Népszabadság, 2011. július (69. évfolyam, 152-177. szám)
2011-07-22 / 170. szám
2011. július 22., péntek | Népszabadság 13 Kultúra Utcaművészet Tanösvény épült a Duna belvárosi szakaszain Két part, tizenhárom állomás, plusz az akadályverseny Szemere Katalin Ha másért nem érte volna meg végignézni a Duna tanösvényt, azért mindenképpen, hogy órákat lófrálhattam a Duna-parton a langyos kora estében. Ritkán keveredik le az ember a rakpartra. Több helyen még a zebrán átjutni sem könnyű. Nem véletlen, hogy a Duna tanösvény nevű projekt épp arra próbál rávenni: mindennek dacára vágjunk neki. A főszervező a lelkes budapesti fiatalokból álló Valyo-csoport (város és folyó), amely arra törekszik, hogy a fővárosiak folyassák be az életükbe a Dunát. Ne csak akkor jusson eszünkbe, ha megárad. Egész meglepő, hogy milyen sokan tartják törzshelynek a partot. Különösen a Lánchíd és a Parlament közötti plázst és a Petőfi híd pesti hídfője környékét lakják be, igaz, ezek a leginkább alkalmas helyek az üldögélésre. Jól megférnek a futókkal is, ahogy a budai oldalon, a Lánchíd-Margit híd közötti csíkban a sétálókkal. A valyosok azzal az Artopolis Egyesülettel dolgoztak össze, amelyet helyszínspecifikus művészeti törekvések hazai népszerűsítésére és inspirálására hoztak létre 2008-ban. Placcc nevű rendezvényein csalogatják utcára, ismeretlen városrészekbe a kíváncsiakat. (Legutóbb velük lehetett például nyúljelmezben, csukott szemmel tandemezni a Blaha Lujza tér környékén.) A Duna tanösvény a Margitsziget és a Petőfi híd között vezet, 13 állomással. Kilencet Pesten, hármat Budán, egyet meg a Margitszigeten kell keresni. Szorgalmasan bandukolok a Lánchídtól a Petőfi felé, mint régen, az akadályversenyeken. Csak most nem a zsákban futás, a lepényevés vagy a trükkös kérdések helyszínét keresem, hanem az infópontokat. Szomorúan konstatálom: semmivel sem tudok jobban tájékozódni, mint úttörő koromban. Az okostelefon - térkép híján - segít, de még így is akad pár hely, amelyet háromszori fel-le séta után sem találok meg. Például a Petőfi híd budai oldalán a Duna számokban nevű táblát és a Sóhaj zónát a Lánchídnál, de ez utóbbit állítólag nem sokkal korábban hatalmas szél tépázta meg. Ha fel is fedezem bármelyik táblát, bénázok előtte. Olvasgatom például a vízellátásról szóló részt. Még az elején, a rómaiaknál tartok, mikor azon kapom magam, bár izgalmasnak tűnik, ahogy a közeli tiszta vizű forrásokra az első nagyobb volumenű vízvezetékrendszert ráépítették (kapcsan egymásba illeszkedő ólom- vagy agyagcsöveken keresztül szállították a vizet), a sűrűn írt szövegről mindig elkalandozik a figyelmem. Később jövök csak rá, hogy türelmetlen vagyok. Egy szuszra végig akartam sétálni a tanösvényt, ami nem lehetetlen, csak fárasztó. A valyosok is arra biztatnak, hogy több etapban fedezzük fel a Dunát. Olvasgassunk, bámuljuk a vizet, pihenjünk, együnk-igyunk, fussunk haza, jöjjünk vissza. Mindenesetre a szövegtengerből jó átlépni az archív képekre, vagy adott esetben a képregényre a Petőfi hídnál. Ez utóbbi a Haláltánc a Dunán címet kapta, s mi másra utalhatna, mint az öngyilkosokra. A képeken két figura nyavalyog arról, hogyan kéne kinyírniuk magukat a legkedveltebb öngyilkos célponton, a Szabadság hídon. Ehhez passzintották Arany János versét, a Híd-avatást, amelynek magyarázó része nemcsak azt a népi hiedelmet