Népszava, 1882 (10. évfolyam, 1–53. sz.)

1882-01-01 / 1. szám

Szóval, ezen évben még egy fokkal sülyedt a jó­lét az erkölcsiség, és a családi élet, a nyomorúság fo­kozódott, vele a vallási türelmetlenség és a tévhit, a babona. — Mi létezünk még, ez általános romlottság közt még van egy pár bátor szív, ki meri még magát szoczialistának vallani. Olyan egyéneknek, kik nem hajtják fejeiket gyáván az áramlat előtt és nem mond­ják, úgy volt úgy lesz. A szegény mindig a gazdag rabszolgája volt, ellen­tétek mindig voltak, a­kire a balsors esik, tűrje. De mi ezt nem mondjuk, mi a munkában, egyenlő részt a jó­létben egyetlen részt akarunk. Nekünk a szegény munkás a vallású élete is oly fontos, mint a gazdagé. Mi az ember életet drága portékának véljük, állam­vagyonúnak, mert mi azt tartjuk, miszerint mindenki tartozik a társadalomért működni, de mindenkinek a társadalom is tartozik, élete, vagy biztonsága fölött őrködni, oly elszegényedett, a nyomort megelőzni. Mert a jótékonyság díszes erkölcs, de még szerencsé­sebb az olyan társadalom, hol a közjótékonyságra nincs is szükség, mert koldus, éhen haló nincs. Azt mondják, hogy ez mind utoljára jön, mert ha a tőke nem lesz egyesek kezeiben összpontosítva, ha a gépek közbirtok lesznek, úgy mint a földbirtok, ak­kor az el lesz érve. Ha se gazdag, se szegény, se kor­hely nem lesz, akkor a társadalmi fekélyek begyó­gyulnak és a mostani beteges elkorhadt társadalom helyett, egy szerencsés nemzedék fog alakulni. Tanaink mindenütt terjednek, ha nem is főkép­pen Magyarhonban tetemes győzelmeket, még­is ta­naink követői a világ minden országaiban gyarapodtak számban, és még elleneink is kénytelenek velünk fog­lalkozni. Mert a társadalmi helyzet rosszabbodása kényszeríti óvszerek után tekinteni, és minthogy a mostani szerek mit sem használnak, hát (ha most még elfordulnak is tőlünk) még is kénytelenek elismerni, hogy csak ez után lehet a társadalom reformáczióját eszközölni. És a jövő év még diadal évünk nem lesz, de még­is, bizonnyal tanaink minden üldöztetésnek daczára fognak terjedni, de épen ez üldöztetések végett, mert csak azt szokás üldözni a mitől félünk. Kedves elvtársak, nem kívánok nektek szeren­csét, mert ki lehet a mostani viszonyok közt szerencsés, mert ha maga nem is nyomorog, de lát milliókat em­bertársai közt nyomorogni. És ezen általános szenve­dés, a keserű csepp minden örömpohárban, mert ha a szemünkben örömköny is csillog, a legközelebb társunk szemében a szenvedés nedvezett. De kívánom tanaink terjedését, egyleteink gyarapodását és minden egyén­nek oly kevés kellemetlen napokat és szenvedéseket, mint e zilált társadalmi viszonyok közt lehet. Össze­tartás, szilárdság, rendíthetetlen bátorság legyen jel­szavunk, szervezzük magunkat mindenütt, terjesszük tanainkat írásban, élő szóval, példás magán­életünk által, magasodjunk ki az általános romlottság közt. Bármit hozzanak is a jövő év napjai is számunkra, győzelmet vagy üldözést, férfiasan, bátran nézzünk elébe. Szabadság, testvériség, munka­egyenlőség, ma­radjanak jelszavaink. Mindnyájan egyért, egy mind­nyájáért. TÁR­C­A. A fiatal Magyarország. Valamint létezett fiatal Francziaország, fiatal Olaszország és fiatal Németország, úgy volt idő, mely­ben létezett fiatal Magyarország. Magyarországnak két izben volt ilyen szülöttje, a mult században, de ez kora gyermekségében elhalt és később a jelen század első felében, mely nagyra nőtt, gyarapodott, emberré fejlődött és nagy eseményeket teremtett, teremtett nagy