Népszabadság, 2011. június (69. évfolyam, 127-151. szám)
2011-06-01 / 127. szám
FOTÓ: MÓRICZ SIMON 2 Népszabadság 2011. június 1., szerda 24 ÓRA Népszabadság Online EGÉSZSÉGÜGY Nem lesz kórház-államosítás Elfogadta és egyúttal igazított is a kormány az egészségügy átalakítását célzó Semmelweis-terven. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium megbízást kapott a tervezet részletes kidolgozására, ám az már nem fogja tartalmazni az egyik talán leglényegesebb reformlépést, a kórházak állami irányítás alá vonását, valamint az egységes informatikai fejlesztésekkel kapcsolatos feladatokat. E két pontra ugyanis nemet mondott a kabinet. Ám, hogy mindez pontosan mivel jár, mennyire módosítja Szócska Miklós (képünkön) államtitkár eredeti koncepcióját, azt az egészségügyért felelős államtitkár csak ma kívánja megosztani a sajtóval. (D.A. N.) VAGYON NYILATKOZAT Évente köteleznék az államfőt Közzétették azt a sarkalatosnak nevezett törvénytervezetet, amely a mindenkori köztársasági elnökre és hivatalára vonatkozó szabályokat tartalmazza; a koncepciót a kormány még nem tárgyalta. A KIM által készített dokumentum szerint a mindenkori államfő ezentúl évente tesz vagyonnyilatkozatot, tiszteletdíja pedig havonta a köztisztviselői illetményalap harminckilencszerese, azaz körülbelül másfél millió forint. A koncepció szerint maguk az előterjesztők is megállapítják: a tervezet azzal, hogy lehetőséget ad az önkormányzatoknál foglalkoztatott politikai tanácsadók mintájára államfői tanácsadók foglalkoztatására, évi harminc-ötvenmillió forintos többletköltséggel kell számolnia a költségvetésnek. (Nol.hu) KÖZBESZERZÉS Hiányzó részszabályok A közbeszerzési törvény tervezetéből fontos részletszabályok hiányoznak, azokat majd kormány- és miniszteri rendeletek szabályozzák, amitől viszont áttekinthetetlen lesz az új közbeszerzési rendszer - mondta Tausz Péter, a Transparency International Magyarország üzleti programjainak vezetője kedden Budapesten, a szervezet által a törvényjavaslatról rendezett vitán. (Nol.hu) CSEPEL Büntetőfeljelentés a sportalapítvány ellen Büntetőfeljelentést tesz Németh Szilárd (Fidesz), a XXI. kerület polgármestere a Csepel SC Alapítvánnyal összefüggő ügyekben. A polgármester ma sajtótájékoztatón ismerteti a feljelentés okait; az MTI úgy tudja, új bizonyítékokat mutat be azzal kapcsolatban, hogy az alapítvány a csepeliek sportolási lehetőségeinek biztosítása helyett lakóparkot tervez a nagy értékű területre. Az alapítvány korábban visszautasította a vádakat, és közölték, hogy az általuk kidolgozott sportkoncepció a csepeli létesítmények romlását kívánja visszafordítani. (MNO.hu) ERŐS MONDAT „A kormány közmunka helyett munkatáborokat akar, ahol munkaszolgálatosok dolgoznak belügyi felügyelet alatt.” Szűcs Erika (MSZP), volt munkaügyi miniszter ÁLLAMADÓSSÁG Hallgatnak arról, hogy Orbán fizetett-e Egy hónapja nem válaszolnak a kormányzati illetékesek arra a kérdésünkre, hogy Orbán Viktor miniszterelnök és a kormány tagjai befizettek-e, és ha igen, mekkora összeget az összefogás az államadósság elleni alapba, mert ebben az ügyben a kormányzati kommunikáció, a miniszterelnökség és a nemzetgazdasági minisztérium sem tartja magát illetékesnek. A kormány április 6-án jelentette be, hogy egy győri kezdeményezés nyomán létrehozta az államadósság elleni alapot. Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője aznap azt mondta, az alapba befizethetnek azok a vállalatok és magánszemélyek, amelyek, illetve akik fontosnak tartják az államadósság elleni harcot, és úgy gondolják, hogy saját forrásaikkal is hozzájárulnak ehhez. A Népszabadság először április 28-án fordult a kormányzati kommunikációs államtitkársághoz azzal a kérdéssel, hogy a miniszterelnök és kormányának tagjai hozzájárultak-e az alaphoz. Kérdéseinkre másnap azt válaszolták, hogy néhány napon belül megadják az információkat. Az ígért időpontra nem kaptunk választ, több alkalommal írásban és telefonon is érdeklődtünk, mindhiába. Végül lapunk munkatársa felhívta a kormányszóvivőt, de Nagy Anna azt kérte, hogy ezzel a kérdéssel a Miniszterelnökséghez forduljunk. Megtettük. Ott Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtóstábját vezető helyettes államtitkár azt közölte, hogy ez a kérdés a Nemzetgazdasági Minisztériumra tartozik. Május 20-án oda is elküldtük levelünket, majd később egy olyan kérdést is, hogy eddig mennyi pénz gyűlt össze, hány vállalat és magánszemély fizetett be az alapba. A minisztériumtól tíz nap múlva azt a választ kaptuk, hogy forduljunk Horváth Tihamérhoz, az Összefogás az Államadósság Elleni Alap irányító testület tagjához. Megtettük, várjuk a választ. A kormányváltás után a Fidesz által elfogadott médiaalkotmány 9. paragrafusa azt rögzíti, hogy az állami intézmények - a szükséges felvilágosításoknak és adatoknak a médiatartalom-szolgáltatók számára megfelelő határidőben történő rendelkezésére bocsátásával - kötelesek elősegíteni a sajtó tájékoztatási feladatának elvégzését. (Bednárik Imre) Szakértők becslése szerint körülbelül harmincezer vándorméh lepte el tegnap a budapesti Váci utcát. A rovarokat egy fáról, kosaras emelő segítségével gyűjtötték be a tűzoltók. fotó: mti - marjai János FIDESZ Rokkantak helyén parkolnak Újabb fideszes politikus parkolt engedély nélkül a mozgássérülteknek fenntartott helyen a Képviselői Irodaház előtt - adta hírül az Egyenlito.blog.hu weboldal. Míg korábban Orbán Viktor kormányfő kisbusza és Lázár János Audija várakozott így, most Ekes József frakcióvezető-helyettes volt az, aki nem talált jobb parkolóhelyet. Ékes a számvevőszéki bizottságnak a tagja, de delegálták az elmúlt nyolc év kormányzati intézkedéseit vizsgáló albizottságba is, május óta a Fidesz frakcióvezető-helyettese. (Nol.hu) EGYHÁZI TÖRVÉNY Bölcskei több autonómiát szeretne Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház (MRE) zsinatának lelkészi elnöke azt szorgalmazza, hogy legyen hangsúlyosabb az új egyházi törvényben az egyház autonómiája, mivel ez nagyobb lehetőséget adna a társadalommal való együttműködésre. (MTI) NYÍREGYHÁZA Visszakozott az önkormányzat A korábban tervezett négy általános iskola helyett kettőt zár be Nyíregyháza: a fideszes vezetésű közgyűlés a keddi ülésén úgy döntött, hogy az orosi és a sóstóhegyi városrész iskoláit nem szüntetik meg, csak a felső tagozatos diákokat helyezik át más intézményekbe. Kovács Ferenc fideszes polgármester szerint a város az előző, szocialista időszakban felhalmozott adósság miatt kényszerül átszervezésekre. A négy iskolát érintő korábbi javaslat azonban a helyi Fideszt megosztotta, lakossági tiltakozás is kezdődött a terv ellen, emiatt dönthetett a városvezetés csak két intézmény megszüntetéséről. A polgármester szerint a két érintett alsó tagozat további fenntartása évi 50 millió forint. A szocialista Nagy László volt alpolgármester közölte: az utolsó pillanatban