Népszabadság, 2016. május (74. évfolyam, 102-126. szám)
2016-05-02 / 102. szám
21 Politika és Gazdaság Lapszél Új harcjárműveket vehetnek a határra A Honvédelmi Minisztérium szakértői azt javasolják, hogy a tárca új páncélozott terepjárókat és harcjárműveket szerezzen be és vezényeljen a határra - írta a Magyar Idők. A lap értesülései szerint erre azért lenne szükség, mert a határvédelem során a katonák egyre többször találkoznak felfegyverzett embercsempészekkel. (Hírösszefoglalónk) Éles riasztást kaptak a magyar Gripenek A British Airways szabályt sértő utasszállító repülőgépe miatt riasztották a Magyar Honvédség Gripenjeit szombaton. A British Airways Dubajból induló Boeing utasszállító repülőgépe a román légtéren áthaladva nem lépett kapcsolatba a civil légi irányítással. A légi közlekedési szabályokat megsértő Boeing utasszállító a Gripenek jelenlétét látva felvette a kapcsolatot a földi irányítással, majd elhagyta az ország légterét. (Hírösszefoglalónk) Eltűnt tízezer menekült Egyelőre nem lesz Szentgotthárdon ideiglenes befogadóállomás - hangzott el az ATIZ riportjában. Körmendre viszont hétfőn érkezik a menekültek első csoportja. A nyitást bejelentő sajtótájékoztatón az is kiderült, hogy a Magyarországon idén menedéket kérő közel tizenkétezer emberből több mint tízezerről nem lehet tudni semmit sem. Dukai Miklós belügyminisztériumi helyettes államtitkár elmondta: a 12 ezer menedékkérőből 1777-en vannak jelenleg táborokban, több mint 10 ezer ember eltűnt a hatóságok elől. (Hírösszefoglalónk) FOTÓ: VERES VIKTOR ERŐS MONDAT Meggyőződésem, hogy ötven vagy száz év múlva, amikor valaki megírja korunk történelmét és az egyes országok álláspontját a migrációs válságról, a közép-európai országok vezetőit úgy fogják emlegetni, mint Európa és az Európai Unió megmentőit. Deutsch Tamás, a Fidesz EP- képviselője a Mladá Fronta Dnes című cseh liberális napilapnak NÉPSZABADSÁG 2016. május 2., hétfő Kisvasútátadás Két DK-s a sínekre feküdt, a felcsútiak panaszkodnak Zakatos Orbán álma •Folytatás az 1. oldalról Az építkezést kritizáló hangok miatt viszont Orbán nem aggódik. „Kultúrnemzet vagyunk és a kultúrnemzeti léthez hozzátartoznak a viták. A viták pedig kitermelik a cinizmust. De cinizmusból nem épült még semmi, ha rájuk hallgatnánk, soha semmi nem történne ebben az országban. Ellen kell állni, a cinizmus nem pálya, a síneket le kell rakni, az országot meg építeni kell. És minél erősebbek a cinikus hangok, annál inkább dolgozni, építeni kell, ez az én miniszterelnöki filozófiám” - mondta. A most átadott vasútvonal - akárcsak a miniszterelnök gyerekkorában - a kertek alján jár. Néhány háztól alig 5-10 méterre. Igaz, az első járat elindulását a Demokratikus Koalíció aktivistái megakadályozták. Két nő a sínekre feküdt, így a rendőri intézkedésig nem indult meg a forgalom. „Hobbivasút helyett oktatásra és egészségügyre költsék a pénzünket” - állt az aktivisták kifeszített transzparensén. A késést azonban egy forduló alatt behozta a kisvasút, amelynek utazóközönsége a magánházak kertjébe is belát. Épp az ebédet készíti bográcsban az egyik felcsúti, amikor befordul a sarkon dízelmozdony és akkorát dudál a ház előtt, hogy a visszhang még másodpercekkel később is hallatszik. Dolgozunk hétfőtől péntekig, csak a hétvégén tudnánk pihenni. De itt félóránként jön a vonat és dudál a kereszteződés miatt - meséli az érintett 15 lakó egyike kétségbeesetten széttárt karokkal, mint aki úgy érzi, semmit sem tud tenni ez ellen. - Amikor jött a próbajárat, akkor tudtuk meg, mi is ez valójában. Szeretnénk kiülni a kertbe, de mindenki belát a vonatról. Még a medencét sem tudjuk felállítani az udvarra, mert mindenki fényképez. Néhány utcával távolabb, közvetlenül a kert végében megy a vasút. „Amikor először dudált, elejtettem a tányért” - mondja a háziasszony, majd hozzáteszi - „most elkezdtem írni, mikor halad itt el, hogy ne akkor üljek ki kávézni a teraszra.” 