Népszabadság, 2003. február (61. évfolyam, 27-50. szám)

2003-02-01 / 27. szám

NÉPSZABADSÁG KÜLPOLITIKA ÁLLÁSPONT 2003. FEBRUÁR SZOMBAT Nastase: Tegyük félre a sérelmeket Magyar-román kormányfői találkozó az RMDSZ kongresszusán Minden eddiginél nagyobb támogatást ígért a határon túli magyarságnak Medgyessy Péter tegnap Szatmárné­metiben a Romániai Magyar Demok­rata Szövetség (RMDSZ) kongresszu­sán. A miniszterelnök tárgyalt Nastase román kormányfővel is. _________KIKÜLDÖTT TUDÓSÍTÓNKTÓL_________ Medgyessy Péter kormányfő és Kovács László külügyminiszter Szatmárnémeti­be érkezésüket követően előbb az RMDSZ vezetőivel folytatott megbeszé­lést. Ebbe később Bugár Bélát, a szlová­kiai MKP elnökét és Kasza Józsefet, a szerbiai RMDSZ elnökét is bevonták. Az RMDSZ vezetői azt kérték, a státus­törvény módosításakor biztosítsák a lehe­tőségét annak, hogy az oktatási támoga­tást személyek is megkaphassák az intéz­ményekkel párhuzamosan, hiszen ez ta­valy Romániában már működött. A Markó Bélával, Bugár Bélával és Kasza Józseffel folytatott - kis-MÁÉRT- szerű - tárgyalást követően Medgyessy elmondta: megegyeztek abban, hogy a módosított státustörvény előkészített ter­vezete további szakértői munkát igényel. A határon túli magyar szervezetekkel is egyeztetett változatot a kormány február második felében terjeszti majd a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) elé. Arról is tárgyaltak, hogyan lehet mielőbb mű­ködőképessé tenni a kedvezményeket a határon túlra eljuttató alapítványokat. Medgyessy Péter négyszemközt tár­gyalt Adrian Nastase román kormányfő­vel, amelyen értesülésünk szerint nem esett szó a kedvezménytörvényről. Ez­után Nastase pártelnöki minőségében Kovács Lászlóval együtt aláírta a Magyar Szocialista Párt és a Romániában kormá­nyon lévő Szociáldemokrata Párt együtt­működési megállapodását. Nastase közölte: magyar kollégájával megállapodtak abban, hogy a Budapest- Bukarest autópálya megépítése végett kö­zös levéllel fordulnak az Európai Unióhoz támogatásért. Nastase köszönetet mon­dott a magyar kormánynak a NATO- és EU-integráció során nyújtott támogatá­sért, s az MSZP-nek az SZDP támogatásá­ért a Szocialista Internacionálé teljes jogú tagsága elnyerésében. Úgy vélte, a két kormányfő jelenléte az RMDSZ kong­resszusán annak a fontos szerepnek az el­ismerése, amelyet a szövetség a romániai politikai életben játszik. A Népszabadság kérdésére Nastase el­mondta: a román-magyar kapcsolatok fo­lyamatosan bővülnek, Magyarország leg­fontosabb kereskedelmi partnere ma Ro­mániának. Ezért a román kormány követ­kező ülésén felülvizsgálja a magyar be­fektetőket is hátrányosan érintő, százezer eurós minimális beruházáshoz kötött tar­tós vízumok kiadását szabályozó tör­vényt. Emlékeztetett rá, hogy ilyen szabá­lyozás Magyarországon is van, 15 ezer eurós összeghatárral. Nastase jelezte: kor­mánya nem zárkózik el a Romániában ér­vényben levő összeghatár csökkentésétől. A két kormányfő a magyar és román pártvezetők jelenlétében délután a helyi művelődési központban kezdte meg munkáját az RMDSZ kongresszusa. Kö­szöntőbeszédében a magyar miniszterel­nök rámutatott: az anyaországnak az ed­diginél nagyobb segítséget kell nyújtania a határon túli magyarságnak, hangsúlyo­san a magyar fiatalságnak az anyanyelv, a magyar kultúra ápolására, arra, hogy a szülőföldjén boldoguljon, prosperáljon.