Népszava, 1884 (12. évfolyam, 1–52. sz.)

1884-01-13 / 2. szám

január 13-án. legény fia pedig, midőn ujonczozásra ment, a Bradlo-Karaula mellett meggyilkoltatott. Végre a Lim környékén felmerült gyanús körül­mények miatt még inkább szigorítani kellett ama fenn­álló parancsot, hogy e szandzsák helyőrségéből egyes embernek soha sem szabad magában járni s a katonák csak csoportosan távozhatnak a laktanyából. E mellett figyelemre méltó jelenség az is, hogy a krivosjeiek és Montenegróba menekült más Boccha­beliek gyűlölettől eltelve Ausztria iránt még mindig vonakodnak hazájukba visszatérni. A nihilisták legújabb merényletei. Mint derűsnek látszó égből a villám, úgy hatott európaszerte a táviró híre, hogy Porfirov Sudejkin Gregorij "alezredest, a titkos rendőrség főnökét leszúr­ták, alantasabb rendű hivatalnok társát pedig megse­besítették. Azt hitte a világ, hogy a nihilistákat vég­kép sikerült megsemmisítenie a rendőrségnek, mely az utóbbi időkben fogásaival mindig dicsekedett. A „szabad föld" hívei azonban úgy látszik csak előkészültek egy újabb meglepő merényletre, hogy el­veszíttessék a helyzetet uralni vélt rendőrség fejét és aggodalomba hajtsák a czár „atyai szivét". A „Narodnaja Wolja" végrehajtó-bizottsága csak két héttel ezelőtt is fenyegető levelet intézett III. Sán­dor czárhoz s hogy e fenyegetés nemcsak puszta szó, mely elhangzik, bebizonyították a mult pénteken, mi­dőn legügyesebb és leghivebb szolgái egyikét, a titkos rendőrség főnökét Sudejkint leszúrták. Sudejkin jelleméről és az ellene végrehajtott me­rényletről a következőket közölhetjük: Sudejkin titkos rendőrfőnök jelleme : A meggyilkolt Sudejkin még nem igen volt több 30 évesnél, de úgy nézett ki, mint ha már legalább is 50 esztendős lett volna. Kezdetben a kiewi rendőrség­nél szolgált, de mint rendkívül ügyes rendőrkém rövid idő alatt a kiewi rendőrfőnök segédjévé lett. Néhány évvel ezelőtt Pétervárra hívták meg, a­hol gyorsan lé­pett egyik katonai méltóságról a másikra s a „nihilista­vadászatban" számos szerencsés fogással tüntette ki magát. III. Sándor czár egy­­10 ezer rubel értékű gyé­mántos órával ajándékozta meg, midőn nyomára jutott a Péter Pál erődbeli katona összeesküvésnek. Sudejkin 288 férfi és nő­ügynökkel folytatta az aknaharczot a nihilisták ellen. Rendkívüli ügyességgel kereste ki az alkalmas embereket a műveltebb osztály­ból, a kicsapott férfi- és nőtanulók, sőt még a nihilisták közül is. Íme néhány példa: Egy Suchoparowa nevű tanulónőt elfogtak volt egyszer nihilista üzelmek miatt. Sudejkin felkereste a leányt a börtönben. „Rokonszenvez kegyed a nihilis­tákkal ?" kérdi tőle. „Nem." „Őszintén, teljes meggyő­ződésből beszél kegyed?" „Igen" válaszolt a leány. „Hiszen akkor a mi hívünk, — mondja Sudejkin — mert mai napság nem léteznek nálunk közönyösek!" S egy csinos férfival haza kisértette A leány meg volt nyerve , azonnal szabadon bocsátotta a leányt, aki ettől az időtől fogva számos alkalommal tett szolgálatot a rendőrségnek. Egy másik alkalommal egy kicsapott egyetemi hallgató érkezett Pétervárra, de az ottani egyetem nem fogadta be. A tanuló egy szép napon levelet kap, mely­ben meghívja valaki egy biz­onyos házba, a­hol Sudej­kin fogadta. „Egy jó tanácsot adok önnek, mondja a rendőr­főnök a bevezető kérdések után. Önt fel fogják venni az egyetemen s nagy ösztöndíjat kap, ha figyelemmel kiséri az egyetemen a lázitókat s nekem erről pontos értesítést ad." „Hiszem, mondja a tanuló, engem maga a köz­oktatási miniszter protegált s mégis visszautasítottak." „Oh, csak legyen nyugodt, mondja Sudejkin . Ebben az esetben a mi szavunk