Népszabadság, 2002. szeptember (60. évfolyam, 204-228. szám)
2002-09-02 / 204. szám
NÉPSZABADSÁG KÜLPOLITIKA ÁLLÁSPONT 2002. SZEPTEMBER 2., HÉTFŐ 3 Föld-csúcs: viták, tüntetések A résztvevők a kiotói megállapodás ratifikálását szorgalmazzák HÍRÖSSZEFOGLALÓNK A johannesburgi Föld-csúcstalálkozón miniszteri szintű megállapodás született arról, hogy felszólítják a kiotói megállapodást még nem ratifikáló országokat: ezt még időben tegyék meg. A kiotói megállapodás a 2001 márciusában a japán városban rendezett klímakonferencia eredménye volt, amelyet azonban többek között az Egyesült Államok nem írt alá, sőt hevesen ellenzett, de nem írta alá Oroszország és Kanada sem. A mostani megállapodás fontos része annak a cselekvési tervnek, amelynek elfogadását célul tűzték ki a johannesburgi találkozón, és eddig sok vita volt körülötte. Egyúttal ez az első részmegállapodás, amelyet elfogadtak - mondta az AFP-nek a konferencia egyik francia küldötte, Jennifer Morgan, aki a Természetvédelmi Világalap képviseletében vesz részt az értekezleten. Egyidejűleg a globalizáció ellen tüntetők ezrei vonultak Johannesburg utcáira, hogy kifejezzék ellenérzésüket a Földcsúcstalálkozónak szerintük az igazi problémákat kikerülő döntéseivel szemben. Az első felvonuláson mintegy 3000 dél-afrikai és külföldi vett részt szombat reggel Johannesburg külvárosában, Sandtonban, közel az ENSZ-tanácskozás színhelyéhez. A vörös trikóba öltözött tüntetők Afrika kiárusítása, a fogyasztói társadalom környezetpusztítása ellen tiltakoztak, de transzparenseiken láthatóak voltak az Irak elleni esetleges támadást elítélő, illetve Thabo Mbeki dél-afrikai elnököt bíráló jelszavak is. A hatóságok rohamrendőröket és géppisztolyos katonákat vezényeltek a csúcstalálkozónak otthont adó konferenciaközponthoz, az utcákon páncélos járművek cirkálnak. A dél-afrikai rendőrség láthatóan minden előkészületet megtett, hogy megelőzze a Seattle-ben és Genovában történtekhez hasonló összetűzéseket. Mintegy 3000 ember gyűlt össze a város egy másik pontján, hogy kifejezze támogatását a dél-afrikai kormányzat, illetve a konferencia mottójául szolgáló fenntartható fejlődés iránt. A gyűlésen Thabo Mbeki elnök beszédében szólt a jelenlegi „globális apartheidről”, amely elválasztja a szegényeket a gazdagoktól, és hangsúlyozta, hogy a szegények gondjainak orvoslása már nem tűr halasztást. Jelképes módon a szegények lakta Alexandria külvárosból indult útnak mintegy 20 ezer tüntető a dél-afrikai város gazdagnegyedébe, Sandtonba, hogy a tüntetés vezetői követeléseiket a konferencia-központ épülete előtt átnyújtsák a tanácskozásra érkező vezető politikusoknak. A tömeg meglehetősen tarka jelszavak alatt vonult fel, tábláikon, trikóikon a környezetszennyezés elítélésétől Palesztina és Oszama bin Laden éltetésén át a szegénység és az AIDS problémájának hangoztatásáig számos követelés volt olvasható. A tüntetéseken nem történt rendbontás, a rendőrség egyszer sem avatkozott be a felvonulások eddigi békés menetébe. A tömeg délután békésen feloszlott. Rendőrségi helikopter köröz a johannesburgi tüntetők fölött FOTÓ: MTI/AP -OBED ZILWA Az EU energetikai partnerséget hirdet BRÜSSZELI TUDÓSÍTÓNKTÓL „Energetikai partnerséget” hirdetetett tegnap a johannesburgi Föld-csúcson az Európai Unió, két tucat szegény országgal karöltve. Az idézőjelet az indokolja, hogy a kezdeményezésben se pénz, se konkrét elképzelés nincs, legalábbis ez tűnik ki az Európai Bizottság fejlesztési biztosának sajátos közléseiből. Poul Nilsenugyanis úgy ajánlott segítséget kétmilliárd energiában (is) szegény embernek, hogy egy szóval sem említette, mit nyújtana a magáncégek, társadalmi szervezetek és szakértői testületek „projektje” a valóságban. Pénzt biztos nem, mert a meglévő támogatási kereteket az EU nem növeli. Arra sem szolgált ötlettel, hogy milyen más energiaforrás helyettesítené az erdőpusztítással folyó tüzelést a szegények háztartásaiban. Anders