Népszava, 1882 (10. évfolyam, 1–53. sz.)

1882-05-28 / 22. szám

Megjelen minden vasárnap. Szekesztőség is kiadó­ hivatal külső dob-utcza 33. sz. • Minden a lap szellemi részére­­ vonatkozó közlemények, valamint­­ hirdetések ide intézendők. 1882.­­Hirdetések jutányosan szá­mi­tatnak. NÉPSZAVA TÁRSADALMI ÉS GAZDÁSZATI NÉPLAP. A MAGYARORSZÁGI ÁLTALÁNOS MOMART KOMTI­­ B­ud­apest, máj­us 19. 23-án. ELŐFIZETÉS : Egész évre 2 frt 40 kr. Félévre 1 „ 20 „ Negyedévre — „ 60 „ Egy hóra — „ 20 „ Egyes példány ára 5 kr. Előfizetéseket minden postahivatal elfogad. „NÉPSZAVA" A JÖVŐ SZÁMÁVAL az új havi­ elő­fizetés kezdődik. Felkérjük elvtársainkat és olvasóinkat, hogy idejekorán n­­yitsák meg előfizetésüket, hogy a megkül­­fö­désben félbeszakítás ne következzék be. 1j Az elő­fizetési­ díj megmarad úgy,­­ mint eddig: havonként 30 kr., portomén-­­ tes megküldéssel együtt.­­ Egyidejűleg felhivatnak azok, kik előfize­­­tési díjukkal hátralékban vannak, hogy azt ha­ladék nélkül küldjék be, különben szá­mukra a lap megküldése beszüntettetik. Felkérjük elvtársainkat, hogy az­­ ügy érdekében, melyet képviselünk, lap-­­ jaink számára minél több előfizetőt sze­­­­rezzenek. Fehér rabszolgák. Wilberforce az angol parlamentben min­dent elkövetett, hogy a néger rabszolgakeres­kedés beszüntessék és csakugyan sikerült is neki javaslatát keresztülvinni. Többre mint egy félszázadra volt szükség, hogy Európá­ban a rabszolgaság minden állambann eltö­röltessék, miután már a négereké eltörölte-­­ tett. A muszka jobbágy csak épp oly rab­szolga volt, mint a néger, földesura őt eladta, vagy vette, semmi tulajdonnal nem birt, sza­badon kínoztathatta, verethette, sőt ha meg­ölte, még arra is talált módot, hogy ezért ne büntessék. A négerek állapota azonban nem volt éppen oly rossz, mint azt sokan képzelik. Hogy történtek borzasztó visszaélések és kegyetlen­ségek, az ugyan kétségtelen, de átalán véve a néger rabszolgák sorsa tűrhető volt. Az úr a rabszolgát úgy tekintette, mint dolgozó mar­háját, hogy mennél jobban és többet dolgoz­zon, nemcsak jól kellett őt tartani, hanem nagy esztelenség lett volna velük kegyetlenül bánni, mert ilyenkor rosszul és keveset dol­goztak, ha szerét tehették elszöktek, sőt né­melykor meg is boszulták magukat, meg­ölték gazdájukat, föllázadtak, fölgyújtották házát, ültetvényeit s ezekből lettek az úgyne­vezett marton-négerek, kik egész bandákat képeztek és minden fehér embert megöltek, mindent elpusztítottak. A fekete rabszolgák sorsának jobbra változtatásáról tehát gondoskodott a törvény­hozás, de mit sem törődött a fehér rabszolgák­kal, kik mindenütt a földön el vannak terjedve s kik úgyszólván a népesség zömét, az egye­dül dolgozó osztályt képezik. Ezek a proletárok, a munkások, vagy mint őket a kiváltságos osztályok nevezik, a csőcselék. Ezek még mindenütt el vannak nyomva, jogokkal nem bírnak, legfeljebb ahhoz van joguk, hogy éhen meghaljanak, vagy öngyilkosságot kövessenek el. E napokban a nagy európai köztársaság­ban, Francziaországban Nachaud Márton egy törvényjavaslatot adott be a franczia kama­ban, melynek czélja a munkásosztály sorsu­k javítása, a­mennyiben a munkaadók fele­sségét balesetekre nézve akarta megállapí­­ani. A kamarai bizottság Girard módosítását­­adta el, mely kevésbé kedvező a munká­kra, mint a munkaadókra nézve. Mi a mostani helyzet ? Egy bányamunkás komorékká lesz robbanó lég által, megva­llva, megbénult karokkal és lábszárokkal­­ ki a bányából, egy más munkásnak egy mozdony kereke zúzza össze tagjait, egy har­madikra fémolvadék fecsesen s halálos sebet it rajta, egy negyediket leomló szikla­iun­gyon, egy ötödiket a vasúti vonal gázol el gy hatodik elszédül egy házfödél kijavításán­ál és a kövezetre zuhan, hol halálát találja stb A jelen törvények szerint az ekkén­yomorékká lett munkásnak, hogy ha életv­esztette, családjának be kell bizonyítani egy a szerencsétlenség nem volt esetleges fogy nem vigyázatlanságának következése hanem azt is, hogy az gazdájának hanyagság s fösvénysége miatt történt. A szerencsétlen kárvallott munkásnál kinek otthon kenyere nincs, kit fizikai szenve­dései egészen lenyomnak, pört kell indítani. az állam még védőt is rendel mellé, de ha pört megkezdette is, elhúzzák azt az alsó tör­vényszéktől a legfelsőbbig, ez eltarthat éve ki is a szegény munkás legfeljebb is kórházb­an, ha kap ott helyet, ha nem, elmehet ko­rulni, csakhogy a koldulás tilos és ha rajt­­apják, a rendőrség bekíséri őt és eltob­i­­zozzák. Mit tegyen hát? Nincs más választás mint az öngyilkosság. Hát családja, neje, gye­rekei?Mi lesz belőlük? Ki törődik velek ez a jelen kor