boncolgatja, hogy a hidakat az öngyilkosok vagy azok szellemei avatják - megtudjuk azt is, hogy párbajok végkimenetelét is jelentette az efféle vízbefúlás. A legkellemesebb célpontnak a Belgrád rakpart előtti Steget kiáltom ki, amely a túra remek végpontja lehetne, ha nem éppen a közelben kezdtem volna a sétát. Az ember hever az ormótlan nagy, rendkívül kényelmes fa nyugágyon, kémleli a vizet, nézi az Erzsébet és a Szabadság híd forgalmát vagy a szemközti Gellérthegyet. Majd hazamegy. Jó, el tudnék képzelni itt egy büfét is, olyan romkocsma-hangulatút. Nem kimondottan olyat, mint a szomszédos piano bár, amelyet egy nagy amerikai énekesről neveztek el, valamint pocsék cégérrel szereltek fel. Míg az egyik hídtól a másikig megyek, bámulom a kikötött hajókat. Ha külföldi lennék, nem hinném, hogy szívesen szállnék fel bármelyikre is. Olyan igazi lehúzó helynek tűnik a legtöbb. „A hídra lépni engedély nélkül tilos” - fenyeget nem is egy tábla az út során, ami csak a Margitszigeten okoz fejtörést. Hiszen ha nem léphetek rá, max. távcsővel láthatnám a Budapest Avantgarde (Szabó-Lencz Péter) photoshopolt Budapestjét. Szerencsére a Batthyány térnél a GG nevű festőművész kikötőbódéra festékkel fújt képe, a Lánchidat bámuló csapat elég nagy ahhoz, hogy a partról is megnézhessem. Rengetegen horgásznak a Dunán, ergo még nem halt ki totálisan a folyó élővilága. Azért az jó hír. Azt viszont nem hinném, hogy hódpézsmák is vannak még errefelé, amelyeknek külön táblát szenteltek. Az állat váladékának amúgy misztikus erőt tulajdonítottak eleink, használták a gyógyszeriparban és nemi vágyfokozóként is - tudtuk meg egy tábláról, tehát mégsem haszontalan ez az infópont, igaz, önmagamon kívül egyetlen embert sem láttam e szövegeket olvasni. A Duna-parti botladozások közepette egyetlen igazi meglepetés ért: amikor megpillantottam az alagutat a központi vásárcsarnokba, amely szigorúan ráccsal van lezárva a kíváncsi felfedezők elől. Illetve volt egy másik is, hogy miért pont a Szabadság híd közelében helyezték el a Szent István Park II. elnevezésű kikötőt, na, ezen filózok azóta is. Az ember hever a hatalmas fa nyugágyon, kémleli a vizet, aztán hazamegy fotó: kocsis Zoltán Zeneakadémia Újabb forráselvonás várható Kínkeserves felújítás Csider István Zoltán Az optimista forgatókönyv szerint 2012. november 30-ig be kell fejeződnie a Zeneakadémia még el sem kezdődött felújításának - derült ki egy mai sajtótájékoztatón, Budapesten. Lakatos Gergely, a projekt főmérnöke elmondta: az európai uniós támogatási szerződést összesen ötször módosították, legutóbb idén áprilisban. Ekkor tűzték ki a jövő évi, egyszersmind új céldátumot, hiszen az eredeti tervek szerint már 2011. október 22-ig, Liszt Ferenc kétszázadik születésnapjáig el kellett volna készülnie a rekonstrukciónak, 11 milliárd forintból. Ennek fő oka a főépület felújítására 2010-ben kiírt nyílt közbeszerzési eljárás elhúzódása. Első körben azért nem kezdődött meg időben a munka, mert még a legalacsonyabb ajánlat is meghaladta a rendelkezésre álló forrásokat. Ezután úgynevezett tárgyalásos eljárás kezdődött, amelyre az egyetem meghívta a korábbi tenderen induló vállalatokat. Az Arcadom-Laks- Swietelsky-konzorcium nyerte meg ezt a fordulót, ezután azonban az egyik vesztes cég, a Market Zrt. a Közbeszerzési Tanácshoz fordult jogorvoslatért, mely grémium a