Fogh Rasmussen dán kormányfő, az Európai Unió soros elnöke rögtön magyarázkodni kényszerült, hogy a „terv” nem szorgalmazza sem az atomenergia terjesztését, sem pedig azt, hogy a fejlett államok a magáncégekre és a civil kezdeményezésekre hárítsák azt is, amit eddig maguk végeztek el. A furcsa tervezet számokat nem tartalmaz, mert „rugalmasnak” kell lennie. Valószínűleg az a fő célja, hogy az energiahiányos országok helyi hatóságait összehozza a magántőkével. A befektetések előkészítéséhez szakmai tanácsokat ígér, valamint egyfajta biztosítékot arra, hogy a pénzek - már ha lesznek egyáltalán - ne tűnjenek majd el a korrupció és a pazarlás csatornáiban. Füzes Oszkár Lemorzsolódik az árvízi előny? Intenzív szakaszban a német választási kampány Intenzív szakaszába lépett a választási kampány Európa legjelentősebb államában, Németországban, szakértők az SPD „árvízi” előnye lemorzsolódásával számolnak, amit a német költségvetési deficitben a maastrichti határérték túllépése, az ismét növekvő munkanélküliség is valószínűsít. BERLINI TUDÓSÍTÓNKTÓL Három hét múlva választ Németország, a kampány intenzív szakaszba lépett, a fővárost ellepték a választási plakátok. A szocdemek az uniós pártok konzervatívizmusával riogatnak („CDU/CSU: Nők, vissza a konyhába”), az uniós pártok tetteket ígérnek („Ütött a cselekvés órája”). Az árvíz idején szokatlanul passzív NSZEP-utódpárt, a PDS táblái tömegesen jelentek meg az uniós párti fellegvárnak számító nyugat-berlini kerületben, Zehlendorfban is, ám kétséges, hogy nehezen értelmezhető választási jelmondataikkal („Világszerte igazságosságot!”, „A munka uralmát Németországban!”) nyerhetnek-e szavazókat a parlamentben maradásért küzdő kis párt számára. Az ismét négymillió fölé emelkedő munkanélküli-létszám, a maastrichti határ átlépésével fenyegető költségvetési deficit, a romló gazdasági makroadatok, az Irak körüli külpolitikai bizonytalanság nem kedvez a szocdemeknek, akik határozott árvízi fellépésükkel pontokat szereztek. Noha Hans Eichel pénzügyminiszter szerint a költségvetési hiány a maastrichti három százalékon belül marad (Eichel2,5 százalékot gondol), közgazdászok az árvízkárok felszámolásával együtt legalább 3,5 százalékos hiánnyal számolnak a költségvetésben. Emiatt Berlint ismét „kék levél”, büntetőszankció fenyegeti Brüsszelből. A ZDF közszolgálati tévéadó legfrissebb választási politikai barométere szerint megállt a kormánykoalíció előretörése, ha most vasárnap választottak volna - nagyjából ugyanúgy, mint egy héttel korábban, az SPD 38, a CDU/CSU 39, az FDP 8, a zöldek 7, a PDS 4 százalékot kaptak volna. Dunai Péter Schröder kampányrendezvényen FOTÓ: REUTERS - VINCENT KESSLER Kém volt a lengyel különmegbízott Slawomir Wiatr, a lengyel kormány európai integrációért felelős különmegbízottja elismerte, hogy a rendszerváltás előtt a titkosszolgálat ügynöke volt. Leszek Miller kormányfő tudott e tényről, és Wiatr továbbra is élvezi bizalmát. A lengyel ellenzék ugyanakkor a kormánymegbízott távozását követeli. Wiatr nyilatkozatát a Monitor Polski publikálta. A közlönyből más egykori ügynökök személyére is fény derülhet. Hírek szerint Marek Ociepka pénzügyminiszter-helyettes és Stanislaw Jaskiewicz, a miniszterelnöki hivatal államtitkár-helyettese is együttműködött a biztonsági szervekkel. Tevékenységem nem felderítő jellegű volt, és nem irányult senki ellen, sem személyes, sem szervezeti értelemben - jelentette ki Wiatz. Hogy pontosan miben is állt a politikus munkája, arról nincs információ, a Rzeczpospolita lengyel lap szerint azonban a hírszerzésnek dolgozott. Wiatr még kinevezése előtt informálta Miller kormányfőt a múltjáról - közölte Tober kormányszóvivő. Tober szerint a kormánymegbízott ügynöki háttere nem zavarja majd Varsó uniós csatlakozási tárgyalásainak menetét, hiszen az átvilágítás lengyel belpolitikai ügy. Az ellenzék és a koalíciós partner Munka Unió (UP) a megbízott