Népszabadság, 2002. szeptember (60. évfolyam, 204-228. szám)

2002-09-02 / 204. szám

NÉPSZABADSÁG KÜLPOLITIKA ÁLLÁSPONT 2002. SZEPTEMBER 2., HÉTFŐ 3 Föld-csúcs: viták, tüntetések A résztvevők a kiotói megállapodás ratifikálását szorgalmazzák HÍRÖSSZEFOGLALÓNK A johannesburgi Föld-csúcstalálkozón miniszteri szintű megállapodás született arról, hogy felszólítják a kiotói megálla­podást még nem ratifikáló országokat: ezt még időben tegyék meg. A kiotói megállapodás a 2001 márciusában a ja­pán városban rendezett klímakonferencia eredménye volt, amelyet azonban többek között az Egyesült Államok nem írt alá, sőt hevesen ellenzett, de nem írta alá Oroszország és Kanada sem. A mostani megállapodás fontos része annak a cselekvési tervnek, amelynek el­fogadását célul tűzték ki a johannesburgi találkozón, és eddig sok vita volt körülöt­te. Egyúttal ez az első részmegállapodás, amelyet elfogadtak - mondta az AFP-nek a konferencia egyik francia küldötte, Jen­­nifer Morgan, aki a Természetvédelmi Világalap képviseletében vesz részt az ér­tekezleten. Egyidejűleg a globalizáció ellen tünte­tők ezrei vonultak Johannesburg utcáira, hogy kifejezzék ellenérzésüket a Föld­csúcstalálkozónak szerintük az igazi problémákat kikerülő döntéseivel szem­ben. Az első felvonuláson mintegy 3000 dél-afrikai és külföldi vett részt szombat reggel Johannesburg külvárosában, Sandtonban, közel az ENSZ-tanácskozás színhelyéhez. A vörös trikóba öltözött tüntetők Afrika kiárusítása, a fogyasztói társadalom környezetpusztítása ellen til­takoztak, de transzparenseiken láthatóak voltak az Irak elleni esetleges támadást elítélő, illetve Thabo Mbeki dél-afrikai elnököt bíráló jelszavak is. A hatóságok rohamrendőröket és gép­­pisztolyos katonákat vezényeltek a csúcs­­találkozónak otthont adó konferencia­­központhoz, az utcákon páncélos jármű­vek cirkálnak. A dél-afrikai rendőrség lát­hatóan minden előkészületet megtett, hogy megelőzze a Seattle-ben és Genová­ban történtekhez hasonló összetűzéseket. Mintegy 3000 ember gyűlt össze a vá­ros egy másik pontján, hogy kifejezze tá­mogatását a dél-afrikai kormányzat, illet­ve a konferencia mottójául szolgáló fenn­tartható fejlődés iránt. A gyűlésen Thabo Mbeki elnök beszédében szólt a jelenlegi „globális apartheidről”, amely elválasztja a szegényeket a gazdagoktól, és hangsú­lyozta, hogy a szegények gondjainak or­voslása már nem tűr halasztást. Jelképes módon a szegények lakta Alexandria külvárosból indult útnak mintegy 20 ezer tüntető a dél-afrikai vá­ros gazdagnegyedébe, Sandtonba, hogy a tüntetés vezetői követeléseiket a konfe­rencia-központ épülete előtt átnyújtsák a tanácskozásra érkező vezető politikusok­nak. A tömeg meglehetősen tarka jelsza­vak alatt vonult fel, tábláikon, trikóikon a környezetszennyezés elítélésétől Palesz­tina és Oszama bin Laden éltetésén át a szegénység és az AIDS problémájának hangoztatásáig számos követelés volt ol­vasható. A tüntetéseken nem történt rendbon­tás, a rendőrség egyszer sem avatkozott be a felvonulások eddigi békés menetébe. A tömeg délután békésen feloszlott. Rendőrségi helikopter köröz a johannesburgi tüntetők fölött FOTÓ: MTI/AP -­OBED ZILWA Az EU