Népszava, 1882 (10. évfolyam, 1–53. sz.)

1882-03-26 / 13. szám

20. évfolyamscl. Megjelen minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadó­hivatal külső dob-utcza 33. sz. Minden a lap szellemi ré­­szére vonatkozó közlemények, valamint hirdetések ide in­tézendők. Hirdetések jutányosan számíttatnak. 13. szám.. Bu­d­apest, 1392. márczi­us 2©-á.n.. Előfizetés: Egész évre . . 2 frt. 40 kr. Fél évre. . . 1 „ 20 „ Negyedévre. . — » 60 „ Egy hóra . . . » 20 „ TÁRSADALMI ÉS GAZDÁSZATI NÉPLAP. A MAGYARORSZÁGI ÁLTALÁNOS MUNKÁSPÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Egyes példány ára 5 kr. Előfizetéseket minden posta­hivatal elfogad. ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS. Lapunk jövő számával új negyedévi elő­fizetés kezdődik. A „Népszava" a dolgozó nép lapja, szellemi tápláléka, azonban bármely osztályhoz tartozók is, kik korszerűleg gon­dolkodni képesek, a szabad eszmék s tiszta erkölcsök barátai vagy legalább tisztelői, él­vezettel olvashatják lapunkat, egyrészt mivel abban reájuk többé kevésbé új eszméket, új nézeteket találnak; másrészt a közleményeket átrostáljuk és ezt is megválogatjuk; és elkö­vetünk minden lehetőt, hogy lapunk az olvasó tetszését megnyerje. Jelszavunk: egyenlő jog, egyenlő kötelezettség! C­élunk a közjólét megva­lósítása által a munkásosztály kizsákmányo­lását megszüntetni és általában a program munk pontjainak gyakorlati érvényesítésére törekedni. Valamint eddig nem engedtük ma­gunkat küzdelmeinkben a szabadságért a rabszolgaság ellen, a jogért a hatalom ellen, az ig­a­z­s­ágé­r­t a hazugság ellen és a va­lódi tudományért a vakhit ellen sem­miféle befolyás által eltántoríttatni,úgy­szintén a jövőben is szilárdul fogunk ragasz­kodni kimondott elveinkhez. A­hol a nép igaztalan elnyomása, üldö­zése miatt kell szót emelnünk: tenni fogjuk azt erélyesen, férfiasan. Hol a közromlottság gyászintézeit kell ostorozni, azt tenni fogjuk kímélet nélkül. A­hol a társadalmi bajokat kell orvosolni, gyógyszereink gyökeresek lesznek. Ahol jogokért, elvekért kell küzdeni: küzdünk lelkesülten, rettenthetlenül, önfelál­dozással. Hogy azonban minél nagyobb sikerrel működhessünk, arra megkívántatik, miszerint lapunkat előfizetéseik által mindazok támo­gassák, kik többre becsülik a szabadsá­got az elnyomatásnál, a jogegyenlősé­get a rabszolgaságnál, a testvérisége­a zsarnokságnál. Ámde akkor lehet a „Népszava" valóban a nép szava, ha az előfizetők száma legalább is a tízezeret meghaladta. Erkölcsi köte­lessége tehát minden elvrokonnak, elvtársunknak mentül több előfi­zetőt gyűjteni, hogy törekvéseink köny­nyíttessenek és szavunk ne legyen a pusztá­ban kiáltó szava! Előfizetés­i­ d­íjak. Évenként 2.40 kr. Félévenként 1.20 „ Évnegyedenként —.60 „ Havonként —.20 „ bér­mentes házba küldéssel. Előfizetésekre legajánlatosabb a postautalvány haszná­lata. A szerkesztőég és kiadó­hivatal. (Budapest, VII., külső dob­ utcza 33.) A javíthatlanok. Egy kolbásztapintó deszkán sem vagdal­tak annyit, mint a mi minisztereinken. A „Bors­szem Jankó" és „Bolond Istók" alig győzik már életezekkel, annyira nem fog rajtuk a tűvel való csiklandozás. Verhovay a miniszterelnö­köt egyik czikkében, még akkor, midőn az „Egyetértés" munkatársa volt, a posványban élő érzéketlen bőrű, vértezett testével min­dent lerázó szarvorruval hasonlította össze, egyszer hitványnak, máskor nyomorultnak nevezte. Németh Albert képviselő talán még továbbment a Pilátusal tett hasonlatossággal, midőn azt mondotta több száz képviselő és talán még több karzatbeli hallgató előtt, hogy 7 esztendeig hazudott, hogy 6 esztendeig csal­jon és a sajtó e valóban halálos sértést szét­vitte egész Magyarorazban, sőt az még német, franczia és angol fordításban is kiment a kül­földre is Mindenki azt, hitte, sőt meg volt arról győződve, hogy Tisza Kálmán, kit a világ gavallérnak tartott, ezért gavalléros elégtételt fog követelni Németh Alberttől. Dehogy köve­telt. Elment, mind mondják a királyhoz, mint iskolás gyerek a tanárhoz és elpanaszolta, hogy az a goromba Bérezi ezt meg amazt mondotta neki. Talán azt várta Tisza Kálmán, hogy majd azt mondják neki az udvarnál : Önnek ezért meg kell verekedni? Bizonyosan nem és zsebre tette, a­mit neki az egész ország és Európa színe előtt mondott egy képviselő mint miniszternek. Alig múlik el egy nap, hogy ellene és az egész többi minisztérium ellen nem a legépü­letesebb dolgokat mondanák a lapok, hogy ne látná őket a közönség vagy saját alakjukban vagy különbféle