Munkás-Heti-Krónika, 1877 (5. évfolyam, 1–52. sz.)

1877-07-15 / 28. szám

28. szám. Egyes szám­ára 5 kr. V. év­folyam Munkás-Heti Krónika Társadalmi és gazdászati néplap. A magyarországi munkások közlönye. Hegyelen minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: dob­nicza 67. sz., a­hová minden pénzküldemény intézendő. Kéziratok vissza nem küldetnek Hirdetmények: legolcsóbban szálli­hatnak. Budapest, 1877. julius 15-én. Előfizetési föltételek. Az egész 1877-ik évre . . 2 frt. 40 kr. Félévre 1 „ 20 „ Negyedévre . . . , 60 , Egy hóra 20 „ Az előfizetési pénzek legolcsóbban 5 kros postautalvány mellett küldhetők be. Az ez évben, valamint a mult év utolsó felében megjelent számok még mindig teljesen kaphatók. Elvtársainkhoz! Mindazon elvtársak, kik f. év ju­lius 1-jétől kezdve lapjainkra folyto­nosan előfizetnek és a kiadóság nyug­tája mellett havonta tiz kraj­czárnyi segélyt nyújtanak azok fentartására és eme­lésére , három egymásután követ­kező hónap lefolyta után a társkiadó­ságb­a és az ebből folyó jogokba ré­szesítjük. A „Munkás-lleti-Krónika" és az „Arbeiter-Wochen-Chronik" kiadói. Pellengérre! Úgy látszik, hogy az egész világ átka tapad a társadalomtól kitagadott, jogtalan és kizsákmányolt nép javára és felszabadítására irányult törekvé­seken, hogy ennek nemcsak az ural­­kodó osztály ellensége, de a bátrak csekély számának táborában, kik szó­­val és tettel készek a szenvedő embe­riség felszabadítására sorompóba lépni, is találkozik egy csapat szerepét leját­szott ficzkó, kik csak saját személyei­ket veszik tekintetbe, saját önző törek­vésüket követik, hogy megmutassák a közös ellenségnek azon utat, melyen bennünket tönkre tehetnek; teszik pe­dig azt azáltal, hogy azoknak törekvé­seit, kik a népnek jogosságát kivívni akarják, lehetetlenítik. Mi nekünk, kik évek hosszú során át szóval és tollal sorompóba léptünk a dolgozó nép jogaiért, kik sem időt, sem fáradságot, sem egészségünket nem kíméljük, kik mindent a nép magasztos ügyének, felszabadításának szentelni készek vagyunk, mi sem lettünk azon tapasztalástól megkí­mélve, hogy külső és belső ellenségek­­kel kell küzdenünk. Kimondhatlan fáradság után,­­ miután a közönyös tömeget arra kapa­c­itáltuk, hogy fogja fel társadalom­­politikai és gazdászati függőségét, és mindenek előtt vívja ki a maga szá­­mára az általános választási jogban fekvő önelhatározási jogát,­­ sikerült Magyarország dolgozó népességének érdekét általában és Budapestét különösen annyiban fel­kelteni, hogy végre elérkezettnek hit­­tük az időt a nép legelső és legszen­tebb jogának követelésére, s az általános választási jogot egy e czélra egybe­hívott népgyűlésen szóba hozni. Ez okból Budapest népességéhez egy felhívást intéztünk (mely lapunk múlt heti vezérczikkét képezte), a­melyben tisztán ki volt fejezve, hogy a munkás népesség miért van feljogo­sítva saját osztálybelijei, saját bizalmi férfiai által befolyást gyako­­rolni a törvényhozásra úgy, mint az állami és községi közigazgatásra. E felhívás nem maradt eredmény nélkül. Budapest összes napisajtója figyelmeztette arra olvasóit, „Egyet­értés", „Pester Journ.", „Pol. Volksbl." majdnem egész terjedelmében közöl­ték azt, így történt tehát, hogy a Beleznay-kertbe egybehivott népgyűlés tömegesen volt látogatva. Sűrü cso­­portokban tódultak oda a munka férfiai, kik között a kisiparos osztály is szá­mosan volt képviselve. Végre elérke­­zettnek véltük a napot, a­melyen a tespedettségéből felriasztott nép fér­fiasan fogja jogait, kötelességeit és tár­­sadalmi helyzetét fejtegetni. S ulye, közbejött valami, melyet eléggé jellemezni, eléggé megbélye­gezni és elitélni nem lehet. Azon czinkosok, kik magukat szocziáldemo­kratikus munkásoknak nevezik, de