2003-ban rekultiválták a területet, azért is kaphattuk meg az építési engedélyt. A MÁV-tól papírunk van róla, hogy itt már nem lesz vonat - folytatja a férje. - Én így nem bírom ki a nyarat. Ablakot sem tudunk nyitni - mondja egy másik férfi. Nulla forint lett az értéke a háznak. Az előírások szerint a sínektől 9, a töltéstől pedig 5 méteren belül védősávnak minősül a terület. Lakóházaknál az épület magasságával nő ez a távolság. Amennyiben ezen a határon belül épület vagy zárt telek van, a vasút üzemeltetését be kell szüntetni. A lakók állítják: a hatástanulmány első tíz oldalán, a tervrajzokon ezek a házak nem is szerepeltek. Csak a dokumentum végén, a légi felvételeken látszanak az épületek. Az érintettek a Nemzeti Közlekedési Hatóságnál fellebbezhetnének az üzemeltetés ellen. A helyiek közül volt, aki már időpontot is kért a polgármesterhez, mert szerinte alapvető emberi jogot, a pihenéshez fűződőt sérti a kisvasút üzemeltetése. Mészáros Lőrinc a felvetésre csak annyit mondott: ez nem az ő ügye, majd a második megbeszélt találkozóra már el sem ment. Pedig a vál-völgyi kisvasutat a Puskás Akadémia üzemelteti, amely alapítványának ő a kuratóriumi elnöke. A kisvasút jövőjét veszélyeztetheti, hogy nem tudják tartani az unió felé tett vállalásukat, miszerint a hat kilométeres szakaszon évente legalább tízezer utas fog zötykölődni. Ha ez a számítás nem jön be, vissza kell fizetni az uniós pénzt. HELYSZÍNI VIDEÓNK a www.nol.hu-n látható A kisvasútból belátni a felcsútiak házainak kertjébe fotók: Kovács Klára A DK-s aktivistákat rendőrök szedték fel a sínekről A pszichológus szerint a kormányfő gondolkodása az erkölcsi fejlődés korai szakaszára jellemző Orbán Viktor a felcsúti kisvasút újraindítását gyerekkori álma megvalósulásának tartja. Arra voltunk kíváncsiak, hogy a pszichológusok szerint mit jelenthet, ha valakit ilyen mértékben befolyásolnak gyermekkori vágyai. „Megértem, én is vennék pónilovat, amelyet minden nap megfürösztenék a szivárványszínű fürdőhabos medencémben” - reagált a miniszterelnök kijelentésére egy névtelenséget kérő pszichológus. Rajta kívül mások is csak név nélkül vállalták a véleményüket, mert egyhangúan elmondták, hogy szakmai szempontokra bármit is adó pszichológus egyetlen ilyen momentumból nem következtet semmire. A gyerekkori álmok megvalósításában egyikük sem talált semmi kivetnivalót, a módjában már annál inkább: „Mintha elegendő magyarázat lenne, hogy azért épül valami, mert nagyon szeretné (mármint Orbán Viktor) megkapni” - majd így folytatta gondolatmenetét: „Ha nagyon pszichologizálni akarunk, akkor az erkölcsi fejlődés korai szakaszára jellemző gondolkodásra következtethetünk ennyiből.” (Kálmán T. Attila) Árverés Mégis az üzletről beszélhetett a polgármester az államtitkárral Túl sok a földje Mészároséknak Néhány órával azután, hogy Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester együtt kávézott Budapesten Bitay Márton Örssel, a Vidékfejlesztési Minisztérium földügyekért felelős államtitkárával a Gresham-palotában, a Nemzeti Földalap visszavont három földárverési hirdetményt - szúrta ki az Átlátszó. Kedden munkatársaink látták, hogy Mészáros Lőrinc, Orbán Viktor miniszterelnök barátja Bitay Márton Örssel tárgyalt a Greshampalotában, a Four Seasons Hotel kávézójában. Kérdésünkre akkor Mészáros csak annyit mondott, hogy kávéztak, semmiről nem beszélgettek, Bitay pedig később úgy nyilatkozott, a futballról folytattak eszmecserét, és az NB I-ben a kiesés szélén álló Felcsút kálváriájáról váltottak pár szót. Ehhez képest szombaton az Átlátszó írt arról, hogy mi lehetett Mészáros és Bitay találkájának a valódi oka, a portál szerint legalábbis feltűnő, hogy néhány órával a felcsúti polgármester és a földügyi államtitkár tárgyalása után a Nemzeti Földalap visszavont három földárverési hirdetményt. Közülük az egyikben Mészáros cége, a Búzakalász 66 Felcsút Kft. által bérelt földek kerültek volna kalapács alá. Összesen 165 hektárnyi földről van szó. A visszavonás oka az lehet - találgat az Átlátszó -, hogy Mészáros családjában már majdnem mindenki elérte az egy személyre háromszáz hektáros termőföld-birtoklási határértéket, tehát ha akarnának, sem tudnának törvényesen több földet venni. (Munkatársunktól) Mészáros Lőrinc fotó: veres Viktor