Népszabadság, 2013. január (71. évfolyam, 1-26. szám)
2013-01-14 / 11. szám
Bayer-ügy Gyurcsány nem tudta maga mellé állítani az ellenzék vezetőit Pártházig ért a tiltakozás Czene Gábor Bayer Zsolt botrányos cikke, a „tűrhetetlen hangvételű, rasszista uszítás” ellen hirdetett tüntetést a Lendvay utcába, a Fidesz budapesti székházához a Demokratikus Koalíció. A vasárnapi demonstráción megjelent több száz embert a Fidesz székházára kitett, nagyméretű felirat várta: „Ne álljatok a gyilkosok pártjára!, Ne hallgassatok Ron Werberre!” Egy idősebb férfi hasonló szöveget tartott a magasba, csak éppen ellenkező előjellel. Horthy és Hitler fotója mellett ez volt olvasható: „Kedves Fidesz! Ne állj a gyilkosok pártjára!” A tüntetők egy másik transzparenssel is válaszoltak a Fidesznek: „Embert barátjáról, pártot tagságáról!”. Többen „Én is cigány vagyok” feliratot viseltek. Gyurcsány Ferenc mellett több DK-s és MSZP-s politikus is eljött, a parlamenten belüli és kívüli demokratikus ellenzéki erők meghatározó személyiségei azonban nem voltak ott. Eredetileg úgy volt, hogy a Polgárjogi Mozgalom a Köztársaságért képviseletében Horváth Aladár is felszólal, végül azonban - amikor megtudta, kik fognak beszélni - elállt ettől. Szerinte az lett volna helyes, ha a demokratikus összefogás vezető politikusai is mikrofonhoz lépnek. Ahogyan decemberben, a Kossuth téri több tízezres, náciellenes tüntetésen tették. Iványi Gábor lelkész, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetője emlékeztetett rá, hogy Bayer Zsolt nem először és nem véletlenül szólta el magát, évek óta uszít. Iványi feltevése szerint ez pártja akaratából történik, és jóvátehetetlen károkat okoz az országnak. Ungár Klára volt fideszes és szabad demokrata politikus, a SZEMA (Szabad Emberek Magyarországért - Liberális Párt) elnöke sorra vette, milyen változásokon ment át a Fidesz a kilencvenes évek eleje óta. Közölte, hogy Orbán Viktor a polgári körök egyikében „nevelte fel” Vona Gábort, a Jobbik elnökét. Aki a Fideszre szavazott, végül is a Jobbikot kapta. Aki pedig nem akar Jobbikot, soha többé nem szavazhat a Fideszre. Felolvasták Schiffer Andrásnak, az LMP frakcióvezetőjének a levelét, amelyből kiderült: az LMP fontosnak tartja a rasszizmus elleni küzdelmet, de ebben a demonstrációban szervezőként nem kíván részt venni, és szónokot sem állít. A bejelentést pfujolás fogadta. Teleki László MSZP-s roma politikus arról beszélt, hogy a cigányok segíteni akarnak - nem a Fidesznek, hanem Magyarországnak. A volt államtitkár szerint egyedül az lenne elfogadható lépés Orbán Viktortól és a Fidesztől, ha Bayer Zsoltot kizárnák a pártból. „Zárják ki!” - követelte a tömeg. Nem sokkal később az „Orbán, takarodj!” következett. Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció képviselője kifogásolta, hogy Orbán Viktor más kényes ügyekhez hasonlóan - ebben az esetben is néma maradt. Hangsúlyozta: a miniszterelnök a szabadságjogok árulója lesz, ha nem szólal meg. A Fidesz felszólítja a baloldalt, hogy hagyja abba a gyűlöletkampányt, ne álljon a gyilkosok oldalára - közölte Selmeczi Gabriella, a párt szóvivője a tüntetésre reagálva. Szerinte ahelyett, hogy elítélné a brutális bűncselekmények elkövetőit, a baloldal kampányával bátorítja a bűnelkövetőket, hiszen ezzel arra utal, hogy