állatokéban az életlapokban. És az, a­mi eddig a parlamentáris életben hal­latlan, még a miniszteri párthoz tartozó kép­viselők is megtámadják őket és azokat, kik legközvetetlenebbül tartoznak hozzájuk s alá­rendeltjeik. Példa erre legújabban Rohonczy Gedeon. És ebben az egész minisztériumban egy sincs, kit a képviselőházban vagy a lapokban meg ne támadtak volna, kivévén legfeljebb azt a két minisztert, a­kiről a világ azt sem tudja, hogy mi tulajdonképen az ő feladatuk, kivévén azt, hogy miniszteri fizetésüket huzák, mint a király melletti miniszter és a horvát­országi miniszter. Ezek igen jó sinecurak. Ki tudja hány ezer család könye szárad azokon a bankjegyeken, melyeket ők évenként a sok ezer eladott párnából, derakaljból és egyébb szegény ember ingóságból elköltenek. Nem régen egy czikket olvastunk egy ellenzéki lapban, melyben a honvédelmi mi­niszter van megtámadva azért, hogy a képvi­selőknek azt mondta, hogy a honvédségnek vannak műszaki csapatai, van egészségügyi osztálya, táborkara, szekerészete, vannak utá­szai stb. és ez a lap kisütötte, hogy biz abból semmi sincs s igy rá épp ugy illik az, a­mit Németh Albert Tisza Kálmánnak szemébe mondott. Van még egy miniszter, a kitszimo­niával vádolnak szóval és a sajtóban. De nekünk magunknak is volt és van még mindig panaszunk egy miniszter ellen. Ez a miniszter Pauler Tivadar az igazságügyi mi­niszter. Panaszunk van ellene azért, mert az ő alárendeltjei azt teszik a­mit nekik tenni tet­szik és ő maga elég gyenge bevallani, hogy a dolgon nem segíthet. Igen sokszor szóllaltunk föl azon égbe­kiáltó igazságtalanság ellen, mely párttagun­kon Frankel León elkövettetett már akkor, midőn öt másodfélévi börtönre ítélték. Vala­mennyi lap mindig azt mondja, hogy meghaj­lik az esküdtszéki ítélet előtt. Mi erre nézve megkülönböztetéssel élünk. Mi is jónak, he­lyesnek tartjuk az esküdtszéki intézményt, de ezzel még nem mondjuk ki, hogy az nálunk is ugyanolyan mint külföldön, jelesül Fran­cziaországban, Angliában vagy mint még egy­szer Muszkaországban is mutatkozott. Az in­tézmény maga jó, de nem ugyanazt lehet mondani az egyénekről is. Magyarországban, hol a bourgeois még a világképzettség azon alantas fokán áll, hogy a szoczialistákról, a szoczializmus irányáról és czéljáról legtávo­labb fogalma sincs, az esküdtek minden szo­czialistára rá fogják mondani a bűnöst, míg egy más embert ugyan azért a cselekvésért föl fognak menteni. Így történt ez Frankelnél is, ki egyidejűleg közlött ugyan egy czikket több más ellenzéki és nem ellenzéki lappal. Ha ma a „Népszava" Lyubibratics levelét az „Egyetértésihez közlené, ki tudja nem pöröl­nék e be, mig a „Hon", a „Pesti Napló" azt szabadon hozták. Panaszunk Pauler Tivadar ellen az, hogy megengedi, hogy Frankel Leónál különbséget tegyenek közte és más államfoglyok közt, hogy mig másokhoz mindenki bemehet s velök órá­kig tanuk nélkül társaloghat, Frankel Leóval senki sem szólhat csak két porkoláb jelenlété­ben és legfeljebb egy félóráig vagy csak egy óranegyedig is. Ellenben e börtön­igazgató órákig van nála és untatja őt beszélgetéseivel. Talán oly szellemesnek tartja magát Vargha úr, hogy azt hiszi, miszerint Frankel élvezetet talál a vele való társalgásban, vagy pedig meg­akarja téríteni öt szoczialistából pecsovicsnak ? Mi sokkal jobban ismerjük és becsüljük Frankel Leót, semhogy föltehetnék rólla, hogy őt egy Vargha János bölcsessége el tudná tántorítani azon elvektől, melyeket ő már kora fiatalsága óta mindig vall. De lehet, hogy ezeknek az apró bosszantásoknak más czélja is van, Frankel Leót szellemileg és lel­kileg megtörni. Ez sem volna példa nélküli eset. Wesselényi Miklós a börtönben megva­kult, Lovassy László megörült, Böszörményi László meghalt. Lépések létettek, hogy ezeknek az apró bosszantásoknak véget vessen a miniszter, ki­hez e tárgyban interpelláczió fog intéztetni a képviselőházban. Kíváncsiak vagyunk arra, várjon ott is azt fogja e mondani Pauler Tiva­dar, a­mit egyik kérelmezőnek mondott, ki azt szorgalmazta nálla, hogy parancsoljon Varghára, hogy ez ne nehezítse meg a Frankel Leóvali szórhatást, ne kínozza őt azzal, hogy egész éjjel lámpát kell égetni czellájában és erre szemei érdekében ellenzőt se szabadjon rátenni, és azt válaszolta, hogy Vargha úr a börtönben diktátor, kinek ő a miniszter nem parancsolhat. -A.Z -as törvényelsről. n. Most is meg van parancsolva a pihenő nap, a va­sárnap tartása. De valóban nem pihenő nap. A gazdag, kinek minden nap pihenő nap, go~

Next