Népszava, 1888 (16. évfolyam, 1–53. sz.)
1888-01-01 / 1. szám
nyittetik meg, mint a józan állapotban elkövetetett. Svájczban életbe lép a eresz- egyedáruság, amely szerint a ezeezt csak az államnak van joga termelni. Akkor ott meg fog javulni a pálinka minősége is és nem lett az annyira kozmaolajos, mint nálunk, ahol az értelmetlen nép éppen ezt a verezedelmes mérget szereti és keresi legjobban a pálinkában. Magyarországon elszomorító adatok bizonyítják a pálinkáirás rendkívüli elterjedését úgy, hogy nemsokára nálunk is el lehet majd mondani azt, amit egy utazó állított az amerikai Egyesült Államokról, hogy könnyebb egy mázsa aranyat, mint egy ép szervezetű, elcsenevészetlen embert találni. Ha a felnőttekre ily hatása van a pálinkának, akkor azt a gyermekekkel itatni, valóságos gonoszság, amely megérdemli, hogy az illető a legsúlyosabban büntettessék. HÍREK Telepítvényesek sorsa. Nagy-Bikátsról (Toromnul megyében) a következőket írják lapunknak. Mintegy hatszáz lélekből álló községünket 1811-ben szálltuk meg és haszonbérbe birtuk a gróf Karácsonyitól egészen 1866 -ig. Ekkor a gróf megszüntette a szerződést és azóta felesei voltunk a nagybirtokosnak. Ez évben azonban már se felesbe, se haszonbérbe nem akart adni földet. Kénytelenek voltunk ugy ahogy lehetett segíteni a helyzeten és nagy nehezen sikerült 1—2 holdat, egy-egynek bérbe vennie. Ámde a földet mivelni is kell, ami pedig annál nehezebb lesz, mert elpusztul az igavonó jószágunk, a táplálás hiányából. A gróf nem ad legelőt még pénzért sem. Mintha szánt szándékkal akarna bennünket tönkre tenni. A határából nem szabad a jószágot kihajtani, a tarlón még a szárnyas állatainkat is lelövette. A gróf tiszttartója kiadta a rendeletet, hogy a ki az uradalom tisztjeinek nem engedelmeskedik és szót nem fogad, azt zsandárokkal csapatja ki a faluból (? !) s a kinek ez nem tetszik, az mehet. A házteteje és a házfalak az uraságé. Mehetünk ! Dd hová? mikor sehol sincs számunkra hely. Ez ügyben már felkerestük a főispán urat is és elmondtuk neki bajunkat. Biztatott bennünket uj telepitvénynyel kincstári földeken. A jövő nyáron azonban még itt kell lennünk, noha a falak közt nem tarthatjuk a jószágot, így állnak viszonyaink, a melyeken nem birunk segíteni. Nem tudjuk kihez folyamodjunk : a királyhoz vagy a belügyminiszterhez menjünk-e orvoslásért. Folyton biztattak bennünket, hogy kielégítenek és nem leszünk kénytelenek más határra menni, most azonban határozottan jelentették ki, hogy nem adnak sem legelőt, sem földet. A végelpusztulásnak vagyunk kitéve jószágainkkal együtt. Ajánljuk e megszorult emberek sorsát a belügyminiszter úr figyelmébe, és nagyon emberséges munkát végezne, ha e szegény családok ügyét rendezné, még mielőtt esetleg más fordulat állna be a dologba. Hurokra került uzsorás. Grünsfeld Vilmos tizenhárompróbás uzsorás ellen a törvényszék megindította a vizsgálatot. Ez a firma újabb szerét fedezte fel a nép tönkretevésének, mert nem pénzt, hanem értéktárgyakat adott azoknak, kik kölcsönt kértek tőle, természetesen háromszoros árát követelte az áruknak. Nemrég Schünemann Gusztáv dr. horvátországi bányatulajdonos tett ellene feljelentést, de a budapesti törvényszék megszüntette az eljárást, mert Grünsfeld a vádbeli cselekményt még Bécsben követte el. Újabban Lestyák Rezső budapesti lakos emelt ellene panaszt. Kész kimutatni, hogy az uzsorás fél év alatt huszonhat tekintélyesebb polgárt kerített hálójába. Lostyák Rezső állításainak beigazolása végett hivatkozik több ismert O O nevü fővárosi lakosra, a kiket tanukként kér kihallgatni. — Csak bánjanak el vele érdeme szerint ! A műbőr virágzik. A szilágy-som-yói járásban Badacsony, Szécs és Perecseny községek szőllőiben, úgyszintén a nádudvari