Népszabadság, 2015. április (73. évfolyam, 77-101. szám)
2015-04-22 / 94. szám
Jobboldal „Habony az új Simicska”, hiába hárítja el a kérdéseket a miniszterelnök Orbán téma a Fideszben Orbán Viktor tegnap Miskolcon látszólag megtagadta azt a Habony Árpádot, aki épp új médiabirodalmat épít neki. Valóban érzékelhető, hogy egyre kínosabb a kormányfőnek a tanácsadója. Orbán Viktor hosszú idő után most azzal szembesül: már vannak olyanok, akik szerint az ő személye is tehertétel. Csuhaj Ildikó A tapolcai vereség után a jobboldalon már nem csak az a kérdés, ami a Fideszt és személy szerint Orbán Viktor miniszterelnököt illeti, hogy a „szerelem kihűlt” és „elszállt a lélek”. A nagy érzelmi telítettségű Bencsik András- és Bayer Zsolt-féle kijelentéseken túl már megjelenik a jövőről való gondolkodásban az is, hogy elindulhat-e felfelé a Fidesz népszerűsége, ahogyan a miniszterelnök várja, lehet-e vezetésével 2018-ban újra választást nyerni. Egyáltalán: hol lesz Orbán Viktor 2018-ban? Tény ugyanakkor, hogy távozásáról szóló vagy azt szorgalmazó elemzések nincsenek, de kétségkívül vannak rossz érzések azzal kapcsolatban, hogy Orbán tehertétellé vált-e már a jobboldal számára. A 2006-os elveszített választás után a Schmidt Mária által szervezett „szupertitkos” találkozókon Budán, a XXI. Század Intézet kertjében már egy új Fideszről értekeztek vezető párttagok Orbán Viktor nélkül. Kósa Lajos nyilvánosan is „csörgődobos sámánnak” nevezte a pártelnököt, felvetve, hogy ki lesz a törzsfőnök. A politikai helyzetértékeléseknek a Schmidt Mária ante portás című Magyar Nemzet-cikk vetett véget, megüzenve: a trónkövetelők esélytelenek. Áder János ezek után pedig brüsszeli száműzetésbe kényszerült. Amikor pedig a Fidesz-elnökség tagjai megpróbálták rábeszélni Orbánt, hogy egy időre távozzon Brüsszelbe, a válasza az volt, hogy nem megy el, és állítólag az is elhangzott a részéről, hogy „nálam van a kasszakulcs”. A kasszakulcs most talán még jobban nála van, mint valaha, a parlamenti többség és a gazdasági érdekháló működik. A Tölgyessy Péter által definiált fideszes „zárt szerzetesi férfiközösség” azonban már a múlt homályába vész, a politikai kormányzás epicentruma a minisztelnök, nincs más hatalmi centrum, a Fidesz-elnökség sem az. Közben a legelkötelezettebb jobboldaliak számára is megnehezíti a miniszterelnökhöz való viszonyulást a korrupciós vádak szünet nélküli örvénylése, a városi legendák a külföldi bankszámlákról és az orbáni hatalomgyakorlás „keleties természete”. Konkrétan az, hogy erkölcsi dimenziót próbálnak adni Simicska Lajos kiszorításának, miközben „a család”, vagyis Tiborcz István csillaga folyamatosan emelkedik, 2014-ben már 3,8 milliárd forint közbeszerzést nyert el az Orbán Ráhel férje érdekeltségéhez tartozó Elios. A stadionépítési és focilázzal szemben is ambivalens a jobboldali tábor. De sem ez, sem a Quaestor-botrány nem érte el a hitevesztettségnek azt a szintjét az Orbán-szimpatizánsok között, mint például Mészáros Lőrinc leplezetlen meggazdagodása. A Habony-jelenség pedig már az Orbán-szekta tagjainál is „irritációs faktor”. „A jobboldali tábor számára katarzist Habony Árpád kiebrudalása jelentene” - mondták többen is a Népszabadságnak, összekapcsolva a Habony-jelenséget az urizálással, az „új hullámos ficsúrok” térnyerésével. Orbán Viktor tegnap Miskolcon egy Habony Árpádnak, személyes stratégiai főtanácsadójának a szerepére és fizetésére