Népszava, 1893 (21. évfolyam, 1–52. sz.)
1893-06-30 / 26. szám
21. évfolyam. Budapest, 1893. június 30. HHC J.tf126. szám. Elöfizetési dij: Magyarország és Ausztria számára: Egész ejROwrv-fij Mpffíplpnik miridpn npntokon évre 2.40 kr. — Félévre 1.20 kr. — Negvedévre 00 kr. — Esrv hóra 20 kr. iTitigjeitiHlK mmaen penieken. évre 2.40 kr. — Félévre 1.20 kr. — Negyedévre 60 kr. — Egy hóra 20 kr. postai megküldéssel. eszteség és kiadóhivatal: VI. ker., Eötvös-utcza 1. Németország számára : Negyedévre 1.30 kr. A posta-szerződéshez tar- Király-utcza sarkán.tozó országok részére : Negyedévre 2 franc. A szerkesztővel értekezni lehet: Hétköznapokkon 6-8 óráig este, ünnep és va-9*- Egyes t számára 5 V vasárnapokon délelőtt 8-10 óráig. Előfizetési felhívás. A Népszava jövő számával új negyedévi előfizetés veszi kezdetét. Felhívjuk az elvtársakat, hogy a legszélesebb körökben terjesszék lapjainkat. Különösen figyelmeztetjük azont. elvtársakat, kik előfizetésükkel még hátralékban vannak, hogy ezt még e hét folyamán törlesszék, mert ellenkező esetben lapunk további küldetését beszüntetjük. Elvtársak! Gondoljátok meg, hogy mi nem rendelkezünk tőkével, mint más lapok, hanem csupán csak az előfizetési díjakra vagyunk utalva. A munkássajtó képezi a leghathatósabb fegyvert a munkásság kezében a tőke elleni küzdelemben és a legjobb eszközül szolgál elvünk terjesztésére. Azért elvtársak, tegye mindenki kötelességét! Szocziáldemokratikus üdvözlettel A Népszava szerkesztősége és kiadóhivatala. Hol alszik az igazságszolgáltatás ? A f. é. január hóban a tokodi szénbányában tizenkilenc munkás vesztette életét. A lapok akkori egybehangzó tudósítása szerint a vállalatot terheli a felelősség, mert elmulasztotta az óvókészülékeket jó karban tartani. Az első hírek szerint tehát a tizenkilenc munkás áldozatává vált a kizsákmányolásnak, az ember élete árán meggazdagodni vágyó kapitalizmusnak. Hónapok múltak azóta és a vizsgálatból még egy betű sem került a nyilvánosságra. Vagy talán folyamatba sem tették a vizsgálati eljárást? Talán azzal szándékozzák elütni a dolgot, hogy a tizenkilenc ember „csak" munkások voltak, úgyis meghaltak, minek bántsák az életben lévő vállalkozókat?! Hol alszik az igazságszolgáltatás ? Hivatalos bűnpalástolás akar ez lenni ? Mozgalmas idők. Korunk teljesen hasonlít a működésben álló tűzhányó hegyhez. A sistergés, a moraj erősen hallatszik és itt-ott az izzó láva is kitör és komolyan döngeti azt a rosszul összeenyvezett „rendet", amit oly kifogástalannak, oly örökbecsünek és annyira megváltozhatlannak tartanak. De vájjon nincs-e indokolva ez az állapot? Vájjon a mai viszonyok közt lehet-e máskép, mint amilyen ez az állapot? Az ellentétek folytonos összecsapása és fokozatosan emelkedő hullámzása könnyen felfogható és ez képezi alapját a létező állapotnak. És ki ne látná ezt be ? Hiszen korunknak egész irányzata olyan természetű, hogy e különböző ellentétes érdekek magukat az ellentéteket mindig nyersebb alakban szorítják előtérbe. A nagytőke oly brutális módon gyakorolja uralmát, mint soha ezelőtt. Mintha az utolsó megfeszítéséhez nyúlt volna. A középosztályokat mint meghatárolt ekszisztencziákat megsemmisíti ; bírja az összes korszerű eszközöket, hogy a gazdasági rabszolgaság útján magától teljesen függővé tegye a néptömeget; a nagytőke haszonlesése