Népszabadság, 2014. január (72. évfolyam, 1-26. szám)
2014-01-13 / 10. szám
Átrendezné a támogatásokat az alanyi jogon járó alapjövedelem ► Surányi György szerint integrációs fordulatot hozhatna a juttatás. ► Vitasorozat kezdődik a LÉT munkacsoport ajánlásáról. Az ügy ^4 A CIRKUSZ ÉS AZ ELSŐ MAGYAR ŰRSÉTA Kultúra h>13 Díjmentes pénzfelvétel Közeledik az első határidő, ismét nő az érdeklődés Rohamról nincs szó Horniák Balázs Nyilatkozatdömpingre számítanak a bankok, sokan az utolsó pillanatban közlik majd számlavezetőjükkel, hogy igénybe szeretnék venni a díjmentes készpénzfelvétel lehetőségét. Már csak egy hétig nyilatkozhatnak azok, akik februártól szeretnének havi kétszer, összesen legfeljebb 150 ezer forint készpénzt díjmentesen felvenni. A január 20-i határidő nem jogvesztő, aki adott hónap 20- ig jelzi bankjánál (a fiókban személyesen vagy az internetbankon keresztül - utóbbi felületen erre nem mindenhol van lehetőség), hogy melyik számlájánál élne a kedvezménnyel, az a következő hónaptól már ingyen juthat hozzá a pénzéhez. Ennek ellenére a bankoknál a héten élénkülő érdeklődésre számítanak. A Budapest Banknál eddig az ügyfelek 20 százaléka nyilatkozott, de a pénzintézet szerint ez az arány egy hét alatt 30-40 százalékra emelkedik. A CIB ügyfelei tisztában vannak a lehetőséggel, és szinte mindenki élni is kíván vele. Arra számítanak, hogy a többség februártól igénybe veszi a díjmentességet. Intenzív növekedésre számítanak a K & H-nál is. Az érdeklődés élénk, és az első határidőhöz közeledve vélhetőleg erősödni fog, rohamról azonban nem beszélhetünk. Már csak azért sem, mert a tapasztalatok szerint az ügyfelek csak ritkán jönnek be kifejezetten ezzel a céllal a bankfiókba, inkább az a jellemző, hogy ha már amúgy is ott járnak, egy füst alatt kitöltik a nyilatkozatot is - mondták el az MKB-nál. Az UniCredit várakozása szerint január 20-ig a nyilatkozatok leadása ismét olyan intenzitásra fut fel, mint amilyen december elején volt a banknál. Összességében arra számítanak, hogy ügyfeleik jelentős része - ha nem is mindenki az első határidőre, de - leadja nyilatkozatát. Máris több százezren keresték fel bankjukat: a CIB-nél már közelít a százezerhez az eddig befogadott nyilatkozatok száma. Ugyan a pénzintézetnél internetbankon, sőt telefonos ügyfélszolgálatukon keresztül is elintézhetik ezt az ügyfelek, a nyilatkozatok több mint felét így is személyesen, a bankfiókokban adták le. Az UniCreditnél pont az ellenkezőjéről számoltak be. A banknál eddig több mint 78 ezren nyilatkoztak, s az ügyfelek csaknem kétharmada ezt az internetbankon keresztül tette. Hasonló a helyzet az MKB-nál is, a bank tapasztalatai szerint, akinek van internetbanki hozzáférése, az a világhálón keresztül jelöli meg azt a számlát, amelynél élni akar a lehetőséggel. Az MKB-nál múlt péntekig több tízezren nyilatkoztak. Az ügyfelek nagy része ugyan hallott már arról, hogy egy nyilatkozat kitöltésével a következő hónaptól díjmentesen vehet fel számlájáról készpénzt, ám számos részlettel nincsenek tisztában. A legtöbb félreértés (erről az összes, általunk megkérdezett banknál beszámoltak) a közös tulajdonú, illetve az olyan számlákkal kapcsolatos, amelyhez egynél több bankkártya