Munkás-Heti-Krónika, 1877 (5. évfolyam, 1–52. sz.)
1877-07-15 / 28. szám
28. szám. Egyes számára 5 kr. V. évfolyam Munkás-Heti Krónika Társadalmi és gazdászati néplap. A magyarországi munkások közlönye. Hegyelen minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: dobnicza 67. sz., ahová minden pénzküldemény intézendő. Kéziratok vissza nem küldetnek Hirdetmények: legolcsóbban szállihatnak. Budapest, 1877. julius 15-én. Előfizetési föltételek. Az egész 1877-ik évre . . 2 frt. 40 kr. Félévre 1 „ 20 „ Negyedévre . . . , 60 , Egy hóra 20 „ Az előfizetési pénzek legolcsóbban 5 kros postautalvány mellett küldhetők be. Az ez évben, valamint a mult év utolsó felében megjelent számok még mindig teljesen kaphatók. Elvtársainkhoz! Mindazon elvtársak, kik f. év julius 1-jétől kezdve lapjainkra folytonosan előfizetnek és a kiadóság nyugtája mellett havonta tiz krajczárnyi segélyt nyújtanak azok fentartására és emelésére , három egymásután következő hónap lefolyta után a társkiadóságba és az ebből folyó jogokba részesítjük. A „Munkás-lleti-Krónika" és az „Arbeiter-Wochen-Chronik" kiadói. Pellengérre! Úgy látszik, hogy az egész világ átka tapad a társadalomtól kitagadott, jogtalan és kizsákmányolt nép javára és felszabadítására irányult törekvéseken, hogy ennek nemcsak az uralkodó osztály ellensége, de a bátrak csekély számának táborában, kik szóval és tettel készek a szenvedő emberiség felszabadítására sorompóba lépni, is találkozik egy csapat szerepét lejátszott ficzkó, kik csak saját személyeiket veszik tekintetbe, saját önző törekvésüket követik, hogy megmutassák a közös ellenségnek azon utat, melyen bennünket tönkre tehetnek; teszik pedig azt azáltal, hogy azoknak törekvéseit, kik a népnek jogosságát kivívni akarják, lehetetlenítik. Mi nekünk, kik évek hosszú során át szóval és tollal sorompóba léptünk a dolgozó nép jogaiért, kik sem időt, sem fáradságot, sem egészségünket nem kíméljük, kik mindent a nép magasztos ügyének, felszabadításának szentelni készek vagyunk, mi sem lettünk azon tapasztalástól megkímélve, hogy külső és belső ellenségekkel kell küzdenünk. Kimondhatlan fáradság után, miután a közönyös tömeget arra kapacitáltuk, hogy fogja fel társadalompolitikai és gazdászati függőségét, és mindenek előtt vívja ki a maga számára az általános választási jogban fekvő önelhatározási jogát, sikerült Magyarország dolgozó népességének érdekét általában és Budapestét különösen annyiban felkelteni, hogy végre elérkezettnek hittük az időt a nép legelső és legszentebb jogának követelésére, s az általános választási jogot egy e czélra egybehívott népgyűlésen szóba hozni. Ez okból Budapest népességéhez egy felhívást intéztünk (mely lapunk múlt heti vezérczikkét képezte), amelyben tisztán ki volt fejezve, hogy a munkás népesség miért van feljogosítva saját osztálybelijei, saját bizalmi férfiai által befolyást gyakorolni a törvényhozásra úgy, mint az állami és községi közigazgatásra. E felhívás nem maradt eredmény nélkül. Budapest összes napisajtója figyelmeztette arra olvasóit, „Egyetértés", „Pester Journ.", „Pol. Volksbl." majdnem egész terjedelmében közölték azt, így történt tehát, hogy a Beleznay-kertbe egybehivott népgyűlés tömegesen volt látogatva. Sűrü csoportokban tódultak oda a munka férfiai, kik között a kisiparos osztály is számosan volt képviselve. Végre elérkezettnek véltük a napot, amelyen a tespedettségéből felriasztott nép férfiasan fogja jogait, kötelességeit és társadalmi helyzetét fejtegetni. S ulye, közbejött valami, melyet eléggé jellemezni, eléggé megbélyegezni és elitélni nem lehet. Azon czinkosok, kik magukat szocziáldemokratikus munkásoknak