barbársága. Mit kiván Nachaud és Girard? Igen es­­ély dolgot, t. i. a mostani törvények abe módosítását, hogy ne a károsult munka egyen köteles bebizonyítani, hogy a balese­tek indítója és okozója a munkaadó, hanem hogy ez utóbbi bizonyítsa be, hogy nem e­t­­ka a szerencsétlenségnek. És a kamara ezt a javaslatot vonakodi elfogadni és éppen oly kamarabeli tagok ny­­atkoztak az ellen, kiknek választókerületük­ben igen nagy a munkások száma, kikne élete minden nap ki van téve azoknak a vesé­lyeknek, melyekről fentebb szólottunk. A hozták föl, hogy az ily esély előfordulás ellen az államnak kell gondoskodni életbizt­oító intézetek alapítása által. Mintha az állat­nak nem volna egyéb dolga, mint az egy munkaadók hanyagsága, rosszlelkűsége , fösvénysége által történt hibákat jóvá teni hogy mindenki hozzájáruljon áldozás­áht ahhoz, hogy helyreüssék azt, mit egyes­ vétkeztek. Minden vállalatnak egyik kiegészítő r­ezét az esélyek képezik, minden munkaadón; ezeket tekintetbe kellene vennie és arról go­doskodnia, hogy évrendszabályok által az­­ esélyek, ha nem is egészen, lehetetlenek­ váljanak, ne oly könnyen állhassanak be és veszély kisebbíttessék és mennél ritkább, forduljanak elő. Mennél veszélyesebb a mu­kaadó vállalata, annál nagyobb legyen az felelőssége. Ez egy oly föltétel, mely magában azon iparágban rejlik, melyet folytat. De hisz a munkás fehér rabszolga, ennek csak kötelességei vannak jogok nélkül. Most még csak a sajtóval küzdhet az igazságtalan­ságok ellen. Ne feledjék az uralkodó osztályok, hogy a munkásnak keze is van, melyet nem csak munkára használhat, az o 22. szén xxi. bank­osa.. Az egész keresztény világ e napon azon emléket ünnepli, hogy az uj hit apostolai e naptól fogva bátran hirdették a föld minden népeinek az uj hitet. Mi is egy uj eszme, egy uj hit hirdetői vagyunk. Mi nem a mai naptól kezdve hirdetjük tanainkat. Már évtizedek óta. írásban, szóval hirdetjük a munkára, egyenlőségre, szabadságra és testvériségre fektetett állam eszméjét. Vannak hű követői mindenütt, de még nem elég. De azért ne csüggedjünk; oly nagy eszmék, mint a mieink, melyek annyi előítéletet, annyi régi eszméket ledöntenek, nem győzhetnek pár év alatt. Minden kaszt fél tőlök, mert minden kasat álta­­lok ledöntetik, mert minden előítélet általok megsem­misítetik. Nem épen ugy, mint elleneink mondják, hogy mi a családot, a hazát le akarjuk rombolni. Különben nekünk nem kell apostolainkat szét­küldeni az országokba téríteni. Van egy hatalmasabb térítőnk és az a köznyomor, a közerkölcstelenség. Ez az újvilágba is átcsapott már. Eddig az iparkodó, vállalkozó ember, ha Ameri­kába átment, ha nem is mesésen gazdagodott meg, de tisztességesen, szabadon és jólétben megélhetett. Most már ott is a munkás­ember kiaknázása a tőke által dívik. Nem hagyhatom szó nélkül a most oly különféle­kép megítélt úgynevezett chinai-billt, mely a köztársa­sági elnök vétója által egy részben elvettetett, és mely a chinaiak bevándorlását 20 évre eltiltani készült. Eleinte azon kívánság, mely az amerikai köztár­saság némely államai által beadott kérvényében kife­jeztetett, hogy a chinaiak bevándorlása eltiltassék, nem a szabadsággal egyezőnek látszik és mégis az. Mert a chinaiak behozatala csak a néger rabszolgaság újabb kiadása volt. Hat társaság volt eddig a bevándorlás közvetítője. A szegény chinai ember vagy nő, az átvitel, élelmezési, ruházat és szolgálati közvetí­tés fejében való költsége­kért köteleztetett bizonyos éveken át testestől lelkestől a társaság használatára lenni. Ezen társaságok azután kikölcsönöztek embert, asszonyt a munkaadónak és a bért nem a kikölcsönzött ember, de a társaságok húz­ták, a chinainak nem hagyván belőle majdnem semmit. Százankint laktak pinczékhez hasonló odúkban, egy le nem irható ronda helyen és erkölcstelenségben. Meg­mételyezvén egész városokat ragályaikkal, járványaik­kal. A chinai oly eledellel él, (kutya, macska, patkány ínyencz falatok) melyeket a fehér ember nem ehet meg, ruházata a legprimitívebb, családi életet alig ismer, a nő nála tenyészállat, így e szegény emberek egészen megfelelnek, de még túl is haladják a régi néger rab­­szolgát. És a munkaadó kegyetlenségének­­odadobatnak. A fehér munkást, kinek jobb eledel, jobb ruházat, csa­ládi élet, emberi lakás szükséges, leszorítja a munka­piaczról. És csak sajnálni lehet, hogy Amerikában is a kapzsiság, a tőke hatalma, a bourgeois uralma győzött. Vajda ne sirassa meg még Amerika köztársasága és vele még Európa is az elnök vétóját, ki ezáltal egy új és még undokabb rabszolgaságot teremtett. Tisztelt olvasóm, ne gondold, mi közünk a chinai

Next