Népszava, 1882 (10. évfolyam, 1–53. sz.)
1882-05-28 / 22. szám
Megjelen minden vasárnap. Szekesztőség is kiadó hivatal külső dob-utcza 33. sz. • Minden a lap szellemi részére vonatkozó közlemények, valamint hirdetések ide intézendők. 1882.Hirdetések jutányosan számitatnak. NÉPSZAVA TÁRSADALMI ÉS GAZDÁSZATI NÉPLAP. A MAGYARORSZÁGI ÁLTALÁNOS MOMART KOMTI Budapest, május 19. 23-án. ELŐFIZETÉS : Egész évre 2 frt 40 kr. Félévre 1 „ 20 „ Negyedévre — „ 60 „ Egy hóra — „ 20 „ Egyes példány ára 5 kr. Előfizetéseket minden postahivatal elfogad. „NÉPSZAVA" A JÖVŐ SZÁMÁVAL az új havi előfizetés kezdődik. Felkérjük elvtársainkat és olvasóinkat, hogy idejekorán nyitsák meg előfizetésüket, hogy a megkülfödésben félbeszakítás ne következzék be. 1j Az előfizetési díj megmarad úgy, mint eddig: havonként 30 kr., portomén- tes megküldéssel együtt. Egyidejűleg felhivatnak azok, kik előfizetési díjukkal hátralékban vannak, hogy azt haladék nélkül küldjék be, különben számukra a lap megküldése beszüntettetik. Felkérjük elvtársainkat, hogy az ügy érdekében, melyet képviselünk, lap- jaink számára minél több előfizetőt szerezzenek. Fehér rabszolgák. Wilberforce az angol parlamentben mindent elkövetett, hogy a néger rabszolgakereskedés beszüntessék és csakugyan sikerült is neki javaslatát keresztülvinni. Többre mint egy félszázadra volt szükség, hogy Európában a rabszolgaság minden állambann eltöröltessék, miután már a négereké eltörölte- tett. A muszka jobbágy csak épp oly rabszolga volt, mint a néger, földesura őt eladta, vagy vette, semmi tulajdonnal nem birt, szabadon kínoztathatta, verethette, sőt ha megölte, még arra is talált módot, hogy ezért ne büntessék. A négerek állapota azonban nem volt éppen oly rossz, mint azt sokan képzelik. Hogy történtek borzasztó visszaélések és kegyetlenségek, az ugyan kétségtelen, de átalán véve a néger rabszolgák sorsa tűrhető volt. Az úr a rabszolgát úgy tekintette, mint dolgozó marháját, hogy mennél jobban és többet dolgozzon, nemcsak jól kellett őt tartani, hanem nagy esztelenség lett volna velük kegyetlenül bánni, mert ilyenkor rosszul és keveset dolgoztak, ha szerét tehették elszöktek, sőt némelykor meg is boszulták magukat, megölték gazdájukat, föllázadtak, fölgyújtották házát, ültetvényeit s ezekből lettek az úgynevezett marton-négerek, kik egész bandákat képeztek és minden fehér embert megöltek, mindent elpusztítottak. A fekete rabszolgák sorsának jobbra változtatásáról tehát gondoskodott a törvényhozás, de mit sem törődött a fehér rabszolgákkal, kik mindenütt a földön el vannak terjedve s kik úgyszólván a népesség zömét, az egyedül dolgozó osztályt képezik. Ezek a proletárok, a munkások, vagy mint őket a kiváltságos osztályok nevezik, a csőcselék. Ezek még mindenütt el vannak nyomva, jogokkal nem bírnak, legfeljebb ahhoz van joguk, hogy éhen meghaljanak, vagy öngyilkosságot kövessenek el. E napokban a nagy európai köztársaságban, Francziaországban Nachaud Márton egy törvényjavaslatot adott be a franczia kamaban, melynek czélja a munkásosztály sorsuk javítása, amennyiben a munkaadók felességét balesetekre nézve akarta megállapíani. A kamarai bizottság Girard módosításátadta el, mely kevésbé kedvező a munkákra, mint a munkaadókra nézve. Mi a mostani helyzet ? Egy bányamunkás komorékká lesz robbanó lég által, megvallva, megbénult karokkal és lábszárokkal ki a bányából, egy más munkásnak egy mozdony kereke zúzza össze tagjait, egy harmadikra fémolvadék fecsesen s halálos sebet it rajta, egy negyediket leomló sziklaiungyon, egy ötödiket a vasúti vonal gázol el gy hatodik elszédül egy házfödél kijavításánál és a kövezetre zuhan, hol halálát találja stb A jelen törvények szerint az ekkényomorékká lett munkásnak, hogy ha életvesztette, családjának be kell bizonyítani egy a szerencsétlenség nem volt esetleges fogy nem vigyázatlanságának következése hanem azt is, hogy az gazdájának hanyagság s fösvénysége miatt történt. A szerencsétlen kárvallott munkásnál kinek otthon kenyere nincs, kit fizikai szenvedései egészen lenyomnak, pört kell indítani. az állam még védőt is rendel mellé, de ha pört megkezdette is, elhúzzák azt az alsó törvényszéktől a legfelsőbbig, ez eltarthat éve ki is a szegény munkás legfeljebb is kórházban, ha kap ott helyet, ha nem, elmehet korulni, csakhogy a koldulás tilos és ha rajtapják, a rendőrség bekíséri őt és eltobizozzák. Mit tegyen hát? Nincs más választás mint az öngyilkosság. Hát családja, neje, gyerekei?Mi lesz belőlük? Ki törődik velek ez a jelen kor barbársága. Mit kiván Nachaud