­­ Fontos, hogy a fiataloknak iskolájuk, egyetemük legyen, hogy járhassák a vilá­got, s hogy kényszert érezzenek arra, hogy a szülőföldre mindig visszatérjenek - mondta. A kormányfő az RMDSZ egy­sége megőrzésének fontosságát és a ma­gyar-román egymásrautaltság tényét hangsúlyozta. Megköszönte Nastase kor­mányfőnek, hogy eljött az RMDSZ- fórumra, majd hozzátette: - Az, hogy én eljöttem, természetes dolog. ^Nastaseu­dvözlőbeszédében kijelentet­te: új korszak kezdetét jelenti a román és a magyar kormányfő jelenlétében ülésező kongresszus. Arra biztatott, hogy a törté­­­­nelmrUéfe4 filek £ tagtörtént mindkét nép a jövőre összpontosítson. Úgy vélte, Ro­­­mánia ma az e unikumok békés együttélé­­sének modellje. Köszönetet mondott az RMDSZ-nek a parlamenti támogatásért is. Gyümölcsözőnek nevezte az elmúlt két évet, amikor az RMDSZ következe­tes politikája és támogatása révén Romá­nia egész sor bel- és külpolitikai ered­ményt ért el. Leszögezte ugyanakkor: kormánya egyéni, és nem kollektív jogo­kat kíván biztosítani a kisebbségeknek. A román kormányfő magyarul kívánt jó munkát és sok sikert a kongresszusnak. Kovács László kijelentette: a határon túli magyarság támogatását „nem a hang­erő, hanem az eredmény minősíti”, s ezt nem lehet a szomszédságpolitikától és az EU-integrációtól elválasztani. A magyar kormány csak olyan ígéreteket tesz, ame­lyeket teljesíteni is tud. Leszögezte: a kedvezménytörvény csak akkor ér célt, ha a szomszédos országok segítik alkal­mazását, és ha nem kelt feszültségeket. Nagy tapsot kapott Dávid Ibolya MDF-elnök, aki a nemzetről és az ezzel kapcsolatos történelmi felelősségről szólt. Németh Zsolt Fidesz-alelnök a ma­gyar kormányt hevesen bírálta beszédé­ben. Kijelentette: a státustörvény módosí­tása elfogadhatatlan, a kormány „antistá­­tustörvényt” készít. Tibori Szabó Zoltán Medgyessy Péter és Adrian Nastase Szatmárnémetiben FOTÓ: TEKNŐS MIKLÓS Kongresszusi beszámolójában Markó Béla arra a kérdésre keresett választ, hogy a közösség miképpen válhat európaivá úgy, hogy továbbra is erdélyi és magyar maradjon. A szövetségi elnök leltárt készített azokról a változásokról, amelyeket az RMDSZ-nek a parlamentben, az önkormányzatokban, az oktatásban, a műve­lődésben, a nyelvhasználatban, a gazdaságban és a restitúció terén sikerült elér­nie. Vizsgálta a magyar-román és a magyar-magyar kapcsolatok alakulását. Úgy vélte, az RMDSZ olyan modellt teremtett, amelyet ma már Szlovákiában és Szerbiában is alkalmaznak. Az RMDSZ belső ellenzékének számító Reform Tö­mörülés vezetői - platformjuk korább döntése ellenére - megjelentek a kong­resszuson. Közölték viszont, hogy elhatárolódnak attól a vezetőségi szándéktól, hogy az RMDSZ-t homogén és centralizált párttá alakítsák, a belső pluralizmust megszüntessék, és a szövetséget letérítsék az önrendelkezés útjáról. Távirati Stílusban ANTONIO VITORINO, az EU „kor­mányának” bel- és igazságügyért felelős portugál tagja az első jelentkező a NATO-főtitkár posztjára. A brit Robert­son decemberben távozik, az utódot a nyár végén választják ki. (Brüsszeli tudó­sítónktól) MERÉNYLET VÉGZETT tizennyolc emberrel a dél-afganisztáni Kandahar kö­zelében, amikor pokolgép romba döntött egy hidat. Az áldozatok egy buszon utaz­tak, és csak ketten élték túl a robbantást. A hatóságok a tálib ellenállókat és az al- Kaida tagjait gyanúsítják. A robbantás célpontja a híd közelében állomásozó af­gán katonai egység lehetett. (MTI) CSAKNEM KÉTSZÁZMILLIÓ dol­láros segéllyel vette rá Kim De Dzsung dél-koreai elnök Phenjant a 2000-ben tar­tott csúcstalálkozóra - állítja a szöuli el­lenzék. Az összeget a kormány közeli Hyundai-csoport utalta át, majd a részle­teket a kormány titkosította. Az elnök szerint a Hyundai észak-koreai beruházá­sokba fektetett be. (AP) Idézőjelm­m­­i : „A nyolcak levele gyógyíthatat­lan sebet ejtett az európai külpo­litikán. ” Felipe