lényegi kérdésekben nem adott ugyan igazat a pályázónak, néhány - a sajtótájékoztatón formainak nevezett - hiányosság miatt azonban az ajánlatkérőt döntésének felülvizsgálatára kérte. A legutóbbi döntési folyamat a projekt vezetői, a Zeneakadémia és a NEFMI reményei szerint még júliusban eredményes lehet. Már persze ha a Market Zrt. nem emel újabb kifogásokat. Mindenesetre Lakatos szerint a mostani céldátumhoz képest legfeljebb néhány hónapot csúszhat a felújítás. Kiderült továbbá: a csúszás nem veszélyezteti a projektre kapott uniós forrásokat. A NEFMI által felkért miniszteri biztos, Bányai Miklós egyébként elsősorban a „tipikus bürokrata szemléletben”, a jogszabályi környezet sokszori változásában látja a rekonstrukció elhúzódásának okát, hiszen, mint ismert, a projektről már 2007-ben kormányzati döntés született. Mindenesetre a Liszt Ferenc téri épületben 2009 novembere óta nem rendeztek koncertet, oktatási tevékenység ott nem folyik, a zeneművészetis hallgatók egy Üllői úti épületben tanulnak, amelynek havi bérleti díja több mint tízmillió forint. Ehhez jön még, hogy a főépület bezárásával az egyetem jelentős bevételi forrásoktól is elesett. Ez a fajta veszteség úgy 190 millió forintnyi, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem „kára”, vagyis hiánya így körülbelül 300 millióra tehető. Bányai szerint nem marad más út, mint az előremenekülés. S hogy ez mi volna? A napi működéshez szükséges összegek előteremtésének lehetőségét a miniszteri biztos például néhány ingatlan eladásában látja. Batta András rektor szerint ilyen például az a három Teréz körúti lakás, amely eddig irodaként működött, s amelyeket ezután sem adna el, csupán bérbe az egyetem. Bányai Miklós továbbá az intézménynek a Városligeti fasoron található kollégiumát nevezte meg mint értékesíthető ingatlant. Az „előremenekülés” másik forrása pedig a Wesselényi utcai új épület lehet, amely az egykori divatiskola átalakításával nyeri el végleges formáját, ott elvileg ősszel már meg is kezdődhet az oktatás. Ráadásul, folytatta a biztos, itt pluszbevételhez juthatna az egyetem, mondjuk üzleti alapú oktatással. A hazai kulturális intézményeket sújtó zárolások érzékenyen érintették a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemet is: a kormány 228 millió forintot vont el a zenei felsőoktatás amúgy is rendkívül nehéz helyzetben lévő fellegvárától, ahol emiatt a művész-tanárok fizetése is csökkent. Az óraszámok nem változtak, az órák viszont a korábbi hatvan perc helyett negyvenöt percesek lettek, ennyi után fizet az egyetem az oktatóknak. A jelen lévő újságírók véletlenül azt is megtudták, hogy „nem az utolsó zárolás volt” a korábbi 228 milliós. A miniszteri biztos elejtett félmondatához a Népszabadság kérésére hozzáfűzte: a korábbi zárolás tárcák közötti megoszlását pontosítva nemrégiben kiderült, további mintegy 15 százalékot kitevő újabb megszorításra számíthat az egyetem, ami körülbelül 33-35 millió forintra tehető. Erről „napokon belül” hivatalos formában is értesítik a intézményt. HIRDETÉS Kiadó üzlethelyiség A Farkasréti temető bejárata mellett négy üzlethelyiségből álló bérlemény kiadó, kizárólag virágüzlet céljára. Teljes méret: 118,49 m2 Üzlettér méret: 55,42 mT További információ: 06 20 328 5886 BUDAPESTI TEMETKEZÉSI INTÉZET ZRT. Most 2012. november 30-a a „céldátum” FOTÓ: KOVALOVSZKY DÁNIEL