Népszabadság, 2010. szeptember (68. évfolyam, 203-228. szám)

2010-09-16 / 216. szám

2010. SZEPTEMBER 16., CSÜTÖRTÖK • LXVIII. ÉVFOLYAM, 216/2. SZÁM, 20+16+4 OLDAL • BUDAPESTI KIADÁS • WWW.NOL.HU • 190 FORINT, ELŐFIZETŐKNEK 134 FORINT Helyi hivatalok 2013-ra Járásszervezés - 2013 végéig járási hivatalokat állít fel a kormány - mondta lapunknak Szabó Eri­ka, a közigazgatási minisztérium államtit­kára, aki arról azonban nem kívánt nyilat­kozni, hogy a rendszerváltozás előtt léte­zett 83 járási székhelyet kívánják-e vissza­állítani, vagy a 168 kistérség válhat-e helyi igazgatási központtá. 2. oldal Árvízi újjáépítés Nyolc áradás Hat hét - ennyi van hátra a tavaszi árvíz­ben megsemmisült lakóházak újjáépíté­sére a kormány által megszabott októ­ber végi határidőig, ám a több száz, haj­lék nélkül maradt családból eddig mind­össze nyolc költözhetett be új ottho­nába a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Felsőzsolcán. 5. oldal Új­ piac a kistermelőknek közvetlenül a menzára A gazdálkodóknak újabb piacot nyitott a kormány a közbeszerzési törvény meg­változtatásával, a kistermelők szerdától közvetlenül is szállíthatják terményei­ket a közétkeztetéssel foglalkozóknak, így például az iskolai, óvodai konyhák­nak. A termelők képviselői szerint e lát­szatintézkedéseknél többre lenne szük­ség. 9. oldal Rockoperából barokk darab Harvatórium Pejtsik Péter eleinte húzódozott: a Hair olyan emblematikus mű, amellyel az ember eleve óvatos, emellett az 1967-es Broadway-előadás hangszeres kísérete annyira nagyvonalú, mondhatni, hanyag, hogy egyszerűen nem tűnt átültethető­­nek. De aztán győzött a darab. Klasszi­kus hangzású, leginkább barokk oratóriu­mokat idéző darabot írt a Hair ősváltoza­tából a magyar komponista. 17. oldal Légi biztonsági elektronika Leszállás szárny nélkül DTC - ez a rövidítés nem autók, hanem repülőgépek biztonsági programját rejti. A tengérben is elférő elektronika a ter­vek szerint váratlan baj esetén a pilóták­nál sokkal gyorsabban, két ezredmásod­­perc múlva a vészhelyzet elhárításához szükséges módon kezdi mozgatni a kor­mányokat. Az ígéretes berendezés segít­ségével egy „szárnya vesztett” repülőmo­­dell simán landolt. 14. oldal Oscaros film Miskolcon Clinton a lépcsőn - Egyik este nem tudtam hazamenni, mert az egyik közeli házban drograzzia volt. Egyszer csak észrevettem, hogy az iro­dám lépcsőjén Bill Clinton üldögél egy­magában. Számomra ő olyan, mint egy rocksztár, ilyen rajongást kevesek iránt érzek - osztja meg egy harlemi élményét munkatársunkkal Lee Daniels amerikai filmrendező, akinek Oscar-díjas alkotá­sát ma este mutatják be. 18. oldal KARRIER: 13. OLDAL 770133 175043 10216 Foto: Reuters - Kai Pfaffenbach „VÉRSZÍVÓK" Élet a Lehman után A Lehman Brothers két évvel ezelőtti csődjére emlékeztetve demonstráltak tegnap a frankfurti tőzsde előtt. A bank bedőlésétől datálják a válságot, amely csaknem maga alá temette a pénzügyi világot. Az évfordulót válasz­totta apropónak Brüsszel is: a bizottság a piaci műveleteket tenné átlátha­tóbbá. Cikkeink a 11. oldalon : Demszky: Csinálják jobban! Ambivalens érzésekkel búcsúzik a főpolgármes­terségtől Demszky Gábor, mert bár Budapest so­ha nem fejlődött annyit, mint az elmúlt húsz év­ben, és nemzetközi összehasonlításban is állja a versenyt a régió többi fővárosával szemben, az elmúlt két év botránykrónikája, a bizalom és a támogatottság elvesztése miatt nincs oka az elé­gedettségre. A Népszabadságnak adott interjújában Demsz­ky a csepeli szennyvíztisztítót és a 4-es metrót tartja a két legfontosabb