kik nem egyebek, mint rongyprole­tárok, kik minden alkalommal elő­térbe szeretnek szorulni; azon czinko­­sok, kik a munkásmozgalom gyeplőit szeretnék kezükbe ragadni, hogy aljas,­­ önző, megvásárolható törekvéseiket kivihessék; ezen aljas feladók és rágal­­­mazók társulata, kik a pártszövekezet­­­ből azért ugrasztattak ki, mert maga­­viseletüknél fogva méltatlanok voltak, elérkezettnek hitték a pillanatot, mely­ben egy alávaló csíny alkalmazása által czéljukat elérhetik. A gyűlés délutáni 3 órára volt egybehiva. De, amint hallottuk, az­­ „Auerbachpincze-párt" a botrány elől­­ idézőit már 1 órakor csoportosította a szónoki emelvény körül, s ezek háta mögé helyeztettek a radikálisan kur­jongató párt többi tagjai, kik méltó vezéreik feladására pokoli lármát voltak kénytelenek csapni azon esetben, ha kisebbségben maradnak, a­mi ré­­­­szekről már sok esetben történt. Három órakor, amidőn az egybe­hívó bizottság az elnökválasztást volt foganatba veendő, a botrányt csinálok már jó eleve belátták, hogy 50—60 tagból álló csoportjuk egy közel 3000 embert számláló gyűlésben nagyon gyenge arra, hogy az elnökséget a maguk kezébe kapják, s ennek követ­­keztében azon nyomorult eszközhöz folyamodtak, utczai gyerkőczök mód­jára a gyűlést kiáltásokkal és zajos lármával lehetetlenné tenni, ugy­­annyira, hogy az elnökség megválasz­tását nem lehetett keresztülvinni és a jelenlevő hatósági képviselő, néhány gézengúz által provokált skandalum folytán, a gyűlést feloszlatta, mire említett utczai gyerköczök — jele, hogy intencziójuknak megfelel — zajos éljenrivalgásokba törtek ki. Abbeli törekvésünk, hogy a dol­gozó népnek az általános választási jog szükségességét megmagyarázzuk, így lett tehát semmivé, mégpedig egy, minden szeméremtől és becsülettől ment csoport jellemtelen magaviselete következtében, mely alávalóságát any­nyira vitte, a nép legszentebb érdekeit önző, aljas czéljának alárendelni. Máris hittük, hogy fáradságunkat siker ko­­ronázza, a­mint egyszerre egy csoport népárulók szövényein hajótörést kellett szenvednünk. De azok, kik a nép érdekeit lábbal tapadták, s kikre bebizonyult, hogy a munkások ügyének elárulói és ellensé­gei, nagyon csalatkoznak, ha azt hiszik, hogy árulói üzelmeik által megbénítják törekvéseinket. És ezen pillanatnyi eredményt — a­mely szégyenfoltként fog rajtuk tapadni — csak azon körül­­ménynek köszönhetik, hogy még sem tartották őket oly alávalóknak, mint a minőknek a gyűlésen mutatták magu­kat. Eszünk ágában sem volt, hogy oly egyének, — kik ezelőtt a párthoz tar­toztak s kik még ma is elég szemtele­nek, magukat szoczialistáknak nevezni, — oly mélyre sülyedjenek, hogy sze­­mélyes ambícziójuk kiegészítése czéljá­ból árulóivá váljanak azon párttörek­véseknek, melyek imm­ár népáramlattá nőtték ki magukat. Különben ezen eshetőség azon jót vonta maga után, hogy elvtársaink meggyőződhettek azoknak leplezetlen aljasságáról, kik a nép törekvéseit aláásni és semmivé tenni igyekeznek. Ők el vannak ítélve és megvetve. Nem lesz egyetlen elvtárs sem, kik azon, a nép törekvéseit a legmegvetendőbb módon elárult tömeggel valaha közle­­kedni fog. Ők önmagukat bélyegezték meg és semmi m­ódon sem fogják tet­­tüket igazolhatni, mely az aljasságban és elárulásban ritkítja párját. Pellengérre velők! Társadalmi szemle.­ ­ E hó 12-én tartatott meg a már meg­említett esküdtszéki tárgyalás, melyet e lapok szerkesztő-bizottsága „A budapesti munkások viszálya" szerzői ellen indítottak. Az idő előhaladottsága nem engedi meg, hogy bővebben foglalkozzunk ez ügygyel. Annyit azonban meg­említünk, hogy ismét kitűnt, mennyire egyoldalú ez intézmény alkalmazása. Vádlottakat az esküdt­­szék felmentette. Ez eléggé jellemző az esküdt-

Next