és Girard? Igen esély dolgot, t. i. a mostani törvények abe módosítását, hogy ne a károsult munka egyen köteles bebizonyítani, hogy a balesetek indítója és okozója a munkaadó, hanem hogy ez utóbbi bizonyítsa be, hogy nem etka a szerencsétlenségnek. És a kamara ezt a javaslatot vonakodi elfogadni és éppen oly kamarabeli tagok nyatkoztak az ellen, kiknek választókerületükben igen nagy a munkások száma, kikne élete minden nap ki van téve azoknak a vesélyeknek, melyekről fentebb szólottunk. A hozták föl, hogy az ily esély előfordulás ellen az államnak kell gondoskodni életbiztoító intézetek alapítása által. Mintha az állatnak nem volna egyéb dolga, mint az egy munkaadók hanyagsága, rosszlelkűsége , fösvénysége által történt hibákat jóvá teni hogy mindenki hozzájáruljon áldozásáht ahhoz, hogy helyreüssék azt, mit egyes vétkeztek. Minden vállalatnak egyik kiegészítő rezét az esélyek képezik, minden munkaadón; ezeket tekintetbe kellene vennie és arról godoskodnia, hogy évrendszabályok által az esélyek, ha nem is egészen, lehetetlenek váljanak, ne oly könnyen állhassanak be és veszély kisebbíttessék és mennél ritkább, forduljanak elő. Mennél veszélyesebb a mukaadó vállalata, annál nagyobb legyen az felelőssége. Ez egy oly föltétel, mely magában azon iparágban rejlik, melyet folytat. De hisz a munkás fehér rabszolga, ennek csak kötelességei vannak jogok nélkül. Most még csak a sajtóval küzdhet az igazságtalanságok ellen. Ne feledjék az uralkodó osztályok, hogy a munkásnak keze is van, melyet nem csak munkára használhat, az o 22. szén xxi. bankosa.. Az egész keresztény világ e napon azon emléket ünnepli, hogy az uj hit apostolai e naptól fogva bátran hirdették a föld minden népeinek az uj hitet. Mi is egy uj eszme, egy uj hit hirdetői vagyunk. Mi nem a mai naptól kezdve hirdetjük tanainkat. Már évtizedek óta. írásban, szóval hirdetjük a munkára, egyenlőségre, szabadságra és testvériségre fektetett állam eszméjét. Vannak hű követői mindenütt, de még nem elég. De azért ne csüggedjünk; oly nagy eszmék, mint a mieink, melyek annyi előítéletet, annyi régi eszméket ledöntenek, nem győzhetnek pár év alatt. Minden kaszt fél tőlök, mert minden kasat általok ledöntetik, mert minden előítélet általok megsemmisítetik. Nem épen ugy, mint elleneink mondják, hogy mi a családot, a hazát le akarjuk rombolni. Különben nekünk nem kell apostolainkat szétküldeni az országokba téríteni. Van egy hatalmasabb térítőnk és az a köznyomor, a közerkölcstelenség. Ez az újvilágba is átcsapott már. Eddig az iparkodó, vállalkozó ember, ha Amerikába átment, ha nem is mesésen gazdagodott meg, de tisztességesen, szabadon és jólétben megélhetett. Most már ott is a munkásember kiaknázása a tőke által dívik. Nem hagyhatom szó nélkül a most oly különfélekép megítélt úgynevezett chinai-billt, mely a köztársasági elnök vétója által egy részben elvettetett, és mely a chinaiak bevándorlását 20 évre eltiltani készült. Eleinte azon kívánság, mely az amerikai köztársaság némely államai által beadott kérvényében kifejeztetett, hogy a chinaiak bevándorlása eltiltassék, nem a szabadsággal egyezőnek látszik és mégis az. Mert a chinaiak behozatala csak a néger rabszolgaság újabb kiadása volt. Hat társaság volt eddig a bevándorlás közvetítője. A szegény chinai ember vagy nő, az átvitel, élelmezési, ruházat és szolgálati közvetítés fejében való költségekért köteleztetett bizonyos éveken át testestől lelkestől a társaság használatára lenni. Ezen társaságok azután kikölcsönöztek embert, asszonyt a munkaadónak és a bért nem a kikölcsönzött ember, de a társaságok húzták, a chinainak nem hagyván belőle majdnem semmit. Százankint laktak pinczékhez hasonló odúkban, egy le nem irható ronda helyen és erkölcstelenségben. Megmételyezvén egész városokat ragályaikkal, járványaikkal. A chinai oly eledellel él, (kutya, macska, patkány ínyencz falatok) melyeket a fehér ember nem ehet meg, ruházata a legprimitívebb, családi életet alig ismer, a nő nála tenyészállat, így e szegény emberek egészen megfelelnek, de még túl is haladják a régi néger rabszolgát. És a munkaadó kegyetlenségénekodadobatnak. A fehér munkást, kinek jobb eledel, jobb ruházat, családi élet, emberi lakás szükséges, leszorítja a munkapiaczról. És csak sajnálni lehet, hogy Amerikában is a kapzsiság, a tőke hatalma, a bourgeois uralma győzött. Vajda ne sirassa meg még Amerika köztársasága és vele még Európa is az elnök vétóját, ki ezáltal egy új és még undokabb rabszolgaságot teremtett. Tisztelt olvasóm, ne gondold, mi közünk a chinai