Népszabadság, 2015. március (73. évfolyam, 51-76. szám)

2015-03-26 / 72. szám

Botrány A kormányfő elismerte: ő utasított a minisztériumi befektetések mentésére Orbánék elhallgatták a Quaestor-csőd veszélyét Orbán Viktor tegnap elismerte, ő maga rendelte el, hogy a miniszté­riumok vegyék ki pénzüket a bró­kercégekből. Ezzel megcáfolta a bizalmasa, Szijjártó Péter vezette Külügyminisztérium korábbi állí­tásait. Az MSZP mára egyeztetés­re hívta az ellenzéki pártokat, mert „az Orbán-kormány legitimitása megrendült”. Munkatársainktól Orbán Viktor miniszterelnök egy tegnapi soproni sajtótájékoztatón arra a kérdésre, nem tartja-e fur­csának, hogy a Quaestor-csőd előtt a Külgazdasági és Külügyminiszté­rium (KKM) hozzájutott a pénzé­hez, azt válaszolta: nemhogy nem tartja furcsának, ezt ő rendelte el, mert amikor a Buda-Cash bedőlt, azt az értékelést kapták, hogy ér­vényesülhet a dominóhatás. A kor­mány ülésén (feltehetőleg március 4-én - a szerke hozott rendelkezés úgy szólt, hogy minden minisztéri­umnak át kell néznie, van-e pénz­ügyi kapcsolata brókercégekkel, ál­­lomásoztat-e náluk közpénzt, és ha igen, azonnal vonja ki onnan, mert ilyen, „dominóhatással fenyegetett” időszakban egyetlen forintnyi köz­pénzt sem szabad tartani brókercé­geknél. A kormányfő szavai ellentmon­danak a külügyi tárca keddi közle­ményének, amelyben azt állították: a KKM-hez tartozó Magyar Nem­zeti Kereskedőház (MNK) vezetői a Buda-Cash és a Hungária Értékpa­pír csődjét látva március 5-én, csü­törtökön döntöttek úgy, hogy kive­szik a tőkét a Quaestortól. Ez végül március 9-én, hétfőn történt meg. Az MNB 3,8 milliárd dollárnyi állam­­kötvényt tartott a Quaestornál, és a tárca itt helyezte el az Eximbank tő­keemelését célzó 18 milliárd forint­nyi értékpapírt is. Az Index tegnap azt írta, hogy egy fideszes politikus újságírókkal folytatott háttérbeszél­getésen már március 4-én megneve­zett három, csődközeli helyzetbe ju­tott brókercéget, köztük a valóban csődbe ment Hungária Értékpapír Zrt.-t és a Quaestort is. Ezek szerint a kormány tisztában volt a fenyege­tő helyzettel, ám csak a minisztéri­umi pénzekről gondoskodott, a ma­gánbefektetőkről nem. A KKM tegnap nem válaszolt azokra a kérdéseinkre, amelyek egyebek mellett arra irányultak, kik és milyen alapon rendelték el az ér­tékpapíroknak a Quaestornál va­ló elhelyezését. Egyelőre hiába kér­tünk interjúlehetőséget Kőhíd Ba­lázs közigazgatási államtitkártól, aki a tárcánál a pénzügyi kérdése­ket is felügyeli. A lapunk által meg­kérdezett államigazgatási szakértők ugyanakkor szkeptikusak azt illető­en, hogy az összesen több mint 20 milliárdos kötvénykihelyezési ügy­ben az államtitkár Szijjártó Péter miniszter jóváhagyása nélkül dönt­hetett volna. Az ellenzék összes pártja éles hangú közleményekben bírálta a KKM és az érintett kormánypár­ti politikusok magatartását. Az MSZP elnöke csütörtök délután­ra egyeztetésre hívta az ellenzé­ki pártokat, mert „a legitimitását vesztett Orbán-kormány körül ki­alakult helyzetben az ellenzék erő­inek közös és összehangolt fellé­pésére van szükség”. Tóbiás József szerint a kormányfő ezek után sze­mélyesen felelős azoknak a pénzé­ért, akik a becsődölt brókercégek­nél tartották a megtakarításaikat. A párt korábban felelősnek nevez­te a kormányfőt azoknak az embe­reknek a haláláért is, akik a Quaes­tor csődje után önkezükkel vetettek véget életüknek. Mint tegnap meg­írtuk, a KKM befektetési