bejelentett módosítás annak a bizonyítéka, hogy a városvezetés megalapozatlanul hivatkozott az iskolák alacsony kihasználtságára. A közgyűlés ideje alatt szülők és volt pedagógusok tiltakoztak a városháza előtt, akiket a biztonsági őrök helyhiányra hivatkozva nem engedtek be az ülésterembe. (K.Zs.) KÖZHANGULAT A többség csalódott a kormányban A közhangulat ugrásszerű javulása volt megfigyelhető a tavalyi választásokat követő hetekben, de mostanra a többség csalódott a kormányban - ez az összegzése a HVG megbízásából május elején, 1200 fő személyes megkérdezésével készült Medián-felmérésnek. A tavaly még a Fideszre szavazó, de azóta onnan lemorzsolódó választók döntő többsége (84 százaléka) kritizálja a kormány munkáját, a megmaradt fideszes szavazók közül minden ötödik értékeli gyengének a teljesítményt. (HVG.hu) A TAVALYI VÁLASZTÁSON a Fideszt támogatók 36 százaléka csalódott a kormányban, a Fideszt támogatók háromtizede ma már nem szavazna rájuk, 10 százalékuk más pártot választana, 19 százalék egyetlen párthoz sem kötődik. MSZP Elfogadhatatlan családipótlék-tervek Az MSZP szerint elfogadhatatlan, hogy az egygyermekesek esetében a családi pótlék folyósítását három év után ahhoz kössék, hogy a család még egy gyermeket vállaljon, közölte tegnap Korózs Lajos (képünkön). Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője úgy reagált: ez csacskaság, de valóban felmerült a differenciálás igénye, mivel egy kisgyermek és egy kamasz nevelési költsége különbözik. (MTI) OKTATÁS Hoffmann Rózsa nem tágít Az oktatásért felelős államtitkár szándéka nem változott, a nyilvánosság kizárásával kívánja tisztázni, hogy Pokorini Zoltán Fidesz-alelnök magatartása helyes vagy helytelen-e. Ezt az oktatásért felelős államtitkár kedden közleményben adta hírül. Ez azért érdekes, mert Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője az Indexnek korábban azt mondta, hogy a kereszténydemokrata államtitkár lényegében visszavonta a pártszövetség etikai bizottságának megküldött beadványát. (Nol.hu) KONFUCIUSZ INTÉZET Két diák érettségizik kínaiból Budapesten rendezik június 16. és 18. között az európai Konfuciusz Intézetek harmadik konferenciáját. A főképpen a kínai nyelv és kultúra terjesztésére szolgáló Konfuciusz Intézetekből Európában körülbelül száz van, a nagyobb országokban több is. Magyarországon egy működik, az Eötvös Loránd Tudományegyetem kebelén. 2006-ban jött létre, eddig több mint háromezren tanultak a nyelvi kurzusain. Itthon egyébként jelenleg 8 felsőoktatási intézményben és 12 gimnáziumban tanítanak kínai nyelvet. A magyar oktatás történetében először az idén két diák kínaiból érettségizik. (K. Gy.) Elhunyt H. Bóna Márta Hatvanhat éves korában meghalt az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa, H. Bóna Márta. H. Bóna Mártát legutóbb 2010-ben választották a leghitelesebb meteorológusnak a nézők. (MTI.hu) KESZTHELY Menesztett igazgató Indoklás nélkül megszüntette kedden a keszthelyi Helikon Kastélymúzeum Nonprofit Kft. igazgatójának munkaszerződését a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. - értesült lapunk. Az intézményt 27 éve vezető Czoma Lászlót azonnali hatállyal bocsátották el. Az igazgató vezetése mellett a kastély az ország második leglátogatottabb múzeumává vált. A fideszes vezetésű város önkormányzata régóta szeretné átvenni a jelentős forgalmat lebonyolító kastély irányítását, ám ennek az igazgató évek óta ellenállt. (B.A.)