Népszava, 1895 (23. évfolyam, 1–171. sz.)
1895-10-09 / 152. szám
Előfizetési árak: Havonkint frt —.40 Negyedévre „ 1.20 Félévre ... „ 2.40 Egész évre „ 4.80 Szerkesztőség: Dalszinház-utcza 10. sz. ahova minden a lap részére vonatkozó levelek és küldemények intézendők. Kiadóhivatal: Dalszinház-utcza 10. sz. ahol hirdetések és előfizetések elvállaltatnak. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám 5 kr. Budapest, szerda, 1895. október 9. 1S 6. évfolyam. (Dolísftimim) Társadalmi és közgazdasági lap. A magyarországi szocziáldemokrata párt közlönye. Megjelenik minden szerdán és szombaton reggel. © oparec u. tioliétoirttifdjaftlicjeé $latt» floriciorptt ber ungarlanbifdien Sojialhcmokratic. (Svfc&rínt ieDett 9JlítttoO(f| unt» ©amftaa fvöfi. Főszerkesztő : SILBER.BERG Chefredakteur. i. Felelős szerkesztő : CSEBRENYÁK JÓZSEF verantwortlicher Redakteur. Poniirmentöpmíí: Toonatliesi — ft —.40 SSierteijairig „ 1.20 sjarbjüíing ... „ 2.40 tf 4.80 RcftrtfttOtl J Dalszinház-ntcza Nr. 10, roofitn aűe auf bte SRebat» tton bejugfiabenben ©riefe unb fonfitgen ©enbungen ju rifeten ftnb. ÍITamisfrtpie werften niefet jurftetgegebert. ©ittplnummcr 5 fr» Nftmíniftraticn t Dalszinház-ntcza Nr. 10, roo atbonnementä u. 2>nfe= rate aufgenommen werben. Elvtársak, vigyázzatok! Vasárnap, e hó 13-án, délelőtt 9 órakor a Sporr-féle vendéglőben (Baross-utcza 29. sz.) nagy népgyűlés tartozik, a következő napirenddel: 1. A millenniumi kiállitás és a lakáskérdés. 2. A munkásképző-egyletek czélja. (Előadó : Poór Árpád elvtárs.) Elvtársak! Munkások! A napirend fontossága megköveteli, hogy e gyűlésre minden munkás jelenjen meg. "üdvözlettel az egybehivók. iskolákból tömeglakások. A modern kapitalizmus nem igen szeret a tükörbe nézni, sőt egész határozottan állíthatjuk, hogy ő maga ezt sohasem teszi meg azzal a szándékkal, hogy benne magát meglátva, az általa elkövetett hibákat javítsa. Igen, nekünk szocialistáknak jutott osztályrészül a társadalmi állapotok és viszonyok vázolása, ismertetése s ezeknek helyes irányba való terelésének követelése és sürgetése. A modern államkormányzat nélkülöz minden észszerű, hasznos, jótékony és praktikus törekvést. Egyáltalán nem, vagy csak ímmel-ámmal tesz valamicskét akkor, ha a közérdekre nézve valami elodázhatlanul szükségesnek bizonyul. Az arisztokraták, bürokraták és a tőkepénzesek érdeke az első, a munkásosztály érdeke, az mellékes, — jelszava az osztályállam kormányzatnak s tényleg minden felsőbb helyről jövő intézkedés ezt a bélyeget hordja magán. Ki is törődne a nyomorult munkással, hiszen a munkásokkal való törődés nemcsak hogy ki nem fizeti magát, de sőt veszélyes is. Pillantsunk be csak kissé mélyebben állami szervezetünk mechanizmusába. Azonban mielőtt ezt tennők, engedtessék meg nekünk, hogy a főváros közoktatásügyi bizottságának e hó 4-én tartott ülésében a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr által tett és elfogadott propozíczióját itt röviden ismertessük. A vallás- és közoktatásügyi miniszter úr ugyanis azt a kérdést intézte a fővároshoz, hogy nem volna-e czélszerű a tanévet a millenniumi ünnepek és a kiállítás alkalmából megrövidíteni, hogy az iskolákat olcsó lakásokká lehessen berendezni? A közoktatásügyi bizottság albizottsága azt a javaslatot tette, hogy a folyó tanév már május 25-én bevégződjék, a jövő tanévben pedig csak október elsején kezdődjék a tanítás. Hosszas vita után a bizottság Rózsavölgyi tanácsos indítványára kimondta, hogy miután a tömeglakások czéljaira csak az iskoláknak egy része lesz szükséges, a tanítás