González volt szocialista kormányfő Visszaesőben az EU-támogatottság Budapesten tart konferenciát a Freedom House A biztos szavazókat tekintve immár nem a magyar, hanem a lengyel közvélemény pártolja leginkább az Európai Unióhoz való csatlakozást a szűkebben vett Kö­­zép-Európában. Egy három országot át­fogó közvélemény-kutatási együttműkö­dés januári adatai szerint - amelyhez a magyarországi felmérést a Tárki végezte el - a lengyeleknél a lakosságnak 74, ná­lunk 71, míg Csehországban 66 százalé­ka szavazna igennel a leendő népszava­záson. A hangsúlyozottan a biztos szava­zókra vonatkozó számokat árnyalja, hogy a lengyeleknél gondot okoz a tör­vényben meghatározott részvételi kü­szöb - ami 50 százalék -, hiszen a felmé­rés szerint körülbelül ennyien tervezik, hogy elmennek szavazni. (Magyarorszá­gon 63 százalék ez az arány, viszont nincs törvényi küszöb.)­­ Nem mi vagyunk már a térségi lista­vezetők, az adatsorok szerint hazánkban visszaesőben van a támogatottság - je­lentette ki tegnap Stumpf István politoló­gus, volt kancelláriaminiszter a Freedom House kétnapos budapesti konferenciá­ján, hozzátéve: az EU-tagsághoz kapcso­lódó félelmek a felmérés szerint főként nem a kulturális identitás elvesztésére, hanem olyan gyakorlati szempontokra vonatkoznak, mint például a földárak, a fizetések vagy a személyi jövedelemadó. A Freedom House amerikai alapítású, részben washingtoni kormánypénzből, részben magánalapítványok révén fenn­tartott nonprofit szervezet, amely több mint hat évtizede hivatott segíteni világ­szerte a demokratikus átalakulást. Nyolc éve Budapesten is létrehoztak egy köz­hasznú társaságot. Mostani konferenciá­juknak (Hidak az új kelet-nyugati válasz­tóvonalon címmel) az EU és a NATO bő­vítése mellett az is aktualitást ad, hogy az egykori „keleti blokk” 27 országában végzett felmérésük szerint a „szakadék” egyre mélyül Kelet-Közép-Európa és (a balti államok kivételével) az egykori szovjet tagköztársaságok között. Vannak azonban új választóvonalak is, mégpedig már a NATO-n és az EU-n be­lül - lásd például Irak ügyét. Ezzel kap­csolatos felvetésünkre Mart Laar, Észt­ország előző, konzervatív miniszterelnö­ke azt felelte: ez a választóvonal nem a keleti bővítés nyomán alakult ki, s a két szervezet régi tagországait osztja meg. Sz. L. L. Az Európai Unió megállapodott Tö­rökországgal az EU-csatlakozás fo­lyamatának további menetrendjéről. Günter Verheugen, az EU bővítési biztosa tegnap a tárgyalások után el­mondta: a megállapodásban rögzí­tették, milyen előfeltételek teljesíté­sét várják Törökországtól 2004 vé­géig. Yasar Yakis török külügymi­niszter megerősítette, hogy Ankara a reformok gyorsításával még ez év vé­ge előtt teljesíteni akarja a csatlakozá­si tárgyalások kezdetének előfeltéte­leit. Az EU koppenhágai csúcstalál­kozóján arról döntöttek, hogy 2004 végén megvizsgálják az előrehala­dást, s ezt követően kezdődhetnek a csatlakozási tárgyalások. (dpa) Mit mond, doktor úr? Az egészségügy privatizációja körül újból felizzott a vita. Szakszervezeti tüntetéssel fenyegetnek, ami rokonszenv-demonstráció volna és tiltakozás valamiféle titkos igazságtalanság ellen. A viszonválaszt már nem idézem. Már ennyitől is úgy érezheti magát az ember, mint amikor behívja a főor­vos, aki azt mondja, a biopszia dönti el, hogy malignus vagy delignus. Ké­ri a következőt. Valami ilyenkor azt súgja, hogy itt élet vagy halál kérdésé­ről van szó, ami eseti kezeléssel mindenesetre nem megoldható. Privatizálják az egészségügyet. Olyan lesz ez, mint a gyáraké? Az, ki­nek a munkahelye elvesztését, kinek végre normális fizetést hozott, vagyis