főosztály­­vezetője, kijelölt quitói nagykövet március 10-én lett öngyilkos. A tár­ca nem válaszolt arra a kérdésünk­re sem, van-e köze a halálesetnek a Quaestorhoz, ám arra kérték a saj­tót, hogy a családi tragédiát semmi­lyen más üggyel ne mossa össze. Úgy fest, nemcsak a miniszter­­elnök és a tárca kapkod, hanem a Quaestor Zrt. régi-új vezére, Tar­soly Csaba is. Múlt hétfőn rendkí­vüli közgyűlésen adta át a vezér­­igazgatói posztot egy nyolc általá­nost végzett közmunkásnak. Teg­nap azonban már úgy nyilatkozott, hogy nem tudott arról, kicsoda-mi­csoda a kinevezett vezérigazgató, őt a reorganizációs tanácsadója aján­lotta. Azt mondta, a tévedés felis­merése után - vagyis miután elol­vasta az újságokat - visszaveszi a vezérigazgatói pozíciót. Az is kiderült, hogy a cég azon állítása sem igaz, hogy csődöt kez­deményezett volna maga ellen. Bár múlt hét végén erről tájékoztatta az ügyfeleit a Quaestor Hrurira, a Hvg. hu tegnap este arról írt, hogy ennek semmi nyoma a cégbírósági iratok­ban. Vagyis: a cég a krach kezdete óta kontroll nélkül működik.­­»Folytatás a 2. oldalon Miniszterelnök és minisztere fotó: mti - kovács attila Péntek reggel ► Páros: Szántó Vera bioetikus és Lengyel Zsolt színész. ► J. S. Bach János­ passiója a Zeneakadémián. ► Rockműsorok a televízióban: a Blues Brothers és társai. Belvárosi zár vasárnap Korán örültek a bel­város kereskedői: a kormány úgy dön­tött, bezáratja a vi­­lágörökségi helyszí­neken, így az And­­rássy úton lévő üzle­teket is vasárnapra - derült ki egy kedd esti javaslatból. -­­ FOTÓ: VERES VIKTOR ÖTÖDIK HASÁB Ime.hu Orbán Viktor miniszterelnök rendelte el, hogy a tárcák vegyék ki a brókercégeknél tartott pén­züket. Ezt a kormányfő maga közölte, s most ott áll a Quaes­tor-ügy közepén, s nincs, ami menthetné. Merthogy világossá tette: megtudta, hogy a miniszté­riumok milliárdokkal gurigáznak kockázatos bizniszekben, s erről nem tájékoztatta a közvéleményt. Ahhoz is messzemenően jóindu­latúnak kell lenni, hogy kizárjuk, bennfentes információja volt az ügyről. Az pedig biztos, hogy aggályai támadtak a brókercé­gekkel kapcsolatban, ám ezeket sem közölte azokkal, akik rá bízták jövőjüket, így sok polgár élete összes megtakarítását el­bukta. Az illetékesek nem tettek semmit azért, hogy ezt megaka­dályozzák. Ez tehát ma egy ország, amelynek Külügyminisztériuma játékterembe hordja a közpénzt. Ez tehát ma egy ország, amely­nek miniszterelnöke saját beval­lása szerint elrendeli, hogy a tárcák menekítsék a pénzt a brókercégektől, de erről nem tájékoztatja a polgárokat. Ez tehát ma egy ország, amelyben a Quaestor-ügyben senkit nem állítottak még elő, miközben senkit meg nem károsító civil szervezetekre lassan Gripeneket is képesek küldeni. Ez tehát ma egy ország, amelyben tíz- és száz­­milliárdok tűnnek el úgy, hogy az állami felügyeleti szervek tehe­tetlenek. Ez tehát ma egy ország, amelyben pénzügyi szélhámosok bohóckodhatnak életekkel, de három csapással küldik örökre börtönbe a zsebtolvajokat. Ez tehát ma egy ország, melyben Szijjártó Péter még a helyén van. Ez tehát ma egy ország, amelyet széthordanak, de nem kormá­nyoznak. íme, ezek vagyunk, ezzé lettünk. íme.hu (A szerk.) Maffiaország Pető Péter szerint ebben az or­szágban talán még Kaya Ibra­him is nemzetgazdasági minisz­ter lehetne. ^9 A nép ellensége Révész Sándor a legyőzött köz­érdek nagy harcosáról, Molnár Lajosról emlékezik meg. ->9

Next