nem ismer határt és előidézi a tömeg anyagi, szellemi és erkölcsi hanyatlását. Nagy területek, ahol a nagyipar terjed, be vannak népesítve beteg emberanyaggal olyannyira, hogy az egészséges állapotoknak nyomát sem találjuk többé. És amíg az egyik (kapitalista) oldalon a gazdagság mesés felhalmozódása nagyon is észrevehető, addig a másik (a munkásosztály) rétegeiben csak a betegséget és a szegénységet ismerik. Az iparállamokban két nemzet van: egy gazdag, mely a sok elvek által túltörni magát és egy szegény, mely a túlerőltetés és nyomor által szenved. Az a körülmény tehát, hogy a tizenkilenczedik század végén vagyunk és a kapitalizmus fejlődése az általános nézetekben is átalakulásokat von maga után, a munkásosztályt a szellemi fejlődés karjaiba kergette, amely ebben a helyzetben felismeri azt az alapépítményt, amelyen a társadalmi épület nyugszik. És ez az ismeret hatalmas mozgalmakat teremtett, amelyek mindig nagyobb súlylyal bolygatják a kapitalista világ oszlopait és azt az épületet, melyben az urak oly biztosan vélik magukat, az egyik rázkódtatás után a másikkal látogatják meg. A munkásnép nem bírja belátni, hogy tulajdonképen miért is szükséges, hogy ő vagyont és gazdagságot halmozzon fel és a mellett tönkre menjen. Nem akarja felfogni, hogy azt a régi közmondás: „aki nem dolgozik, ne is egyék" a tényleges viszonyok által a fejére állíttassék. Ugyancsak a munkásosztály nem akarja hinni, hogy igazságos legyen az az állapot, ha egyesek uralkodnak és diktálnak, míg a nagy tömeg, melynek vállaira felrakták az összes kötelességeket és terheket, önálló akarattal se bírjon. A munkásosztály azt követeli, hogy a társadalmi állapot az összesség akarata legyen, nehogy az egyesek haszonlesése és hatalma az emberiség szellemi és testi fejlődését feltartóztassa, amint az a mai napság oly nagy mérvben történik. És az uralkodó osztály retteg a növekedő elégedetlenségtől és igyekszik hatalmát megerősíteni. Az egyenruhát viselő nép mesés terjedelmet nyer, mindenütt szaporítják a létszámot és szereznek be jobb lőszereket. A pénzügyi terhek, melyek legnagyobb részt a népre nehezednek, folyton emelkednek és ma már körülbelül túlhaladják az államok teherviselési képességét. „A békeállapot veszélyeztetve van a külső ellenségtől"; ez az indok arra, hogy „belső ellenséget", az ébredő népet, jogainak követelésétől mesterséges útonmódon visszatarthassák. Ezt látjuk kiválóan Németországban, mely különben a felszerelés tekintetében az európai államok közt első helyen áll. Itt attól lehet tartani, hogy a dolgok folyása a reakció és a haladás terén mozgó nép közt komoly összeütközésbe kerülhet. A német nép és a német közvélemény a leszerelést kívánja és a hadseregének szervezését a Svájcz mintájára óhajtja, mégpedig közgazdasági szempontból az állam érdekében. Az egyesült reakczió pedig újabb milliókat pénzben és újabb százezreket emberben kiván. A szavazás döntött, visszautasította a reakczió követelését és következett a birodalmi gyűlés feloszlatása. A következmények súlya alatt azonban alig érzi magát jól a reakczió. A szocziáldemokráczia növekedése, győzelme — újabb levezetés a reakczióra nézve. Mi történjék tehát? Az ellenfelek az egyik túlzásból a másikba fognak jutni és esetleg még az alkotmány megszegése is bekövetkezhetik. A közeljövő Németországban sn