eszméket és ez ifjúság még most is él és noha annak egyes tagjait az idők élére tette, hajukat, rán­czokkal barázdálta arczaikat, lelkök még­is fiatal maradt. Az első, a korán szülött és rövid életű fiatal Ma­gyarország, a múlt század vége felé jött a világra, ez volt az, mely legelőször kezdé hangoztatni e szavakat: szabadság, egyenlőség, emberi jogok, demokráczia, köztársaság, melyek Francziaországból a nagy forrada­lom idejében utat törtek maguknak mindenüvé. Egy úgynevezett katekizmus volt forgalomban s kézről kézre járt. Ez a katekizmus kérdésekben és fe­leletekben volt irva. Fiatal suhancz koromban már hallottam arról. Apám, ki hasonlóképpen az akkori fia­tal Magyarország egyik tagja volt, mint jogász a kassai akadémiában, sokszor szóllott nekem erről a sor-képviselői körökben kezdik egyre mulatságo­sabb oldaláról felfogni a floydianerek klubjának va­sárnapi jelenetét. Annyi benne a színjátszó részlet, és e részlet között is annyi a komikus, hogy az ilyenek iránt érzékkel bíró emberek nem győznek eleget ka­czagni. Legmulatságosabb az egészben, hogy a színdarab *) Shakespeare „Szent-iván-éji álom" ozimű­ vígjáté­kától egy jelenetet igen elmésen parodizál a Függetlenség, s­z jellemzi a szabadon párt fő korysomainak Tisza előtti görnyedését, csusza­­mászását , más nem é­ppen dicséretes szereplését, ezt olvasóink utulattatásául átvettük, mágnások kerülték mint forradalmárt és atheistát. A húszas években, még akkor igen fiatal gyer­kőcze voltam, gyakran eljártam gróf Sztáray Kristóf házához, az ő fia Ödön legkedvesebb barátom volt. Sztáray Kristóf csak kettőnket, Dezsewffy Marczell grófot és engemet tüntetett ki a kassai ifjak közt. Dezsewffy Marczell a leglángeszűbb fiatal ember volt Kassán. 1827-ben az ő, Ujházy László és Balogh János társaságában tettem kirándulást a Szepességbe, meg­másztuk a Kárpátok legmagasabb csúcsát, a lomniczit. Fölérvén, Ujházy azt a javaslatot tette, mondaná el mindegyikük politikai programmját vagy hitvallását. Én akkor csak 14 éves voltam, tőlem azt nem követel­ték, noha már én is eleget tanultam Sztáray Kristóftól és Dezsewffy Marczelltől. Az első, Ujházy László, mint legidősb szállott legelőbb. Ő még akkor az alkotmányos monarchiát tartotta Magyarország reményei és kilátásai netovább­jának és ez értelemben nyilatkozott. Utánna Balogh János már előbbre haladt volt. Ő már a köztársaság mellett nyilatkozott, mint azon egyetlen legészszerűbb kormány­forma mellett, mely minden egyes embernek biztosítja egyéni és politikai szabadságát. (Folytatása követk ) Szólj igazat, betörik a fejedet Ki ne hallotta volna már s ki ne ismerné e régi közmondást ? Csakugyan régi közmondás ez, mely sok századokon át a világ és az összes emberiség gyaláza­tára még most is szerepel és jelentőségének még most is hiven megfelel. De hála legyen a bölcs alkotónak ! ki az emberi nemnek észt is ajándékozott; — már kö­zeleg és meg is fog érkezni nem sokára az az idő, a melyben ez a közmondás meg fog szűnni szerepelni; — mert akkor annak a feje fog betörni, a ki nem szóll igazat. A ki hazudik és az igazság ellen kezet emel. Törjön is be, be is kell törni és be is fog törni azoknak a fejük, kik nem igazat beszélnek, kik hazug­ságaik és tévtanaik által az emberiség előhaladását gá­tolják , kik a népet a világosság helyett sötét élébe vissza­vezetni akarják és a közjólét­i közboldogulás he­lyett, ínséget és nyomort árasztanak el. Fájdalom­ ilyen emberek még igen sokan vannak, kik az igazság­ról nem csak beszélni, de