csak az elemi iskolákban rövidíttessék meg két héttel s kezdődjék későbben a jövő tanévben. Ehhez még hozzátették Lád Károly indítványára, hogy a tanítás az idén egész május végéig tartson s a vizsgálatokat, amelyek úgyis csak formálisak, hagyják el. Ezt az indítványt szótöbbséggel elfogadták. És mindez, kedves elvtársaim, a civilizált XIX. század végén, Magyarország ezeréves fennállása megünneplésének küszöbén történik. Tehát, mert a tarthatlan lakásviszonyokat a tehetetlen városi tanács és az állam rendezni képtelen, egyet gondol és az iskolákat átváltoztatja magánlakásokká, hogy ebből is hasznot húzzon. Igazán külön adag szemtelenség kell ahhoz, hogy a székesfővárosi s egyáltalán a magyarországi hiányos és nyomorult közoktatásügyi viszonyok mellett ily ajánlatot merészeljen valaki tenni, még nagyobb, sőt megbocsáthatlan bűn ez akkor, amikor ezt egy közoktatásügyi miniszter teszi, kinek első és főkötelessége a közoktatásügy szabályozása kellene hogy legyen, nem pedig annak megszorítása. S kérdjük, miért épen az elemi iskolákban rövidíttessék meg a tanítás ? Azért nemde, mert az elemi iskolákba a szegényebb sorsú szülők gyermekei járnak. Pedig a felsőbb iskolák épúgy megfelelnének e czélnak, sőt még talán kényelmességüknél fogva jobban is. De hát csak nem bolond a közoktatásügyi miniszter úr, hogy puszipajtásainak, rangjabeli és a tőkepénzesek nagyreményű csemetéitől vonja meg a burzsoá tudományt, kik mindezek daczára, támaszkodva az öröklendő vagyonra, nem tanulnak s egész életükön át ostobák maradnak. Vagy talán az egész burzsoázia irodalma nem erre mutat, amelyben semmi önálló gondolat, semmi külön vélemény nincs s amely egy óriási plágiumhoz hasonlít. Igazi műveltséget a magasabb körökben hiába keresünk; ilyennel csak a munkások, az öntudatos munkások rendelkeznek, daczára annak, gyermekkorukban az osztályállam megvont tőlük minden alkalmat arra nézve, hogy a tudás fájáról ehessenek. Az országos vásár küszöbén állunk. Az állam milliókat költ hidakra és egyéb építkezésekre, oly építkezésekre, melyeket a vásár után lerombolnak, amelyeket csak aczélból készíttet, hogy a külföldi rajtok szemeit legeltesse, de kisebb gondja is nagyobb annál, semmint munkásházakat építtessen. A kőbányai uton három millió éri/kis „gyűjtő"-fogházat építtet az enym-tied-övé fogalmakat összetévesztők részére, a kaszárnyákat egymásután építteti. Erre van pénz, de munkáslakásokra és iskolákra és egyéb kulturális czélokra A „NÉPSZAVA" TÁRCZÁJA. Csak egy levél. Amerikának egy tekintélyesebb, de munkásainak szemérmetlen kizsákmányolásából milliókra szert tett nagygyárosa, Carnegie (olv. : Karnidzs), állítólag pár év előtt a következő kijelentést tette : „A világ nyolczadik csodája a következő: két font vas érez, megvéve a felső tó partján és Pittsburgba szállítva; két font kőszén, kiásva Connelsville-ben s ez egy és egynegyed font kokszra változtatva s Pittsburgba szállítva; egy fél font mészkő, Dél-Alleghanie hegyeiből Pittsburgba szállitva; egy darab mangánércz, melyet Virginiából nyertünk és Pittsburgba szállitva; végül ebből a négy és fél font nyersanyagból egy font szolid aczélt előállítani és egy centért (2»/3 kr.) eladni; ezt a csodát véghez vinni a mult században teljes lehetetlen volt." Helyes ! Hanem mi ismerünk még egy közelebb álló s legalább is oly nagy csodát: egy közönséges levelet. A budapesti vagy aradi lakos fölragaszt egy öt krajezáros bélyeget egy levélre, bedobja egy legközelebb álló levélszekrénybe s rövid pár nap múlva a czimzett kézhez kapja Hamburgban. Vagy egy szegedi