többet nyom a latban, mint egy miniszteré." A tanuló, becsületére legyen mondva, gondolko­dási időt kért s ennek eltelte után sem vállalta magára a gyalázatos szerepet, a miért aztán szigorú rendőri felügyelet alá helyezték. Ismét más alkalommal egy fiatal ember érkezett Pétervárra, hogy az ottani könyvtárakban a tudori szi­gorlatra készüljön. Ez az állapot a hivatalos felfogás szerint „foglalkozás nélküli élet" s az ilyen embert az orosz viszonyok között kiutasítják. Sudejkin azt az al­ternatívát állította a fiatal­ember elé, hogy vagy belép a titkos rendőrség szolgálatába, vagy kiutasítják azon­nal. A fiatal­ember a kiutasítást választotta. Sudejkinnek a legnagyobb örömet az okozta, ha nyakon csíphetett egy nihilistát. Ha nem volt kilátása valami jó fogásra, rendkívüli dühös volt s éjjel nappal jött-ment. Nagy mértékű izgatottság uralkodott rajta, gyakran egész éjjel nem tudott aludni. Ilyenkor sorba vette a fogházakat, felköltötte a foglyokat, összeszidta őket s tovább ment. Gyakran könnyelmű leányok közt töltötte az éjet s ezeknek havidijat fizetett kémkedési szolgálataikért. Sudejkin teli marokkal szórta a pénzt, a­hol egy kis eredményt látott. A nihilistákról szóló egy-egy fel­adásért néha ezreket fizetett. A külföldön is sokat uta­zott, kivált II. Sándor czár meggyilkolása után, min­denütt nihilisták után kutatva. A rendőrfőnök meggyilkoltatása­­ zal üldözte a nihilistákat, nagy volt ellene a gyűlölet. Neki önálló terve volt a nihilisták megsemmisítésére. Minthogy a tömeges elfogás, száműzés és büntetések nem gyöngítették a forradalmi pártot, elhatározta Su­dejkin, hogy bizalmatlanságot hint a nihilista pártok közé. E czélra 1882. júniusban külön osztályt szerve­zett az állami rendőrség departementjében, a­melynek az volt feladata, hogy közvetlenül a forradalmárokra gyakoroljon hatást. Ez az osztály arra törekedett, hogy 1-ször bizalmatlanságot keltsen az egyes nihilista pár­tok közt; 2-szor hogy a nihilistákat nyugtalanító és megfélemlítő híreket terjeszszen; 3-szor hogy a legve­szedelmesebb forradalmárokat maga elé hivassa és a kémkedés gyanújába keverje, végre hogy a nihilisták proklamáczióinak és röpiratainak hitelét elrontsa, azt híresztelve, hogy a nihilisták csak provokálni akarnak ezekkel az iratokkal. A hely, a­hova Sudejkin alezredest csalták, a Nikolaj vasúti állomás átellenében a Newski Prospek­ten van. A lakás, a­hol a merénylet végrehajtatott, Jablonskié volt, de ez nem fogatott el. A rendőrfőnök egyike volt a legerősebb embereknek. A nihilisták legújabb fenyegetőzése. Az Oroszországból kiutasított nihilista író Ali­stoff Péter ezelőtt rövid idővel ezen czím alatt : „Orosz­ország jelen helyzete", egy röpiratot adott ki, a­mely sok példányban csempésztetett be Oroszországba és több magas állású személy házaiba. A­­röpirat sötét színek­ben festi Oroszország jelen helyzetét, az orosz kormány működését legszigorúbb bírálat alá veti és minden baj okát 111. Sándorban találja, kit halállal fenyeget és azt mondja, hogy a forradalom Oroszországban már csak idő kérdése. E röpirat legnevezetes­ passzusai így hangzanak : „A reakczionárius udvari és kormányzati sze­mélyzet azzal a nyomorult állapottal, melynek az orosz nép áldozatul van oda dobva, még nem elégszik meg. Ezen klikk eszményképe a visszatérés ahoz az állapot­hoz, a mely a jobbágyság és rabszolgaság idejében ural­kodott. Mint az egykori római katholikus inquisitorok, dühükben könyeztek, hogy a képzeletnek korlátokat szabtak és nem tudtak borzasztóbb kinokat a létezők­nél föltalálni, és ugy ontana a mostani udvari reakczió dühében könyeket azon