Népszava, 1892 (20. évfolyam, 1–53. sz.)
1892-04-08 / 15. szám
20. évfolyam. Budapest, 1892. árilis 8. rfGc /.Mt-15. szám. NÉPSZAVA A munkásnép érdekeit képviselő közlöny. Előfizetési dij: Magyarország és Ausztria számára: Egész évre 2.40 kr. — Félévre 1.20 kr. — Negyedévre 60 kr. — Egy hóra 20 kr. postai megküldéssel. Németország számára : Negyedévre 1.30 kr. A posta-szerződéshez tartozó országok részére : Negyedévre 2 franc. Egy • szá in ára 5 k r. Megjelenik mind Szerkesztőség és 6. pénteken. kiadóhivatal: VI. k. Kemniszer-utcza Teréz-kurut sarkán. A szerkesztővel értekezni lehet: Hétköznapokkan 6—8 óráig este, ünnep- és vasárnapokon délelőtt 8—10 óráig. Elvtársak! Gondoljatok május elsejére! Gondoljátok meg, hogy e napon munkástestvéreink milliói fogják követelni a nyolcz órai munkaidőt! Amit a gazdagok, a kapitalisták, a nagybirtokosok, a kizsákmányolók egytől-egyig megengedhetnek maguknak anélkül, hogy valakinek az engedélyét kikérnék, vagy attól függnének, azt a vagyontalannak, az életért keservesen küzdőnek, értéket és vagyont termelő proletárnak vasszigorú konzekvenciával megtiltanák. Kis- és nagyiparosok, kis- és nagybirtokosok, kis- és nagykereskedők szövetkeznek, egyesülnek érdekeik, vagyonszerzésük fejlesztésére és megóvására; a kicsinyek természetesen külön a nagyoktól és meglehetős sikertelenséggel, mert a nagyok fejlődésének természetes törvénye úgy rendeli a dolgok folyományát, hogy a kicsit megegyék. Amit a vagyonosnak e téren tenni szabad és amit annál egészen „magától érthető"-nek találnak, azt a szegénynek megtiltanak, az a szegénynél a vakmerőség, a „veszedelmesség" kategóriájába tartozik. A kapitalisták önérdekeik fejlesztésére és megóvására szabadon szervezkedhetnek, egyesülhetnek, köthetnek ringet, kartellt, véd- és daczszövetséget, mert örékké a hatalom, a törvényhozás, a kormány; a proletárnak pedig megtiltják, ha egy nagyobb darab kenyér megkeresése végett társaival szövetkezik, egyesül. Ezt természetesen a „jogegyenlőség" elve teszi nálunk felfoghatóvá. Újabban a nagybirtokosok szervezkednek és az actió, tekintve a mezőgazdasági munkások helyzetét, szerintünk bír némi érdekeltséggel olyannyira, hogy vele foglalkozzunk. Az országban lévő gazdasági egyesületek ugyanis szövetséget alapítottak, közös érdekeik fejlesztésére és megóvására. Formai dolog az egész és inkább csak amolyan parlamenti kezdeményezési előőrsnek tekintendő, mert amint a szövetség elnöke, Desewffy Aurél gróf maga konstatálta,— és neki tudnia is kell, — „az országgyűlési képviselők nyolcz tizede mezőgazda." Amit tehát 8/10-része akar valamely testületnek, azon akarva-nem akarva, a fennmaradó 2/10-rész nem változtathat semmit, vagyis száz közül 80 mindig többséget képez. Hogy tehát a mezőgazdák mégis szövetséget alapítottak, az nem egyéb mint formai dolog, vagyis porhintés a mezőgazdasági proletárok millióinak szemébe. Ezek a nagybirtokos urak, kik a szövetségükben 50.000 tagot, tehát birtokost számlálnak és milliónyi forintot mint egyesületi vagyont mutatnak ki, nem akarnak egyebet, mint törvényesen biztosítandó érdekképviseletet a hatóságokban, a közigazgatásban, a megyében és ezenfelül állami szubvenciót kívánnak, amelynek évi összegét 350.000 írtra állapították meg. Tehát a saját érdekkörükben hatóságot is akarnak képezni és annak sikeres foganatosítására a közadókból, a legszegényebb nép véres verejtékű filléreiből, állandó állami segélyt is kívánnak, noha szövetségi vagyonuk 42 millióra rúg. Ezt a szubvencziót „okvetlen szükségesnek" mondották ki és ki vonná kétségbe, hogy azt mégis kapják, mikor a törvényhozás 8/10 részét ők maguk képezik. Ha lehet valami, ami a mai államot, beleértve az ő dirigáló elemeit, parlamentjét, kormányát stb. leleplezni alkalmas, úgy bizonyára az itt felsorolt adatok a legalkalmasabbak erre. Ezekből az adatokból végtelen tanulságot vonhatunk le. Ötvenezer földbirtokos önérdekében hatósági szervezkedésre jogot követel és azt meg is fogja kapni, mert ő maga ül a törvényhozásban; állami szubvenciót akar érdekeinek sikeres fejlesztésére hogy ez túlságosan ne az ő saját pénzét vegye igénybe; ezt az állami segélyt megint ő maga fogja magának megszavazni abból a pénzből, amit a szegény nép fogyasztási adóban kénytelen megfizetni és ha kérdezzük, hogy tulajdonképpen mire való mindez, akkor azt a feleletet adhatjuk magunknak, hogy a nagybirtokosok azért szervezkednek ilyen módon, hogy a munkásaikat, a kizsákmányolt és a munkától s rossz táplálkozástól elcsigázott mezőgazdasági proletárokat sikeresen sakkban tarthassák, hogy a munkabéreket kartellszerűen tetszésük szerinti minimumra leszállíthassák és, hogy a természetben nekik összeadandó földtulajdonosi terményrészt közös megállapodás útján felcsigázhassák. És erre állami segélyt pénzben és hatalomban fognak maguknak törvény útján megszavazni. Megértjük most már, hogy mért nem kapnak a mezőgazdasági munkások jóváhagyott alapszabályokat, mért tiltják be minden összejövetelüket, mért nem engednek meg nekik gyűlést tartani és mert terem oly hamar a hátok mögött a zsandár meg a katona, ha csak arról van szó köztük, hogy helyzetüket és annak javítására irányuló módokat akarják megbeszélni. Előttünk áll az egekig felnyúló válaszfal, mely osztályokat és osztályharczot teremt. A földbirtokosok körülsánczolják magukat mindazzal amit érdekük, vagyonhajhászásuk és kizsákmányolási mesterségük megkövetel és aztán megrendülnek, ha az a földig sújtott, moccsani is alig merő mezőgazdasági proletár felemeli a fejét. Előttünk áll az osztályállam az ő teljes valóságában s az a tény, hogy Magyarországon, a mai állami és társadalmi szervezet mellett, a midőn a törvényes jogegyenlőséget merő humbuggá és ostoba frázissá sülyesztették, — csakis a vagyonosnak van joga törvényes mázzal körülvett védpajzs alatt a vagyontalan felett uralkodni, hatalmaskodni és vele szemben véd- és dac-szövetséget alkotni. De tanuljanak ebből a mezőgazdasági munkások, azok az éhező férfiak, nők és fejletlen gyermekek, kiknek verejtékes munkája hoz áldást a föld tulajdonosának, az államnak és társadalomnak. Az ő verejtékük teszi termékennyé azt a földet.