Népszabadság, 2012. május (70. évfolyam, 102-126. szám)
2012-05-23 / 120. szám
Abortusz Szócska Miklós nem tilthatóan tabletta Danó Anna Az egészségügyi államtitkár, bár nagyon szeretne, valójában nem tud szívességet tenni a kereszténydemokratáknak, noha Nagy Kálmán KDNP-s képviselő és Harrach Péter frakcióvezető „noszogatására” sietett bejelenteni, hogy Magyarország elutasítja az úgynevezett abortusztabletta alkalmazását, az egészségügyi jog szerint tulajdonképpen már ma is használható a vegyület. A szakmai eljárásrend ugyanis már évek óta a terhesség megszakításának lehetséges technikái közt sorolja fel a tablettát. Eddig csupán az alkalmas vegyület gyógyszerhatósági regisztrációja hiányzott. Ez a regisztráció történt meg május közepén. Szócska szigora így leginkább csak arra terjedhet ki, hogy az úgynevezett OEP- befogadást akadályozza. Vagyis azt nem korlátozhatja, hogy az érintett nők, akiknél ez a módszer lenne alkalmas a terhesség megszakítására, teljes áron, tb-támogatás nélkül kaphassák meg a beavatkozást. Nem lehet csak a tablettával végzett abortuszt tiltani, miközben a műtéti eljárás továbbra is lehetséges. Olyan nincs, hogy késsel szabad, méreggel meg nem - mondta lapunknak Kincses Gyula egészségpolitikai szakértő, aki abban bízik, hogy az államtitkárság, hiába biztatják erre, ebben a kérdésben nem fordul az Alkotmánybírósághoz. Az AB ugyanis nem orvosi testület, így szerinte orvosszakmai kérdéseket nem is mérlegelhet. De ha jogértelmezésre kérik, akkor a testület a jelenlegi alaptörvény alapján eljuthat akár az abortusz tilalmának kimondásáig is. A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy az engedélyezett gyógyszerek alkalmazását nem szokták tiltani, ugyanakkor nem tagadja, hogy az alkalmazás lassítására a tárcának esetleg lehetnek eszközei. - A hazai egészségügyi intézményekben minden olyan beavatkozás elvégezhető, amit szakmai vagy finanszírozási eljárásrend nem tilt - erősítette meg lapunknak Simon Tamás egészségügyi szakjogász, hogy a tabletta ma is jogszerűen alkalmazható. A Szülészeti és Nőgyógyászati Szakmai Kollégium ugyanis a terhességmegszakítás egyik lehetséges eljárásaként említi a gyógyszeres abortuszt egy 1998-ban közzétett szakmai dokumentumban. A helyzet tehát így fest: ha a kórház úgy dönt, hogy szakmailag indokoltabb tablettával elvégezni az abortuszt, mint a hagyományos módon, nincs akadálya a beavatkozásnak, csak a tabletta teljes árát kell felszámolnia. Szerettük volna megkérdezni a szakmai kollégium vezetőit, hogy a polémia miatt, esetleg más, szakmai indokból szándékukban áll-e az eljárásrend módosítása, de nem nyilatkoztak. Megtudtuk: Szócska Miklós szakállamtitkár arra kérte őket, hogy ebben az ügyben kerüljék a nyilvánosságot. Az államtitkárság a választás lehetőségétől és adott esetben a számukra biztonságosabb eljárástól fosztaná meg a nőket. Ezért a Társaság a Szabadságjogokért közérdekű adatigényléssel igyekszik megtudni, milyen kutatási eredményekre utal az egészségügyi államtitkárság, amikor a készítmény biztonságosságát vonja kétségbe - mondta lapunknak Kapronczay Stefánia, a szervezet betegjogi programvezetője. Szócska visszalépése szakmailag azért is érthetetlen, mert a tabletta - ami több gyógyszerkereskedő honlapjáról megrendelhető - szerepel az Egészségügyi Világszervezet hatékony és biztonságos gyógyszereket felsoroló listáján. Az államtitkár legfeljebb lassíthat fotó: Kocsis Zoltán Vesztegetés és csalás gyanújával őrizetbe vették Veres Istvánt A nyomozók szerint a Zóna Taxi egykori vezérigazgatója a Budapest Airport több vezetőjével összejátszva 671 milliós kárt okozott a repülőtér üzemeltetőjének. a13 Hiába túlórázik a parlament, lemaradunk az Ecofinról Teljes költségvetési javaslatot terjeszt a képviselők elé a kormány még a későbbre tolt nyári szünet előtt. Csak azt nem tudni, mi indokolja a nagy sietséget. a9 EGYIPTOM VÁLASZT Aggodalommal vegyes érdeklődéssel várja a világ az arab tavasz meghatározó eseményét, az egyiptomi elnökválasztást. A 13 jelölt között iszlamisták, világiak és egykori Mubarak-káderek is vannak. A tét nagy, az eredmény megjósolhatatlan. ->8 FOTÓ:REUTERS -AMMARAWAD ÖTÖDIK HASÁB Lista Ha a kormány úgy akarja, mostantól annyit konzultál - immár jogszerűen - az ő népével, amennyit akar. Maga mondja meg, milyen ügyben, s a lakosság mely csoportjait kívánja elérni, a népesség-nyilvántartó hivatalnak pedig kutya kötelessége átadni személyes adatainkat. Vajon miről akar minket a kormány személyre szólóan tájékoztatni, mely kérdésekben szeretné megismerni az álláspontunkat, s mit kezd a visszaküldött véleményekkel? A korábbi konzultációk során álkérdéseket tettek fel, ugyanakkor soha senki nem adott tájékoztatást például arról, hogy azok, akik szöveges üzenettel is kiegészítették a kérdőívet, mit írtak a kormánynak. Az efféle konzultáció aggályos. A kormánynak nem dolga ugyanis, hogy politikai véleményeket - kifejezetten érzékeny személyes adatokat - gyűjtsön. Egyetlen érv sem szól amellett, hogy ellenőrizhetetlen adatbázisokat hozzanak létre, amelyek felhasználása nem követhető, hiszen máig nem derült ki, mi lett a sorsuk azoknak a kérdőíveknek, amelyek a válaszolók azonosítására is alkalmasak. Az sem elegáns megoldás, hogy a korábbi adatvédelmi biztos által is kifogásolt konzultációkat egy jogszabályváltozással utóbb törvényessé tették. De alkotmányossá nem. Kész szerencse, hogy nem vagyunk teljesen kiszolgáltatottak. Aki nem akar konzultálni, utólag letilthatja adatai kiadását. Jobb lenne persze, ha előbb annak kellene lépnie, aki a nevünket és címünket politikai marketing céljára kívánja megszerezni. Kérdezze meg: tényleg akarjuk? De akkorra már késő: a lista készen lehet. (A szerk.) Vélemény Az alvó oroszlán kirúg Villanybó, pofa súlyba, havajozást befejezni! - dörren Uj Péter a bűzös leheletű fenevadra. All 9 770133 175036 12120 HIRDETÉS