energetikai partnerséget hirdet BRÜSSZELI TUDÓSÍTÓNKTÓL „Energetikai partnerséget” hirdetetett tegnap a johannesburgi Föld-csúcson az Európai Unió, két tucat szegény ország­gal karöltve. Az idézőjelet az indokolja, hogy a kezdeményezésben se pénz, se konkrét elképzelés nincs, legalábbis ez tűnik ki az Európai Bizottság fejlesztési biztosának sajátos közléseiből. Poul Nilsen­­ugyanis úgy ajánlott segít­séget kétmilliárd energiában (is) szegény embernek, hogy egy szóval sem említet­te, mit nyújtana a magáncégek, társadal­mi szervezetek és szakértői testületek „projektje” a valóságban. Pénzt biztos nem, mert a meglévő támogatási kerete­ket az EU nem növeli. Arra sem szolgált ötlettel, hogy milyen más energiaforrás helyettesítené az erdőpusztítással folyó tüzelést a szegények háztartásaiban. Anders Fogh Rasmussen dán kormány­fő, az Európai Unió soros elnöke rögtön magyarázkodni kényszerült, hogy a „terv” nem szorgalmazza sem az atomenergia terjesztését, sem pedig azt, hogy a fejlett államok a magáncégekre és a civil kezde­ményezésekre hárítsák azt is, amit eddig maguk végeztek el. A furcsa tervezet szá­mokat nem tartalmaz, mert „rugalmas­nak” kell lennie. Valószínűleg az a fő cél­ja, hogy az energiahiányos országok he­lyi hatóságait összehozza a magántőké­vel. A befektetések előkészítéséhez szak­mai tanácsokat ígér, valamint egyfajta biztosítékot arra, hogy a pénzek - már ha lesznek egyáltalán - ne tűnjenek majd el a korrupció és a pazarlás csatornáiban. Füzes Oszkár Lemorzsolódik az árvízi előny? Intenzív szakaszban a német választási kampány Intenzív szakaszába lépett a választá­si kampány Európa legjelentősebb ál­lamában, Németországban, szakértők az SPD „árvízi” előnye lemorzsolódá­sával számolnak, amit a német költ­ségvetési deficitben a maastrichti ha­tárérték túllépése, az ismét növekvő munkanélküliség is valószínűsít. BERLINI TUDÓSÍTÓNKTÓL Három hét múlva választ Németország, a kampány intenzív szakaszba lépett, a fő­várost ellepték a választási plakátok. A szocdemek az uniós pártok konzer­vatívizmusával riogatnak („CDU/CSU: Nők, vissza a konyhába”), az uniós pár­tok tetteket ígérnek („Ütött a cselekvés órája”). Az árvíz idején szokatlanul passzív NSZEP-utódpárt, a PDS táblái tö­megesen jelentek meg az uniós párti fel­legvárnak számító nyugat-berlini kerület­ben, Zehlendorfban is, ám kétséges, hogy nehezen értelmezhető választási jelmon­dataikkal („Világszerte igazságosságot!”, „A munka uralmát Németországban!”) nyerhetnek-e szavazókat a parlamentben maradásért küzdő kis párt számára. Az ismét négymillió fölé emelkedő munkanélküli-létszám, a maastrichti ha­tár átlépésével fenyegető költségvetési deficit, a romló gazdasági makroadatok, az Irak körüli külpolitikai bizonytalan­ság nem kedvez a szocdemeknek, akik határozott árvízi fellépésükkel pontokat szereztek. Noha Hans Eichel pénzügy­­miniszter szerint a költségvetési hiány a maastrichti három százalékon belül ma­rad (Eichel­­2,5 százalékot gondol), közgazdászok az árvízkárok felszámolá­sával együtt legalább 3,5 százalékos hiánnyal számolnak a költségvetésben. Emiatt Berlint ismét „kék levél”, bünte­tőszankció fenyegeti Brüsszelből. A ZDF