gondolatnál, hogy a borzadalmak bizonyos fokán nem léphet túl, mert ezek nemcsak az emberi, de még az állati természet határain is túl­mennek. „Fojtsátok el, kínozzátok és raboljátok ki egész Oroszországot, csak bőrömet mentsétek meg !" ezt ki­áltja III. Sándor poroszlóinak. És azok teljesítik paran­csát készségesen. Éjjel nappal a rendőrség mindenki házába ront és mindent megmotoz. E mellett jogukban áll mindenkit, kit nekik tetszik vagy nekik nem tetszik, elfogatni és bebörtönözni. Felelősség tetteikért nem lé­tezik. De még hatalmukban áll az általuk elfogottakat kínozhatni és még meg is ölni, ha jónak látják. Senki sem törődik azzal, ha ily szerencsétlen a börtön dohos falaiból soha sem jön vissza népvilágra, senki sem tu­dakozódik sorsa iránt. Azokban a börtönökben, melyek zsúfolva megtel­tek politikai foglyokkal, borzasztó mérvben uralkodnak a járványok, a helyiségek sokkal szűkebbek, hogysem minden foglyot fölvehessenek. A­hol csak 900 ember fér el, oda 2900-at dugnak. Bizonyos időközökben az újonnan érkezetteknek helyt kell találni és ezért indul bizonyos napokon egy s más fogolyszállítmány Szibéria ­­V A „NÉPSZAVA" TÁ­GZÁSA. Egy szegény leány története. — Angolból. — (Folytatás.) Brand Sára sokat forgolódott rossz társaságban és fölhevülésében nem válogatta szavait. — Mit bánom én, mit mondanak, válaszol az el­nöknőnek, hi­ába nevez engem oktalannak, azt mondja ön nekem, hogy nem tudom mit cselekszem, én ugyan­azt mondom önnek Ön velem jót akar tenni, de az kegyetlenség, mit ön tőlem követel, ön vonakodnék azt tenni, mit tőlem követel, ha mindent tudna, ön el akar engem küldeni és mit sem gondol azzal, ha nyakra felé a pokolba megyek is, ha barátnőmnél maradok, akkor még meg lehet, hogy becsületes nő válhatik belőlem. Ön engem keményszívűnek, hálátlannak, ma­kacsnak tart, mert nem tud rólam semmit. Ön nem tudja annak az okát, miért ragaszkodom annyira ba­rátnőmhöz, mert ha tudná, akkor bizonyosan megvál­toztatná szigorú szabályait és megengedné, hogy együtt utazzunk. Azt kérdem most, várjon Margit, ha megenged­nék, hogy Kanadába utazzék, képes volna-e ott annyit keresni, hogy megélhessen. Sára azt válaszolta, hogy valószínűleg képes volna arra, hogy igen ügyes varrónő, de Londonban nem kereshet sokat és bénasága sokszor útjában áll, hogy nem dolgozhat. Azonban ő is nagyon szeretne kivándorolni. Ezután azt kérdem, mennyibe kerülne az út Ka­nadába, ha őt a kivándorlást eszközlő társaság nem akarná ingyen oda szállíttatni. Az összeg, melyet meg­Sudejkin Gregorij, a pétervári titkos rendőrség főnökének meggyilkoltatásáról mindössze annyi részlet ismeretes, hogy valami úton-módon, valószínűleg köl­tött levéllel csalták be egy rossz hírű házba, a Newsky Prospektben, a­hol tőrrel meggyilkolták, társát pedig súlyosan megsebesítették. A házat töviről hegyire átkutattták, de semmi gyanús dolgot nem találtak. A rendőrség legcsekélyebb nyomára se akadt a merénylőknek. Elfogatott ugyan eddig mintegy 43 „gyanús" egyént, a­kiknek nagy része nő, s egy közülök rendőrségi hivatalnok, de a merénylő nincs sehol, eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. Legsúlyosabb gyanú alatt áll bizonyos Jablonski nevű ember, aki abban a házban lakott, a­melyben a gyilkosság történt. Sudejkin is alapítója volt a „terro­risták ellen küzdő társaságnak." Rendkívül erős férfiú vett. Sudejkinnél állítólag találtak egy fenyegető leve­let, a­mely Tolsztoj belügyminisztert és Gresser rend­őrmestert hasonló sorssal fenyegeti. Hogy Sudejkint a nihilisták gyilkolták meg, az kétségtelen. Mint a titkos rendőrség feje ellen, ki­káz­neveztek