beruházásnak, és azt üzeni utódjának, ha nem tesz mást, csak befejezi és átadja a jelenleg is futó 26 nagyberuházást, ak­kor is esélye lesz az újraválasztásra. Húsz év alatt Demszky hét miniszterelnököt élt túl, de közü­lük egyiket sem nevezte Budapest-barátnak, mert szerinte mindegyik kormányfő attól félt, hogy ha Budapesttel barátkozik, akkor elveszíti a vidéki­ek támogatását. Szerinte az első Orbán-kormány totálisan elveszítette az ellene indított kommuni­kációs háborút, mert a félbehagyott vagy leállított beruházások miatt Robin Hood-szerepbe kény­szerült. Ebben az interjúban beszél először arról, hogy ő győzte meg az SZDSZ vezetését Bajnai Gordon miniszterelnökségéről. Szerinte az SZDSZ bukásához és eltűnéséhez annak a politikának a megvalósíthatatlansága ve­zetett, amely célul tűzte ki a szabad demokrata önállóság fenntartását, és a szocialistákról való le­válást ígérte, pártelnökként ebbe bukott bele ő és Fodor Gábor is. A Gyurcsány-kormányból való ki­lépéssel az SZDSZ még megkísérelte az MSZP-ről való leválást, de ezzel meg is pecsételte a sorsát. Demszky ma már nem is tagja az SZDSZ-nek. Arra a kérdésre, hogy miért nem akadályoz­ta meg Hagyó Miklós egykori főpolgármester-he­lyettes hatalomkoncentrációját, Demszky azt vá­laszolta: az egyetlen megoldás az lett volna, hogy amikor kiderült, hogy a szuperhelyettese nem is működik annyira szuperül, kézi vezérel, utasít­­gatja a cégeket, akkor el kellett volna venni a fel­adatait. Emiatt azonban az MSZP felbontotta vol­na a koalíciót, és kiírták volna az előre hozott vá­lasztást. Ezt nem tartotta volna tragédiának, de akkor azt a felelősséget is vállalni kellett volna, hogy hamarabb jön a Fidesz. Emlékeztetett ar­ra, hogy a privatizált fővárosi cégeknél a nyuga­ti munkakultúra lehetetlenné teszi a korrupciót, ezért is tartotta volna szükségesnek több nagy fő­városi közműcég, közte a BKV privatizációját. Húsz év politizálás után Demszky új civil pályát keres magának, és memoárt akar írni. Azt mond­ja, érdekelt utódai sikerében, annak örülne, ha job­ban csinálnák, mint ő, nem pedig rosszabbul. Interjúnk a 4. oldalon » Van-e botrány az Operában? Harangozó Gyula mégiscsak kap szerepet az átvilágítók vezetőjeként Kettős szereposztásban zajlik a Magyar Állami Operaház átvilágítása: az évadnyitó társulati ülé­sen még Horváth Ádám operaénekes mutatko­zott be az ezzel foglalkozó miniszteri biztos sze­repében, azután tegnap bejelentették: Harangozó Gyula is színre lép. Sző­cs Géza államtitkár őt je­lölte az Operaház átvilágításával megbízott csa­pat élére, igaz, egyelőre nem világos, hogy ponto­san milyen jogkörrel, milyen „rangban”. Szeren­csére ez Harangozót nem is érdekli, közleményé­ben arról ír, hogy „a kormányra bízom, hogy ott foglalkoztasson, ahol a legnagyobb szükség van rám a kultúra bármely területén”. Igaz, egy felté­telt mégiscsak támasztott, a felkérést csak akkor tartja lehetségesnek elfogadni, ha a bizottság elő­zetesen Keveházi Gábor jelenlegi balettigazgató személyét átvilágította. Harangozó augusztus végén már próbálta ezt a szólamot: akkor őt jelölték miniszteri biztos­nak, s hivatalos kinevezése előtt, egy visszaélés­re hivatkozva, ki is rúgta (volna) Keveházit. Nyilatkozatra bírni tegnap senkit sem sikerült: Horváth Ádám csak annyit közölt, hogy egyedül ő a miniszteri biztos, Harangozó ma sajtótájékoz­tatón válaszol a kérdésekre, Szőcs államtitkárt pedig betegsége akadályozta meg ebben. Bővebben a 6. oldalon » Az évad első premierjének, Arrigo Boito Mefistofele című művének díszlete Fotó: Reviczky Zsolt9

Next