nevezik, de kik nem egyebek, mint rongyproletárok, kik minden alkalommal előtérbe szeretnek szorulni; azon czinkosok, kik a munkásmozgalom gyeplőit szeretnék kezükbe ragadni, hogy aljas, önző, megvásárolható törekvéseiket kivihessék; ezen aljas feladók és rágalmazók társulata, kik a pártszövekezetből azért ugrasztattak ki, mert magaviseletüknél fogva méltatlanok voltak, elérkezettnek hitték a pillanatot, melyben egy alávaló csíny alkalmazása által czéljukat elérhetik. A gyűlés délutáni 3 órára volt egybehiva. De, amint hallottuk, az „Auerbachpincze-párt" a botrány elől idézőit már 1 órakor csoportosította a szónoki emelvény körül, s ezek háta mögé helyeztettek a radikálisan kurjongató párt többi tagjai, kik méltó vezéreik feladására pokoli lármát voltak kénytelenek csapni azon esetben, ha kisebbségben maradnak, ami részekről már sok esetben történt. Három órakor, amidőn az egybehívó bizottság az elnökválasztást volt foganatba veendő, a botrányt csinálok már jó eleve belátták, hogy 50—60 tagból álló csoportjuk egy közel 3000 embert számláló gyűlésben nagyon gyenge arra, hogy az elnökséget a maguk kezébe kapják, s ennek következtében azon nyomorult eszközhöz folyamodtak, utczai gyerkőczök módjára a gyűlést kiáltásokkal és zajos lármával lehetetlenné tenni, ugyannyira, hogy az elnökség megválasztását nem lehetett keresztülvinni és a jelenlevő hatósági képviselő, néhány gézengúz által provokált skandalum folytán, a gyűlést feloszlatta, mire említett utczai gyerköczök — jele, hogy intencziójuknak megfelel — zajos éljenrivalgásokba törtek ki. Abbeli törekvésünk, hogy a dolgozó népnek az általános választási jog szükségességét megmagyarázzuk, így lett tehát semmivé, mégpedig egy, minden szeméremtől és becsülettől ment csoport jellemtelen magaviselete következtében, mely alávalóságát anynyira vitte, a nép legszentebb érdekeit önző, aljas czéljának alárendelni. Máris hittük, hogy fáradságunkat siker koronázza, amint egyszerre egy csoport népárulók szövényein hajótörést kellett szenvednünk. De azok, kik a nép érdekeit lábbal tapadták, s kikre bebizonyult, hogy a munkások ügyének elárulói és ellenségei, nagyon csalatkoznak, ha azt hiszik, hogy árulói üzelmeik által megbénítják törekvéseinket. És ezen pillanatnyi eredményt — amely szégyenfoltként fog rajtuk tapadni — csak azon körülménynek köszönhetik, hogy még sem tartották őket oly alávalóknak, mint a minőknek a gyűlésen mutatták magukat. Eszünk ágában sem volt, hogy oly egyének, — kik ezelőtt a párthoz tartoztak s kik még ma is elég szemtelenek, magukat szoczialistáknak nevezni, — oly mélyre sülyedjenek, hogy személyes ambícziójuk kiegészítése czéljából árulóivá váljanak azon párttörekvéseknek, melyek immár népáramlattá nőtték ki magukat. Különben ezen eshetőség azon jót vonta maga után, hogy elvtársaink meggyőződhettek azoknak leplezetlen aljasságáról, kik a nép törekvéseit aláásni és semmivé tenni igyekeznek. Ők el vannak ítélve és megvetve. Nem lesz egyetlen elvtárs sem, kik azon, a nép törekvéseit a legmegvetendőbb módon elárult tömeggel valaha közlekedni fog. Ők önmagukat bélyegezték meg és semmi módon sem fogják tettüket igazolhatni, mely az aljasságban és elárulásban ritkítja párját. Pellengérre velők! Társadalmi szemle. E hó 12-én tartatott meg a már megemlített esküdtszéki tárgyalás, melyet e lapok szerkesztő-bizottsága „A budapesti munkások viszálya" szerzői ellen indítottak. Az idő előhaladottsága nem engedi meg, hogy bővebben foglalkozzunk ez ügygyel. Annyit azonban megemlítünk, hogy ismét kitűnt, mennyire egyoldalú ez intézmény alkalmazása. Vádlottakat az esküdtszék felmentette. Ez eléggé jellemző az esküdt-