közszolgálati tévéadó legfris­sebb választási politikai barométere sze­rint megállt a kormánykoalíció előretö­rése, ha most vasárnap választottak vol­na - nagyjából ugyanúgy, mint egy hét­tel korábban, az SPD 38, a CDU/CSU 39, az FDP 8, a zöldek 7, a PDS 4 száza­lékot kaptak volna. Dunai Péter Schröder kampányrendezvényen FOTÓ: REUTERS - VINCENT KESSLER Kém volt a lengyel különmegbízott Slawomir Wiatr, a lengyel kormány euró­pai integrációért felelős különmegbízott­­ja elismerte, hogy a rendszerváltás előtt a titkosszolgálat ügynöke volt. Leszek Mil­ler kormányfő tudott e tényről, és Wiatr továbbra is élvezi bizalmát. A lengyel el­lenzék ugyanakkor a kormánymegbízott távozását követeli. Wiatr nyilatkozatát a Monitor Polski publikálta. A közlönyből más egykori ügynökök személyére is fény derülhet. Hírek szerint Marek Ociepka pénzügyminiszter-helyettes és Stanislaw Jaskiewicz, a miniszterelnöki hivatal államtitkár-helyettese is együtt­működött a biztonsági szervekkel. Tevékenységem nem felderítő jellegű volt, és nem irányult senki ellen, sem sze­mélyes, sem szervezeti értelemben - je­lentette ki Wiatz. Hogy pontosan miben is állt a politikus munkája, arról nincs infor­máció, a Rzeczpospolita lengyel lap sze­rint azonban a hírszerzésnek dolgozott. Wiatr még kinevezése előtt informálta Miller kormányfőt a múltjáról - közölte Tober kormányszóvivő. Tober szerint a kormánymegbízott ügynöki háttere nem zavarja majd Varsó uniós csatlakozási tárgyalásainak menetét, hiszen az átvilá­gítás lengyel belpolitikai ügy. Az ellenzék és a koalíciós partner Mun­ka Unió (UP) a megbízott menesztését követeli. - Megdöbbentett a hír, Wiattnak távoznia kell a posztjáról - közölte Janusz Lisak, az UP frakcióvezetője. Sz. Z. Téves tüntetés A Szabadság téren elégették a sajtótörvényt. Ez fontos előzmény. Kerényi Imre Orbán Viktor polgári körének péntek esti Szabadság té­ri tüntetésére mozgósítva 12 pontot tett közzé. Azt írja, hogy a 48-as le­gendás 12 pont a sajtószabadság megteremtése és a censura eltörlésének követelésével kezdődött. A márciusiak ezt akkor elintézték. Most ők szállnak harcba a sajtószabadság, vagyis a médiaegyensúly nevében a sa­ját, jobboldali tévéjükért. Tüntetésük téves. Ha igazuk volna, mivel magyarázhatnánk, hogy 1848-ban, alig néhány nappal a forradalom kitörése után a márciusi ifjak megint összegyűltek a Szabadság téren, és elégették a már forradalmi ha­talom által alkotott sajtótörvény tervezetét? Azért lobbantak akkor harag­ra a márciusiak, mert a hatalom, még ha forradalmi is, olyan sajtótör­vényt alkotott volna, amely alkalmas volt rá, hogy ha nem is cenzúrával, de más eszközökkel megfékezze a sajtó szabadságát. Azért, hogy a poli­tika rajta tarthassa a kezét a nyilvánosság akkori legnagyobb hatású esz­közén. Petőfi vezetésével tehát már 1848 márciusának második felében újra kezdődött a harc a sajtónak a politikától való szabadságáért. Éppen a(z akkori) Szabadság téren. És éppen az ellen (is), aminek érdekében a mai magyar jobboldal nevében a mai Szabadság téren tüntettek. Mert pénteken a sajtó egyik felének a politika, a jobboldal szolgálatára rende­lését (vagy e célnak szenteléséről, a lényeg