tartozik. Sokan nem tudják, hogy a havi kétszeri ingyenes készpénzfelvétel nem tulajdonosonként vagy kártyánként, hanem számlánként jár - függetlenül attól, hogy hányan férnek hozzá az adott számlához. Egy másik gyakori kérdés arra vonatkozik, hogy a postai pénzfelvételre is vonatkozik-e a kedvezmény? - tették hozzá a Raiffeisennél. A törvény szerint nem. Az ügyfelek többsége akkor nyilatkozik, amikor egyébként is van valami elintéznivalója a fiókban vagy az internetes oldalon fotó: Móricz simon Hamarosan Magyarországra érkezhet az európai lottó A Szerencsejáték Zrt. az Euro- Jackpot honosításával bízta meg informatikai beszállítóját. A játékban az eddigi legnagyobb nyeremény 46 millió euró (14 milliárd forint) volt. ^8 A munkahelyek bizonytalansága népszerűtlenné teszi a gyed extrát Kockáztat az anya, ha a pluszpénz miatt visszamegy dolgozni. Nincs védelme, elbocsáthatják, ha pedig munkanélküliként vállal újabb gyermeket, nem lesz jogosult a gyedre.>5 ELHUNYT ARIEL SARON Katonai tiszteletadással vesznek végső búcsút Izraelben Ariel Sarontól. A volt miniszterelnök a zsidó állam háborús hőse. 85 éves korában, nyolc év kóma után hunyt el szombaton. Magyarországot a hétfői búcsúztatáson Fónagy János képviseli. -EZ FOTÓ: REUTERS - DARREN WHITESIDE ÖTÖDIK HASÁB Alap Semmi esély arra, hogy Magyarország középtávon - mondjuk a következő tíz vagy húsz évben - társadalmi alapjövedelmet adjon minden helyben lakó polgárának. Nem a bevezetésére javaslatot tevő csapat számításait cáfoljuk. Nem vonjuk kétségbe, hogy meg lehet találni a költségvetésben a megfelelő forrást. Nem mondjuk, hogy technikailag kivitelezhetetlen. Azt állítjuk, nem lesz olyan helyzet, hogy kormányzati erő felkarolja a javaslatot. Akkor sem, ha baloldali. A társadalmi alapjövedelemről ugyanis csak három dolgot kell mondani ahhoz, hogy egyetlen politikus se legyen, aki elgondolkodik a bevezetésén. A dolog a bérek és a nyugdíjak (igaz, látszólagos) csökkentésével kezdődik, a gyermekkedvezmények és a családi pótlék megszüntetésével folytatódik, és a felső középosztály jövedelmének (valódi) mérséklődésével végződik. A politikai jelszavak mögött könnyen elbújik a lényeg, hogy összességében többet kapna mindenki - a juttatásainak növelésében elkényelmesített, érdekérvényesítésben remeklő felső közép viszont nagyon is kiszámolja majd, hogy ő speciel kevesebbet. A LET javaslata kétségkívül az első szakmailag kiérlelt, és megfelelő előkészítés mellett jól kommunikált szociálpolitikai kezdeményezés. Láttunk azonban már nem egy ilyet más területen. Tetszik emlékezni az Oriensre vagy a Reformszövetségre? Végiggondolt gazdaságpolitikai programok tűntek el néhány hónap alatt. Néhány gondolatot persze elültetnek a fejekben az ilyen javaslatok. Megmutatják, hogy lehet máshogy is gondolkodni. A szakmai radikalizmusnak ez az előnye. Hátránya, hogy az a politikus sem támogathatja, amelyik szeretné. Lendvai Ildikó például ügyesen húzta ki magát a csapdából, mondván: népszavazás kellene. (A szerk.) Nemzeti PM Ha a párthűség dönt, a fejlesztések helyett csak a pénzfelvételt látjuk majd - írja Szabó Brigitta. ^9 Árulás Ha a gázvezeték hazaárulás volt, mi az orosz atomblokk? - kérdi Hargitai Miklós. ^9 9 770237 377015 14010