vonatkozó kérdésre azt válaszolta, hogy „ilyen nevű embert a kormány nem foglalkoztat, nincs rajta a kifizetési listán, minden egyébbel forduljon a népességnyilvántartóhoz”. Utóbb hozzátette: semmilyen hivatalos természetű kapcsolatban nem áll Habonnyal, s nem is fog. Nem is tud mit kezdeni azzal, ha valaki a tanácsadójának képzeli magát, vagy annak nevezik az újságok. Mindezt a lapunknak nyilatkozó jobboldaliak végtelenül cinikusnak minősítették. Érezhető, hogy a miniszterelnök számára is kínos Habony közelsége, valamivel el kellett intézni ezt a kérdést, és „ennyi tellett tőle”. De fideszesek szerint a közlés tartalma nyilvánvalóan nem igaz, hiszen „Habony az új Simicska”, és a miniszterelnök akaratából építi az új jobboldali médiaportfóliót. Egyikük azt mondta: „Félő, hogy a végén Orbán Viktor is a Habony Árpád által uralt médiabirodalom politikai terméke lesz.” Minderre kormánytagok és fideszes politikusok részéről az a reakció: Orbánnak nincs alternatívája a jobboldalon, a politikai porondon pedig csak Don Quijoték állnak vele szemben. Kövér László szűk körben elismerte, hogy vannak hibák, de - idézték munkatársunknak a házelnököt - azért is áll mellette a végsőkig, mert szerinte a szabadságharcot vívó Orbán Viktor jelenleg az egyetlen garancia arra, hogy Magyarország nem lesz külső hatalom érdekszférája. Régi harmónia: Orbán Viktor és Hab Árpád FOTÓ: REVICZKY ZSOLT Csütörtök reggel Rejtélyes felújítás Üzleti titok a volt Moszkva tér felújításának költségvetése. De tételes elszámolás hiányában nem állapítható meg, valós árakkal számolnak-e. Egy ügyvéd sikkasztás gyanúja miatt feljelentést tett. ^4 FOTÓ: MIRKÓ ISTVÁN ÖTÖDIK HASÁB Közpénz Azt mondta Miskolcon a miniszterelnök - akinek minden szava igazság -, hogy Habony Árpád nevű embert a kormány nem foglalkoztat, nincs rajta semmilyen kormányzati kifizetési listán. Lázár János, az Orbán-kabinet cinizmusbajnokságának favoritja most valószínűleg ugyanúgy pislog, mint a béka a miskolci kocsonyában, mert egy ilyen kijelentéshez még talán az ő arca is szűk lett volna. Mi viszont emlékeztetnénk a miniszterelnök urat egy apróságra. Tavaly október közepén adta hírül a sajtó, hogy „kevesebb mint tíz magyar kormányzati tisztviselőt” érint az Egyesült Államok által korrupciógyanú miatt bevezetett vízumtilalom. Néhány napra rá egy bizonyos Habony úr szükségét érezte, hogy Washington közepén tegye közszemlére magát egy aznapi washingtoni újsággal, azt igazolandó: nincs rajta a kitiltott kormányemberek listáján. Habony Árpád tehát vagy előrelátóan meghazudtolta Orbán Viktort - ami a kormányzati kommunikáció jelen állapotában csupán a kisebb bakik közé tartozna -, vagy a kormányfő nem tudja, kiket fizet, ami kevésbé valószínű, de szintén nem kizárható, tekintettel a lista éles hosszára. Azon persze, hogy milyen címen érkezik közpénz Habonyhoz, lehet vitatkozni. Sokat segítene a tisztázásban egy habonyosodási vizsgálat - már csak azért is, hogy mielőbb kiderüljön, miből futja az igazolt jövedelem nélküli embernek arra, hogy (nyilván minden kormánymegbízástól függetlenül, magánszorgalomból) újrateremtse kenyéradójának mára kissé hézagossá vált médiahátországát. (A szerk.) A boncasztalon N. Kósa Judit szerint az, ami a felsőoktatásban történik, rendkívül ijesztő. 9 Csak azért se Hargitai Miklós megpróbálja felidézni azt a pillanatot, amikor Lázár Jánosnak egyszer csak elege lett. ^9 9 770237 377039 15094