Népszabadság, 2013. január (71. évfolyam, 1-26. szám)

2013-01-29 / 24. szám

Jelentés A kiadásokból faragtatnának Újabb csomag jöhet Baka F. Zoltán-Zalán Eszter Új gazdaságpolitikai irányra van szük­ség Magyarországon a fenntartható költségvetési konszolidációhoz, a nö­vekedés és a bizalom elősegítéséhez, a pénzügyi szektor rendbetételéhez és a strukturális reformok végrehajtásához - állapította meg az IMF magyarorszá­gi országlátogatását végző delegációja hétfői közleményében. A delegáció szerint a magyar gazdaság gyenge tel­jesítménye részben strukturális okok­ra vezethető vissza, de egyes gazdaság­­politikai intézkedések is hátráltatják a kilábalást. A jelenlegi kedvező külpiaci helyzet azonban jó alkalom lenne arra, hogy a magyar kormány végrehajtsa a szükséges intézkedéseket.­­ Lényegében a tavaly nyáron tett megállapításaikat tartották fenn a nemzetközi szervezetek, mert úgy ta­pasztalták, hogy nem történt előrelé­pés az elmúlt fél évben, sőt bizonyos területeken épp az ellenkezője valósult meg annak, ami a korábbi jelentésben szerepelt - értesült a Népszabadság e tárgyalások egyik résztvevőjétől. A ko­rábbi ajánlások közt szerepelt például, hogy a kormány fokozatosan szüntesse meg a szabályozott energiaárakat. Az IMF és az Európai Bizottság küldöttsége az előző, még 2008 őszén kötött hitelprogramhoz kapcsolódó egyeztetések miatt járt itt, nem egy új hitelszerződés előkészítése miatt. Azért kapott mégis hangsúlyt a láto­gatás, mert a bizottság tapasztalatain múlhat, kikerülünk-e a túlzottdeficit­­eljárás alól. Erről ugyan csak nyár ele­jén lesz végleges döntés, de a mostani egyeztetések tanulsága beépül a dön­tés alapjául szolgáló jelentésekbe. Ebből a szempontból egyáltalán nem jó hír, hogy a szervezetek ag­gódnak a magyar növekedési kilátá­sok romlása, illetve az államháztartás gazdálkodásának stabilitása miatt. Az Európai Bizottság tegnapi közleménye egyenesen úgy fogalmaz: további lépé­seket igényel, hogy az unió ajánlásaival összhangban az államháztartási hiány „tartósan és kiegyensúlyozott módon” a háromszázalékos szint alatt marad­jon. Hangsúlyozzák, hogy kiadásol­dali intézkedésekre van szükség, vagy­is nem adóemelésekkel kell foltozgatni a költségvetés lyukait. Felidézve a pár hónappal ezelőtti eseményeket, erre egyféle kormány­zati reakció születhet: újabb csomag, mégpedig az első negyedévben, hogy nyár elejéig legyen elég idő meggyőz­ni Brüsszelt. Tavaly ősszel rögtön két Matolcsy-csomag is összeállt arra a brüsszeli szándékra, hogy bent tar­tanak minket a túlzottdeficit-eljárás alatt. Az intézkedésekkel kétséget kizá­róan biztosítani lehetett a 2012-es és a 2013-as deficitcélokat. Most is hasonló lépésre lehet számítani, annak ellené­re, hogy a nemzetgazdasági tárca által hétfőn kiadott közleményben azt eme­lik ki, nem egyszeri jellegű intézkedé­sekkel sikerült teljesíteni a hiányt. Milyen intézkedések jöhetnek szó­ba? Politikai okokból nehéz lenne fel­vállalni a kiadások visszavágását a szo­ciális területen, az a munkanélküliek ellátásánál már amúgy is megtörtént, legfeljebb a családi pótlékot köthet­nek jövedelemhez. Az államigazgatási kiadásokban nagy tartalék már nincs. Mindig lehet öt-tíz százalékot zárolni, de ezzel csak a problémát görgeti ma­ga előtt a kormány. Az állami nagybe­ruházások - mivel nem sok volt belő­lük az elmúlt években - eddig sem ve­szélyeztették a költségvetést, visszavá­gásuk nem strukturális megoldás, és e téren a választások előtt akár még növelheti is aktivitását a kabinet. Le­het tartalék a közlekedési ártámogatás csökkentésében, de itt is nagy politikai veszteséggel kell számolni. A közösségi közlekedés átalakításába pedig ennek a kormánynak is beletört a bicskája. Maradnak a tabuk, mint például a nyugdíjak kurtítása, ám