hát kockázatok és mellékhatások voltak bőven, bár hatás is. Vagy inkább olyan, mint a lakásprivatizáció, amivel első körben mindenki azt hihette, hogy jól járt? Kevés a kapaszkodónk. Egyfelől az egészségügy nagy részét csendben már privatizálták is, de feltehetően kevesen gondolhatják úgy, hogy egé­szen más volt a körzeti orvosnál négy órát várni arra a két percre és a re­ceptre, mint ugyanezt a háziorvos várójában tenni. Másfelől az egészség­­ügyi törvény már most is lehetővé teszi, hogy például a kórházak, rende­lők tulajdonosai, elsősorban az önkormányzatok úgy tegyenek eleget ellá­tási kötelezettségüknek, ahogy tudnak. Ha kell, magánvállalkozások bevo­násával. Mégis, most várhatók a nagy változások. Íródnak a receptek, csak éppen nem a civilek nyelvén. Nem idegen ez a helyzet az egészségügy vi­lágától. Mindazonáltal a beteg kíváncsi, szeretne valamit megérteni. Ha utánalapoz, megérezheti, mi a baj, hiszen az előző és a mostani kor­mány szerint is 1200-1500 milliárd forintra volna szükség ahhoz, hogy az egészségügy legalább a méltatlan helyzetektől megszabaduljon. A kór­előzményeket számba véve most tekintsünk el attól, hogy ebből az Or­­bán-kormány mennyit adott oda, de az biztos, hogy a mostani kabinet se mer 600 milliárdosnál nagyobbat álmodni. Pénz viszont kell. Lehet kérni hitelbe, akkor kamatot kell fizetni. Lehet szerezni tőkét, az pedig hasznot kér. Az egészségpolitikusok ez utóbbi re­ceptet írják fel. Ha magánvállalkozónak adják ki például a diagnosztikai vagy a laboratóriumi munkákat, akkor az megveszi a méregdrága gépe­ket, és a mi pénzünket forgató egészségbiztosító csak a szolgáltatást vá­sárolja tőle. Nyilván profittal terhelve, de így legalább hozzájutunk ah­hoz, amit ezek a berendezések tudnak. Ma is így megy már sok helyen. Ez eddig nem hangzik ijesztően. A rendelő- vagy kórház-privatizáció már inkább. Márpedig ez is elképzelhető. Az előző és a mostani kormány sze­rint is. Ettől azért az ember már belelapul a székbe. Azt gondolhatja, ahol vállalkozó működtet valamit, akár kórházat is, onnan, aki nem tud fizet­ni, kívül rekedhet. Ez súlyosan hangzik, még akkor is, ha emlékeztet a mai valóságra, amelyben mindenkinek ugyanaz jár, de kapcsolattal, pénzzel ugyanazabb. De ez még sincs rendszerré szervezve. A privatizá­cióval sem volna. Ott sem szedhetnének belépőt a kórház kapujában. Üz­let, netán kölcsönös haszon abból származhatna, ha ugyanazt valaki ol­csóbban tudja adni, mint a mostani működtetők. Ha például harmadára csökkenti az alkalmazottak vagy a vizsgálatok vagy az épületek számát. Ettől tart igazán a szakma. A beteget viszont ellátásból kirekeszteni nem lehet. De­­ például angliai tapasztalat szerint - privatizáció után előfor­dulhat, hogy ha nem életmentésről van szó, megnőnek a sorok. Számunk­ra nehéz elképzelni, hogy még ehhez képest is, de előfordulhat. Mi szükség akkor erre? Ahogy latinul, úgy persze csehül se nagyon tu­dunk, de attól tény, ott immár évtizede a miénkhez hasonló nagyságú nemzeti jövedelemből arányosan kétszer annyit költenek egészségügyre, mint nálunk. És náluk a munkaképes korosztályokban évente egy kisvá­­rosnyival kevesebb ember hal meg. Bizonyára nemcsak a pénz hiányzik, de az biztos, hogy hiába írják a receptet, ha nincs miből kiváltani. Nagy N. Péter Bajok Ligája Ez így nem mehet tovább­, sokallt be úgy három éve Demján Sándor, hogy azzal a lendülettel eldöntse, ismét szerepet vállal a magyar labdarú­gásban. Azért ismét, mert korábban már dolgozott elnökségi tagként az MLSZ-ben, ám a nyolcvanas évek közepén - a bundabotránytól csömört kapva - távozott. Tán sosem tér