menesztését követeli. - Megdöbbentett a hír, Wiattnak távoznia kell a posztjáról - közölte Janusz Lisak, az UP frakcióvezetője. Sz. Z. Téves tüntetés A Szabadság téren elégették a sajtótörvényt. Ez fontos előzmény. Kerényi Imre Orbán Viktor polgári körének péntek esti Szabadság téri tüntetésére mozgósítva 12 pontot tett közzé. Azt írja, hogy a 48-as legendás 12 pont a sajtószabadság megteremtése és a censura eltörlésének követelésével kezdődött. A márciusiak ezt akkor elintézték. Most ők szállnak harcba a sajtószabadság, vagyis a médiaegyensúly nevében a saját, jobboldali tévéjükért. Tüntetésük téves. Ha igazuk volna, mivel magyarázhatnánk, hogy 1848-ban, alig néhány nappal a forradalom kitörése után a márciusi ifjak megint összegyűltek a Szabadság téren, és elégették a már forradalmi hatalom által alkotott sajtótörvény tervezetét? Azért lobbantak akkor haragra a márciusiak, mert a hatalom, még ha forradalmi is, olyan sajtótörvényt alkotott volna, amely alkalmas volt rá, hogy ha nem is cenzúrával, de más eszközökkel megfékezze a sajtó szabadságát. Azért, hogy a politika rajta tarthassa a kezét a nyilvánosság akkori legnagyobb hatású eszközén. Petőfi vezetésével tehát már 1848 márciusának második felében újra kezdődött a harc a sajtónak a politikától való szabadságáért. Éppen a(z akkori) Szabadság téren. És éppen az ellen (is), aminek érdekében a mai magyar jobboldal nevében a mai Szabadság téren tüntettek. Mert pénteken a sajtó egyik felének a politika, a jobboldal szolgálatára rendelését (vagy e célnak szenteléséről, a lényeg szerint mindegy) követelték. Egyszersmind - egyelőre a köztévé vonatkozásában - a másik politikai blokk, a baloldal hatáskörébe utalva a média túlsó felét. A propagandisták helyét tehát megtalálták, kétfelé szortírozták őket. Újságíróra viszont az Orbán vizionálta médiában nincs szükség. A párthívek megkapnák a sajtóanyagot. A csak kíváncsi ember nem. A politika elhelyezkedne ebben a rendszerben. A valóság kiszorulna belőle. Látszik, az Orbán Viktor és tüntető társai által visszatérően két egymással össze nem férő darabra osztott Magyarország képzete így szükségképpen a köz- és nagy valószínűséggel az önkontroll feladásához vezet. Mégpedig azon az alapon, hogy a közös ellenség, a másik magyarok legyőzésének vágya igazol bármit a mi oldalunkon. (És félő, hogy ugyanilyen reflexeket válthat ki a szemközti térfélen is.) Ebben a szenvedély uralta állapotban fordulhat csak elő, hogy a polgári kormányzat négy évének kiemelkedően fontos eredményeként tünteti fel azt az MTV-t, amely közönségét ebben az időszakban elveszítette. Orbán azt kérte a választások után a Dísz téri nagygyűlésen a jobboldaliaktól, hogy a közösen létrehozott értékek védelmére alakítsanak polgári köröket. Szerveződjenek és várjanak a szólításra. Nem vártak hiába. A pénteki volt az első nagygyűlésük. Ebből az derült ki, hogy az M 1 híradója és A Hét értékvilága volna az a határ, amelynek mentén ketté kellene hasítani az országot. Az csak a kisebbik baj, hogy így két egymással közel sem arányos darabot kapnánk, akkora különbséggel, amely sokkal nagyobb, mint amekkora a világnézet, mentalitás, ízlés és politikai meggyőződés alapján szerveződő szellemi országrészek között létezhet. A nagyobb gond az, hogy ezek szerint a tíz évvel ezelőtti Csurka-féle médiafronton szervezett tüntetések értelem- és érzelemvilágán jobbról nem sikerült túllendülni. Ugyanúgy hadra kellene fogni az ország egyik felét a másik ellen, mint akkor vágyták ugyanígy sok tízezren? Vagy csak arról van szó, hogy Orbán halad a Berlusconi kijelölte úton, s a pártstruktúrák gyengítésével, tömegkapcsolatra számítva építené mozgalmát? S ehhez, mint az olasz példaképnek, neki is saját, országos tévére van szüksége? Igaz, Berlusconi a saját tévécsatornáit használta, Orbán pedig államit, sőt közszolgálatit követel magának. Mert hogy két Magyarország van. Ha igaza van, akkor viszont jelszava, a