neki, ugyan igen nagy akadály volt. Azonban talán még is lehetne segíteni a dolgon és Brand Sárát szavánál fognánk. Erre én Sárának azt mondottam, hogy mondjon el mindent körülményesen és beszélje el élete történe­tét, mi­által képes lennék érte valamit tenni, hogy ne legyen kénytelen barátnőjétől elválni, ha a társulat igazgató tagjait mindenről tudósítanám, akkor talán hoznának oly határozatot, mely lehetővé tenné Margit­nak ingyenes elszállítását is. Ha az, mit Sára fölhozna, csakugyan érdemes arra, hogy tekintetbe vétessék, akkor lehetőleg kedvező határozatot hoz a társulat. Sára nagyon kapott javaslatomon és velem egy üres szobába lépett, hol elbeszélte történetét, mely a következő volt, mint azt ezennel az ő szavaival adom elő: „Tizennégy éves voltam, midőn anyám meghalt, úgymond. Hatan voltunk az ő gyermekei, kik halála által árvákká lettünk, én voltam köztük a legidősbb Mile-end-road egyik mellékutczájában laktunk. Egy nagy gyufagyárban dolgoztam s hetenkint 6—8 sillin­get kerestem. Én voltam egyedül a családban, ki a ház­tartáshoz járulhattam keresetemmel. Egyik nővérem, ki korára nézve legközelebb állott, idegrohamban szen­vedett és nem lehetett őt magára hagyni, az, ki az után legközelebb állott években, még csak kilencz éves volt sokkal fiatalabb, sem hogy dolgozhatott volna. Apám szabó volt, serény munkás, de iszákos és durva min­denki iránt, ha leitta magát. Nem tudom él-e még vagy meghelt, de nem is gondolok vele. Nem tehetek róla Mi jót sem mondhatok róla s nem is szeretek rá gon­­dolni. Ő volt az oka, hogy szegény nővérem nehéz nyavalyába esett és az ő rossz bánásmódja siettette anyám halálát. És ő engem eladott, mint azt mindjárt elbeszélem önnek. Midőn anyám meghalt, apám arra kért, hagynám el a gyárat s jönnék haza, hogy a gyermekek gondját viseljem. A legkisebb testvérem még csak tizenhat hó­napos csecsemő volt. Az apám, midőn anyámat elte­mették, megfogadta, hogy megjavítja magát és kilencz héten át szorgalmasan dolgozott, elhozta nekem heti­bérét és mi kényelmesen éltünk. De később újra része­gesebbé lett még mint valaha volt. A helyett hogy egész héten át dolgozott volna, csak annyit dolgozott, hogy ez elég legyen neki pálinkára s alig hagyott annyit, hogy azon kenyeret és tüzelőfát vehessek. Né­melykor reggel egy sillinget adott és két, három óra múlva részegen hazajővén, visszakövetelte azt és ha azt már kiadtam, megvert mint anyámat szokta volt meg­verni. Ugy öklözött, mint az ökölvívók teszik. Talán még nyomorékká tett volna, de a részegség által el­gyengült és reszketett. Lehetetlen volt nekem őt nem gyűlölni, ha vissza­gondolok bűnös cselekedeteire. Ismertem őt, mi­dőn rosszabbra változott és tudtam, ha hazajött, hogy elvegye tőlem azt a kevés pencet, melyet kenyérre adott. Ilyenkor oly dühbe jött, ha a pénzt kenyérre kiadtam, hogy azt a pohárszékből kivette s lábaival taposta, hogy azt többé nem lehetett megenni. Vissza kellett mennem a gyufagyárba s Peggy nővéremre bízni fiatalabb testvéreimet. Egész napon át mindig azon töprenkedtem, hogy rá jön a nehéz nya­valya és lezuhan a lépcsőről vagy a kandallóba esik. Reggeli 8 órától esti 8 óráig dolgoztam, ezután haza­mentem, hogy ott a féléven át foltozzak és mossak. Apám rendesen éjfél után szokott volt hazajönni, min­dig részeg és dühös volt. Ha őt jönni hallottam, háló­szobámba zárkóztam és kioltottam a lámpát, azután ismét kijöttem és elvégeztem munkámat, ha ő elaludt. Mindent elkövettem, hogy otthon mindent rendben tartsak. Így éltem két évig e nyomorban, melyben nem volt változás jóra. (Folytatása köv.) NÉPSZAVA. 1884. — 2. szám.

Next