még hallani sem szeretnek. Az ilyen emberek a természet törvénye ellen harczol­nak, mert ők minden jónak s minden igaznak ellensé­gei. Ilyenek voltak azok is, kik Krisztust az igazság kutforrását meggyilkolták. És miért? Mert ő igazat szóllott, mert egyenlőségről, testvériségről és feleba­ráti szeretetről beszélt és tanítot. Mert azokat megfed­dezte, kik igazságtalanságot követtek el és szemrehá­nyásokat tett azok ellen, kik a népet baromhoz hason­lóvá tették. Miért üldöznek minket szoczialistákat a mostani farizeusok ? Azért, mert mi szoczialisták, kik hazudni nem tanulhatunk meg. — Krisztus példáit követvén, — nyiltan és világosan követjük tanainkat — a fele­baráti szeretet tanait, és azokkal bátran­ szembeszál­lunk, kik a természet által megalakított emberi jogokat el­bitorolják, kik a világosság helyett sötétséget s a jólét helyett nyomort idéznek elő. Ezért üldöznek minket azok az emberek,kik magukat keresztények­nek tartják és neveztetik. Megérdemlik ezek, hogy keresztényeknek neveztesse­nek? Ők nem. De még azt se érdemlik meg, hogy az emberiség sorába s­zámíttas­sanak, hisz ők a kutyánál sokkal alattvalóbbak. A jó kutya mindig kész az embernek segítségére lenni; — de ezek minden tetteiben, minden előrehala­dásában megakadályozzák. A jó kutya őrzi az ember jószágát; — ezek pedig elcsempészik, elsikkasztják s ellopják nem csak a rájuk bízottakat, — hanem még a munkásnép véres verejtékkel megszolgált bérét is. — A jó kutya vigyáz és ugat a rabló ellen, s még meg is harapja azt, a ki elfelejti, hogy az „enyim és tied" közt, nagy különbség van. Szóval: mindent szi­vesen megtesz e­gy állat a mi tőle kitelik, sok­szor még életét is veszélynek teszi ki, csakhogy annak örömöt szerezhessen és annak —­érczét megkímélhesse, — a ki neki kenyeret ad. A mi jelenkori farizeusaink, kik, mint fennebb mondom, a természet törvénye ellen harczolnak és an­nak minden alapszabályait — az emberi jogokkal együtt a sárba tiporják; ok ! ezek épen az ellenkezőt cselekszik. — Ők is ugatnak ugyan, de csak is az igaz­ság ellen. De még harapnak is, csak hogy ők azt ha­harapják s azt marják meg, a ki nekik a kenyeret kezükbe adja, hogy poczakjukat kényök kedvek sze­rint jól megtömhessék. Hogy itt nem a — kukoricza vagy a hajdina kenyérről — van szó, az már magától értetődik, mivel e szó alatt „kenyér," mindazon élelmi­szereket értjük, melyek az emberiség táplálá­sára és fenntartására szükségesek. És ha szabad kér­deznünk, kik azok, a­kik mindezeket meg­szerzik és előállítják ? Ne farizeusok s igazság d e taposók, feleljetek erre! Melyitek meritek azt mondani, hogy nem a a munkás nép az, hogy nem mi proletárok vagyunk azok, kik mindent, a­mi csak e földön létezik, mun­kánk és véres verejtékünk által megszerzünk — és radalmi katekizmusról. Az első kérdés persze ez volt: Mi vagy te? Felelet: Barom, Kérdés: ki tett téged barommá ? Felelet: a király, a papság és a nemesség, s. a. t. Ezt a katekizmust Martinovics vagy Hajnóczy szerkesztették és terjesztették Annak legbuzgóbb ter­jesztői a fiatal Szentmarjai és Klobusitzky grófok ne­velője Sztancsics volt. Szentmarjait később elfogták és Budán a vérmezőn lefejezték. Sztancsics azonnal mikor Martinovics és a többi összeesküdtek elfogatását meg­hallotta, mérget vett és igy kerülte el a bakó általi ki­végeztetést. Landerer, a­ki ezt a katekizmust Kas­sán kinyomtatta, tíz évi börtönbüntetésre ítéltetett. Ekkor és ezentúl senki többé nem hallott Ma­gyarországban demokrácziáról szóltani és