatrendszerét honorálta, a neves gyanúsított ezzel szemben azt állítja: legális tanácsadásért kapta a pénzt. A párizsi Le Figaro szerdán terjedelmes cikket közölt azon mauritániai vállalkozásról, nevezetesen egy halfeldolgozó üzemről, amelynek építésébe ifjabb Mitterrand állítása szerint a Falcone-tól kapott pénz túlnyomó részét befektette. Dési András Csehország április elsejével vízumkényszert vezet be a kanadai állampolgárok számára. Kanada 1997 októberében újította fel a vízumkényszert a cseh állampolgárok számára azt követően, hogy több ezer csehországi roma kért politikai menedéket Kanadában. (MTI) Távirati Stílusban MENEDÉKET KÉRT az USA-ban egy orosz diplomata és családja, Szergej Tretyakov Oroszország ENSZ-képviseletén dolgozott New Yorkban első titkárként tavaly októberig. (AFP) ÚJ PÜSPÖKE van az Erdélyi Református Egyházkerületnek, Pap Géza személyében. A decemberben megválasztott református püspök beiktatására az erdélyi magyar történelmi egyházak püspökeinek, továbbá a román ortodox és görög katolikus egyházak főpapjainak jelenlétében került sor. (MTI) VEREKEDÉS TÖRT KI a török parlamentben, és ennek nyomán szívrohamban meghalt egy ellenzéki képviselő. . (Reuters) FELÜL KELL VIZSGÁLNI Romániának a NATO-tagság érdekében tett korábbi vállalásait. A hírt bejelentő Sorin Encutescu államtitkár szerint erre azért lenne szükség, mert az ország nem tud eleget tenni a csatlakozási kritériumok teljesítésével kapcsolatos valamennyi kötelezettségének. (MTI) Idézőjel „A Gudzsarátot sújtó földrengés isten büntetése az ott élő keresztények és más kisebbségek ellen elkövetett hindu atrocitásokért”. Karnataka indiai állam repülési miniszterének szavai, amelyek miatt távoznia kellett posztjáról.