lakos fölragaszt két öt krajczáros bélyeget egy levélre, mely pár hét múlva a czimzett kezéhez New Yorkba vagy San Franciskoba érkezik. Azaz csekély öt krajczárért valaki oly szives, hogy Budapestről vagy Aradról egy levelet a czimzett kezeihez juttatja Hamburgba. És egy tiz krajczáros bélyeggel ellátott levelet Szegedről Hamburgba, átúszva az Atlanti tengert, New Yorkba, illetőleg keresztül szeli az egész észak-amerikai kontinenset és a czímzettet felkeresi San Franciscóban, hogy a levelet neki ott átadja. A dolgot érthetőbbé és világosabbá tenni kénytelenek vagyunk külföldi statisztikusokra hivatkozni. Köhler Brúnó a „Vom Fels zum Meer" czimű havi folyóirat tározójában, „Neujahrsglückwünsche und Weltpostverkehr", kimutatja, hogy még 1863-ban egy Németországból Norvégiába küldendő levélre 95 fillért, illetőleg ennyi értékű bélyeget kellett felragasztani, az észak-amerikai Egyesült Államokba 120 fillért, Nyugat-Indiába és Ausztráliába 165 fillért és Ecuadorba 245 fillért, holott ma egy közönséges levél viteldíja az egész föld kerekségére 20 fillérben (12 kr.) van megállapítva. A világposta-egylet formája magába zárja az öt világrész egy nagy postai közösségét és körülbelül ezermillió ember veszi igénybe ennek a nagyszerű kultúrmű egy részének a jótékonyságát. „Legyőzhetlenek azok a számok, amiket a többé erejétől meg nem fosztható postaforgalom mutat fel. Ki tud magának fogalmat alkotni arról az óriási számról, arról a 17 milliárd postaküldeményről, mit a világposta-forgalom 1891. évben teljesített? Tisztább lesz a dolog, ha kiszámítjuk, hogy egy napra 46 millió küldemény esik. Ebből egy hatodrész tisztán Németországra esik; a levélcsere csupán a német postavidéken 1815 milliót foglalt magában." Nevezett havi folyóirat tárcza-czikke az újévi levélforgalomról következőket tartalmazza: „Berlinben ujév alkalmával (1864—65) a városi levelek száma 180.000-re rúgott, azaz olyan levelek, melyek Berlinben adattak fel berliniek részére Tiz évvel későbben ez a szám 622 000-re rúgott és újólag ez a szám tiz év múlva megháromszorozódott. 1892—93 újév alkalmával ez a szám a 2,8 milliót érte el. De ehhez még külön hozzá »záraitardó a kívülről beérkező küldemények , míg az utóbbiak ía vidékről beérkezettek) száma rendes időben körülbelöl 300 000-re tehető, újév alkalmával ez a szám megtízszereződik. És ezek a milliók nem lassan folynak be, gyors egymásutánban folynak be a vasúthálózattal ellátott tartományokból." De még sokkal nagyobb csoda az, hogy sokan vannak, kik ezen elvvel, amelyen a világposta-forgalom csodája nyugszik, ellenséges lábon állanak Mit tett más egyebet lehetővé ez a nagyszerű kulturvívmány, mint a szocziáldemokráczia elvét, az asszocziáczió (társulás, egyesülés) elvét, a nemzetközi munkaerők egyesítését, vagyis a czélirányos munkabeosztást. Egyesült erővel, a világlevélforgalom czélirányos szervezkedésének útján teremtette elő az emberiség ezt a csodát, mit bizonyára száz év előtt mint őrült agyrémt kinevettek volna. És mégis minden frivolitással küzdenek ez elv ellen, tudniillik a gazdasági téren. A szoczializmus nem egyéb, mint ennek az elvnek alkalmazása az asszocziáczióra, vagyis az összes termékek czélirányos szervezése. Ha a posta intézmény az individuális (személyes vagyis magán)termelés alapján állana, akkor mindenki kénytelen volna saját levelét saját küldöncze által Budapestről vagy Aradról Hamburgba, New Yorkba vagy San Franciscóba küldeni ! (Ne mosolyogj, kedves elvtárs, de ha fel tudod fogni az egyesnek a létérti harczát, igazságot fogsz nekünk adni.) S