járásban Püspök-Ladány község, a szeghalmi járásban Vésztő, a tasnádi járásban Nagy-Szalonta község szőllőiben a fiat okszerű jelenléte konstatáltatott, — így tehát ott is tönkre megy az egy jelentékeny megélhetési forrás, és minthogy legújabban a bor utáni fogyasztási adót is felemelték, a termelés pedig évről-évre kisebb lesz, világos, hogy a műbor virágzik javában és a borfogyasztó közönség a természetes bor helyett vegyi zagyvalékot, egészséget rontó folyadékot fog drága pénzen kapni. Az állam kapzsisága lépést tart a természet csapásaival — a szegény nép kárára, a vállalkozók hasznára. Kazánrobbanás. A helybeli Fischer és Heidlberg-féle gyárban szerdán délben kazánrobbanás történt, melynek folytán Fischer (főnök) Schnee György munkavezető, Balogh János, Fritz János s Harka György munkások súlyos égési sebeket kaptak. A robbanás oka még ugyan nincs kiderítve, de valószínűleg itt is csak az lesz, hogy az erőt túlfeszítették. Kérelem. Tisztelettel kérem föl e lapok olvasóit, szíveskedjenek nekem megírni: Magyarország egyes vidékein — bányák, gyárak stb. mellett — létező munkáslakások száuát, nagyságát, továbbá, hogy mi ott a lakbér, kinek a tulajdonát képezik és ha lehet, hogy mikor épültek ezek. Szívességükért a nyilvánosság útján mondok köszönetet. Pécsett, 1887. decz. 21. Rónaky Kálmán. Egyleti tudósítások. A budapesti vas- és fémiu-munkások önképző és segélyző egyletének választmánya értékesiti az egyleti tagokat valamint általában a szaktársakat, hogy a módosított alapszabályok értelmében 1833. január 1-től fogva csak 5 kr. heti járulék fizetése mellett is vehetők fel tagok az egyletbe. Továbbá jogosítva van a választmány a város különböző részein olvasó termeket nyitni, és ebből kifolyólag a Vili. ker., Mária Terézia-tér 16. sz. a. Csanitz-féle vendéglőben olvasó terem nyittatott. Szaktársak! Tőletek függ immár, hogy az egylet kitűzött czéljainak eleget tehessen. Az alkalom meg van adva Ha egyesülünk és tömegesen karoljuk fel az egyiet ügyét, akkor sokat lendíthetünk rajta, mert egyrészt a befolyó tagdíjak és másrészt a kölcsönös érintkezés lehetővé teszik az anyagi és szellemi kellékek megszerzését. Iratkozzatok tehát be minél tömegesebben. A budapesti van- és fémáru - munkások önképző- és segélyző-egülete a Józsefvárosban lakó tagok ideiglenes helyisége a Mária-terzsiatér 16. sz. a. Csanitz-féle vendéglőben létezik, hol minden szombat este a tagdijak befizethetők. Temesvár. Szombaton, 1888. január hó 7-én a budapesti ált. munkás-betegsegélyző- és rokkantpénztár helybeli élőhelye tizenharmadik alapító-ünnepélyét tartja a gyárkülvárosban levő „Angol királynő" szállodában, melyen az iparos-dalárda szívességből közreműködik. Kezdete esti 8 órakor. Budapesti munkáskökr (VII., külső dob-utcza 33.) A legközelebbi körestély szombaton, 1888. január hó 7-én tartatik. A budapesti munkáskör „dalkara" t. tagjai felkéretnek, hogy minden kedden, este pont 8 órakor a kör helyiségében (külső dob-utcza 33) teljes számban szíveskedjenek megjelenni. Továbbá bátorkodunk b. tudomásukra hozni, hogy a dalkarba belépni szándékozó köztagok ugyanott felvétetnek. A dalkar vezetősége. Megjelent „Magyar Munkás-Naptár" , 1888-ra. Elvtársak, munkások! Siessetek a megrendeléssel és terjesztéssel. Megrendelések lapunk kiadóhivatalához intézendők. Ára példányonként 25 kr., postán küldve 30 kr. Tiz példány után 2 tiszteletpéldányt adunk. Egyes példányok utánvét mellett nem küldetnek- TARTALOM: Naptári rész. (Kalendárium.). — Izraeliták naptára. — A jövendőmondó. — Csillagászati jegyzetek. — Újévi üdvözlet. — Tekintsünk vissza a lefolyt évre. — Az ifjúsághoz. — A munkáskérdésről. —• A szegények dala. — A szoczializmus ellensége-e a társadalomnak ? — A szegény