az osztrák kormány Metternich alatt oly szigorú titkos rendőrsé­get szervezett mindenütt, jelesül Magyarországban, hogy még legmeghittebb baráti körökben sem merték e szavakat demokráczia és filozófia kimondani, az­ elsőt egyértelműnek tartották a forradalmár az utóbbit az atheizmus szavakkal. A zemplén megyei közgyűlésen gróf Sztáray Kristóf és báró Orczy Lőrincz felszóllal­tak azon törvénytelen eljárás ellen, mellyel az elfoga­tások történtek és egy királyi leirat által örökre min­den királyi és országos, sőt még megyei hivataloktól is eltiltattak. Orczy Lőrincz később megkegyelmeztetett, mint politikai renegát. Arad megyében főispánná lett. Sztáray ellenben hű maradt elveihez és őt a azok kezeikbe adjuk, kik bennünket üldöznek, meg vetnek, kigúnyolnak és senkiknek tartanak. Legjobb­jainkat, kik a közjólét szent ügyében felszóllalunk, a sötét tömlöcz fenekén kínozzák. Emberek-e ezek? Nem égbe kiáltó igazságtalanságot követnek-e ezek el? És még ezeknél is vannak alattvalóbbak t. i. azok, kik vagy gyávaságból vagy hizelgésből sorainkat el­hagyják, vagyis az igaz útról letérnek és magukat a zsarnokság leggyalázatosabb eszközévé lealacsonyítják. Mit mondjunk az ilyen ingadozó, az ilyen szánalomra méltó alakokról ? A szent írásnak eme szavai „füleik vannak és nem hallanak, szemeik vannak és nem lát­nak," ezekre igen rájuk illik: mert ők nem hallják a korszellem szavait, mely szüntelen azt harsogtatja, ébredj fel munkás, jogaid védeni! Ők ezt épp ugy nem hallják, valamint nem látják a vész örvényét, melynek szélén állanak s nem látják a fegyvert a méregbe mártott tőrt, a mellyel testvéreiket, gyer­mekeiket és saját magukat meggyilkolják. Szegény emberek . . ! De azért,­mi igazi szoczialisták, kiknek felada­tuk minden gonoszt, minden igaztalant nem csak le­törni, de gyökerestől kiirtani: ne rettenjünk vissza bármi­féle vésztől s ellenségtől, s ne hagyjuk magun­kat azon ösvényről, melyet nekünk a természet vezénylő keze mutatott meg, eltántorittatni, hanem küzdjünk és harczoljunk fáradatlanul — az elbitorolt emberi jogok helyreállításáért, — a közjólét és közboldogság szent ügyéért, — mert ez egy oly szent ügy, melynél szen­tebb nincs és nem is lehet Ezért küzdeni, ezért har­czolni tartozik mindenki, a kinek csak emberi ábrázata van, és ha keblében az emberi érzelemnek egy legpará­nyibb szikrácskája is található. Ki nem ezért, vagy éppen ez ellen küzd, az nem ember. Fel tehát mindnyájan! ifjak és öregek, nők és gyermekek ! egyesüljetek és sorakozzatok­­ ide a mi zászlónk alá! — ez alá a zászló alá, melynek színe oly piros mint a vér — és még sem vért, hanem életet jelent. Munkások! ne feledjük el, hogy csak is egye­sült erővel és össze­vetett vállal állhatunk szemközt ellenségeinkkel, kik már­is ingadozni kezdenek. Mu­tassuk meg hát nekik, hogy mi rendületlenek vagyunk és hogy a közjóért nem csak élni, de meghalni is tu­dunk. Higgjétek el, sírni fognak ők nemsokára szé­gyenletükben, belátván azt, hogy az „igazság harczo­sait" nem győzheti le semmi erő, semmi hatalom és hogy azok, kiket ők üldöztek , az ő jólétükről is gondoskodtak. S így arcz pirulva, mind hozzánk csat­lakozván, velünk együtt azt fogják kiáltani: — ha nem igazat szólsz betörik a fejed! És ha szét lesz zúzva mind az, Ki a jóval ujjat húz, A zsarnok­ vérszopó, s a gaz Mind, — a ki ember­ből nyúz, Örömdal zeng hegyen-völgyön, S ki virágzik a határ! Menyország lesz itt e földön ! Nem lesz úr, sem proletár! . . Pető János. Színjáték a klubban. *)

Next