Hajrá, Magyarország! veszti értelmét. Mert miként hangzott volna 1848-ban, ha a Talpra, magyar! után meg kell kérdezni: melyik talpra, magyar? A jobbra vagy a balra? Ráadásul lábból csak kettő van, a jobb meg a bal, emberből viszont itt is sokkal többféle, és az is mind magyar. Nagy N. Péter Harangszó Az augusztus végi rendezvény után a jobboldal feljövetelét lehet (kell) prognosztizálni. Ha nem ezt tennénk, hanem az ellenkezőjét, úgy meg kellene mondani, hogy hová megy még lefelé ezek után az úgynevezett jobboldal. Erre pedig e pillanatban nincs válasz. Orbán Viktor képviselőnek most még a szokott teljesítményét, a verbális attrakcióit se sikerült hoznia. Bár ez mindegy is. Mert ha hozza (hozta volna) is, a teljesítmény akkor sem lett volna értékelhető: ez már nem a kibeszélhető, a sámánilag kezelhető szituáció. Kivált, hogy a sámánnal magával van nagy baj. Hiába, mindhiába volt a csettintő elragadtatás a „ballib” oldalon is, hogy Fidesz-kurzus ide, Fidesz-kurzus oda, Orbán Viktor mégiscsak kiváló képességű politikus. Nem az. Nemcsak, hogy nem államférfi, hatalmi technikusnak se az, ami elterjedt róla. A képlet egyszerű. Aki ma az úgynevezett jobboldal hivatásos (profi) parlamenti vezéreként maga szólítja utcára a politikát, annak tudnia kell: az utca ab ovo a radikálisoké. Az a terep a túlbuzgóké, az irányíthatatlanoké, az utcai mutatványosoké, az önérvényesítőké. Így esett, hogy a pontozóbíró tömeg minden lábhoz bújó lojalitásuk, szolgálni vágyásuk ellenére Kerényi, Lovas, Bayer stb. résztvevőknek adta a hímporát vesztett Orbán Viktor pontjait. Nem azért, mert így akarták. Hanem ott és most ennek így kellett lennie. Nem, annak a polgári körös beszédnek nem kellett volna lennie. A tarka, vegyes jobboldalt, amit összetartaniuk lett volna célszerű, azóta teljesen szétszórták. Vagy összekeverték. (Bonmot az internetről: a jobboldal ma olyan, mint a vasorrú banya a mágneses viharban...) Az eleve konzervatív, mérsékelt konzervatív, konzervatív liberális, polgári, kispolgári, radikális, Fidesz-MIÉP, MDF-Fidesz, antalli MDF-es, feltörekvő, lecsúszott, trianonos, EU-s, klérusos, klérustalan stb. stb. tömegeknek a választási vereség után kévekötőre és nem cséphadaróra lett volna szükségük. Most aztán itt van: miközben a Szabadság téri gyülekezet látványban, hangulatban erősen MIÉP-sziches, maga a vezérszónok Orbán Viktor (igaza van Kéri Lászlónak) a feltörekvő 1992-1993-as Csurkát idézi mind tartalomban, mind érzelmi töltésben, szóval ezen közben - a tegnapi Vasárnapi Újság közlése szerint - a kezdetben provokációmentes rendezvényen a vezérszónok pulpitusra lépésekor mégiscsak történt atrocitás: megszólaltak a harangok Hegedűs Lóránt (ifj.?, id.?, mindkettő?) közeli templomában. És bár kezdetben - szintén a Vasárnapi Újság közlése - azt lehetett gondolni, hogy pusztán véletlen és kellemetlen intermezzóról van szó, de nem. A harangok csak zúgtak, zúgtak, provokáltak... Ezenközben Orbán Viktor az „Egy tábor egy zászlóról” beszélt. Ma jobboldalinak lenni megpróbáltatás. Kivált, ha valaki nem a Szabadság téren kicsapódott anyaghoz, hanem a távol lévő savó kesernyés, konzervatív tömegéhez tartozik. Mondhatni, ne hullassunk krokodilkönnyeket! De Orbán Viktorral ellentétben: ellenzék nélkül nem lehet kormányozni. Illetve lehet, csakhogy az más. Magyarországon, ha nem is árkokkal, hanem a tradíciók okán kulturálisan, érzelmileg, jövőképét tekintve (legalábbis leginkább) kétfelé tagolt ország, ahol működnie kell egy érdemi kritikára, valódi alternatív kínálatra képes — mondjuk - konzervatív ellenzéknek. Nemcsak a „polgároknak”, a „lakosságnak” is ez az érdeke. Mi több, a „szoclib” hatalomnak is, ha ők bizonyára nem így látják is, mert a politikában - ha most még talán a kelleténél korábbi is erről szólni - a hosszú élet veszélyeztetője az egyedülvalóság, a kontrollnélküliség, a hatalmat mindig ezer helyről fenyegető elpimaszodás. Eötvös Pál