szerint mindegy) követelték. Egyszersmind - egyelőre a köztévé vonatkozásában - a másik politikai blokk, a baloldal hatáskörébe utalva a média túlsó felét. A propagandisták helyét tehát megtalálták, kétfelé szortírozták őket. Újságíróra viszont az Orbán vizionálta médiában nincs szükség. A párt­hívek megkapnák a sajtóanyagot. A csak kíváncsi ember nem. A politi­ka elhelyezkedne ebben a rendszerben. A valóság kiszorulna belőle. Látszik, az Orbán Viktor és tüntető társai által visszatérően két egy­mással össze nem férő darabra osztott Magyarország képzete így szük­ségképpen a köz- és nagy valószínűséggel az önkontroll feladásához ve­zet. Mégpedig azon az alapon, hogy a közös ellenség, a másik magyarok legyőzésének vágya igazol bármit a mi oldalunkon. (És félő, hogy ugyanilyen reflexeket válthat ki a szemközti térfélen is.) Ebben a szenvedély uralta állapotban fordulhat csak elő, hogy a polgá­ri kormányzat négy évének kiemelkedően fontos eredményeként tünteti fel azt az MTV-t, amely közönségét ebben az időszakban elveszítette. Orbán azt kérte a választások után a Dísz téri nagygyűlésen a jobbolda­liaktól, hogy a közösen létrehozott értékek védelmére alakítsanak polgá­ri köröket. Szerveződjenek és várjanak a szólításra. Nem vártak hiába. A pénteki volt az első nagy­gyűlésük. Ebből az derült ki, hogy az M 1 hír­adója és A Hét értékvilága volna az a határ, amelynek mentén ketté kel­lene hasítani az országot. Az csak a kisebbik baj, hogy így két egymással közel sem arányos darabot kapnánk, akkora különbséggel, amely sokkal nagyobb, mint amekkora a világnézet, mentalitás, ízlés és politikai meg­győződés alapján szerveződő szellemi országrészek között létezhet. A nagyobb gond az, hogy ezek szerint a tíz évvel ezelőtti Csurka-féle mé­diafronton szervezett tüntetések értelem- és érzelemvilágán jobbról nem sikerült túllendülni. Ugyanúgy hadra kellene fogni az ország egyik felét a másik ellen, mint akkor vágyták ugyanígy sok tízezren? Vagy csak arról van szó, hogy Orbán halad a Berlusconi kijelölte úton, s a pártstruktúrák gyengítésével, tömegkapcsolatra számítva építené mozgalmát? S ehhez, mint az olasz példaképnek, neki is saját, országos tévére van szüksége? Igaz, Berlusconi a saját tévécsatornáit használta, Orbán pedig államit, sőt közszolgálatit követel magának. Mert hogy két Magyarország van. Ha igaza van, akkor viszont jelszava, a Hajrá, Ma­gyarország! veszti értelmét. Mert miként hangzott volna 1848-ban, ha a Talpra, magyar! után meg kell kérdezni: melyik talpra, magyar? A jobb­ra vagy a balra? Ráadásul lábból csak kettő van, a jobb meg a bal, ember­ből viszont itt is sokkal többféle, és az is mind magyar. Nagy N. Péter Harangszó Az augusztus végi rendezvény után a jobboldal feljövetelét lehet (kell) prognosztizálni. Ha nem ezt tennénk, hanem az ellenkezőjét, úgy meg kellene mondani, hogy hová megy még lefelé ezek után az úgynevezett jobboldal. Erre pedig e pillanatban nincs válasz. Orbán Viktor képviselőnek most még a szokott teljesítményét, a ver­bális attrakcióit se sikerült hoznia. Bár ez mindegy is. Mert ha hozza (hozta volna) is, a teljesítmény akkor sem lett volna értékelhető: ez már nem a