az lenne a leg­inkább meglepő, ha ebbe belemenne a kormány. A vizitdíj is ilyen kérdés, bár a tandíjnál nem zavarta a kormányt, hogy saját korábbi ígéreteivel kellett szembemennie. Matolcsyék védekezésként valószí­nűleg fel fogják emlegetni a büdzsé 400 milliárd forintos tartalékát. Er­ről azonban az EB jelentése egyálta­lán nem tesz említést, vagyis nem úgy tekintenek erre, mint amit figyelem­be kellene venni a költségvetési folya­matok stabilitásának vizsgálatakor. Az IMF szerint e tartalék elköltése nélkül is a GDP 3,25 százaléka lehet a hiány idén egyes adóbevételek elmaradása, illetve például az elektronikus útdíj­­rendszer kiépítésének csúszása miatt. Biomassza-erőmű lesz a Vértesiből, favágó a bányászokból Jövő év végén bezárják a Vér­tesi Erőművet ellátó márkus­­hegyi szénbányát, az erőművet biomassza-tüzelésre állítják át, így 2018 végéig üzemelhet. Ez 42 milliárdba kerül. ^>9 A német politikus kínos esete az újságírónő kebleivel Németországban minden ed­diginél nyíltabban folyik a vita a politikában lévő szexizmus­ról, az egyenjogúságról. Nálunk alig van következménye a nő­­ellenességnek. ^13 Nem okozott meglepetést, hogy az eddigi megbízott vezetőt, Ókovács Szil­vesztert nevezték ki az Operaház főigazgatójának. Az intézményben most reménykednek, hogy talán lesz valami állandóság, elindítanak és végig is visznek egy programot. Szükség is lenne a változásra, mert az elmúlt évtized­ben jobbára csak a botrányok sokasodtak az Opera körül. (Képünkön Rálik Szilvia a Hunyadi László előadásán.) -­15 fotó: Reviczky Zsolt IRÁNI SIKER: MAJOM AZ ŰRBEN Egy majmot küldtek a világűrbe, és épség­ben vissza is hozták a Földre - jelentette be az iráni állami mé­dia. Teherán ember fel­bocsátását készíti elő. Közben a világ tovább­ra sem tudja, tényleg történt-e robbanás a fordói nukleáris létesít­ményben. ->8 FOTO: REUTERS TV ÖTÖDIK HASÁB Sor Bármit, csak jegyet ne - nagyjá­ból ez a válasza annak, aki ma a Nemzeti Színházban felvesz egy telefont. Alföldi­ interjúidőpontot is könnyebb kapni, mint belépőt egy előadásra. Már a Bánk bán junior is elég reménytelen. Ebből is látszik, hogy egy politikai kur­zusnak nagyon nehéz kultúrhar­cot nyernie. Ahhoz ugyanis sike­rek kellenek. Nem kormányszó­­vivőiek, hanem telt házasok. A nézők ugyanis szavaznak. A lá­bukkal, amikor sorban állnak azokért az előadásokért, amelye­ket nem akarnak kihagyni. Egy piacgazdaságban a sor a legna­gyobb elismerés. Különösen, ha nem a legújabb telefonért, hanem színházi előadásért haj­landóak az emberek órákat állni. A maradandó kulturális sike­rek eddig kerülték az Orbán-kor­­mányokat. Még a mulandóak is. Pedig összesen már hat évük volt erre, és láthatóan vágynák is a sikert. Van egy Nemzeti Színhá­zunk és egy hátrahagyott göd­rünk, egy Hídemberünk és egy Bánk bán-operafilmünk. Ja, és a Kerényi álmodta történelmi tabló. Festmény és könyv alak­ban. Ez is sor, de micsoda kü­lönbség! Az Új Színház (pardon, Új­színház!) előadásainak jegyeladá­sakor valamilyen rejtélyes okból nem kell rendőrsorfalnak vigyáz­nia, hogy az ostromló érdeklődők be ne nyomják az üvegajtót. Persze nehéz úgy megnyerni a kultúrkampfot, ha Kerényi is Alföldit néz. Elfoglalják a kultú­ra várait, de mi végre? Magáért a birtoklásért? Nem jó, de leg­alább a miénk? így lesz a Fidesz magyar narancsa a citrom. Az elfoglaláshoz megvan az erő és a hatalom. De itt aztán mint­ha elfogyna a tudomány, marad helyette a gőg. A sor azonban nem hazudik. Akár az Andrássy úton áll szín­házjegyért, akár a Blahán kará­csonyi ingyenebédért. (A szerk.) 2x2 Akárhogy számol Tóth Ákos, mindig arra jut, hogy nem az LMP-n múlik a bukta. ^11 OV-generáció Mekkora árat fizethetünk Orbán leváltásáért? - teszi fel a kérdést az OV-generá­ció tagjaival Pető Péter. ^>11

Next