nem az a bűnös, aki embert öl, hanem az, aki ezen felháborodik. Az aktuális botrányt az a Magyar Hírlapban megjelent írás robbantotta ki, amelyben a Fidesz alapító tagja, Bayer Zsolt a cigányok jelentős részét állatnak nevezte a szigethalmi késelés ürügyén. Publicisztikája így végződik: „Az állatok meg ne legyenek. Sehogyan se. Ezt kell megoldani - de azonnal és bárhogyan!” Ezúttal nem kizárólag a demokratikus ellenzéki pártok tiltakoztak. A szövegtől több fideszes politikus is elhatárolódott. Az ügy ^4 Ez a demonstráció nem hozott a korábbihoz hasonló összefogást fotó: Móricz simon Mégis áthárítják ügyfeleikre a tranzakciós illetéket a bankok Matolcsy György miniszter várakozásaival ellentétben nem állják a pénzintézetek a banki műveletek közterhét, a cégekkel és az emberekkel fizettetik ki ezt a díjat. ^9 A képviselők előtt is titkolja a zuglói polgármester a rejtélyes felmérést Közpénzből rendeltek közvélemény-kutatást a főváros XIV. kerületében, de a kérdésekről, válaszokról, eredményről semmit nem árul el a városrész vezetője, Papcsák Ferenc. n>5 EMLÉKEZÉS A DONI ÁTTÖRÉSRE Az ország több pontján is megemlékeztek a doni áttörés katona és munkaszolgálatos áldozatairól a tragédia hetvenedik évfordulóján. A pákozdi katonai emlékparkban márványoszlopot avattak (képünkön), a budapesti holokausztközpont falán pedig emléktáblát állítottak. -2: 11 FOTÓ: MÓRICZ SIMON ÖTÖDIK HASÁB A bűn A velünk élő rasszizmus pulzusa tapintható ki akkor, amikor egy újság erőszakos bűncselekményt, gyilkosságot látva nem azt akarja megtudni megírni először, mi is történt valójában, hanem azt, hogy vajon roma volt-e az elkövető. Mert ha igen, akkor abból országos méretű cigányozás, Jobbik-felvonulás, egyre durvábban rasszista vezércikkek lesznek. Ezekre válaszul pedig antirasszista kiállások, demonstrációk. Ha nem cigány az elkövető, akkor a legbrutálisabb cselekmény is hamar kikophat a hírekből. Ma azt látjuk, hogy egyre gyakrabban nem a bűn, hanem a bűn színe válik fontossá, ebből pedig egyenesen fakad, hogy akinek ez a fontos, az a bűn megelőzésére is színalapon keres-követel megoldást. A rasszizmusra adott határozott antirasszista válasz nagyon fontos, mert remélhetőleg nem hagyja, hogy bármilyen problémára bőrszín szerint keressenek megoldást Magyarországon. Fontos lenne azonban az is, hogy például az ózdi gyilkosság rávilágítson arra, mennyien élnek ma Magyarországon kényszerből törvényen kívül, mivel az állam nem védi meg őket a bűnözőktől. És hányan élnek ma Magyarországon előbb-utóbb sorsszerűen a bűnbe taszítva. A két probléma egymásba fonódik, és megoldást sem lehet csupán az egyikre találni. Az ózdi Szőlőalja utca legalább olyan messze van a pártok székházaitól, mint a magyar társadalom e helyzet megoldásának még a reményétől is. A rasszizmus elutasítása csak a minimálisan elvárható reflex. Ha ezen kívül nem történik semmi, akkor készülhetünk a következő cigányozásra. Márpedig ami ezen kívül ma Magyarországon történik, attól csak még több ember válik elkövetővé vagy áldozattá. (A szerk.) Politikai Petrocellik? Újra és újra leszámolássá fajul az elszámolás, maszlaggá a közélet tisztasága - írja Tamás Ervin. n>11 Az állam kérges tenyere Egy kézbe veszik a nemzeti jövedelem újraelosztását - véli Friss Róbert. na 11 9 770237 377015 13011