kibeszélhető, a sámánilag kezelhető szituáció. Kivált, hogy a sá­mánnal magával van nagy baj. Hiába, mindhiába volt a csettintő elragad­tatás a „ballib” oldalon is, hogy Fidesz-kurzus ide, Fidesz-kurzus oda, Orbán Viktor mégiscsak kiváló képességű politikus. Nem az. Nemcsak, hogy nem államférfi, hatalmi technikusnak se az, ami elterjedt róla. A képlet egyszerű. Aki ma az úgynevezett jobboldal hivatásos (profi) parlamenti vezéreként maga szólítja utcára a politikát, annak tudnia kell: az utca ab ovo a radikálisoké. Az a terep a túlbuzgóké, az irányíthatatla­­noké, az utcai mutatványosoké, az önérvényesítőké. Így esett, hogy a pontozóbíró tömeg minden lábhoz bújó lojalitásuk, szolgálni vágyásuk ellenére Kerényi, Lovas, Bayer stb. résztvevőknek adta a hímporát vesz­tett Orbán Viktor pontjait. Nem azért, mert így akarták. Hanem ott és most ennek így kellett lennie. Nem, annak a polgári körös beszédnek nem kellett volna lennie. A tar­ka, vegyes jobboldalt, amit összetartaniuk lett volna célszerű, azóta telje­sen szétszórták. Vagy összekeverték. (Bonmot az internetről: a jobboldal ma olyan, mint a vasorrú banya a mágneses viharban...) Az eleve konzer­vatív, mérsékelt konzervatív, konzervatív liberális, polgári, kispolgári, radikális, Fidesz-MIÉP, MDF-Fidesz, antalli MDF-es, feltörekvő, lecsú­szott, trianonos, EU-s, klérusos, klérustalan stb. stb. tömegeknek a vá­lasztási vereség után kévekötőre és nem cséphadaróra lett volna szüksé­gük. Most aztán itt van: miközben a Szabadság téri gyülekezet látvány­ban, hangulatban erősen MIÉP-sziches, maga a vezérszónok Orbán Vik­tor (igaza van Kéri Lászlónak) a feltörekvő 1992-1993-as Csurkát idézi mind tartalomban, mind érzelmi töltésben, szóval ezen közben - a tegna­pi Vasárnapi Újság közlése szerint - a kezdetben provokációmentes ren­dezvényen a vezérszónok pulpitusra lépésekor mégiscsak történt atro­citás: megszólaltak a harangok Hegedűs Lóránt (ifj.?, id.?, mindkettő?) közeli templomában. És bár kezdetben - szintén a Vasárnapi Újság köz­lése - azt lehetett gondolni, hogy pusztán véletlen és kellemetlen inter­­mezzóról van szó, de nem. A harangok csak zúgtak, zúgtak, provokál­tak... Ezenközben Orbán Viktor az „Egy tábor egy zászlóról” beszélt. Ma jobboldalinak lenni megpróbáltatás. Kivált, ha valaki nem a Sza­badság téren kicsapódott anyaghoz, hanem a távol lévő savó kesernyés, konzervatív tömegéhez tartozik. Mondhatni, ne hullassunk krokodilkönnyeket! De Orbán Viktorral ellentétben: ellenzék nélkül nem lehet kormá­nyozni. Illetve lehet, csakhogy az más. Magyarországon, ha nem is ár­kokkal, hanem a tradíciók okán kulturálisan, érzelmileg, jövőképét te­kintve (legalábbis­ leginkább) kétfelé tagolt ország, ahol működnie kell egy érdemi kritikára, valódi alternatív kínálatra képes — mondjuk - kon­zervatív ellenzéknek. Nemcsak a „polgároknak”, a „lakosságnak” is ez az érdeke. Mi több, a „szoclib” hatalomnak is, ha ők bizonyára nem így látják is, mert a politikában - ha most még talán a kelleténél korábbi is er­ről szólni - a hosszú élet veszélyeztetője az egyedülvalóság, a kontroll­­nélküliség, a hatalmat mindig ezer helyről fenyegető elpimaszodás. Eötvös Pál

Next