vissza, ha nem játszik gól nélküli döntet­lent a magyar válogatott Liechtensteinben. De azt játszott, és ezért a hiva­tásos alszövetség elnökeként meghirdette a Magyar futball újra szép lesz, méltó régi, nagy híréhez fedőnevű akciót. Tette mindezt a hazai labdarú­gás anyagi, erkölcsi és színvonalbeli ellehetetlenülésének mélypontján, a 24. óra utolsó perceiben, évszám szerint 2000 tavaszán. A tervek olyan szépek voltak, hogy azokkal szembesülve elalélt az em­ber. Rend, fegyelem, erkölcs; e három szót hímezte zászlajára Demján. Bárhol dolgozott korábban, nyilvánvalóan megértették, mire gondolt, el­lenkező esetben nevéhez manapság aligha kapcsolódna eposzi jelzőként a sikeres szó, akár a bagolyszemű Pallasz Athénééhoz. Elképzelései túl­zás nélkül lelkesítőek voltak; az ötletgazda mindössze azzal nem számolt, hogy - a megszokottól eltérően - ezúttal ingoványos talajon kell építkez­nie. „Profittermelő futballistákra van szükség, akik visszacsalogatják a nézőket a lelátókra” - vélekedett. Az alkalmazottakat (értsd: a labdarú­gót, az edzőt, a masszőrt, a gondnokot) meg kell fizetni, s akkor majd kö­vetelni is lehet tőlük; alkalmasint ez meríthette ki a rend kategóriáját. A fegyelmet szükség esetén milliós büntetésekkel akarta kikényszeríteni az elnök, az erkölcsi minimum pedig abban merült (volna) ki, hogy a bundá­zásért örökös eltiltást gondolt megtorlásul. A negyedik, ki nem mondott kulcsszó a pénz volt. Vastag bukszát sen­kinek nem ígért, másfajta áldozatot azonban vállalt: a magyar futball fel­élesztését szolgáló monstre akcióhoz felajánlotta Muszbek Mihály vezet­te elitcsapatát, amely számos területen bizonyított már. A biztos anyagi hátteret tehetős magyar cégek megnyerésével kívánta megteremteni, amelyek kedvező feltételekkel fektethettek (volna) a futballvállalkozá­­sokba: ha megszépülnek a stadionok, és a lelátókról eltűnnek az oda nem valók, ráadásul emelkedik a színvonal is, akkor a multik majd egymásnak adják a kilincset. Nem adják, ez mára kiderült. Demján grandiózus terveiből szinte sem­mi sem valósult meg, ennek nyilvánvaló jele, hogy kedvencét, Muszbeket az ősszel kivonta az első vonalból. A hivatalos indoklás sze­rint a ligaigazgató a rend, fegyelem, erkölcs szentháromság tekintetében teljesítette küldetését, most, úgymond, következhet a szakma. Nem szá­mít, hogy lepukkant stadionok riasztják a háromezres átlagot; ahol bele­­kezdtek a felújításba, ott lelátótorzók emlékeztetnek a menet közbeni anyagi ellehetetlenülésre; a beléptetőrendszerek megvásárlásának ügyét a rendőrség vizsgálja. Nincs jelentősége, hogy a tévécsatornák nem tüle­kednek ajánlataikkal, hogy a tizenkét első osztályú klubból legfeljebb négyben-ötben számíthatnak a jövő hónapban is fizetésre, kettőnél ellen­ben már a fehér zászló kitűzésére készülnek. Nem fontos, hogy szinte na­ponta érkeznek hírek játékos kontra klub keresetekről, több tízmilliós adósságokról, csőd közeli helyzetről, kilátástalanságról. (Az erkölcsi megtisztulásról meg csak annyit, hogy kérdéses, a liga tett-e feljelentést az őszi tippmixügy, vagyis két, szerfölött gyanús bajnoki mérkőzés vég­eredménye, illetve a vonatkozó fogadások kapcsán. Az illetékes tisztvise­lő mindenesetre hallani sem akar az ezt firtató újságírói kérdésekről.) Muszbek visszavonulásakor várható volt, hogy Demján is beismeri, az életmentő beavatkozás nem sikerült. Az elnök azonban nem szólalt meg. „Abban a pillanatban tekintem befejezettnek a munkámat, amikor a Nép­stadion környékén megjelennek a jegyüzérek” - nyilatkozta két és fél éve Demján Sándor. Akkor jó poén volt, ma viccnek is rossz. Jakab József 3

Next