özvegyasszony. — Még meddig lesz így ? — A legboldogtalanabb. — Kis virágárus leány. — Az életből. (Elbeszélés.) — A munkások egyesülésekor. — A szabadságért. — A pesti szoczialisták elleni hűtlenségi per 1872-ben. — Az önzés — Vásárok jegyzéke. — Hirdetések. — Levélposta- és távirati dijszabás. Szerkesztőségi üzenetek. Elvtársaink, barátaink és munkatársainknak boldog, uj évet kívánunk. Nyerjenek erőt és kitartást ujabb hathatósabb működésre. Általános Munkás-Betegsegélyző és Rokkant-Pénitár. Kivonat a közp. választmány fiz. november hó 30-án tartott ülésében felvett jegyzőkönyvből. Jelen vannak: Rauchmaul elnök, mint elnöklő; Gianone és Jung K.elnökök, Kohn jegyző. Választmányi tagok: Csontos, Baumgartner, Endrődy G., Güttier, Hartwich, Hoffer, Ihrlinger, Klimesch, Kozák, Mandello, Metzner, Müller, Meeko, Nuofer. Pfustler, Reichenfeld, Schneider, Endrődy J. Geltz és Deán számvizsgáló. — Az iroda részéről: Farkas titkár, Kürschner h.titkár, Essl, Ferenczy, Hornung, Krizsala, Ludwig. Igazolva távol: Gombossy, Stechovits. A titkár által bemutatott jelentés a 46. és 47. heti ügykezelésről tudomásul vétetik. — A főv. tanács értesítése szerint a belügyminisztérium tudomásul vette a német-bogsán lelőhely meghatalmazottja személyében történt változást. — Weisz D. gépgyáros munkásszemélyzetének belépése az egyletbe tudomásul vétetik. — A Krausz-Mayer-féle szeszgyárban felmerült differencziák rendezése végett a titkár küldetik ki. — A gyári munkások felvételének könnyítése végett elhatároztatik, hogy bármelyik egyleti orvosnál megjelenhetnek a felvétel végett. — Az egyleti fülorvosdr. Grossman és Jusinger S. egyleti tisztviselő fizetés javítást kapnak. — Az egyleti irodában megüresedett dijnoki állás próbaképpen Nagy Bélával töltetik be. —Rauch, egyl. tisztviselőnek könnyebb szolgálat megjelölése határoztatik el és eziránti előterjesztései a titkára bizatik meg. — A 3-ik pénzszekrénykulcs Hartwicknak adatik át. Kivonat a panaszelintéző bizottság fi c. deczember hó 5-én tartott ülésében felvett jegyzőkönyvből. — Jelen vannak: Rauchmaul,elnök; Jungh,elnök mint elnöklő; Kohn jegyző. Bizottsági tagok: Hoffer, Mandello, Erményi, Nupfer, Reichenfeld. — Az iroda részéről: Farkas,titkár, Essl, Ferenczy, Rauch és Krizsala. — Orvosok: Dr Grünhut, Csillag, Neumann, Steiner, Ebner és Uhrik. Szokol Antal (Újpest) egyik egyleti orvos ellen panaszt emel aziránt, mert nem rendelnek gyógyszert. Panaszos orvosilag megvizsgáltatik és teljes egészségesnek találtatik s mint kinek gyógyszerekre szüksége nincs, alaptalan panaszával elutasittatik. — Loser Ferencz (Erzsébet m.) már ezelőtt is tagja volt az egyletnek és ugyanakkor beteg volt már azon a bajon, amelyen jelenleg betegedett meg; de miután már két év óta ismét tagja az egyletnek anélkül, hogy beteg lett volna, megkapja a segélyt. — Klasz Rezső (Pohl és Spitzer) orvosi vélemény szerint az egyletbe való felvételre nem találtatik alkalmasnak. — Breszlauer Izidor (Lingel) kocsi által gázoltatott el, minthogy azonban a baj okozója nem puhatolható ki, a tag megkapja a segélyt. — Wrba Károly (Neuschloss) az orvos által szükségesnek talált reverzálist nem akarja aláírni, minek folytán tagul nem vétetik fel. — Honig Ármin (Schőn utódai) oly betegségen halt meg, mely ellen több évvel ezelőtt reverzálist irt alá; a kettős összegű temetkezési járulék és az esedékes segélypénz kiszolgáltatik. —Csuba Ferencz (Ó Buda) vizbefult s minthogy a rendőrség véleménye szerint az öngyilkosság lehetősége ki van zárva, a kettős összegű temetkezési járulék kiszolgáltatik. Kasparik Venczel (Haggenmacher) meglevő baja miatt a felvételre nem találtatik alkalmasnak. Szerdán, e hó 4-én, esti pont 8 órakor a központi választmány ülést tart.